Égtörés (Állomás 1.) 57 csillagozás

Al Robertson: Égtörés

Amikor a Totalitás lázadó mesterséges intelligenciái legyőzték a Panteon vállalatait, az emberiség veszített igazán. A Föld már nem több mérgező pusztaságnál, a túlélők az Állomáson, a Panteon egyik iparosított aszteroidáján tengődnek.

Jack Forster a Panteon alkalmazásában állt, az elméjébe épített harci MI-vel, Hugo Fisttel vadászott a Totalitáshoz átállni készülő MI-kre a Naprendszer peremén. Mocskos háború volt, a férfit megviselte, de Fist úgy élvezte, mint semmi mást.

Miután visszatérnek az Állomásra, alig néhány hetük van kideríteni, ki ölte meg a legfontosabb embert Jack életében. Amikor ugyanis Fist licence lejár, átveszi gazdája testének irányítását, és ezzel a férfinak végleg vége.

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Gabo SFF könyvek GABO

>!
GABO, Budapest, 2016
414 oldal · ISBN: 9789634063674 · Fordította: Varró Attila
>!
GABO, Budapest, 2016
414 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634062011 · Fordította: Varró Attila

Enciklopédia 1


Kedvencelte 1

Várólistára tette 55

Kívánságlistára tette 41

Kölcsönkérné 4


Kiemelt értékelések

Mrs_Curran_Lennart P>!
Al Robertson: Égtörés

Ez a könyv elsősorban egy krimi, a többi csak körítés. Adott egy jövőbeni állomás, ahol az emberiség a Föld elpusztítása után kénytelen élni. Az állomást a Pantheon uralja az istenek által. Jack ide tér vissza hét év után, hogy kinyomozzon egy gyilkosságot. Találkozhatunk még mesterséges intelligenciákkal, reprókkal és csatakosakkal. Az emberek napjaikat a fonalon (helyi internet) töltik és legtöbbször elmosódik a határ a valóságos és a mesterséges között. Nagyon kellett figyelnem, hogy rájöjjek épp miről ír Robertson. Fist személyén törtem a fejem elég sokat, a végére nagyjából képbe is kerültem. Matrix fanok biztos élvezni fogják. Nehezen indul be, de van egyfajta sajátságos humora a műnek, főleg Fist miatt. Nem a szokványos sci-fi.

csartak P>!
Al Robertson: Égtörés

Először nagyon érdekelt az alap felállás miatt, a világ kellőképpen rejtélyesen zavaros, sok ráutalással, hogy érdemes legyen kivárni, hogy némely fogalom micsoda, mit rejt az Állomás, kik azok az istenek, akik mindenki felett állnak? Nos, volt ami kiderült, volt ami nem.
De a történettel viszont nagyon sokáig úgy ereztem nem haladunk semerre, pedig igen, haladtunk csak nagyon kis ívben, egy síkon, és persze ráérősen, inkább úgy hogy szinte hétköznapi időt éreztem. Főhősünk vívódott rendesen, gyötörte a múltja és a jelene. És aztán volt is olyan pont, hogy már meguntam.
A kis Fist pedig jó figura, izgága és szókimondó, valahogy nyers is, de rapszódikus érzelmi kivetülésekkel, őt bírtam, meg hát Jacket is, a maga lelkiismeretes módján. Figyeltem furcsa testi-lelki összekapcsolódásukat, vívódásaikat, párbeszédeik szórakoztattak, kellemes fűszer volt, megadta az alaphangulatot. De hiányzott valami hogy elkapjon a gépszíj, hogy csak olvasni akarjam, csak maradt ez a délutáni matiné érzés. Visszagondolva voltak jó pillanatok is azért, főleg mikor a látvánnyal és a képzelettel játszottunk, például az Állomás és a repró temető leírása. Ez utóbbi elég szuggesztívre és hatásosra sikerült. Krimi kedvelőknek is ajánlom, hiszen a cyber sci-fi környezet csak az alapot adja a nyomozáshoz.

