Acélszellő ​nyergében (Poszeidón gyermekei-trilógia 2.) 9 csillagozás

Alastair Reynolds: Acélszellő nyergében

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Ezer év múlva az emberiség befolyása már az egész univerzumot behálózza. Alastair Reynolds mélyűrbe vezető utunkról szóló epikus látomása újradefiniálja az űropera fogalmát.

Sárga Chikunak a Föld jutott: békésen él a bolygón, amely folyton változik, ahogy az emberiség ezernyi új módon kezdi el megtapasztalni az életet.

Piros Chiku jussa az űr: kilőtték a mélyűrbe, hogy kiderítse, miként végződött Eunice Akinya utolsó útja, és egyúttal felfedezze az űrutazás végső titkát.

Zöld Chiku sorsa egy új bolygó: több ezer fényévet utazik, hogy elérje a Mozaikot, az emberiség új otthonát, egy lakható bolygót, amelynek felszínébe lenyűgöző labirintust vájtak az idegenek.

Ők hárman egyek, a nevük Chiku Akinya.

Mindhárman döntő fontossággal bírnak az emberiség jövőjére nézve.

Mindhármuk élete veszélyben forog…

Eredeti megjelenés éve: 2013

>!
Delta Vision, Budapest, 2020
640 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789633953457 · Fordította: Gubó Luca

Most olvassa 2

Várólistára tette 17

Kívánságlistára tette 24


Kiemelt értékelések

Nuwiel P>!
Alastair Reynolds: Acélszellő nyergében

Kétszáz év telt el az első rész eseményei óta. Az emberiség elindult a Mozaik felé, az Akinyák befolyása oda, bár az események középpontjában továbbra is ők állnak. Pontosabban Chiku Akinya, akiről nekem Abigail ugrott be rögtön a Napok házából: klónozza magát, majd sorsot húzva ki-ki elindul a maga útján, hogy időnként szinkronizálva az emlékeiket, mégis kapcsolatban maradhassanak. Piros Chiku a Télkirálynő után indul, Sárga Chiku a Földön marad, a legszerencsésebb pedig Zöld Chiku lehet, aki a Mozaik felé utazik. Vannak még további lényegi történések, szereplők, de mások élményének elrontását megelőzendő ennyit az alapszituációról. Ja igen, ismét vannak elefántok.

Amennyire vártam, annyira csalódtam végül ebben a könyvben. Az első részt még kifejezetten szerettem lassúsága, többnyire kényelmes és néha, rövid pillanatokra felpörgő tempója miatt, a lezárása pedig kifejezetten izgalmas folytatást ígért. A második viszont mintha nem ugyanahhoz az első kötethez csatlakozna, mint amire én emlékszem. Logikusnak végül is logikus, de néha mégis olyan erőltetettnek éreztem, szükségesnek, mégis elhagyhatónak. A lassúsága ezúttal kifejezetten unalmassá tette, amikor izgulni kellett volna a főszereplő(k) sorsáért, akkor csak mérsékelten sikerült.

Az utolsó 100-150 oldalban maradt annyi és olyan lezáratlan szál, hogy azért még érdekeljen a harmadik rész, no meg persze Reynoldstól mindent elolvasok, de jobban várom, mivel folytatja a Delta az életmű magyar kiadását.

16 hozzászólás
pat P>!
Alastair Reynolds: Acélszellő nyergében

Az Olvasói Péklapát díjat 2020-ban pediglen Alastair Reynoldsnak ítélem.

Ezért a csakugyan fantasztikus teljesítményért. Amivel parádésan nagyléptékű világalkotást, izgalmas karaktereket, sziporkázó ötleteket és Big DumbObjecteket képes volt ilyen közepesen érdektelen, kissé túlnyújtott masszává gyúrni. De komolyan, hogy mindig sikerült megtalálni azt a szemszöget, azt a tempót, azt a terjedelmet, amivel minden, potenciálisan halálosan izgalmas jelenet biztonságossá és terápiás hatásúvá vált izgékony, szorongó, alvászavarral küzdő olvasók számára is!

