"-Micimackó, ígérd meg, hogy nem fogsz engem elfelejteni. Akkor se, ha már százéves leszek.
Micimackó gondolkodott darabig.
-Én akkor milyen öreg leszek?
-Kilencvenkilenc.
Micimackó bólintott
-Megígérem – mondta."
Nosztalgikus érzéssel csuktam be a könyvet.
Mert bizony gyermekként olvastam én is, mint valószínű te is, aki most eme sorokat olvasod.
Már csak azért is, mert kötelező olvasmány és oly nagyon a szívünkbe költözött.
Jó pár értékelést olvastam, ahány értékelő annyi fajta vélemény, mégis majdnem mindenki áradozott róla, mindenki kicsit másért, de egyben közösen gondolkodunk, a szívünk nagyot dobban mikor meghalljuk a nevet, Micimackó.
Igen, ez a név egy cukorborsó Maci neve, akinek nem sok sütnivalója akad, mégis sokszor költészetre adja fejét.
Néhol igazán jól sikerült be kell látnom, de persze akadtak olyanok is, amiben nem sok értelmet találtam.
És nem csak róla szólnak eme történetek, hanem Malackáról, Bagolyról, Kangáról, Zsebibabáról, Nyusziról, Tigrisről és Fülesről.
De szólnak egy kisfiúról is, aki igazándiból a rejtett megoldása ennek az őrületnek.
Gondolom ti is tudjátok, hogy egy-egy mesének olyan sok értelme nincsen, sőt egyhuzamban nem is ajánlom az olvasását, mert akkor bizonyos negatívan, kissé csavarodottan csukod be a könyv lapját!
Apránként „fogyasztva” néhol elgondolkodva már sokkalta többnek fog látszani, mint azt elsőre gondolja az olvasó.
Ugyanis az én meglátásom szerint ez a kötet szól egy bizonyos nyárról, mikor még felhőtlen minden, mikor még játszhatunk és képzelődhetünk, együtt lehetünk a kis „csapattal”. Bár már érezzük, hogy valami nem stimmel, mégis minden egyes nap jó hallani Mackó versét, Malacka aggodalmait, Bagoly bölcseleteit, Nyuszi zsörtölődését, Kanga aggódását, Zsebibaba mindenre kíváncsiságát, Tigris játékosságát és Füles őszinte morgolódását.
Igen, direkt hagytam utolsónak, mert számomra ezen karakter a legkedvesebb. Az eredeti történetben is érte dobogott kicsiny szívem és itt is.
Mert, bár nála is akadnak homályos foltok, ami a észt illeti, még mindig ezt a karaktert tartom a legértelmesebbnek és egyben a legőszintébbnek.
Sok olyan bölcselettel gazdagodik az olvasó, melyet bár félvállról odavett, még is érezni lehet, hogy igaza van.
Nagyon fontos intelmekről mesél. Számomra a leggazdagabb és legérdekesebb minden szereplő közül, és olyan bájos ahogy mindezt elém tárja.
De eltértem a lényegtől.
Ez a kötet két részre bontható.
Az elsőben újra ismerkedünk a karakterekkel, kicsit megörülünk mi is. Ügyes-bajos életükbe belecsöppenünk, mindenkiről összeszedünk egy halom információ morzsát, és hupsz már el is érkeztünk a következő részhez.
A második, pedig szól az élet merengéséről, egy kisfiú iskolába készülődéséről és arról, hogy már nem csak a felhőtlen képzelet és játéknak van tere az életben.
Már közbeszól az élet, a felnőttek léte.
Ez az utolsó fejezetben mutatkozik meg igazán. Hiszen minden állat érzi, hogy valami változás készülődik, nem tudják pontosan mi az, csak érzik eljött egy másik időszak és ez Róbert Gidához köthető.
Ugye milyen nehéz a búcsú bárkiről is szó van?
Bizony, nem könnyű elengedni a megszokottat, a szeretet személyt legyen az bárki vagy bármi.
Az utolsó fejezetet megkönnyeztem, mert ha igaz mindez az elméletem, akkor a szívem méltón lesz nehéz és igazság szerint én szeretném ha nem változna semmi eme történetben.
Úgy gondolom egy örök klasszikus, persze lesznek olyanok is, akik azt mondják túl képzelem.
Lehet, bár mindennek megvan a maga értelme, elvégre az őrült is biztos abban amit lát és mond, az megint más kérdés mi mit hiszünk és mit látunk.
Vajon becsavarodtam?
Ezt döntse el mindenki maga.
Az én nézetem szerint, egy rendkívül kedves, bájos és szívszorító mese, a maga groteszk humorával együtt.
Kedvenc!♥
