Batman: ​The Killing Joke (Batman: One Bad Day) 86 csillagozás

Alan Moore: Batman: The Killing Joke Alan Moore: Batman: The Killing Joke Alan Moore: Batman: The Killing Joke Alan Moore: Batman: The Killing Joke Alan Moore: Batman: The Killing Joke

According to the grinning engine of madness and mayhem known as The Joker, that's all that separates the sane from the psychotic. Freed once again from the confines of Arkham Asylum, he's out to prove his deranged point. And he's going to use Gotham's top cop, Commissioner Jim Gordon, and his brilliant and beautiful daughter Barbara to do it.

Now Batman must race to stop his archnemesis before his reign of terror claims two of the Dark Knight's closest friends. Can he finally put an end to the cycle of bloodlust and lunacy that links thes two iconic foes before it leads to a fatal conclusion? And as the horrifying origin of the Clown Prince of Crime is finally revealed, will the thin line that separates Batman's nobility and The Joker's insanity snap once and for all?

Eredeti megjelenés éve: 1988

>!
DC Comics, Burbank, 2023
96 oldal · keménytáblás · ISBN: 9781779524041 · ASIN: 1779524048 · Illusztrálta: Brian Bolland, John Higgins
>!
DC Comics, Burbank, 2019
96 oldal · keménytáblás · ISBN: 9781401294052
>!
DC, 2019
94 oldal · ASIN: B07XQK1C12 · Illusztrálta: Brian Bolland

4 további kiadás


Kedvencelte 9

Most olvassa 2

Várólistára tette 16

Kívánságlistára tette 19


Kiemelt értékelések

marianngabriella P>!
Alan Moore: Batman: The Killing Joke

I've been thinking lately about you and me. About what's going to happen to us in the end. We're going to kill each other, aren't we?

Joker egyértelműen az a karakter, aki miatt mindig is a DC-hez húzott a szívem. De ezzel sokan így vannak nem? Aztán persze nem csak Joker miatt vagyok itt, hanem, mert nekem a DC mindig sokkal sötétebb volt, mint a Marvel off és volt tizenéves koromban egy törés pont, amikor már tényleg elment a kedvem a tipikus szuperhős történetektől. Szóval emiatt egyre több horror képregényt olvastam, és hamar elfeledkeztem a szuperhősképregényes énemről. A mai napig ritkán mászik vissza, akkor is csak egy-egy ilyen, és ehhez hasonló képregény miatt. Nem is tudom honnan jött a gondolat, hogy ezt most el kell olvasnom, valahol szembe jött velem – talán Amazon – és mivel én amúgy is egy kő alatt élek off és a filmet sem láttam, de a férjem azt mondta, hogy sokkoló volt, így hát – mégha a férjem pillangó lelkű is – úgy éreztem ez a képregény most jól fog esni. Jólesett.

A Joker történetek azért is különlegesek – nekem legalábbis – mert annyira sokféleképpen, sok oldalról igyekszenek megragadni a szerzők az őrültségét, hogy sokszor mégha hasonlóak is az okok mégis teljesen más mindegyik történet. Nekem is van kedvenc jokerem off, de hát élőképes feldolgozásban az ember könnyebben választ kedvenc megszemélyesítőt. Ezt itt nem firtatnám, nem mondanám azt, hogy ez a legjobb Joker, amit láttam, de határozottan a legjobb amit megírtak, és elolvastam. A történet szürreális, annyira valódia az eseménysor, mégis annyira szürreálisan abszurd, hogy sokszor én magam is azon gondolkodtam mennyi igaz belőle, márcsak azért is, mert Joker maga mondja, hogy nem emlékszik a múltra. Ez persze bogarat ültetett a fülembe, pedig @Rini mindig mondja, nem kell ám mindent kielemezni. De hogy ne kéne kielemeznem egy Joker képregényt, ha nem tenném szembe mennék önmagammal. De a további őrült gondolatfolyamomtól megkímélek mindenkit.