>!
GABO, Budapest, 2016
414 oldal · ISBN: 9789634063674 · Fordította: Varró Attila
NewL P>!
Al Robertson: Égtörés

Ez a regény egy krimi cyber sci-fi -be ágyazva. Annyira jó könyv lehetett volna belőle.
Jó az alapötlet, csak nincs rendesen kidolgozva a háttér. Szinte semmit sem tudunk meg arról, hogy hogyan alakult meg a Pantheon, miért pusztult el a Föld, mik is pontosan a megmaradt emberek, mi a szerepe az isteneknek, és a Totalitásnak. Helyette kapunk egy kis fonalvert, a valóság elfedését, hataloméhes isteneket és emberből lett MI-ket.
Ettől függetlenül, ami tetszett a könyvben, az a jó kis noir hangulat, a sötét és füstös képek, amikkel megírta az író a történetet. Ha megjelenik a következő része a sorozatnak, el fogom olvasni, de nagyon szomorú se leszek, ha mégsem lesz folytatása. Számomra ez egy lezárt történet, nem tudom mit lehet még hozzátenni. Egyszeri olvasásnak elment nekem.

Noro P>!
Al Robertson: Égtörés

Újra és újra meg tud lepni, hogy a sci-fiben mennyi lehetőség nyílik diszfunkcionális családmodellek bemutatására. Mert Hugo Fist nálam egyáltalán nem úgy jelenik meg, mint egyenrangú partner, hanem mint a modern pszichiátria minden létező viselkedési rendellenességét felvonultató, koraérett kölyök, aki töltött fegyverrel rohangál és abszolút kezelhetetlen. A két főhős viszonya részben ettől lesz olyan érdekes, mert egyáltalán nem illik bele az ide kívánkozó krimisablonokba, és tele van ellentmondásokkal.
A történet világa már jóval könnyebben kiismerhető. A poszt-szingularitás szuperintelligenciák által uralt világa találkozik a régi vágású kiberpunkkal, amelynek főbb sablonjai mind jól felismerhetők: elidegenedés, korrupt vezetőség, a valóság le- és a virtualitás felértékelődése, sötétség, nyomor, satöbbi. Az eső csak azért nem esik reményvesztetten a rozsdafoltos falakra, mert egy űrállomáson ez valószínűleg nem szokás. A szerző mindezt még újdonságokkal is feldobta – például hátborzongató ötlet, hogy a szintetikus ételekhez a virtualitásban kell lízingelni az ízeket, azok ugyanis szellemi tulajdont képeznek. Általában elmondhatom, hogy a világ hangulata nagyon ott van, akár felismerhetőek a gibsoni kiberség kliséi, akár nem.
Az ilyen világoknak azonban van egy vesszőparipája: ha valamit el akarsz érni, fel kell törnöd egy számítógépet. Infó kell a nyomozáshoz? Törjük fel a rendszert! Álruha? Törjük fel a rendszert! El akarsz jutni valahová? Törjük fel a rendszert! Kifogyott a sör a hűtőből? Törjük fel a rendszert! És mit jelent az eredeti cím, a Crashing Heaven, a programozói zsargonban? spoiler
Robertson sajnos nem elég profi ahhoz, hogy kitörjön ebből a gyűrűből: van egy eszköze, ami az általa kreált világban mindenre jó, és ő ezzel beéri. A kalapács meg a szög. Így hát hőseink feltörik a rendszereket, és ezzel nagyjából mindent megoldanak. Szerencsésebb lett volna, ha több figyelmet kapnak az olyan feltörhetetlen problémák, mint az emberek és az „istenek”, illetve az élők és a „halottak” viszonya, amelyekben sokkal több eredeti ötlet rejlett, mint a tulajdonképpeni nyomozásban. Ezzel együtt ez egy jól összerakott akció-sci-fi, soha rosszabbat.

2 hozzászólás
Bíró_Júlia>!
Al Robertson: Égtörés

– Óóóó, a Random001 Szigorúan Titkos Adattára, Amibe Lehetetlen Betörni. Csináljuk, Jack!
– Nem lehet, Fist, most mondtad, hogy lehetetlen, és különben sem férünk hozzá a [virtuális tér helyi megnevezése]-hez.
– Eltöltöttem egy fél percet morcos csendben, így most már de. Nézd, animáltam egy készségesen pitiző pincsit, hogy az olvasó is érzékelje. Magunknak meg egy-egy szupermenes pizsit.
– Oké, csináljuk!

