Egyre több dolog kezd el kapcsolódni…fiatalkorom kedvenc filmeiről kiderül, hogy mind képregényekből vannak, amit mind egy ember írt: Alan Moore. Mi több mindezeket egy kiadó adja ki magyarul. Gyanús, felettébb gyanús…
Amint megtudtam, hogy van, nem volt kérdés, hogy V felkerül a polcomra. A pokolba is érte mennék, úgyhogy természetesen csakis öt csillag lehet, essünk át a nehezén már most.
A rajzstílus nem lett a kedvencem, ezt előre kell bocsátanom. Mentségére szóljon, hogy a 80-as években készült, ezekről meg folyton az jut eszembe, mintha zsírkrétával készítették volna a naccságos művész urak. De hát mit tegyünk? A 80-as éveknek is kell legyen valami szépséghibája.
Ezt leszámítva pedig töredelmesen be kell vallanom, nehéz volt olvasnom. Egyszerűen a lezárásoknál olykor az volt az érzésem, hogy 3 képkockában gyorsan el kellett intézzenek dolgokat, máskor meg nem ismertem meg a szereplőket, vagy nem értettem, hol vannak, mit csinálnak. Ez kissé rontotta az olvasásélményt. Nem tudom, tán kaotikus volt olykor a történet, nem mondott ki dolgokat, vagy a rajzok nem voltak elég egyértelműek, a szereplők eléggé különbözőek/felismerhetőek, hogy egyből kapcsoljak. Vaaaagy…mindig hulla fáradt voltam és folyamatosan belealudtam. Vagy mindkettő.
Ettől a csepp hibájától eltekintve pedig aztaku….rátor mindenit! Hogy lehet az, hogy jön egy képregény, ami pfú…aztán egy film, amit természetesen a Wachowski testvérek készítenek, ami legalább annyira pfúúú…és aztán a maszkok megjelennek az utcákon, többek között az Anonymous egyik jelképeként. Igen, ebben a könyvben, ebbe a történetben több van mint szavak, Mr. Olvasó, ebben a könyvben egy eszme van és az eszmék…amellett, hogy golyóállóak, fertőzőek.
Szabadság, biztonság, igazság, egyenlőség, csupa csodálatos eszme, amit ebben a fogyasztói társadalomban úgy képzelünk, hogy bemegyünk az eszme boltba, s azt mondjuk:
– Egészséget! Adjon egy kilót mindegyikből.
Az eszmeboltban pedig kiszolgálnak, s elégedetten hazaegyünk, elhasználjuk, aztán újra lemegyünk.
– Csókolom, apukám küldött, aszondta, hogy mindenikből kell két kiló. Igen, kettő.
Aztán három, aztán négy, aztán öt. S ebben a borzasztó fogyasztásban, hol az ember habzsolja a szabadságot és mellé a biztonságot és mellé az igazságot és mellé az egyenlőséget és mellé a különlegesség elismerését…nem veszi észre, hogy mind csupa édes ambrózia és méz és nektár külön-külön…ám a gyomorba összeérve méreggé erjed.
Hol dívik a szabadság, ott a biztonságnak nincs hatalma. Hol testvériség van és egyenlőség, ott az egyén elvész és fényét eltakarja a tömeg, előlépni pedig egyenest lázadás az eszme ellen. Vagy tán lehet az ember szabad és szabad akaratából dönthetne úgy, hogy megteremti a biztonságot? Vagy tán létezik egyenlőség uniformitás és konformitás nélkül? Lehet, hogy megcsinálták valahol, de én nem hiszek benne. Csalódtam az efféle dajkamesékben, ahogy V is megtagadta Justiciát, a hölgyet ki elárulta és új szerető keblén melegedett, Anarchiájén. Igen, V az, aki választott. Aki döntött és feláldozta önnön fél részét, hogy megvalósítsa másik felének a vágyát.
Mert igenis itt számomra a fő eszme nem az anarchia és nem a hatalom ellen vonulás, hanem az, hogy valaki döntött. V döntött és ugyanazt a döntést felajánlotta másnak is. Hatalmával nem élt vissza, s bár ha az Emberi Jogok Szervezete tiltakozna is a módszerei ellen, megajándékozta társát valamivel. Megajándékozta azzal a szabadsággal, amit őreá is rákényszerítettek.
A kötet fő varázsa az egyedülállósága. Ha létezik még ilyen, azt jól eldugták. Örök kedvenc. Ideális olvasmány lesz majd a hét esztendős gyerekeimnek. Sosem lehet elég korán elkezdeni a nevelésüket.
U.I.: Mindig elfelejtem, hogy mindenkit megdicsérünk, aki írta, aki tervezte, aki megálmodta, csak azt nem, aki elkészítette. A Kiadó zseniális munkát végzett. Gyönyörű kivitel, remek minőség, elegáns és csodálatos. Le a kalappal a fizikai kivitelezésért.