A pokolból a Hasfelmetsző Jack által elkövetett gyilkosságok történetének máig megoldatlan rejtélyét dolgozza fel. A zseniális fikció szerint a Whitechapel-gyilkosságokhoz vezető események valójában egy szövevényes összeesküvés részletei, amelyeket olvasva egy kegyetlen és tébolyult elme működésébe nyerünk bepillantást. Az aprólékos kutatómunkán alapuló okosan felépített történet egyszerre lenyűgöző és rémisztő, nem véletlenül nevezik minden idők egyik legjobb képregényének, amelynek alapján Johnny Depp főszereplésével mozifilm is készült.
From Hell – A pokolból 101 csillagozás
Eredeti megjelenés éve: 1999
Enciklopédia 1
Kedvencelte 22
Most olvassa 5
Várólistára tette 63
Kívánságlistára tette 96
Kölcsönkérné 2
Kiemelt értékelések
Sajnos kettőbetörte az olvasást ez a csúnya élet, így egymástól jól elhatárolt tömbökben tudtam cask a végére érni ennek a képregénynek. Mikor megvettem a könyvhéten még fogalmam sem volt, hogy mi az. Alan Moore és egy jóbarátom ajánlása. Ez elég volt. And oh boy, here we go again…
Nem egy könnyű olvasmány. Google a barátod, de nagyon fárasztó úgy olvasni, hogy minden oldalon használnod kell. Ki ő? Mi ez a templom? Hogy is van ezzel? Elolvasva ezt a könyvet néhány nagyon fura gondolatom támadt az írójával kapcsolatban. Ezek ökzé tartoznak az affélék, hogy ennek az embernek LSD folyik az ereiben, valamilyen titkos társaság(ok) rendszeres, rendszertelen, tiszteletbeli, esetleg becstelen tagja és/vagy alapítója, mi több, jó eséllyel mágikus képességekkel is bír. Vagy eladta a lelkét az egy mélytengeri csáposarcú búvárposzátának, esetleg ekevasfarkú rézberakásos barázdabillegetőnek. Ki tudja.
Elképesztő, egyszerűen elképesztő az egész. Először is beszéljünk a történetről. Alan Mooreról mindég az az elképzelésem, hogy fog háromszáz teljes különálló pontot, amelynek látszólag semmi köze egymáshoz és olyan módon csűri-csavarja a dolgokat, hogy minden bombabiztosan és szilárd talajokon összeáll egy nagy mestermunkához. Nesze neked Nagy Építő! A helyzet az, hogy nem olvastam soha részletesebb munkát Hasfelmetsző Jackről, ellenben a könyv olvasása után számtalan pillanatban rájöttem, hogy életem során hányszor találkoztam már utalással, mely ebből az eseménysorozatból származik. Végig nagyon sokat googliztam, az elején még az állítások igazságértéke, a szereplők valóságossága miatt is, aztán látván az író irodalomjegyzékét és az első függelék részletes és őszinte magyarázatát, hogy honnan és mit emelt át felhagytam ezzel. A második függelékről nem is beszélve. Ott aztán végleg nyilvánvalóvá lett, hogy Alan egy ripperológus. Vagy mi a szösz. Na de a lényeg. A történet. Igen. *Koncentrálj András a fenébe is!*
Ha most eltekintünk attól, hogy ez gyakorlatilag egy elképesztő történelmi munka, amely a sírás határáig kergetett azáltal, hogy rámutatott milyen műveletlen és szegényes tudású vagyok *kapd be Alan! Jó, nem ismerem az angol történelmet és építészetet! Te mennyit tudsz a magyar történelemről és építészetről? És te? – kérdez vissza felvont szemöldökkel, miközben elkezd mesélni a Makovecz templomokról… András sírva bujdosik el egy távoli sarokba*
Igen. A történet jó. Nagyon. Leköti a figyelmet. Mesteri. Írástechnikai Salamon temploma. Alan Moorenak megvan az a csodálatos képessége, hogy úgy tud történetet írni és megtölteni tartalommal, hogy bármilyen kevés tudással is rendelkezzen az ember, akkor is élvezhető legyen, ám minél több háttértudással érezik az olvasó, annál több apró, de annál észbontóbb makrotörténettel találkozhasson. Képzeljük el úgy, mint egy csodálatos fogaskerekekkel kitömött, tucatnyi rejtett rekesszel ellátott faéket tartana a kezében az ember… varázslatos, tízezer év mitológiáját felölelő gravírozással és cizellálással borítva. Na úgy. Kinyögtem valahogy.
