Halo ​Jones balladája 104 csillagozás

Alan Moore: Halo Jones balladája Alan Moore: Halo Jones balladája

Elindult ​világot látni és eljutott a csillagok közé. Olyan kalandokban volt része, amilyenekről egy átlagember még csak nem is álmodik. Pedig csak egyátlagos lány volt, aki kezébe vette a sorsát.

Halo Jones a Broncson él – egy futurisztikus nyomornegyedben, ahol se munka, se szórakozás. Arról ábrándozik, hogy egy nap kiszabadul innen, és bejárja a galaxist. De egy olyan városban, ahol a legkisebb incidensből is véres zavargás kerekedik, a bevásárlás pedig olyan életveszélyes kaland, amely hosszas tervezést és buddhista kézigránátokat igényel, a szabadságnak komoly ára van.

Halo Jones kallódó másodrendű állampolgárból az univerzumot keresztül-kasul bejáró világcsavargóvá válik, az űrhoszteszkedés és a hadsereg embertelenségének végletei között megtapasztalja a társadalmi hierarchia legalját és legtetejét, miközben végig makacsul keresi a szabadulás és a kiteljesedés lehetőségét.

A Halo Jones balladája lebilincselő sci-fi űropera egy… (tovább)

Tartalomjegyzék

>!
Fumax, Budapest, 2019
208 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634701095 · Fordította: Kodaj Dániel · Illusztrálta: Ian Gibson

Enciklopédia 27


Kedvencelte 8

Most olvassa 1

Várólistára tette 15

Kívánságlistára tette 28

Kölcsönkérné 3


Kiemelt értékelések

Solymár_András I>!
Alan Moore: Halo Jones balladája

Ajaj…ajajajj…megtörtént, aminek sosem szabadott volna megtörténnie. Azt olvasom a borítón, hogy Alan Moore és nem vagyok maradéktalanul kielégülve. Igen, jogos a perverz áthallás, szándékosan hagytam benne. Alan Moore-t olvasni mindig perverz gyönyör. Most viszont, bármennyire is fáj, le kell húzzam a mestert…egy kicsit.

Kezdjük a természetes dolgokkal. Először is zseniális. Mit gondoltatok, hogy azt fogom mondani, hogy Alan Moore nem az? Lesújtana hazug fejemre a kígyó isten dühe. Nem, Halo Jones zseniális minden tekintetben. A Mester immár egyértelműen forrása és nullpontja az eredeti ötleteknek. Az a fajta író, aki képes trendeket létrehozni, megingatni már meglévőket és egyszerűen úgy összerakni az egyszerű, mindenki számára elérhető építőkockákat, ahogy senki más.

Így jobban belegondolva az az érdekes helyzet állt elő, hogy ami a könyvnek az erőssége, az a gyengesége is valamilyen tekintetben. Nézzük egy kicsit alaposabban.
Először is ez egy csaj képregény. Végig csajokról van szó. Megjelennek ugyan férfiak, de azok vagy agyatlan zombik, vagy robotok, vagy klónozott izomagyak, vagy rosszfiúk, vagy a legrosszabb: mellékszereplők. És itt jön be az első nagy pozitívuma és hiányossága. Imádtam, hogy csajokról szólt. Tetszett, hogy nem izomagyú férfiak rohangálnak fel és izmoskodnak fel alá, miközben…na tudjuk a hagyományos felállást. De…hol vannak a férfiak? Végig az volt az érzésem, hogy kifelejtődtek belőle, mintha ott lenne a helyük valahol, de a kamera olyan szögében vannak, ami már nem látszik. Ez egy kicsit zavart. Sőt, helyesbítek: nem is az zavart, hogy nincsenek férfiak, az zavart, hogy nem tudom miért. Kihaltak? Kevesen vannak? Elpusztultak? Egyszerűen leléptek a színről és rábízták a menő csajokra a dolgokat? Ennyi kellett volna, hogy meglegyen a „Ja, ahha.” Érzés és tudjak tovább figyelni a menő csajokra.

A másik kissé problémás dolog a képregény csajosságával, hogy nem is annyira csajos. Igen, csajok vannak benne, de szegénykéim egy olyan világban élnek, ahol nem igazán tudnak csajoskodni. Kemény a világ. Verekedni kell, túlélni és megküzdeni a világ összes nyavalyájával, mert abból van bőven. Kissé az volt az érzésem, hogy azért csajos képregény, mert a férfiak hülyén néznének ki cicanadrágban. Bár igazán elgondolkodtató ilyen formában is, az elandrogünizálódott társadalom, ahogy a nemi szerepek annyira elmosódnak, hogy igazából szinte megkülönböztethetetlenek.