A történet erős, de Joker monológjai elviszik a történetet, Batman néhány gondolata, amik tökéletesen illenek egy őrült párbeszédbe kettejük között sokat adnak, de nélküle is éppen tökéletes lett volna a történet. A képi világ egy álom, szeretem ezt a stílust, nekem ez az igazi képregény, amiért odavagyok, amit jó kinyitni, ami borongós, sötét és lélegzetelállító.

És, hogy mi a legnagyobb vicc az egészben? A történet egy viccel ér véget, ami nem is vicces.

5 hozzászólás
entropic P>!
Alan Moore: Batman: The Killing Joke

Nem szoktam képregényeket olvasni. Általában nem nagyon gondolkodok azon, miért nem, ez ugyanolyan sima tény nekem, rólam, mint az, hogy néptáncolni se szoktam, meg síelni se. Nincs benne értékítélet.

Múltkor viszont elgondolkodtam ezen, amikor egy barátommal mindenféle könyvesboltokban jártunk. Voltunk például egy igen jól felszerelt antikváriumban, ahol három másodperc alatt megtaláltam a szépirodalmi polcokat és jól felmértem őket. Feltűnt, milyen gyorsan ment a polcok pásztázása, ami közben ilyesféle gondolataim voltak: aha, ez megvan; aha, ezt olvastam régen, nem kell belőle saját; aha, neki a nevét ismerem, majd egyszer olvasok tőle biztos, de nem sürgős; aha, őt ismerem, de nem érdekel; aha, erről @ valaki írt tök jót/tök rosszat, úgyhogy kéne/nem kéne; jó, őt nem ismerem, de nem is érdekel; váááá, de jó, ezt száz éve keresem.
Röviden: otthon éreztem magam azok között a polcok között, és úgy nagyjából tudtam, mit csinálok én ott.

Aztán kicsit később valami speckó képregény-palotában kötöttünk ki, ahol, hm – képregények voltak. Szinte kizárólag (s ahol megvettem életem első graphic noveljét, amire tényleg régóta kíváncsi vagyok). S annak ellenére, hogy végre megtaláltam ott a Blankets c. könyvet, amit azonnal lelkesen öleltem keblemre, a maradék időben – amíg a barátom még boldogan élvezkedett a csomó képregény között – fogalmam se volt, mit keresek én ott. 86 részes mangasorozatok, DC meg Marvel meg mindenféle képregények, azoknak is egész univerzumai és mellék-univerzumai és leágazásai és rebootjai, meg néha képregények univerzum nélkül, csak úgy önmagukban – mind olyan világok voltak, amiket nem ismerek.

Nem voltak amúgy ellenemre, sőt volt, ami tényleg érdekelt volna, mert tetszett a filmváltozata (mondjuk a Scott Pilgrim vagy a Watchmen esetében), vagy mert a szerző nem-képregényeit eléggé bírom (mondjuk a Sandman esetében), vagy csak úgy belenéztem ott hirtelen, és tök érdekesnek tűnt, és mégis – a legerősebb érzésem az volt, hogy én nem tartozok ide. Úgy éreztem, eleve úgy kellett volna felnőnöm (vagy talán születnem is), hogy képregényolvasó vagyok, hogy eligazodjak az összes fent említett univerzumban, meg még úgy is éreztem, hogy ha most szeretnék rendes képregényolvasóvá válni, abba annyi energiát kéne fektetnem, amennyit úgyse fektetnék. Szóval levontam a következtetést, hogy képregényekhez képest nekem sokkal egyszerűbb csak szavakból álló irodalmat olvasni, mert abban már van 25+ év tapasztalatom.

Na de most itt ez a Batman-sztori – amit ugyanez a képregényes barátom ajánlott figyelmembe, mondván, hogy: „olvasd el, ez pont olyan sötét és depressziós cucc, mint amiket szeretni szoktál.”