/Részlet az összes fejezetből/

Le kell szoknom arról, hogy olvasás előtt nézem meg a fülszövegre mellékelt miniéletrajzot a szerzőről – ugyanakkor szerintem akkor is meggyanúsítottam volna, hogy marketinges spoiler , ha névtelenül és word-doksiban kapom meg a szöveget. A regény kb. 73.69%-a egy akkora színesvillogóscsillámos vizuálnasi, akár virtuáltérben vagyunk, akár nem, mint ide az Állomás – önmagában egy-egy cucc neve is tud annyira beszédes lenni, hogy nem is kell a külsejére több szót vesztegetni: adattünde, fonalrúna, lusta vagyok előásni a könyvet ésatöbbi, ezenfelül sok a szín és a hangulathívó szó. Tizensok vagy huszonkevés év alatt összevadászott akciófilmes/cyberpunkos/PC játékos műveltségből már simán elvan a világban az ember, akár még élvezheti is. Kivéve, ha unni szokta a közhelyeket, mert ugyanezzel az ismeretanyaggal a helyszínek és a cselekmény váza úgy 65% pontossággal meg is tippelhető. Igen, úgy lesz, pontosan… igen, az is.
A világ dinamikájából ugyanakkor csak akkortájt lehet bármit biztosra állítani, mikor a fő konfliktus nekikezd rendesen kibomlani, erre pedig úgy kétszázötvenvalamennyi oldalt kell várni – és még akkor is olyan egy kicsit, mint amikor egy irodányi beosztott kapkod fűhöz-fához, hogy minden rendben legyen, mire az igazgatóság személyesen teszi tiszteletét az osztályon. Mindehhez pedig a cybertér működéséről pont annyit tudunk meg, hogy bármi történjék is, a főszereplő páros megoldja spoiler és bejut és feltör és izé, ezt pedig amúgy igen menő animációk kísérik jellemzően. Ja, meg azt, hogy ha nem fizetsz elő a prémium adatcsomagra, a szendvicsnek még annyi íze se lesz, mint a kedves olvasó munkahelyi büféjében. Egyébiránt pont ezek az apróságok azok, amik a markukba pöknek, pacsiznak és elvonszolják a vállukon a cselekménynek nehezen látszó tárgyat. Ezen a ponton jegyezném meg, hogy kitűnően megvolnék nélküle, meg amúgy nem szoktam habzó szájjal követelni az eksönt egy történetbe, de azt azért nehezen veszi be a hablelkem, hogy folyamatosan pörgetve volnék itt azon, mekkora jelentőségű események vannak itten kilátásban, de amikor a szerzői szándék szerint ájulnom kéne spoiler, már rég diagnosztizáltam a főszereplő-szindrómát. spoiler A végkifejlet pedig pont olyan, mint egy évadzáró epizód spoiler.
A szereplőket a Cliché & Phrase Co. szolgáltatta, esetleg Gobelin, az Állomás könnyen fel-, meg- és agyonidézhető szöveges és képes motívumaiért, közvetve a fogyasztói gondolkodásért felelős istennője. Egyetlen dolog lepett meg igazán spoiler.

Egészében véve nem rossz, de az agyamban élő border collie sűrűn elvonult labdázni valahová, ahol a bevásárlólistákat, az ördöglakat-nyitogató ujjgyakorlatokat meg a Frozen dalszövegeket tartom, mert amit itt talált, a legkevésbé sem kötötte le.

Lisie87>!
Al Robertson: Égtörés

Nem kimondottan ez a fajta sci-fi a kedvencem, mégis élveztem, annak ellenére, hogy elég alacsony %-on áll.
Az eleje nehezen indult be, -de nem szabad feladni – belecseppentem egy ismeretlen világba, furcsa kifejezésekkel, amikre olvasás közben kaptam csak választ. De szép lassan minden a helyére került. Nem igazán lett szimpatikus ez a Földi élet utáni világ az Állomáson, ahol mindenki a „Fonalon” lóg, minden szuper, amit nem akarunk, nem látunk. Az emberek nagy része virtuális álomvilágban él. MI-k és különböző fejlett gépi intelligenciák uralkodnak felettünk és elmaradhatatlanul politizálnak, intrikálnak. Jack és Fist ebbe a társadalomba kerül vissza, ahol nekik nincs helyük már, Jack felveszi egy régi gyilkosság fonalát, hogy pontot tegyen a végére. Fist szociopata karaktere feldobta a hangulatot! :D
Számomra érdekes volt és végig fenntartotta az érdeklődésemet. Folyamatos figyelmet igényelt, hogy éppen kihez törnek be a szereplők, vagy kit-mit heckelnek meg. Lehet, hogy nem tökéletes a történet, de számomra, aki nem annyira jártas ebben az alműfajban nem okozott csalódást.