Ezt a kis problémát leszámítva egyetlen rossz szavam nem lehet. A világépítés csodálatos, elképesztő ötletekkel teli. A szereplők egyenként egyéniségek és megkülönböztethetők. Mindennek íze van, érdekes, cseppet sem szokványos, üdítő.

A nagy szidás után pedig hadd mondjam el a nagy örömöm. Nagyon tetszett, hogy Jones mellőzte a hősködést. Nem mentette meg a világot. Nem győzött le negyven harcedzett katonát és nem nem táncolt a hulláik felett. Nem hódított meg minden szüzet és nem halmozott fel mérhetetlen gazdagságot. Nem szerezte meg a titkos tudást és igazából nem csinált semmi nagyot. Élt. Próbálkozott. Igent mondott itt, nemet ott, ahogy a szíve diktálta. Elindult és igazából onnan történt minden magától. Na ez az a valósághűség, ami nagyon hiányzik rengeteg scifiből és fantasyből, amihez volt szerencsém. Ilyen szintű természetességet legutoljára talán Gemmelnél olvastam, de hát ő legendás harcosokról ír, csak jól.

A rajzstílus őszintén annyira nem ragadott meg, de nem is tudom kifogásolni. Eredeti, részletes, koherens elejétől a végéig, tele rengeteg eredeti ábrázolással és ötlettel. Érdemes megállni és áttekinteni.

Szóval mit mondhatnék? Elképesztő képregény, minden tekintetben eredeti és érdemes az olvasásra. A Mester nem okozott csalódást, semmi esetre sem, csak hát Moore beleesett abba a hibába, mint az eminens tanuló: nála már a tökéletes az alsó határ.

6 hozzászólás
vicomte P>!
Alan Moore: Halo Jones balladája

Azt hiszem még nem volt, és valószínűleg nem is lesz még olyan képregény, ami két hónapig tartózkodott volna az aktuálisan olvasott könyveim listáján. Ám ezt a kötet, amit @Amadea-val együtt olvastunk, főleg hétvégeken került elő, és a vasárnapi matiné jellegű közös lapozgatás bizony gyakran fordult mindkettőnk nagy megelégedésére szundiba.

No, nem mintha unalmas olvasmány lenne – sőt!
Az első rész, amelyben Halo Jones még tényleg egy teljesen átlagos L. századbeli lány, kimondottan keményen kezd, és az olvasó csak kapkodja a fejét, ahogy a rengeteg rázúduló információt megpróbálja feldolgozni. spoiler Ezek a villanásnyi, összefüggő életképek – melynek része egy tényleg komoly kihívást jelentő pláza túra – elsőre talán kissé nehezen állnak össze konzisztens egésszé, de azért szép lassan kialakul egy sztoriív. és a rengeteg apró részlet is helyére kerül.
A második részben Halo űrstewardessként eltöltött évének fő eseményeit követhetjük, ami során nem csak egy luxusűrbárka furcsa és néha extrém utasait ismerhetjük meg, de fény derül az első rész tragikus fordulatának okára is. Ennek a résznek a legjobb és leginkább szívszorító figurája „Nem feledlek” volt, aki spoiler valahogy olyan jelentéktelenné vált, hogy mindenki szó szerint átnézett rajta, és észre sem vette, hogy ott van. Mégis képes volt egy igazi hőstettre, bár még posztumusz sem kapott érte elismerést…
A harmadik részben Halo miután évekig csak tengődött és félig lecsúszott alkoholistává lett, kétségbeesésében felcsap katonának, mi pedig bepillantást nyerhetünk a jövőbeni bolygóközi háborúk mocskos mindennapjaiba.

Ahogy látszik minden résznek más az alapkoncepciója, de bizonyos visszatérő és kapcsolódó karakterekkel valamint az utólag értelmet és magyarázatot nyerő eseményekkel a kötetek közötti koherencia is megmarad.