Szerencsés ajánlás volt ez mindenképpen – egy képregényt sokkal egyszerűbb és gyorsabb elolvasni, mint egy hatrészes sci-fi vagy fantasy-sorozatot, meg hát ez tényleg sötét és depressziós, én meg valóban szeretem az olyat. Ez is tetszett – tele van sötét titkokkal, elcseszett életekkel, alig vagy egyáltalán nem palástolt őrülettel, meg valami teljesen kifacsart humanitással és embertelenséggel. (Kedvelem az ellentmondásos történeteket.)

Amúgy nekem fogalmam sincs a Batman meg a Joker-gyerek hátteréről, meg hogy mér' ősellenségek ők, meg ilyenek, de ez tényleg simán élvezhető képregényolvasási PhD nélkül is, mert teljesen emberi(en elcseszett), nem pedig feltuningolt szuperhősi történet.

A rajzstílustól meg el voltam alélva – a legelső képkockát például, amin tócsába hulló esőcseppek láthatók (na igen, mindig a lényegre figyelek) percekig nézegettem, mert még sose láttam ennyire jól lerajzolva tócsába hulló esőcseppeket – tényleg nem. S aztán a továbbiakban is lenyűgözött ez a Brian Bolland-i komorság meg a képkivágások (vagy minek hívják ezt képregényekben) és az egymás mellé helyezett, egymás jelentését teljesen kiforgató rajzok. Hát váó.

Nem mondom, hogy most azonnal beiratkozok valami képregénysuliba, de ez tényleg hatásos és jó cucc volt.

Lecter>!
Alan Moore: Batman: The Killing Joke

Na, ez egy érdekes könyv. Egyik készítője sem szereti, de az olvasók imádják. Legalábbis a férfi közönség, a nőknek van pár kifogásuk vele, teljesen jogosan. Egy veterán képregényes szerint ez az a könyv, amit ha kezdőként olvasol el, leesik tőle az állad, de a régi kutyáknak már reménytelenül középszerű.
Ez a kettősség főleg a DC-nek köszönhető, akik megint gengszteresre játszottak, és elfelejtették kifizetni Moore-ékat a Watchmenes merchandise-ból. Ja, és még pluszban cenzúrázni akarták a képregényeket. Az angol remete szakított már kevesebbért is, itt sem kellett sokat várni a válaszára. Soha többé nem dolgozott nekik, de a régi szerződéseit honorálta. Ennek az egyik eredménye a Killing joke.
Érezheti úgy az ember, hogy összevágott történettel van dolga. Batman csak harmadrangú szereplő, ami egyáltalán nem is baj. Joker milliószor érdekesebb a denevérnél, és itt is ő viszi a prímet. Jing és jang, káosz és rend, stb…lerágott csont ez már évtizedek óta. Jokernek is már annyi háttértörténete volt, hogy ő maga sem tudja, hogy melyik igaz. Ez is csak egy lesz a sok közül, és majd mindenki kiválasztja magának, hogy melyik őrület áll hozzá a legközelebb. Ínyencek olvashatják akár úgy is, mint két elfojtott homoszexuális küzdelmét a valósággal, így adva érdekes csavart a végső szóváltásnak.A legnagyobb jópont viszont a mosolygó Batman. A nagy komor és komoly denevér enged magának egy pillanatnyi gyengédséget, és azonnal szerethetővé válik.
Pár év múlva simán gyűlölni fogom.

2 hozzászólás
Cneajna P>!
Alan Moore: Batman: The Killing Joke

A Long Halloween és a The Dark Knight Returns után ez a kedvenc Batman-képregényem. A történet remek módon kidolgozott. A grafika és a nyomasztó alaphangulat kettőse felveti azt a kérdést, hogy az őrület mennyire lehet tudatos opció egy olyan ember számára, aki nem akar szembenézni a jelenével és annak tragédiáival? Hol és mi révén jöhet-jön el minden egyén életében az a pont, amikor őrültté válhat-netán válik? Valóban minden esetben megfoghatatlan és irányíthatatlan az őrültté való válás?
Régen olvastam magyarul, angolul is nagyon élvezhető volt. Bár párszor kellett szótárt használnom, mert voltak benne érdekes szavak (pl. squeamish = finnyás, gag = szájpecek), amiket eddig nem ismertem.
Ez a képregény méltó darabja Batman világának.