Beszéljünk egy keveset a rajzokról is. Meg kell hogy mondjam, amennyire fenntartásokkal kezeltem az elején, annyira megszerettem már pár oldal után és imádtam. Aggódtam, hogy az egyszerű rajzstílus miatt, hogy zavarni fog, nehezíti a karakterek felismehetőségét, vagy a fontosabb pillanatok megismerését, de sosem tévedtem még ekkorát. Campbell olyan bravúrosan rajzol, hogy az túlmutat az ép elmén. Néhány firkával képes a figyelmet megragadni és irányítani minden erőlködés nélkül. Helyenként egy sötét folt bír jelentéssel, máshol meg tökéletesen kidolgozott, gyönyörű képek tárulnak elénk, amik realisztikussága elképesztő. Ez egyértelműen egy mester munkája, aki ellentmondást nem tűrően átadja az olvasónak mindazt, amit szándékozott, ha kell egy szál golyóstoll segítségével.
Összességében mit szólhatnék erről a könyvről? Tökéletes minden szegletében, nincs az a pont, ahol bármibe is beleköthetnék. Elképesztő vizuális, irodalmi, művészeti és kulturális élményt nyújtott, mi több, edzésnek sem volt utolsó tartani ezt a hatalmas kötetet. Csak immár egy nagy baj van…fú, megijedtem, azt hittem ez az utolsó Alan Moore a polcomon…de szerencsére nem. Vár még rám a Különleges Úriemberek szövetsége!
Kedvenc.
Igazi monstrum ez a képregény, ami személy szerint engem nagyon sok szempontból komolyan megviselt – voltak oldalak, amikor korántsem bántam, hogy a képregény grafikai megvalósítása nem kimondottan realisztikus – és két hétig tartott, míg végeztem vele.
Főként azért, mert több mint 500 oldalnyi képregény és több tucat oldalnyi függelék, ami minden idők leghírhedtebb sorozatgyilkosáról szól minden, csak nem könnyed szórakozás. Természetesen maga a képregény rengeteg irányba elkalandozik, és nem fókuszál szigorúan, amolyan dokumentarista jelleggel magára az eseményekre, de minden mellékszál erősen a fő motívum köré csavarodik, ezért aztán Whitechapel nyomorúsága és a brutális gyilkosságok hangulata fojtogatóan telepedett rám.
Moore meglehetősen alaposan utánajárt Hasfelmetsző rémtetteinek és legenda kialakulásának, majd kiválasztott egy olyan lehetséges gyanúsítottat, aki akár valóban lehetett is az elkövető. Mert, ahogy az közismert, az, hogy valójában ki volt a gyilkos, a mai napig nem tisztázott, mint ahogy az sem, hogy mi volt a motiváció, ami ezekre a brutális mészárlásokra rávette.
A képregényben Moore ezt a homályt kihasználva egy olyan fikciót hozott létre, amely segítségével átfogó és elkeserítő képet festett nem csak a belülről már egyre inkább korhadó, sőt rohadó, viktoriánus Brit Birodalomról, hanem az egész nyugati civilizációról és napjainkról is.
Mert bár az ismert tényeket tárgyszerűen építette bele a cselekménybe, valamint az általa bemutatott karakterek életeseményei és jellemrajza javarészt hiteles források felhasználásán nyugszik, ennek ellenére számtalan szépirodalmi eszközt vet be, hogy azok segítségével kitágítsa a történet perspektíváját.
A Moore által választott elkövető – egy előkelő, köztiszteletnek örvendő orvos – és annak kapcsolata a Szabad Kőművesekkel és a brit királyi családdal lehetőséget nyújtott annak a mérhetetlen társadalmi szakadéknak a bemutatására, ami a korabeli Londonban egészen a pokol legmélyebb bugyráig leért. A Whitechapel-i nincstelenek legalantasabb rétegét az egyik-napról a másikra tengődő prostituáltak jelentették, akiknél még a koldusok is többre tartották magukat. A nyomor és a kilátástalanság és a közöny egészen embertelen szintre züllesztette az itt élő nőket, akiket csak szánni lehetett, még akkor is, ha legtöbben nem is próbáltak meg tenni azért, hogy ebből a helyzetből valahogy kikeveredjenek.