A képregény grafikailag a szokni kell hozzá kategóriába tartozik. Nekem kicsit parodisztikus és karikatúraszerű volt, ám mivel ez valahol illett is a történethez, el tudtam fogadni. A panelek általában – főleg az első részben – meglehetősen zsúfoltak voltak, és számtalan apró részletet volt érdemes alaposan szemügyre venni a képi gegekért. Az emberalakok megjelenése erősen túlzó és sematikus volt, ám ennek ellenére, ahol kellett a figurák ábrázolása az érzelmeket is egész jól tükrözte.

A fordítás zseniális – a helyi szleng elképesztően csavaros, a Broncs elnevezés, amit Halo születési helye visel, szerintem még több asszociációt is rejt, mint az eredeti. A kötet fizikai kivitelezése pazar és igényes.
A sci-fi rajongó énem viszont inkább a kötet nosztalgia faktorát és a néhány erős drámai fordulatot és jó karaktereket, mint a (legalább a maga korában) új sci-fi ötleteket tudta értékelni az olvasás közben.
Mert én bizony számos kedvenc klasszikus sci-fi szerzőm – Bester, Pohl & Kornbluth, Haldeman, Sheckley és akár még Douglas Adams – disztópikus, szatírikus és erősen társadalomkritikus írásainak lenyomatát is felfedezni véltem a lapokon.

2 hozzászólás
ViraMors P>!
Alan Moore: Halo Jones balladája

Nem vagyok őrült… …de dolgozom rajta.

Hirtelen megszűnt a veszély… és ez rémisztő.

A kertet tilos átjárónak használni, úgyhogy ha bárki kérdezi, azt mondjuk, tényleg meg akartuk ölni magunkat, de az utolsó pillanatban megláttuk az élet humoros oldalát.

„Bárki képes lett volna rá.”

* * *

Ez az a képregény, amibe a beleolvasó pár oldalával belebolondultam, és minden igyekezetem ellenére sem sikerült elég sokáig olvasnom, pedig tényleg mindent megtettem azért, hogy minél tovább tartson. A grafikával ugyan néha nem voltam teljesen kibékülve, de összesítve remekül illet a történethez.
Halo Jones balladája igazi jövőbeli ballada. Kesernyés, fájón akaratos és kemény. Az a fajta történet – jobban mondva történetek – ahol senki és semmi nincs biztonságban, legyen szó a főszereplőről, a legjobb barátnőjéről, vagy a lelkivilágáról. Bármilyen furán is hangzik, a végére ez ragadt meg bennem leginkább. Halo a mocsokban született és a sárba érkezett, a képregény pedig egy pillanatra sem próbálta vattába csomagolni, de azt sem éreztem, hogy túlzásokba esett volna. Egyszerűen csak jó volt. Teli vágyakkal és álmokkal, de mentesen az illúzióktól. Kemény és realista, a humora pedig sötét és kissé kretén, a végeredmény pedig több, mint jó.
Tudtam volna még olvasni.

Razor P>!
Alan Moore: Halo Jones balladája

Alan Moore eddig olvasott munkáiban nem csalódtam, ráadásul a 2000 AD egy legendás lap, így kíváncsian néztem elébe Halo Jones kalandjainak. Pontosabban balladájának, ugyanis a cím nagyon helytálló, a három történet mindegyike tartalmaz vidámabb részeket, mégis, az egészet átjárja egyfajta melankólia, amitől az olvasó is sejti előre, hogy itt bizony nem lesz igazán boldog befejezés.
Az első fejezet kissé mélyvíz jellegű, hisz a távoli jövő igencsak megváltozott világa – ahol egy plázai bevásárlás felér egy kalandtúrával – mellett a nyelvet is szokni kell. Elsőre eléggé sokkoló lehet a sok új szó, de idővel ráhangolódik az ember, na meg a szövegkörnyezetből is ki lehet azért silabizálni, mi micsoda. Nem tudom, hogy a megszokás miatt, vagy valóban csökkent a mennyiségük, de a második és a harmadik résznél már kevésbé tűntek fel ezek a nyelvi lelemények.
Míg az első fejezet egyfajta társadalmi sci-fi, addig a második inkább űropera jelleget vonultat fel, a harmadik pedig a katonai sci-fik világába kalauzol el. Bár vannak visszatérő szereplők az egyes fejezetek között, az egészet mégiscsak Halo Jones a világban helyét kereső alakja köti össze. Moore-nak szerintem elég jól sikerült elkapni a karaktert, abszolút szerethető és sajnálható, lehet neki drukkolni, döntései megérthetőek.
Az egyetlen negatívumként talán a grafikai megvalósítást tudnám felhozni, az vagy betalál, vagy nem az embereknél. Elsőre nekem is nagyon furcsa volt – főleg, hogy a bevezető szerint azért esett Gibsonra a választás, mert jól tud nőket rajzolni – hááát –, de idővel megszoktam és legalább végig konzekvens maradt, nem változott (se előnyére, se hátrányára).

