Watchmen ​(angol) 86 csillagozás

Alan Moore: Watchmen (angol) Alan Moore: Watchmen (angol) Alan Moore: Watchmen (angol) Alan Moore: Watchmen (angol) Alan Moore: Watchmen (angol) Alan Moore: Watchmen (angol) Alan Moore: Watchmen (angol)

It all begins with the paranoid delusions of a half-insane hero called Rorschach. But is Rorschach really insane or has he in fact uncovered a plot to murder super-heroes and, even worse, millions of innocent civilians? On the run from the law, Rorschach reunites with his former teammates in a desperate attempt to save the world and their lives, but what they uncover will shock them to their very core and change the face of the planet! Following two generations of masked superheroes from the close of World War II to the icy shadow of the Cold War comes this groundbreaking comic story – the story of The Watchmen.

Eredeti megjelenés éve: 1987

>!
DC Comics, Burbank, 2019
450 oldal · ASIN: B07ST6DPBQ · Illusztrálta: Dave Gibbons
>!
DC Comics, Burbank, 2014
448 oldal · puhatáblás · ISBN: 9781401245252
>!
DC Comics, Burbank, 2014
448 oldal · puhatáblás · ISBN: 9781401248192 · Illusztrálta: Dave Gibbons

6 további kiadás


Kedvencelte 21

Most olvassa 5

Várólistára tette 24

Kívánságlistára tette 17


Kiemelt értékelések

ViraMors P>!
Alan Moore: Watchmen (angol)

Hosszú évekkel ezelőtt láttam a filmváltozatot, azóta tervezgettem a képregény elolvasását is. Ideje volt már… Egy alternatív Amerikában járunk, a hidegháború és a III. világháború peremén táncot lejtő időszakban, nagyrészt törvényen kívül helyezett maszkos/kosztümös igazságosztókkal, rögös életutakkal és jó pár összeesküvéselmélettel.
Helyenként kissé kuszának éreztem, és már most az motoszkál bennem, hogy újra kéne olvasni, hátha több mindent megértek. A képregény tele volt remek, bár esetenként nem igazán kidolgozott ötletekkel, érdekes karakterekkel, megfontolandó gondolatokkal és végeredményben a történet sem volt rossz. Ugyanakkor, ami igazán megfogott, az a különböző történetszálak vezetése volt.
Évek óta mondogatom, hogy a képregényolvasás párhuzamos információfeldolgozást követel, a kép és a szöveg folyamatos összehangolását. A Watchmen ebben a tekintetben abszolút csúcsra tör, rendszeres, hogy egy képkockán belül folyik egy párbeszéd, olvasható egy ettől teljesen független narráció és semmi nem garantálja, hogy a kép valamelyikhez kapcsolódik, arról nem is beszélve, hogy nem ritkán a szomszédos képkockák is csak részben kapcsolódnak egymáshoz. Ahogy haladnak előre a fejezetek, úgy ismerhetjük meg az egyes ’szuperhősök’ életét egészen a kezdetektől, párhuzamosan több történet fut a múltban és a jelenben is, és akkor még nem beszéltünk a képregény a képregényben jellegű történetről, amit egylőre nem is igazán tudok hova tenni.

Élmény, de egyben kihívás is volt elolvasni ezt a képregényt, napi 1-2 fejezetnél több nem igazán ment, erről részben a nyomasztó hangulat, részben az információözön tehetett. Az is biztos, hogy a továbbiakban, ha valaki azt mondja nekem, hogy a képregényolvasás mennyivel egyszerűbb a könyvolvasásnál, annak nagyon a figyelmébe ajánlom :P

Marcus>!
Alan Moore: Watchmen (angol)

Egy alternatív hidegháborúban a mérleg nyelvét masszívan Amerika felé dönti a világ egyetlen, szuperképességekkel rendelkező szuperhőse. Ugyanebben az Amerikában vannak, voltak jópáran olyan hősök, akik nem annyira szuperek, inkább csak elég tökösek ahhoz, hogy megpróbáljanak rendet rakni az utcákon, néha kütyükkel, de jóval inkább az öklükkel – de mindenképpen jelmezben. A hetvenes évek végére a mozgalom kifullad, a rendőrök és a nép szemében már nem önkéntes igazságosztók Őrzők, hanem inkább önkényesek. Az egyik – sokáig népszerű – Őrző meggyilkolásával aztán olyan eseményláncolat veszi a kezdetét, ami elhozza az eddigi világ végét.