Az író persze mindezen társadalmi igazságtalanságok mellett nem feledkezik meg a szereplők jellemének árnyalásáról sem. Még maga Jack sem csupán egy szimplán őrült és pszichopata alak, hanem egy olyan személy, akinek őrülete mögött van valami hátborzongató céltudatosság, amivel fel akarja tárni a világegyetem működésének rejtett mozgatórugóit.
Mindezek mellett folyamatosan jelen van az az álszent képmutatás, ami a tisztesség és az emberség helyett a talmi méltóság és a makulátlan hírnév megőrzésére törekszik, és nincs semmi, amit ne lenne hajlandó megtenni annak érdekében, hogy a botrányt elkerülje. Moore szemernyi kétséget sem mutat, hogy szerinte a hatalom birtokosai gátlástalanul eltipornak bárkit, csak nehogy folt essen a nevükön.
Ez a kétszínűség persze nem csak az idegenekkel való viszonyban, hanem a legintimebb helyzetekben, a hálószobában is megjelenik. A viktoriánus prüdéria és a fékevesztett, érzelmek nélküli állatias szexualitás ugyanannak a szennyes pennynek a két oldala. Az erkölcscsősz briteknél virágzott a prostitúció, és nyílt titok volt a felső tízezer egyes tagjainak homoszexualitása, mégis meghurcolták azokat, akik nem voltak elég diszkrétek, amikor ezeket az „elfajzott” vágyaik kiéléséről volt szó.
Mindezek mellett a képregényben fontos szerepet szerepet játszanak a média hatalmáról, az egész társadalmat átható korrupcióról és gerinctelen szervilizmusról szóló eszmefuttatások is.
Moore letaglózó műve talán leginkább arról szól, hogy egész világ beteg, és Jack nem volt más, csupán a betegség egyik – talán nem is feltétlenül a legförtelmes tünete. Ugyan meg lehet próbálni kipurgálni, mint valami fekélyt, de a nyoma mindörökre ott marad a meggyalázott testen…
A pokolbólt leginkább annak tudnám ajánlani, aki nem nem egy ódon, gótikus hangulatú rémregényre vágyik, ami ürügyként használja a Hasfelmetsző nevet, hanem annak, aki egy részleteiben nagyon is hiteles kordokumentumot szeretne olvasni, ami azonban általános, máig érvényes és az emberiség általános megítélése fölötti rágódásra okot adó gondolatokat is megfogalmaz.
„A törvények olyanok, mint a pókháló, mert ha valami jelentéktelen és gyenge esik beléjük, azt megfogják, ám ha valami nagy és erős esik beléjük, az széttépi a hálót, és megszökik.”
(Anakharszisz)
Sir William Withey Gull.
Walter Sickert.
Montague Druitt.
Albert Viktor Edward herceg.
Aleister Crowley.
Nicholas Hawksmoor.
Sir Arthur Conan Doyle.
Adolf Hitler.
Oscar Wilde.
William Butler Yeats.
Robert Louis Stevenson.
William Blake.
Viktória királynő.
Raszputyin.
Olga Tchkersoffal.
Az Arany Hajnal.
A szabadkőművesek.
Kleopátra tűje.
Az Ohrana.
Az illuminátusok.
Egy orvos.
Egy festő.
Egy hentes.
Egy bába.
A zsidók.
Juwes.
Hasfelmetsző Jack két évszázad rejtélye és botránya, és mindenki benne akar lenni/benne volt, mint egy hollywoodi szuperprodukcióban. Viktória királynő elhunyt férjén, Albert hercegen kívül szinte mindenkit meggyanúsítottak azzal, hogy ő volt a Hasfelmetsző, akit pedig nem, önként jelentkezett. Na, jó, Aleister Crowley-t nem, mert a gyilkosságok idején még csak tizenhárom éves volt.
Már említettem, hogy nem vagyok képregényrajongó, de mostanában sorra jelennek meg az izgalmasabbnál izgalmasabb kötetek, amelyek túlmutatnak a rikítóan ripacs rajzokkal túlzsúfolt kis füzeteken (amelyeknek szintén megvan a maga értéke, és nem csak az, hogy istenien büdösek). Meggyőződésem, hogy az általam körülrajongott darabok a hozzám hasonló ingatag szkeptikusokat is elbűvölnék, A pokolból pedig különösen.