>!
Fumax, Budapest, 2019
208 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634701095 · Fordította: Kodaj Dániel · Illusztrálta: Ian Gibson
Amadea>!
Alan Moore: Halo Jones balladája

Szegény Halót eléggé elhanyagoltuk; az utóbbi időben, a nagy karanténozás idején @vicomte-tal rákaptunk a keményfedeles, nehézsúlyú képregények közösen olvasására, jellemzően hétvégente, az ebéd utáni szieszta idején. Na most, a legsúlyosabb kajakóma nem kedvezett eme színes, kicsit cyberpunkos, galaktikus kalandokban bővelkedő, karikatúraszerű rajzokban tobzódó ötletkavalkádnak, amelyet Kodaj Dániel zseniális fordítása egészít ki, magyarán tíz oldalakat bírtunk elolvasni, mielőtt beütött volna a szundi time – a heti tíz oldalas, rapszodikus olvasás semminek nem tesz jót, hát még egy minden ízében idegen történetnek. Aztán egyszer megembereltük magunkat és sikerült is felfedezni a nagyszerűségét, belerázódtunk a ritmusába és együtt fedeztük fel Halóval minden világok legjobbikait (meg a Macskavért).

A befejezése folytatással kecsegtet, de sajnos nem készült több képregény erről a hétköznapi, mégis különleges hősnőről.

És hát a patkánykirály ebben a formájában is lenyűgöző.

WoD>!
Alan Moore: Halo Jones balladája

Az első fejezet után majdnem eladtam, pedig nem szokásom eladni a könyveket. Mindenesetre egy időre félretettem. Nagyon nehezen rágtam át magam az elején, nem értettem mit beszélnek és nem is nagyon történt semmi. Két kiscsaj, egy néni és egy robotkutya szerencsétlenkedett valami futurisztikus nyomortelepen. Ehhez képest nagyon lazák voltak és látszólag elvoltak a semmivel és nem is nagyon szenvedtek hiányt. spoiler és ezután a főszereplő utazgatni vágyott. Itt kezdődik a második könyv és innentől fogva összefüggő, felépített sztorit kapunk elég sok drámával.
Szerencsére megmutatkozik Alan Moore zsenialitása és a végére azt tudom mondani, hogy jó volt és megveszem a következő részét is, ha lesz.
A rajzok nem voltak rosszak, de imitt-amott jobb lett volna szebben kidolgozni. Például nem tudtam eldönteni, hogy Halo és a csajok szépek voltak-e vagy rondák, mert annyira eltért az arcuk ábrázolása. Néhol volt egy-két derékszög a lábukban, de végül is tetszettek. :)

mohapapa I>!
Alan Moore: Halo Jones balladája

Tudom, unalmas, de mos is mondom, most nyomatékosan: sokkal jobban jársz, ha a bejegyzést az eredeti helyén, a blogomon olvasod el. A képek miatt.
https://mohabacsi-olvas.blog.hu/2021/08/18/alan_moore_i…

Ha van egy zseniális darabja, a műélvező nagyon sok minden mást meg tud bocsátani egy alkotónak. Az egy zseniális elmossa a későbbi gyengébb próbálkozásokat. Meg az előtte levő harmatgyengéket is, persze.

Azt hiszem, Alan Moore a Watchmen-nél jobbat soha nem fog alkotni. Mondom ezt úgy, hogy azon kívül csak a Különleges Úriemberek Szövetségével nagyjából hidegen hagyott) és a V mint vérbosszú (olvasatlanul viszem vissza a könyvtárba, untatott és nem tetszett a grafika sem) találkoztam. (Utóirat: azóta megint voltam könyvtárban, A pokolból jött velem. A grafika annyira nem jött be, de még csak beleolvastam, belelapoztam.) Na, a Watchmen az aztán nagyon ott van.