Természetesen a vége azért most is olyan izgalmas irányokba kanyarodik, hogy már indulok is demonstrációt tartani a kiadó székháza elé.

milegyenanevem>!
Alastair Reynolds: Acélszellő nyergében

Ugyanaz a bajom a könyvvel, mint az előző részével: zseniális, izgalmas ötlet, tele felesleges, unalmas fejezetekkel, azonban a vége olyan, hogy kénytelen vagyok várni a harmadik részt!

Maru>!
Alastair Reynolds: Acélszellő nyergében

Az első rész is tetszett, de ez teljesen magával ragadott. Ebben már tényleg Reynoldsi léptékekben haladnak az események. A könyv erőssége mégsem maga a történet, hanem a térben való elhelyezése. Lenyűgöző, hogy milyen űrhajón kell az emberiségnek utazni, hogy elérje a régen megálmodott új lakhelyét. Sok helyen nekem úgy tűnik, mintha kicsit a Napok Háza felé tartana a történet, de lehet csak én gondolom bele a klónozás és a fénysebesség egyelőre még csekély százalékával utazó hajók miatt + spoiler. A sztori lassú lefolyású, de nem voltak így se unalmas részek. Kár hogy még a lezáró részre sokat kell várni.


Népszerű idézetek

Nuwiel P>!

De az őseim, az olyan emberek, mint Geoffry… megértettek valami fontosat. Nem azért tesszük ezt az elefántokért, mert hasznosak lehetnek a számunkra, amikor megérkezünk a Mozaikra. Hanem azért, mert tartozunk nekik. Évszázadokon keresztül szörnyű dolgokat műveltünk a fajtájukkal. A kihalás szélére sodortuk őket. Profitért gyilkoltuk és csonkítottuk meg őket. De lehetünk jobbak annál, amilyenek voltunk. Azzal, hogy magunkkal hozzuk az elefántokat az űrbe, pedig bizonyos árat kell fizetnünk érte, és áldozatokat kell hoznunk értük valahol máshol…ezzel azt bizonyítjuk, hogy fölé tudunk emelkedni annak, amik valaha voltunk.

Negyedik fejezet, 51. oldal

Nuwiel P>!

– Gondtalanul, jómódú családban nőtt fel, az elképesztő béke, valamint a kedvező társadalmi és technológiai változások korában. Egy olyan időszakban, amely mentes volt minden háborútól, szegénységtől és szinte az összes betegségtől. Különösen szerencsés volt: milliárdnyi halott lélek cserélt volna helyet magával egy szempillantás alatt. Azonban amikor elérte a felnőttkort, valami ürességre figyelt fel önmagában. Céltalanságra, a morális érzék hiányára. Nehéz volt ezzel a névvel felnőni. A szülei, nagyszülei és dédszülei hegyeket mozgattak meg. Eunice megnyitotta a Naprendszert a mélyűri felfedezők és a bányászok számára. Sunday és a többi rokona pedig elérhetővé tette a csillagokat! Ezeknek mégis milyen tette érhetett volna a nyomába?

Második fejezet, 23. oldal

Nuwiel P>!

Kezdetben csak egy volt belőlünk, és most – ha hihetünk a Mozaikról érkező híreknek – talán újra egyedül maradunk.

(első mondat)


Hasonló könyvek címkék alapján

Adrian Tchaikovsky: Az idő gyermekei
Dan Simmons: Hyperion
Arthur C. Clarke: 2001 – Űrodisszeia
Brandon Hackett: Xeno
Kim Stanley Robinson: Aurora
Orson Scott Card: Fajirtás
Ian McDonald: Luna – Újhold
Peter F. Hamilton: Pandóra csillaga I-II.
Brandon Hackett: Isten gépei és más történetek mesterséges intelligenciákról
Brandon Hackett: Eldobható testek