ujhelyiz P>!
Alan Moore: Batman: The Killing Joke

Nem véletlenül számít a Batman-képregények világában klasszikusnak A gyilkos tréfa, ugyanis nagyon erősen épít a történet ismert karaktereire, ugyanakkor ennek kapcsán mond is valamit rólunk, emberekről. A történet kapcsán eszembe jutott egy mondás, aminek sem a pontos szövegét, sem a forrását nem tudtam megtalálni, de valami olyasmiről szólt, hogy a civilizációnkat két étkezés választja el a teljes anarchiától, ahol mindenki mindenki másnak farkasává válna. A mondással társadalmi szinten még nagyjából egyet is értek, de egyes emberekre ugyanakkor, ahogy ez a történet is mutatja, nem szabad gond nélkül alkalmazni. Érdekes olvasmány, ráadásul nem is igényel mély ismeretet a képregényuniverzumból, hogy élvezhető legyen (bár nem feltétlen magyarázza el a karakterek viszonyait annyira, hogy minden előképzettség nélkül érthető legyen).

2 hozzászólás
gb_>!
Alan Moore: Batman: The Killing Joke

Ez tényleg jó. A háromnegyedéig még talán nem, de az utolsó oldalak helyreteszik, és végső soron azok avatják klasszikussá — ilyen is ritkán van.

Alapvetően lapos lenne a dramaturgia (Joker be akarja bizonyítani, hogy egy rossz nap képes bárkit megőrjíteni, aztán ez nem sikerül neki… bumm…), de annyira feszesen van szerkesztve, annyira szépen rímel saját magára, hogy az utánozhatatlanná teszi. A végső képkockák hátborzongatóan értő módon tapintanak rá az egyébként teljesen evidens Joker-Batman-párhuzamra, majd ezzel szinte zárójelbe is teszik az addigi szövegeket. Külön szép, ahogyan a későbbi Batman-történetek kölcsönöztek belőle, meg ahogy ő is kölcsönöz az elődöktől. Méltán az egyik legismertebb történet.

Perly>!
Alan Moore: Batman: The Killing Joke

Ki nem állhatom a bohócokat. Ijesztőek és egyáltalán nem viccesek. Ez alól Joker a kivétel. Bár ijesztőnek ijesztő, de legalább van humora, még ha az a legtöbb esetben keserű is.
Amióta az eszemet tudom, a szuperhősök közül mindig is Batman volt a kedvencem, a gonoszok közül pedig Joker. Ő az, aki nélkül Batman nem lenne Batman.

Ezzel a kötettel is tavaly óta szemeztem. Amikor láttam, hogy kiadják magyarul, tudtam, nekem ezt el kell olvasnom. De mivel nincs az a pénz, hogy a magyar fordításra, kiadásra pazaroljam az időmet, ezért maradtam hát az angolnál.

Ezer éve láttam a rajzfilmeket, filmeket, így nem emlékszem, hol is volt, de volt egy olyan rész (sőt valószínűleg több is), amiben elmesélte, hogyan vált Jokerré. Éppen ezért kételkedve olvastam ezen emlékeit. Sőt az is ráerősített, amit Gordonnak mondott. Mindenesetre épp annyira volt borzalmas, mint a másik (összes többi).