Aztán egyszerre belefutottam ebbe a Halo Jones-ba. Moore miatt vettem le a polcról, de amikor kinyitottam, elvarázsolódtam. Persze volt ez már így, aztán a sztori végett jött a kiábrándulás mégis. Ilyen kiábrándulós volt például a… Hiszed, nem hiszed, nem jut eszembe a címe… P betűvel kezdődik, nagyalakú a könyv, nagyon sárga borítóval. (Megnéztem a könyvtárban: Incal.) Azóta megjelent még két része. Az első részt még elvitték a rajzok, de a másodikat képtelen voltam elolvasni, annyira nem érdekelt.

Szóval Halo Jones balladája. Kezdve azzal, hogy a borító iszonyatosan gyengén sikerült, belül bármelyik rajz sokkal jobb ennél, ami idekerült. Vajon miért követték ezt el? De aztán a nyavalygás itt véget is ér. Nagyjából. De mindenképpen lelkesedés jön.

Mert az úgy volt, hogy belelapoztam a könyvbe. És eltátottam a számat. Aztán odébb lapoztam, és ott is ezt tettem. Meg a harmadik oldalon is, meg mindenütt is, bármerre lapoztam. S ezzel a lényeget gyakorlatilag elmondtam, aludjatok jól, gyerekek, álmodjatok szépeket! De előtte olvassátok el, de legalább mindenáron nézegessétek ezt a könyvet! Ajánlom magamat, de főleg Moore és Gibson katonai sci-fijét!

Ne reménykedj, nem úszod meg ennyivel! De a lényeget tényleg elmondtam. Soha ilyen rövid értékelésem nem volt még itt, a blogomon!

De mert a képi világ bolondított el, figyeld meg, nem győzöl most képeket nézegetni. De jobban jársz, ha tényleg megnézed őket, és nem csupán rájuk pillantasz.

Aham, erről beszéltem… Itt vannak az eredetiben a képek.
https://mohabacsi-olvas.blog.hu/2021/08/18/alan_moore_i…

Na, ugye, hogy ugye? Nekem két dolog ötvözése tetszik nagyon: a részletes realitásé és a karikatúráé. Mert némely rajz olyan mintha az lenne. Illetve a hátterek, a terek reálisak, a figurák karikatúraszerűek.

Azonnal jegyezzük meg a rajzoló nevét: IAN GIBSON. Ahogy nézegettem, jobbára a Dredd bírót rajzolta. Magyarul, ha nem tévedek, a Halo Jones balladáján kívül abban jelentek meg a rajzai.

KICSODA HALO JONES?
Egy a millió csóróból. Egy a jövőnélküliek közül. A Broncson él. (Olvasd egybe nyugodtan, és ne keseredj el, én is csak lassan jöttem rá.) A Broncs a senkik lakhelye, A jövő nélküli lúzereké. Tényleg olyan mint egy abroncs. Mindenki tart mindenkitől, veszélyes és nem vidám hely, de legalább nyomasztó. Hidd el, marhára nem érdemes nyári nyaralásra betervezni a Broncsot, menj bárhová máshová. Mondjuk a Népszínház utca környéke sem az igazi. De a Broncsra tutira ne, cimbi, ha jót akarsz!

Döbi, ahogyan történik, de Halo szép lassan elveszti azt a kevés embert is, akihez lehetősége volt kötődni. Hosztesznek szegődik egy kiszuperált, de felújított űrhajóra. Imádja a hajót. Ahol ezredik senki lehet egy szar melót végezve.

Vagyis Halo Jones bármelyikünk lehet. (Bocs, ha megsértettelek, ha te mégsem lehetnél! Akkor így fogalmazok: jobbára bármelyikünk lehet, kivéve téged. Megfelel? Na?) Mert Halo nem hőstípus, nem überintelligens, nem ketrecharcos, nem karatebajnok, nem techguru, még csak nem is valami tutajos, szívdöglesztő pipi. Csak van, mert egyszer megszületett. S jobbára nem is a saját sorsának a kovácsa, bár van akarata, vannak saját döntései, csak történnek vele a dolgok. Ahogy jobbára a legtöbbünkkel. Belövünk valami irányt, aztán vagy úgy lesz, vagy egészen másképpen. Vagy jönnek a lehetőségek és a kapcsolatok, vagy csak az akadályok és a tragédiák. Szóval Halo csak egy lány a Broncsból.