Odett>!
Al Robertson: Égtörés

Noshát, lehet, hogy még nem olvastam elég könyvet ebben az alzsánerben, de számomra az újdonság erejével hatott a könyv és lenyűgözött. Bár nem egy pihentető olvasmány, figyelni kell, mert a cselekmény, a világ felépítése fokozatosan bomlik ki, az olvasónak kell összeraknia a háttersztorit, nincsenek nagy infóblokkok. Volt itt egy nagy haború, ennek megérteseben sokat segít a fülszöveg, amiben Jack is részt vett Fisttel. Arra gondoltam, hogy biztosan lehetne az ott megélt kalandokból egy ilyen laza akcióscifit írni Scalzi-stílusban. Ahol megismerjük a háttervilagot meg a szereplők múltját bővebben. De a szerző szándékosan kezdi szerintem ott, hogy Jack megtörten, kiégetten, a halálra készülve visszatér az otthonába. Nagyon szerettem Jack nézőpontját. Ő a kívülálló, aki már pontosan látja, mennyire illuzorikus világban élik a fonalon az emberek az életüket. Korábban ő is szerves része volt mindennek, sosem latná a világa fonákságát, ha nem bukott hősként tér meg. Mennyire szürke és semmilyen a valóság a manipulatív káprazatréteg alatt.
Nagyon sok mögöttes tartalom van itt, a múlttal való szembenézésen át egészen a hol kezdődik az én kérdésig, amire a szerző nem ad konkrét választ, nem megy át Coelho megmondóba, hanem hagyja az olvasót gondolkozni. Ez nem csak egy noir krimi, nemcsak Jack meg Fist nyomoz ebben a világban, hanem az olvasónak ideális esetben velük együtt kell nyomoznia, kerdéseket feltennie, miközben káprazatos ötletsziporkák szegelyezik az útját, amelyek fényében újra lehet értelmezni a kapott válaszokat.
Ami nekem szubjektíve nagyon fontos, az a nagyon színvonalas stílus, amelynek segítsegével a könyv megelevenedik. Kedvenc részem, amikor Fist szemével látjuk a vilagot, és az egész olyan, mint egy galaxis. A mesterséges intelligenciák galaxisa.
Szerettem nagyon Fist meg Jack kettősét. Sokat gondolkoztam az ő kapcsolatukon. Van egy mondat a könyvben, hogy Fist tulajdonképpen Jack tudatalattijából alkotódott. Én úgy értelmeztem, hogy minden lefojtott dühe és agresszivitása a babuban összpontosult. És végül is Jack feladata, hogy megnevelje énjének ezt a vad részét. Inkább ilyen laza szülő-gyermek kapcsolatot ereztem köztük.
A Panteonon zajló ármánykodas pedig éppen elég intrikát visz az egészbe. Én sokszor egy görög sorstragédiában éreztem magam, az Olümpuszon. Az angol cím egyébként nagyon is szimbolikus. Nemcsak egyszerűen egy betörést jelent, hanem egy optimista hitet az emberiségben, hogy annak ellenére, milyen buták és manipulálhatóak vagyunk saját magunk emelte Istenek által, képesek is vagyunk ezeket a bálványokat ledönteni, és saját erőnkre támaszkodva leszámolni velük. Jaj, és hogy ezt pont egy ilyen bukott angyali figura, mint Jack hozza el. Hisz ő kegyelt volt korábban. Nagyon érdekes… és ez nem sznob értelmezési keret ráerőltetése, hanem nagyon is a szerző által is hangsúlyozott jelentésréteg… spoiler
Szóval annak ajánlom, aki szereti a megtört, mégis küzdő hősöket. A lassan kibontakozó, elgondolkoztató cselekményt, miközben új világok bomlanak ki es szöknek szárba a lapokon, mindezt színés és eleven leírasok közepette :3