Ez a könyv túlmutat a (közértelemben vett) képregényzsáner keretein és a szerzők elkövették azt a briliáns trükköt, hogy a szövegfanatikus regényimádók imádott darabja, a féltégla, csupa betű könyv korlátait is szétrúgja. Nem az elhagyott, égett füvű határmezsgyén áll, hanem a művészi alkotókemencében egyesült a művészi erejű képek és a látnoki szöveg démonikus ereje, kettejük szintézise pedig egy műfajt hozott létre – nekem legalábbis mindenképpen újat.
Vájtfülű, harcedzett könyvmolyoknak (és itt ki nem az?) talán nem kell mondanom, hogy ez a történet jóval többről szól, mint amit az abszintbódulatban fetrengő Johnny Depp és a szendén pislogó Heather Graham nyújtani tud. Harmincnyolc oldalnyi függelék (Alan Moore, aki többször megcsillogtatja humorát, attól félt, hogy hosszabb lesz, mint maga a képregény) fűz magyarázatot és ad forrásmegjelölést a fejezetekhez, bár többször olvashatjuk azt, hogy az adott elemet fogalma sincs, hol olvasta, de valahol ott van a körülötte lévő omladozó könyvkupacokban (így hangzik minden filológus rémálma). A hézagok kitöltésére alkalmazott kohéziós elemek persze fiktívek, ekkora időtávból lehetetlen rekonstruálni az események pontos sorrendjét, ráadásul úgy, hogy rengeteg a
kérdőjel, a "ripperológusok "nézőpontjai több ponton eltérnek és a lakosság sem könnyítette meg a nyomozás munkáját, amely több szinten akadályoztatva volt. A Függelékben kimerítő alapossággal olvashatunk a forrásokban szereplő véleményekről, az ügy melyik szereplője mit mondott, ott volt-e (vagy lehetett-e) valamelyik tetthelyen vagy boncoláson, látták-e az egyik áldozaton új fekete főkötőt stb., és a szerzők azévi vagy egy-két évvel későbbi térképek alapján dolgoztak. Ezt a korhű vázt egészítik ki a művészi fantázia elemei, egy folyó falán lévő gyomorforgató rézkarc, egy látszólag különálló felső-ausztriai jelenet, különféle metafizikus eszmefuttatások és jelenségek, amelyek szédületesen túlmutatnak egy gyilkossági nyomozáson és az ember feje zsongani kezd a lehetséges összefüggésektől, talánoktól és miértektől.
Ki volt Hasfelmetsző Jack? Nem tudjuk, valószínűleg soha nem is fogjuk megtudni. Rossz hír, hogy Alan Moore se tudja, csupán felvázolja a saját hipotézisét, amelyet nem véletlenül nevez „trükkös áltörténelemnek”.
De talán érdemes az ő megközelítéséről szemlélni ezt az ügyet:
„A gyilkosság, ez a térben és időben történő emberi esemény egy képzeletbeli mezőt képez, amelyet sem egyik, sem másik nem korlátoz. Értelme és formája van, megoldása nincs. A kvantumbizonytalanság, amely képtelen meghatározni egy részecske helyét és természetét, megköveteli, hogy a részecske minden lehetséges állapotát, vagyis szuperpozícióját feltérképezzük…. Jack egy szuperpozíció.”
Monumentális képregény Hasfelmetsző Jackről, ami garantáltan megfekszi olvasója gyomrát…
Igyekszem a graphic novelek közül a klasszikusnak számítókat elolvasni, ezért is vettem kézbe ezt a darabot. Alan Moore bámulatosan részletes háttérmunkával alkotta meg, a függelékben rengeteg jelenetről és forrásról olvashatunk.
A történetmesélés bámulatos – néhol veszítettem csak el a fonalat a hasonlóan kinéző szereplők miatt (főleg a whitechapel-i prostituáltak esetében).
A sztori maga nagyon tetszett: Hasfelmetsző Jack személyét magasabb körökben kell keresni, a gyilkosságok célja a Korona hírnevének megőrzése…
Mindezt megfejeli szabadkőműves eszmékkel, London történetével (utóbbi most még jobban érdekelni kezdett), a londoni rendőrség hadakozásával a pletykákkal – újságírókkal.
Ami miatt nehéz volt olvasnom (nem csak fizikailag dögnehéz), azok a naturalisztikus képek, fröccsenő vér. Több 18 karikás jelenetet is tartalmaz – nem csak a gyilkosságok miatt, hanem együttléteket is nyíltan ábrázolnak az alkotók.