Bizony, ez már szadi, de itt is nincs…
https://mohabacsi-olvas.blog.hu/2021/08/18/alan_moore_i…

MI'CSINÁL HALO JONES?
Rögtönöz. Jobbára. Azt csinálja, amit éppen csinálnia szükséges. Olyan ad hoc-jelleggel. Annyira, hogy egy kicsit az az érzésem, nem is volt nagyon mély koncepciója az egészet tekintve a szerzőknek, inkább csak mentek amerre a pillanatnyi érzéseik vezették őket. Ezért az összbenyomásom az, hogy képnovellák sorát olvasom, nem képregényt. A képnovellákat pedig a főhős személye és világa köti össze, mert e kettő állandó.

Kétségtelen, hogy Moore ért a feszültségkeltéshez és a megdöbbentéshez. Annyira, hogy a végére össze is jön egy Scalzi-féle Vének háborúja, és egy Orson Scott Card-féle Végjáték keresztezésének a továbbgondolása. Úgy, hogy egészen mást, mindkettőtől eltérőt adott ki a végére a gép. Ööö… A fantázia. De gondolom, a két név és a két cím elég csalogatóvá teszi az eddigieket.

EZ MEG AZ
Túl sok mindent nem tudunk meg a történet világáról, a társadalmáról, az okokról és az okozatokról. Mármint a történések történelmi, társadalmi hátterének az ok-okozatáról. Ilyen szempontból Philip K. Dick is az eszünkbe juthat, ő sem sokat pepecsel az ilyesmik túlrészletezésével. Vagy kikövetkeztetjük, kitaláljuk, vagy nem. Ezáltal még az is lehet, hogy mindegy, tudjuk-e?

De a képi megvalósítása mindennek, láthattad, valami hihetetlenül pazar és következetes! Igen, még mindig lelkes vagyok. Tényleg, mutattam már képeket a képregényből?

Mutatok: ott.
https://mohabacsi-olvas.blog.hu/2021/08/18/alan_moore_i…

Fontos szempont lehet, ha esetleg megrögözött, véresszájú hímsoviniszta, fallokrata lennél: ez nem a te könyved lesz. Csaj a főszereplője. De teljesen. Teljesen csaj, és tényleg ő a főszereplő. Még pasija sincsen, aki ott ólálkodna körülötte. Illetve van, de igazából még sincs… mindegy, ezt majd meglátod és megérted. Nem segíti senki és semmi, illetve, de, aztán kiderül, hogy azzal is van baj… mindegy, ezt is megérted, ha eljutottál addig a hídig. De mondom újra: nem feminista a cucc, de egy csajnak/ért kell szurkolni véges végig.

S aztán legyen itt a vegyes vágott alcím alatt az összegzés is. Nem lettem Alan Moore-fan. Azért nem, mert nem nyűgözött le a történet. Tulajdonképpen elég sokáig semmi különös nem történik benne. Aztán kábé a háromnegyedénél megérkezik a konfliktus, igaz, akkor elég nagyot üt, csak valahogy az arányokkal van gond, mert amikor nekikezd ütögetni, akkor meg hirtelen véget ér a könyv.

(Az az alak, akit senki nem vesz észre, senki sem figyel rá, azt sem tudni, férfi vagy nő [nem, nem gender propaganda, dobtam volna a sarokba, gondolhatod], annyira jelentéktelen, hogy szinte átlátszó… ZSENIÁLIS, SZÍVSZORÍTÓ, majdnem könnyeztem, komolyan. Nem, ezt nem mondom se tovább, se részletesebben, ennyire gyökér nem leszek. Írd meg, ha a te szemed is beopálosodott!)

Egyszóval a sztorit illetően van pöttynyi hiányérzetem, de az a nagy helyzet, hogy az egészet tekintve mégis a pozitív csudálkozás uralkodik rajtam. Nem, ez nem ellentmondás: képregényről beszélünk, aminek egyik része a történet, a másik a képi megvalósítás. S nem tudom, mondtam-e, de az meg káprázatos! Kíváncsi vagy, mire számíts? Nesze neked!

Most tényleg nem kattintottál még át? Sajnáhatod!
https://mohabacsi-olvas.blog.hu/2021/08/18/alan_moore_i…

raniaki>!
Alan Moore: Halo Jones balladája

Hát ez nagyon király volt!

@Dávidmoly díler hajlamainak nagy nyertese vagyok, megint kaptam kölcsön egy olyan könyvet tőle, amit imádtam.

A Halo Jones egy rendkívül izgalmas világban játszódó, tipikus kalandtörténet, amiben annyi a csavar, hogy a főhős, aki olyan különleges utat jár be, hogy egyszer majd tananyag is lesz, teljesen átlagos.