Alan Moore remekműve olyan képregény, ami a médiumot maximálisan, vagy talán még azon túl is kihasználja. Rendkívül sokrétű, például erősen politikus; a hidegháborún túl van itt elvakult amerikai patriotizmus, rasszizmus, női jogok, globális erőegyensúly. Oldalain a krimi, az akció, a sci-fi, a filozófia, vagy éppen a horror mellé még a képregényektől eléggé szokatlan életrajz, vagy épp (alternatív) történelmi, tudományos cikkek is feltűnnek. Mindezt szövegileg, képileg, vagy épp oldaldesign-elemekkel (!) olyan posztmodern egyveleggé rázza össze, amiben sosem lehetünk biztosak benne, hogy komolyan gondolja-e azt, amit mond, vagy épp minden valami másra utal-e. Vagy épp átveréssel van dolgunk? Biztosan, hiszen maga a cím is az.

A szuperhős toposzt az 1987-es megjelenéskor még talán nem túl sokan forgatták ki, de ha csak így hivatkoznánk Moore művére, azzal nagyon keveset mondanánk. Túl komplex ez a grafikus regény, nagyon össze kell szednie magát bárki utána jövőnek, ha túl akarja szárnyalni.

Ha soha életedben eszedbe nem jutna, hogy bármit a kezedbe vegyél, amiben maszkos szuperhősök vannak, ezt akkor is olvasd el. Sőt, akkor olvasd el csak igazán.

mandris>!
Alan Moore: Watchmen (angol)

Ha nem számítjuk a beleolvasásokat, ez volt életem első képregénye. Erre a történelmi tettre is elsősorban az vitt rá, hogy meglepő volt szembesülnöm vele, hogy ez a képregény szerepel az 1001-es listán, amelyet ugyan sokszor nem értek, sőt, néha még kritizálok is, mégiscsak jó irányadó. És ezúttal nem is nyúltam mellé, mert a Watchmen egy igencsak izgalmas darab, érdekes cselekménnyel és komplex szereplőkkel, akik közül minden kötetben valaki mást ismerhetünk meg jobban, kiegészítve különböző adalékokkal (újságcikkekkel, levelekkel, stb.). Bár szuperhősök szerepelnek benne tömegével, a Watchmen azonban fittyet hány a hagyományos sztereotípiákra. Az alkotók a hagyományos jófiúk vs. rosszfiúk felállást is jócskán megbonyolítják, és az egészre a végkifejlet teszi fel a koronát. Bár hosszúra nyúlt az olvasás, amelyben nagy kihagyások és intenzívebb napok váltották egymást, végül nem bántam meg, hogy megpróbálkoztam a műfajjal, és valószínűleg a jövőben majd bátrabban nyúlok képregényekhez, még ha nem is tervezem, hogy mostantól olvasmányaim jelentős részét ezek adják.

Noro P>!
Alan Moore: Watchmen (angol)

Ez volt az a képregény, amit csak második olvasásra sikerült feldolgoznom. Elsőre főleg az maradt meg bennem, hogy új értelmet ad a „graphic violence” fogalmának, miközben indokolatlanul sok benne a narráció, plusz az egész egy nagy átverés. E kifogásaimat egyébként ma is fenntartom, azzal a kiegészítéssel, hogy az átverős könyveket azóta nagyon megszerettem – persze ezekhez az kell, hogy az olvasó értse a poént!
A Watchmen nagyon sokat akar markolni, és a maga elé látszólag kitűzött céljai néha keresztbetesznek egymásnak. (Illetve a fenét néha, mindig! Lehet, hogy ez koncepció? Na ez például ebben a percben esett le, miközben az érveimet gyűjtögettem.) Például: realista világ, valódi szupererők nélkül, ugyanakkor egy olyan világ, amelyet az egyetlen valódi szupererejű figura, akinek nincs ellenfele, teljesen a feje tetejére állított. Vagy ahogy a grafika és a szöveges narráció próbálja kitúrni egymást a középpontból. És persze ott vannak a szuperhős-paródiák (akiknek már az eredetije is gyakran komolytalan figura – ja, azt nem is mondtam, hogy én nem szeretem a maszkos szuperürgéket lasztexben), amelyek szájába egészen komolyan is vehető mondatokat adnak. Szóval ez az egész vagy egy gátlástalan ötletroham, vagy egy ijesztően átgondolt, majd a fák mögé bújtatott gondolaterdő.