Érdekes, biztos a képregény forma teszi, vagy csak elszoktam már Joker humorától, nem tudom…, de ebben a történetben kivételesen nem voltak humorosak a poénjai. Ellenben elgondolkodtatóak és nagyon igazak is.
A befejezés meg egyszerűen zseniális! Le lettem nyűgözve.
Szeretem, amikor az alkotók látszólag az olvasó fantáziájára bízzák a vég értelmezését. :-)

Nagyon tetszettek az illusztrációk, a színezések. A bevezető és az utószó felkeltette az érdeklődésemet az első kiadás iránt. Hiába írták le, miben különböznek egymástól, én sajnos úgy vagyok az ilyesmivel, hogy hiszem, ha látom… Már pedig nekem ezt látnom kell! Szóval alig várom, hogy megkaparintsam és olvashassam! :D

Nem gyakran mondok ilyet, képregények esetében aztán pláne, de ez határozottan újraolvasós! :-)

A belőle készült rajzfilmhez még nem volt szerencsém, de arra is sort kerítek majd. :-)

Qwerf>!
Alan Moore: Batman: The Killing Joke

Pontosan ettől érdekes a Denevérember karaktere, hogy el lehet vinni a figurát (s egész világát) egy olyan sötét, és borongós irányba, ami messze túlmutat a „na, adjunk a gyereknek egy képregényt, azt' ellesz vele” hozzáálláson. Ez a sztori nem kicsiknek való, olyan összetett témákat feszeget, mint a bosszúvágy jogossága, vagy hogy hol az őrület határmezsgyéje. Mert más-más úton ugyan, de el lehet jutni ugyanoda (jelen sztoriban: ugyanolyan mélyre). S ahogy mondják is a buborékban, vajon mennyire normális az, aki felnőtt létére repülő állatnak öltözve járja az éjszakát? Persze kedvenc hősünk így is bizonyít… A döntés a miénk.
De jelen esetben nem is erről akartam szólni, hanem a kötetvégi kis plusz történethez. Nem láttam a magyar kiadást, csak itt Molyon néztem, hogy az 50 oldalas, ez meg 64. Tartok tőle, hogy abból kimaradt az utolsó néhány oldal, ami azért sajnálatos, mert zseniális.
Az író, Brian Bolland, beleírta magát a sztoriba, azaz tett egy rövid filozofálós kitérőt arról, hogy miként tenné halhatatlanná magát, illetve azzá nem is, hisz senki más, csak egyedül ő tudna róla: hogy ő ölte meg Batman-t. Elvégre ő az író, s mint ilyen, azt tesz, amit akar, és simán eltusolhatja maga után a nyomokat :))
Annyira illett a sztorihoz ez filozofálgatás jóról és rosszról…!

2 hozzászólás
cirbu>!
Alan Moore: Batman: The Killing Joke

Életem első képregénye, ráadásul angolul, de be kell vallanom… baromira tetszett :) Napokig el tudnám nézegetni a képeket, és meglepően elgondolkodtató :)
Igaz jó néhány szót meg kellett néznem a szótárban (rozsdás az angolom), vagy többször is el kellett olvasnom, de nem bántam. A végén lévő vicc is nehezebben esett le, de legalább (legalábbis úgy hiszem) leesett :)
Sajnálatot is éreztem Joker iránt, ahogy a múltbeli jeleneteket néztem…
Meglepően jó volt, nah :D

Lappantyú>!
Alan Moore: Batman: The Killing Joke

Nehezen hiszem el, hogy tényleg csak 64 oldal volt az egész – még nem láttam/olvastam semmit, ami ennyire alaposan körüljárná és szétcincálná Joker karakterét. Az őrületét, a haragját, az olyan sokszor felvetett és mindig homályban hagyott gondolatot, hogy egykor régen talán ő is áldozat volt. Ugyanakkor arra is rámutat, hogy a múltbéli trauma és a mentális zavar ok lehet, kifogás soha, márpedig Alan Moore bohóca mást se csinál, csak kifogásokat gyárt, hogy hadd dagonyázzon tovább a kényelmes kis elmebajában, távol a (szó szerint) szürke hétköznapok nehézségeitől és fájdalmaitól. A pontot pedig, mint minden képregénynél, a rajzoló teszi fel az i-re: Brian Bolland munkájától többször is leesett az állam, néha elképesztően részletes és realisztikus, máskor meg egyszerűen őrült.
A történet egyetlen hibája, hogy Barbara annyira eszköz a cselekmény mozgatására, hogy az már nekem fájt. Konkrétan két extra mondatba került volna, hogy rendesen ábrázolják a kapcsolatát az apjával, és akkor egy tökéletes történetünk lenne. És ezt most nem csak azért mondom, mert amúgy nagyon szeretem Barbarát, tényleg rosszat tesz a cselekménynek, hogy egy szereplő csak úgy bele van lógatva, valódi érzelmi mélység nélkül. Minden más viszont tényleg nagyszerű, szóval ha lehetne, akkor négy és háromnegyed csillagot adnék rá.