Az eleje annyira nekem nem olvastatta magát, de a második fejezettől már kifejezetten sodró a sztori. Halo érdekes, szimpatikus, közelinek érzi magához az ember, mert nem valami szuperhős vagy géniusz, hanem egy csóringer, aki nem akar úgy meghalni, hogy életében nem látott a helyen kívül, ahol született, semmi mást. Pokolian egyszerű és mégis ott van benne az a plusz, ami miatt az ember tovább lapozza.

A fordítás nagyszerű, Dönci kitett magáért, a világépítgető kifejezések kifejezetten bravúrosak, jó volt olvasni, gördült is, szuper lett.

A rajzolás számomra nagyon hullámzó volt, pár helyen kifejezetten csúnya, másutt viszont megkapó. Alapvetően a nyugati képregények stílusa engem nem különösebben tud magával ragadni, szóval ez is benne lehetett a dologban. Az tény, hogy határozottan értékeltem, hogy a nők nőnek voltak rajzolva és nem két lábon járó melleknek/seggeknek, mint az előfordul ezen a környéken, és az esetek döntő többségében alkalomhoz illő ruházatban – nem bikiniben és glitterben a tundrán – is voltak, ami szintén üdítő volt.

Kedvem támadt nekiindulni, akárhová, el.

Th3DarkKn1ght>!
Alan Moore: Halo Jones balladája

Alan Moore sosem tartozott a kedvenceim közé, annak ellenére, hogy a Gyilkos Tréfát a valaha megjelent egyik legjobb képregénynek tartom, de minden egyes művével úgy vagyok, hogy érdemes adni neki egy esélyt. Ezért is szereztem be a Halo Jones balladáját. A képregény az eddig megjelent három kötetet tartalmazza, és esélyes, hogy nem is fog több születni, mert mint tudjuk, Alan Moore-nak nincs szerencséje, ha karakterjogokról van szó. A Halo Jones balladája a ponyva sci-fiket idézi, pár oldalas fejezetekre osztva, ami bemutatja a főhősnő kalandjait. Az első kötet egyből beledob minket a közepébe, nem foglalkozik a világ és a karakterek túlzott leírásával, ezeket mind a cselekmény folyamán ismerhetjük meg. Tetszett a sajátos nyelvezete (még ha néha egy kicsit sok is volt), megmosolyogtató volt, amikor a fordító mostani kifejezéseket is használt, mint pl.: dlc, ami az eredetiben tuti, hogy nem így volt megfogalmazva! :D Mint említettem, a fejezetek csak pár oldalasak, így nincs idő üresjáratra, ezért a történet folyamatosan halad. Ennek ellenére az első kötet eléggé szenvedősre és érdektelenre sikerült. Szerencsére már a második kötet prológusa is nagyobb izgalmakat ígér az eddigieknél, és ezt sikerül is betartania. Halo elhagyta a Földet, hogy mindenféle kalandba keveredjen és fura figurákkal hozza össze a sors. Számomra az egyik legérdekesebb karakter Talány volt, aki már annyiszor esett át nemátalakító műtéten (oda-vissza), hogy teljesen jellegtelenné vált. Halo legizgalmasabb kalandja pedig, amikor a besorozzák és a gravitációs torzulásokkal teli harcmezőn kell hadba vonulnia. De sok egyéb szituációba keveredik és a legtöbbje szórakoztató is! Azt elmondhatom, hogy minden egyes kötet egyre jobb, és ha lenne folytatás, érdekelne is, de a harmadik kötet úgy ér véget, hogy csak minimális hiány érzete marad az olvasónak. (Annak ellenére, hogy Moore a bevezetőben azt hangoztatta, hogy csajos főhőst akart, Halo a végére eléggé férfias jegyeket mutatott.) A rajzok eléggé vegyesek. Vannak olyan panelek, amikre rá lehet csodálkozni, és vannak, amelyeket lehet újra kellett volna rajzolni. Mondjuk nekem Gibson rajzstílusa sem jött be, de lehet van olyan, akinek tetszik. Nem bántam meg, hogy elolvastam, mert a második kötettől már tényleg szórakoztató, de számomra semmi maradandót nem tudott nyújtani.

A_S1M0N P>!
Alan Moore: Halo Jones balladája

Halo Jones se volt egy könnyű eset a számomra.