A filmadaptációt tervezem megnézni, kíváncsi vagyok hogyan adaptálták a történetet (és nem emlékszem, hogy láttam-e korábban).
A pokolból egy zseniálisan megszerkesztett, szövevényes történetű, napjainkra is reflektáló mű, ahol a szerzők a viktoriánus kor Londonjába repítenek minket. És bár nem túl történelem hű a könyv attól még nagyszerű, ahogy ezt a bűzös, véres, kegyetlen és komor világot elénk tárja. Kapunk egy meglehetősen félelmetes hangulatú alkotást, ahol a lecsupaszított vonalaknak és a leegyszerűsített ábrázolásnak, na meg a rengeteg szereplőnek hála csak kapkodjuk a fejünket. Egy elég nehéz kis olvasmány ez és nem csak a súlyára gondolok itt, bár tény, hogy nem egy utazóbarát darab. Egy vérbő horror ez, tele szenvedéssel, kegytelenkedéssel és rémálomszerű na meg pornográf képekkel!
Fizikailag, szellemileg és érzelmileg is megterhelő képregénykötet ez, mely egyszerre művészi alkotás, látlelet a viktoriánus korról, és tükör a jelennek. Ekultra írtam róla: http://ekultura.hu/2019/07/16/alan-moore-eddie-campbell…
Nem ígérek összeszedett értékelést, egyrészt mert Moore története nem igazán hagyott aludni, másrészt meg egyébként is kavarog bennem az egész. Nem is tudom, volt-e rám ekkora hatással képregény az életem folyamán, ami már csak azért is nagy szó, mert a történet nem volt újdonság számomra, a belőle készült filmet már vagy fél tucatszor láttam (és nem titok, hogy hirtelen felindulásból ma este újra fogom…). A bravúros színészi játék, amit Depp hozzátesz a pazar alapanyaghoz, simán megérne egy díjesőt.
A mondás, miszerint egy újszülöttnek minden vicc új, új értelmet nyert, amikor megláttam a Vadvirágok égisze alatt megjelenő brutális terjedelmű (és méretű, és súlyú) képregényt, és ráébredtem, hogy ez a remek történet, ami a történelem (valószínűleg) legismertebb és legtitokzatosabb sorozatgyilkosának munkásságát dolgozza fel, nem hollywoodi agyszülemény, hanem képregény-adaptáció. Megjelenése óta szemezek a kiadvánnyal, ami aztán (természetesen némi sugallatra) a karácsonyfa alatt landolt, hogy aztán azonnal rá is vessem magam, hagyva, hogy megölje az ünnepi hangulatot.
Ez a mű egyszerűen sokkoló. Persze nem az egész, voltak benne szemforgatóan lassú (és értelmetlennek tűnő) részek is, aztán a tizedik fejezet megértette velem, hogy mit keres rajta a horror-címke. Campbell kapott tőlem egy piros pontot, mert ha ezt a részt színesben, vagy neadjisten részletesebb ábrázolásban látom, akkor tuti visszaköszön a karácsonyi ebéd. Ja és a tegnapi vacsorára sem kellett költeni, a család örült a megmaradt sütiadagomnak (is). Bárki mondjon bármit, ez a sötét, elmosott, skiccelt ábrázolás tökéletesen illik a mű hangulatához, még ha kezdetben nehéz volt is vele megbarátkozni. Bár olvasóbarátnak nem nevezném, mert néha annyira összefolytak a képek, hogy csak a függelék olvasásakor vált egyértelművé, hogy ki is szerepelt az adott oldalakon. Ugyanakkor a történet a megrögzött regényolvasóknak (mint én) megmozgatja annyira az agyát, hogy lepereg a cselekmény enélkül is, a képek nekem valahol csak afféle mankóként szolgáltak.