Népszerű idézetek

marianngabriella P>!

Remember? Ohh, I wouldn't do that! Remembering is dangerous. I find the past such a worrying anxious place. 'The past tense', I suppose you'd call it. Ha ha ha.

marianngabriella P>!

It's all a joke! Everything anybody ever valued or struggled for… it's all a monstrous demented gag! So shy can't you see the funny side? Why aren't you laughing?

marianngabriella P>!

There were the two guys in a lunatic asylum…

(első mondat)

marianngabriella P>!

Do you understand? I don't want to hurt you. I don't want either of us to end up killing the other… but we're both running out of alternatives… and we both know it.

marianngabriella P>!

I've been thinking lately about you and me. About what's going to happen to us in the end. We're going to kill each other, aren't we?

Algernon P>!

Madness is the emergency exit… you can just step outside, and close the door on all those dreadful things that happened. You can lock them away… forever.

25. oldal

2 hozzászólás
Qwerf>!

– How can two people hate so much without knowing each other?

13. oldal

1 hozzászólás
Algernon P>!

Remembering’s dangerous. I find the past such a worrying, anxious place. “The Past Tense,” I suppose you’d call it. Memory’s so treacherous. One moment you’re lost in a carnival of delights, with poignant childhood aromas, the flashing neon of puberty, all that sentimental candy-floss… the next, it leads you somewhere you don’t want to go. Somewhere dark and cold, filled with the damp ambiguous shapes of things you’d hoped were forgotten. Memories can be vile, repulsive little brutes. Like children I suppose. But can we live without them? Memories are what our reason is based upon. If we can’t face them, we deny reason itself! Although, why not? We aren’t contractually tied down to rationality! There is no sanity clause! So when you find yourself locked onto an unpleasant train of thought, heading for the places in your past where the screaming is unbearable, remember there’s always madness. Madness is the emergency exit… you can just step outside, and close the door on all those dreadful things that happened. You can lock them away… forever.

25. oldal

Algernon P>!

If I have to have a past, then I prefer it to be multiple choice.

Algernon P>!

See, there were these two guys in a lunatic asylum… and one night, one night they decide they don't like living in an asylum any more. They decide they're going to escape! So, like, they get up onto the roof, and there, just across this narrow gap, they see the rooftops of the town, stretching away in the moon light… stretching away to freedom. Now, the first guy, he jumps right across with no problem. But his friend, his friend didn't dare make the leap. Y'see… Y'see, he's afraid of falling. So then, the first guy has an idea… He says 'Hey! I have my flashlight with me! I'll shine it across the gap between the buildings. You can walk along the beam and join me!' B-but the second guy just shakes his head. He suh-says… He says 'Wh-what do you think I am? Crazy? You'd turn it off when I was half way across!

49. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Scott Snyder: Batman (vol. 2) 1. – The Court of Owls
Mark Millar: Hit-Girl
Kurutta Hito – Tsunderuuu: Love, Murder, Basketball 1.
Grant Morrison: Batman and Robin (Vol. 1) – Batman Reborn
Brian Azzarello: Joker (angol)
J. M. DeMatteis: The Amazing Spider-Man (vol. 1) – Kraven's Last Hunt – Fearful Symmetry
Koogi: Killing Stalking 2. (angol)
Jim Starlin: Batman: A Death in the Family The Deluxe Edition
Jim Starlin: Batman: A Death in the Family
Brian Michael Bendis: The Underneath