Az elejét nagyrészt untam, a nyelvezete se fogott meg elsőre (utána viszont tetszett), szoknom kellett a kifejezéseket, de ezzel együtt is le a kalappal a fordító előtt, vannak benne cifraságok rendesen!

A rajzok se igazán fogtak meg, ahhoz képest, hogy Alan Moore mennyire dicsérte a női karakterek ábrázolását… Hát, nekem a lefelé görbülő szájak nem nagyon tetszettek, az arcuk is olyan furcsa volt bizonyos szögekből emiatt. Számomra zavaró volt, de lehet, hogy csak életuntak a karakterek, amit meg is értenék a világot ismerve. Mindegy, ízlésről nem vitázok.
A többi részlettel nem volt problémám, aprólékosan ki lett dolgozva minden, ráadásul még az egészen kicsi szövegek is le lettek fordítva, újabb plusz pont a magyar kiadás készítőinek.

Visszatérve a történetre, szépen lassan beindulnak az események, jönnek az érdekes dolgok, karakterek, majd a fordulatok (az aprónak tűnő tetteknek is súlya van). A végére már nagyon tetszett az egész, olvastam volna tovább (a világ is kellőképpen magával tudott ragadni), a három kötet érezhetően csak a bevezetője lett volna egy még nagyobb kalandokat tartogató folytatásnak, de erről a készítők is beszéltek a bevezetőben.

Összességében azért tetszett, mondjuk már a vásárlás előtt éreztem, hogy nálam kissé lutri lesz ez a kötet, de így is pozitívan csalódtam, lehet, hogy másodszorra már az eleje is meg tudna fogni. A humora, társadalomkritikája is nagyszerű (érdekes karakterek születtek ezek bemutatására), a párbeszédek sokszor voltak egészen elképesztően megírva, a szó szinte minden értelmében. :D


Népszerű idézetek

Fumax KU>!

Myrmidon őrnagy azt mondta, a Moabon több száz tonna lesz a súlyom, úgyhogy ma kihagytam a desszertet…

RandomSky>!

Ha a lelkiismeretnek alakja lenne, delfinekre hasonlítana.

182. oldal

6 hozzászólás
ViraMors P>!

Olyan kütyü nincs a csomagban, ami kihúz a csávából, miközben masszírozza a hátad, és kever egy italt?

Dávidmoly>!

Nem vagyok őrült… …de dolgozom rajta.

175. oldal, Harmadik kötet, 12. prog: Villámháború

Kapcsolódó szócikkek: őrület
lzoltán IP>!

– Tkrikrik tikitit iktiktik?
– Rikikikititik rititik… Ki ritititik.

67. oldal

Proud_Cody_Crybaby P>!

Ha pénzre rajzolják a fejedet, híres vagy – de ha pénzt tűznek ki a fejedre, jobb pucolni!

58. oldal

ViraMors P>!

Halo: – Bocs, hogy ezzel zavarlak, de feltűnt a nyakláncod. Ritkán látni felfűzött száraz fügéket…
Életfogytig: – Fügéket? Höhh höhh höhh. Ezek nem fügék. A fügékben nincs fülbevaló.

lzoltán IP>!

[…] Nem nyűgöztek le. A tarantulai kaja sem. Az a sok megalvadt emlőváladék, sajt vagy mi. Pfhöhhh.

162. oldal

Kapcsolódó szócikkek: sajt
1 hozzászólás
lzoltán IP>!

– Írogatunk, Jones őrmester? Elég szokatlan hobbi. A népességnek csak egy ezreléke szokott még írni. Tudta?

184. oldal

Kapcsolódó szócikkek: írás

Hasonló könyvek címkék alapján

George Orwell – Fido Nesti: 1984
Frank Herbert – Brian Herbert – Kevin J. Anderson: Dűne: Képregény 2. – Muad-Dib
Kurt Vonnegut – Ryan North: Az ötös számú vágóhíd
Eric Skillman – Felvidéki Miklós: Kate Kelly – A tettre kész Hírvadász
Rodney Barnes: Star Wars: A Mandalóri 1. – Első évad, első kötet
Brian Herbert – Kevin J. Anderson: Dűne: Atreides-ház 3.
Duane Swierczynski: Dredd bíró 2.
Charles Soule: Star Wars: Kylo Ren felemelkedése
Sean Murphy: Punk Rock Jézus
Enki Bilal: A szörny ébredése