A filmet ismerőknek sok szereplő és helyszín ismerős lesz (főleg az utóbbiban alkottak nagyot a film készítői), mégis furcsa lesz a történetvezetés. Mert amíg a filmben az események sűrűjébe csöppenünk, hogy aztán lassan derüljön fény a bűntény körülményeire a felügyelő szemén keresztül, addig a képregényben Moore lassan ágyaz meg a gyilkosnak, szépen felépítve a személyiségét és motivációit, a kezdetektől őt helyezve a középpontba. Az eltérő történetvezetés miatt úgy is érdekes maradt az olvasás, hogy a filmből már ismertem az alapanyagot. A képregény sokkal komplexebb és kidolgozottabb, amit általában imádok, itt viszont néha messzebbre vezetett, mint szerettem volna. Voltak unalmas részek, és olyanok is, amik semmit sem tettek hozzá az alapszituációhoz. Gull városnézésénél tulajdonképpen a hajam téptem, azt szabályos papírpazarlásnak érzem, de szerencsére Moore azért nem feszítette túl a húrt.
És ha már a képregényguru neve felmerült… Amit ezzel az alapanyaggal művelt, az messze túlmutat egy képregény keretein. Hetven oldal apró betűs függelék megdöbbentő mennyiség, így ha valaki meglepődne a két szalagkönyvjelzőn, ne tegye, lesz mire használni. A történet elején még először a komplett fejezetet olvastam el, és utána a hozzá tartozó függeléket, aztán a plusz információk mennyisége miatt már oldalpáronként lapoztam hátra a magyarázatokért. Erre első olvasásnál szerintem szükség van, még ha kicsit meg is töri a történet lendületét. Másodszor valószínűleg már anélkül, egyben fogom olvasni a sztorit, mert hogy lesz legközelebb, az biztos. Hihetetlen mennyiségű háttérinformációt kapunk, belegondolni sem merek, mennyi kutatómunka állhat mögötte. Moore tökéletes arányban keveri a történelmet a fikcióval, és az egyszeri ember könnyen elveszik a sok konteóból és valós írásos anyagból összeollózott és koherens egésszé gyúrt történeten.
Szumma: ez bizony brutális volt, minden értelemben. A kissé döcögő megjelenítés senkit se riasszon el, az utolsó apróságig kidolgozott történet mindenért kárpótol. Ha valakit nagyon érdekel a téma, akkor érdemes hosszabb időt eltölteni a függelékkel, rengeteg történelmi, építészeti, szabadkőműves, misztikus, meg miegyéb infóval gazdagodhat belőle, hogy aztán ezekkel felvértezve még jobban élvezhesse a Hasfelmetsző (talán igaz) történetét. Ha egy jó tollú író nekiveselkedne, hogy megírja mindezt regényként néhány ezer oldalon, személyemben akkor is lenne egy biztos olvasója.
Minden tekintetben súlyos, másfél kilós, nagy alakú, kemény kötetes mestermunka.
Zseniális.
Tökéletes.
Kiváló példája annak, hogy a képregény műfajilag elengedhetetlen részét képezi az irodalomnak.
Alan Morre hatalmas fába vágta a fejszéjét, de arányos aprófává aprította a kolosszális darabot.
A könyv ára (9.990.-Ft.) pedig bőven elfogadható ahhoz képest, hogy manapság egy normál, cirka 300 oldalas puha fedeles kiadvány kerül 5-6 ezer forintba.
Ha pedig az ember elolvassa, végig csodálja a regényt, rájön, minden kiadott fillért megér.
Hasfelmetsző Jack története már-már misztérium. Biztosan vannak emberek a földön, akik sosem hallottak róla, de feltehetőleg ők azok, akik semmit sem tudnak.
A regény tizennégy fejezeten keresztül mesél el egy lehetséges forgatókönyvet, de teszi ezt olyan alapossággal és magabiztossággal, hogy szinte kétség sem merül fel az emberben, amit látunk az maga a valós múlt.
A történet, ha akarom krimi, ha akarom szépirodalom, ha akarom képregény, ha akarom dokumentum regény, vagy egy kivételes történet krónikája annak alfájától az omegájáig.
Ráadásul két könyvjelzős olvasást igényel, mert ahogy haladunk előre a történettel, a hátul található negyven oldalas első függelék folyamatosan magyarázza a képes történetet oldalról oldalra, olyan részletességgel, amellyel nem sok helyen találkozni. Néhol a rajz megegyezik a korabeli házak, utcaképek látványával és sok kimondott szó, mondat is tényadatokon alapszik.
Ami kitaláció, vagy a képzelet szüleménye sok esetben egyéb tények továbbgondolása a szükséges fehér foltok kitöltésére. De ezek (is) minden esetben említésre kerülnek.
A második függelék a történet irodalmi utóéletét követi végig kifogástalan tálalásban. Ráadásul magam is tudnék olyan regényeket felsorolni, amik a Hasfelmetsző érával, vagy történettel mutatnak kapcsolódási pontokat.