virezma>!
Alan Moore: Watchmen (angol)

Na hát, ez abszolút kívül esik a komfortzónámon. Az egyetlen képregény, amit eleddig a kezembe vettem, a Pókember volt általános iskolás koromban. Szóval nagy köszönet, hogy @Sceurpien felhívta rá a figyelmemet, @Juci pedig kölcsönadta.
Nehéz lenne megfogalmazni, hogy mi minden tetszik benne, meg nem is nagyon tudom mihez viszonyítani. Én valahogy úgy képzeltem, hogy a képregények ilyen akció-orientált, klisékkel operáló valamik. De ebben volt filozófia, humor, intertextualitás, összetett személyiségek. Azt például nagyon bírtam, amikor a szöveg másról szólt, mint a képsorok, mégis egymásra játszottak. Meg nagyon tetszettek a fejezetek utáni, különböző műfajú közbe iktatott, késleltető dokumentumok.
Mondjuk azt nehezményezem, hogy a nőnek itt is csak annyi szerep jutott, hogy ő az XY babája, azt meg kimondottan gyermetegnek tartom, hogy egy héttel a szakítás után rögtön összeáll az első hapsival, aki befogadja.
A kedvenc karakterem Rorschach, vagy mondhatnám azt is, hogy a pszichopata énem leginkább vele tudott azonosulni. Viszont a marsi epizódok miatt Dr. Manhattan is igen izgalmas.
A vége mondjuk agyon lett csapva, nem értem, miért pont ez a két béna karakter maradt meg, bár ez is jól illusztrálja, hogy a világban nincs értelem.
Szóval jó volt, fogok még ilyet olvasni.

15 hozzászólás
ujhelyiz P>!
Alan Moore: Watchmen (angol)

Előzetesen el kell mondanom, hogy pár évvel az olvasás előtt láttam a filmet, amiből azt a következtetést vontam le, hogy nagyjából tudom, hogy mire számíthatok. Azt kell, hogy mondjam, hogy ugyancsak értek meglepetések útközben – méghozzá a kellemes fajtából.

A Watchmen a képregények szuperhőseire épít, de ahelyett, hogy az szokásos értékeket képviselné, mint a bátorság, igazságosság, netán összetartás vagy mások segítése, a műfaj kőkemény szatíráját hozza be. Ugyanis a hősök mindannyian a lehető legelborultabb karakterek, mindegyikük valamiféle személyes probléma hatására kezd el hős lenni – és ilyen feltevések mellett elég magától értetődő, hogy ezek a problémák inkább nehezítik azt, hogy végső soron pozitív legyen a végeredmény.

És ha ez nem lenne elég, miközben a hősök azzal küzdenek, hogy megfejtsék az egyik társuk halálának körülményeit, a különböző szálakon ömlik a nyomasztó hidegháborús hangulat, amikor az már minden reménytelen. Ráadásul a hősök megváltoztatták az általunk ismert történelmet, megnyerték Amerikának a Vietnámi háborút, és Dr. Manhattan még egy szovjet atomcsapástól is meg tudná védeni hazáját.

Ahogy párhuzamosan ismerjük meg azt, hogy a hősök honnan jöttek, milyen problémáik voltak és vannak ezzel a világtörténelmi helyzettel, végső soron teljes erkölcsi nihilbe visz minket. És ahhoz képest, hogy egyre mélyebbre süllyedünk, kifejezetten változatos módokat használ a kötet, hogy átadja a hangulatát – a fejezetcímek grafikája explicit megidézi a Végítélet óráját, ami bizony nem halad visszafele; a fejezetek közé berakott dokumentumok a világ múltjára hívják fel a figyelmet, de éppen az utcai újságárus vagy a szamizdat készítők képkockái is rendesen feszegetik a határokat. Az egyes fejezetek pedig más és más „hősre” fókuszálnak, így tényleg nem hagyva időt arra, hogy a feszültségünk idő előtt akár egy kicsit is enyhüljenek.