A rajzoló Eddie Campbell pedig tökéletes munkát végzett a képi megvalósítás terén.
Ez a mű egy mestermunka.
Kuriózum.
Polcom egyik éke lett.
Nagyon nehéz olvasmány volt, azt hiszem, még sosem olvastam képregényt ilyen hosszú ideig. Alan Moore írása elég száraz gyűjteménye a Hasfelmetsző Jack bizonyítékoknak, és anekdotáknak. Vitathatatlanul hatalmas kutatómunka áll mögötte, és a kötet végi jegyzetek nélkül sokszor szinte nem is követhető a cselekmény. Eddie Campbell rajzai végig szikárak, nyersek, habár vázlatszerű, mégis pontos, főleg London bemutatása lenyűgöző, és gyönyörű. Az azt benépesítő emberek ábrázolása mocskos, hétköznapjaik minden apró részletét megismerjük, és mind a vér, mind a pornográfia határát súroló szexjelenetek igen mély posványába merülünk alá. Mivel a történet főszereplője maga a gyilkos, és legtöbbször az ő szemén keresztül szemléljük a világot, így esélytelen bárkihez is érzelmileg kötődni.
Mindenképpen örülök, hogy a kötet megjelent magyarul, mivel angol nyelven szinte esélytelen lett volna, hogy végig tudom olvasni, így sem volt könnyű. Nagyon egyedi színfolt a képregények világában, ami jól bemutatja, mennyire sokféle lehet ez a médium.
Mindezek ellenére sosem fog a személyes kedvenceim közé tartozni.
Ha Moore nem rabolta volna el a szívemet már rég a Watchmennel, akkor most A Pokolból c. művével tuti sikerült volna. Mikor belelapozgattam nem nyűgöztek le a rajzok, de aztán ahogy neki álltam olvasni, rájöttem, hogy ez így tökéletes, ahogy van. A sztori zseniális, a kiadvány pedig szokás szerint gyönyörű. Mit írhatnék még róla? Kötelező olvasmány mindenkinek. De leginkább azoknak, akik szerint a képregények gyerekesek és nincs irodalmi értékük.
Népszerű idézetek
A Hairy-Ford-Shire kifejezést a viktoriánus korban a női nemiszervre használták, Herefordshire nevének az elferdítésével. Ezt Neil Gaiman úrtól tudom, aki legalább hét évszázad mocskos kifejezéseiben jártas.
516. oldal (I. függelék)
– Elintézett mindent?
– Ez még csak a kezdet, Netley. Csak a kezdet. Mindjárt itt a huszadik század.
Most segítettem világra.
375. oldal
Tudja, az emberi rend elhervad a mai idők felfordulásában.
113. oldal, 4. fejezet
Nem ember vagyok, hanem szindróma. Az emberi szívben üvöltő hang.
Eső vagyok.
Megfoghatatlan vagyok.
489. oldal
Most az emberi elme legsötétebb, legeldugottabb sarkában járunk, a tudatalatti alvilágban. Egy ragyogó veremben, ahol az ember önmagával találkozik…
A pokolban, Netley.
A pokolban vagyunk.
313. oldal, 9. fejezet
Hasonló könyvek címkék alapján
- Robert Kirkman: The Walking Dead: Élőhalottak 26. – Háború előtt 88% ·
Összehasonlítás - Neil Gaiman: Sandman: Az álmok fejedelme-gyűjtemény 1. 95% ·
Összehasonlítás - Jody Houser: Stranger Things 3. – Tűzben égve 86% ·
Összehasonlítás - Joe Hill: Locke & Key – Kulcs a zárját 3. 96% ·
Összehasonlítás - Marjorie Liu: Monstress: Fenevad 7. – Bitorló 94% ·
Összehasonlítás - Mike Mignola: Hellboy 1. 90% ·
Összehasonlítás - Dmitry Glukhovsky – Peter Nuyten: Metró 2033 90% ·
Összehasonlítás - Tóth Szilárd: Z napló ·
Összehasonlítás - Képtelen történetek, másvilági mesék 83% ·
Összehasonlítás - Paul Tobin – Borys Pugacz-Muaszkiewicz – Karolina Stachyra – Travis Currit: The Witcher/Vaják: Történetek Ríviai Geraltról 92% ·
Összehasonlítás