Azt kell, hogy mondjam, hogy ez a fajta dekonstrukciója a szuperhősöknek mai szemmel is tanulságosak, és akinek a hétköznapi élet mellett van gyomra ezt olvasni, ajánlom. Méghozzá azoknak is, akik esetleg látták a filmet, ugyanis szépen mélyítik az ott elhangzottakat. Ugyanakkor csak olyannak javaslom, akik bírják ezt a fajta törtetést az emberi természet salakjával teletöltött csatornákban, ugyanis nagyon nem egy pozitív olvasmányról van szó.

Röfipingvin P>!
Alan Moore: Watchmen (angol)

Soha nem voltam nagy képregény, graphic novel rajongó. Persze tizenegy-két évesen nekem is megvolt a magam Sailor Moon-korszaka, és a mai napig szeretem azt a világot, de valahogy a későbbiekben minden rajzos regény elkerült, vagy tudtomon kívül én kerültem el őket.
Aztán ahogy igazán elkezdett nyiladozni a csipám képbe került nálam a Watchmen. Tartogattam, tartogattam, majd egyszer. Aztán lelkes olvasója lettem a KépesRegényeknek (ha nem tudod miről beszélek kutakodj a |Merítés korábbi számaiban, és persze várd az új számot is). Először két kötetben a Maust tettem magamévá. Aztán megismerkedtem Pilgrimmel, bár még van vissza három kötet. És akkor eljött a pillanat, hogy belekezdjek az Őrzőkbe.
Ugyan sokáig olvastam, mert volt egy kb. két hónap, amikor nem nyitottam ki, de nagyon élveztem. Egyrészt simán van olyan komplex, mint bármely 600 oldalas regény. Itt nem csak kockák (igen, tudom, a tábla és a füzet sem kockás, hanem négyzetes) jönnek egymás után, bennük maskarás szereplőkkel, akik megmentik a világot. Messze nem. Itt minimum négy line (tök szubjektív ki mennyire bontja) fut egymás mellett, plusz egy rakat háttérinfó újságcikkek, levelezések, akták, könyvrészletek alapján, és ha még mindez nem volna elég, akkor még kapunk egy kis képregény-a-képregényben effektust is.
A karaktereknek nem hogy három, de szerintem végtelen dimenziója van (haha, Jon). Megismerjük a háttértörténetüket, mindenkinek meg van az aktuális szerepe, senkit sem érez feleslegesnek az ember.
Zseniális alternatív történelembe helyezett társadalom kritika, mely ha igazán értő fülekre és szemekre talál, nagyot tud ám ütni.
Fél csillag levonás a kurta-furcsa utolsó oldalak miatt jár. Én nem tudom, hogy a képzelet, a tinta, az áram vagy mi fogyott el, de én még kb 10 oldalt el tudnék viselni a végén.
Olvassátok!

P.S. A film akkor igazán jó, ha olvastad előtt a graphic novelt. Szóval, ha úgy alkottál róla negatív előjelű ítéletet, hogy nem olvastad, akkor javaslom ez utóbbi pótlását, majd a film újbóli megtekintését.

5 hozzászólás
littlelinda>!
Alan Moore: Watchmen (angol)

Már a filmet is imádtam (láttam többször is), és így eredeti, képregény formában még fantasztikusabb ez a történet – Alan Moore-ban szinte lehetetlen csalódni. A Watchmen története gyakorlatilag letarolja az embert, nem csak a hossza, de alapos kidolgozottsága és részletessége miatt is. Látszik, hogy mennyire sok munkát fektettek a történetbe, annak kidolgozásába és megjelenítésébe; az ember sokszor csak kapkodja a fejét, annyi minden történik. Kifejezetten szerettem az a két fejezetet, amiben Rorschach és Dr. Manhattan múltját ismerhettük meg, hiszen gyakorlatilag az ellentétei egymásnak, és a végén két ellentétes oldalt is képviselnek. Szintén nagyon tetszett, hogy a történet bemutatta, hogy mi történne, ha a való életben halandó, szuperképességek nélküli emberek próbálnának küzdeni a mindennapi gonosztevők ellen (rablók, erőszaktevők): először imádnák őket, majd betiltanák a tevékenységüket – persze erre Dr. Manhattan megjelenése is rásegített, aki minden, csak halandó ember nem volt. Az ő személyisége nagyon bonyolult volt: látta a jövőt, bármit megtehetett, az ereje gyakorlatilag határtalan volt, mégis annyira nem érdekelte a világ és az emberek, hogy sokakat hagyott meghalni…
A képregény mondanivalója elég nehéz és sokoldalú, miközben relevánsan jeleníti meg a 80-as évek Amerikáját. A vége kifejezetten egyedi, tipikusan Moore-ra jellemző szerintem, ahogy morális dilemma elé állítja az olvasót. Vajon ha mindez bekövetkezne, mi hogy döntenénk? És mi történne utána?

_ada>!
Alan Moore: Watchmen (angol)

Zajlik a hidegháború, Nixon még csak nem is hallott Watergate-ről, és az USA tarolt Vietnamban köszönve az új csodafegyvernek Dr. Manhattannek – mert „Superman létezik és amerikai”. Az egész sztori komor, erősen világvége-hangulata van, és nálam mindent vitt.
Azt hiszem ezzel megtaláltam a kedvenc szuperhősös képregényemet, amely középső ujját mutatja a műfaj klasszikusainak. Egyszerűen tökéletes. A történet komplex, több síkon fut, remekül reflektál több valós kérdésre és a karakterek! Imádom mindegyiket. Megfelelően el vannak látva rossz és jó tulajdonságokkal, ízig-vérig antihősök, akik közül legtöbben saját szórakoztatásukra, vagy hasznukra vállalják nemes harcukat. És a vége spoiler – órákig lehetne róla diskurálni. Vitathatatlan, hogy Alan Moore, Dave Gibbons és John Higgins mesterművet alkotott.

Mircsi P>!
Alan Moore: Watchmen (angol)

Hű… hát értem már, hogy a tiniénem miért nem tudta ezt elolvasni, elég súlyos ez a történet. Annyira szerteágazó volt, hogy vártam már, hogy összeálljon a kép, meg igazából még vártam volna a csavarokat…:D A kalózos képregény halálra untatott, de nem tudtam, hogy van-e jelenőssége, úgyhogy olvastam azt is becsülettel. Hát most azt gondolom, hogy annyire nem érintett meg, de majd meglátjuk utólag mit fogok gondolni. Viszont most, hogy már értem, miről van szó, végre nézhetem a sorozatot is, hátha többet fogok érteni, mint eddig…:D


Népszerű idézetek

Izolda P>!

None of you understand. I'm not locked in here with you. You're locked in here with me.

Sceurpien I>!

The world will look up, and shout: ‘Save us’. And I’ll whisper: ‘no’.

ViraMors P>!

Rorschach: I'm not locked up here with you. You're locked up in here with me.

ViraMors P>!

Dan: Want coffee?
Laurie: Sure. Black as the devil and sweet as a stolen kiss.

Izolda P>!

We're all puppets, Laurie. I'm just a puppet who can see the strings.

ViraMors P>!

– Robert Redford says he'll be running for president in ’88. We could run a piece on…
– Seymour, we do not dignify absurdities with coverage. This is still America, God damnit! Who wants a cowboy actor in the White House?

Limitáltan_gondolkodó I>!

Vanishing is no big problem when you're a costumed hero – you just take your costume off.

106. oldal

Limitáltan_gondolkodó I>!

Funny story. Sounds unbelievable. Probably true.

66. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Inky Moondrop: Blessed Days 2
Brian K. Vaughan: The Private Eye 2.
Sarah Gailey: Know Your Station
Brian K. Vaughan: Ex Machina 1. – The First Hundred Days
Charles Burns: El Borbah
Matt Kindt – Jeff Lemire – David Rubin: Cosmic Detective
Juan Giménez: The Deluxe Gimenez
Antony Johnston: The Fuse 1. – The Russia Shift
Neil Gaiman: The Sandman – Overture
Agatha Christie – François Rivière: And Then There Were None