1 hozzászólás
Dominik_Blasir>!
Al Robertson: Égtörés

Szerintem az Égtörés jó sci-fi, ha úgy tetszik, tisztes iparosmunka. Nem kiemelkedően jó, hiába van pár lenyűgöző ötlete; de persze egyértelműen megüti a „korrekt” szintet, akármennyire is gyengébb egy-két eleme.
Nézzük az utóbbiakat: én nem dobtam hátast a cselekménytől. Nem rossz ez a nyomozgatós szál, de egyrészt én már kicsit unom a műfajt, ha nem csinálják egyedibben; másrészt meg azért elfért volna ott még ez-az. Persze így sem gyenge, simán szórakoztató, visz magával, de mondjuk A holtak küldöttei nekem nagyobb élvezet volt. Ugyanakkor, ha már az összehasonlításnál tartok, Castro karakterekben is jobb – Robertson itt-ott azért hajlamos elnagyolni a dolgokat, és megelégedni a sablonok megfelelő alkalmazásával.
Cserébe viszont főszereplőnk (najó, az egyik fele), Hugo Fist nagyon jól eltalált figura, minden megszólalását élvezet olvasni, imádtam a beszólogatásait meg a keménykedős nagymenőségét (ha valakit ez irritál, akkor nagyon hamar megutálja ezt a könyvet…). Jackkel való párosuk néha igazi buddy comedy-be hajlik, ami szerintem kifejezetten jót tesz a regénynek. Ez hatványozottan igaz a világra: furcsa, mert nehéz egy-két ötletet kiemelni (oké, a digitális istenségek zseniálisak, tízpontos megoldás minden részlet), inkább valahogy ügyesen van összerakva. Stimmelnek az illesztések, működik az illúzió: van hangulata, érdekesek az apró információk, remekül kezeli az MI-ket, a cyberpunkos légkör pedig extrán dob egyet az egészen (bár főként csak a külsőségekre koncentrál… vagy mégsem? ezen még gondolkodnom kell).
Amiért viszont sokat ingadoztam a magasabb csillagszámon, az a próza – valami elképesztően hangulatos szöveg, sokszor egészen költői leírásokkal; Varró Attila jó találat volt Robertsonhoz.
Úgyhogy összességében erősen ajánlott; soha rosszabb sci-fit. Jöhet a folytatás!
Még ennél is van bővebb: http://ekultura.hu/olvasnivalo/ajanlok/cikk/2016-09-23+…

3 hozzászólás
pat P>!
Al Robertson: Égtörés

Ó, nagyon szomorú vagyok ám, hogy csak ennyi csillagot adtam a könyvnek végül…
Tényleg nem ezt érdemelné, mert hiszen annyira hangulatos, nagyszabású, eredeti, poszt-poszt-poszt-cyberpunk, transzposzthumán, helyenként Rajaniemit megidézően virtuális meg nem is, és hát a fonal, és ó, az Istenek! (Egek, már itt is? A különféle módokon intelligens istenek már az én kis sci-fijeimbe is utánam szivárognak?!) És hogy én ezt a transz-Pinokkiót mennyire fel tudtam volna gyújtani! A hangulata az meg pont olyan hűvösen csillag-kék és pont olyan szilánkosan karcos, mint a borító.
Azt meg el is felejtettem majdnem, hogy a reprókkal milyen érdekes lélektani-társadalmi problémákba tenyerel bele, mely kérdéskör jelen önmagunk számára is borzasztóan releváns.
Csak hát a cselekmény. Az pont olyan könnyen csúszott, mintha üvegszilánkokat ropogtatna az ember. Olyan érzés a könyvben haladni, mint combközépig érő vízben sietni. (Pedig ugye nem pont én vagyok az, aki szerte világon leghisztisebben szokta a pörgős cselekményt, vagyis hát inkább a bármilyen cselekményt hiányolni.)
No nem baj. Legyen minden eztán olvasott könyvem ennyire innovatív, ennyire meglepő, ennyire érdekes. Legalább.*

*Nem lett. :)

6 hozzászólás
Morpheus>!
Al Robertson: Égtörés

Igazán meglepett a könyv, mondhatnám, letehetetlen volt. Van, aki cyberpunknak titulálja, ha az is, nem ment túl azon a határon, amikor már irritáló lett volna a számomra. Mintha egy film pergett volna a szemem előtt, ahogy a Holdban csavarogtam a hőseinkkel. Talán azért is tudtam ennyire belemerülni, mert Forster érzelmeiben, gondolataiban sokszor a magaméra ismertem. Fist fejlődése túl gyors, időnként indokolatlan, bár elismerem, hogy dramaturgiai szempontból szükséges volt megmutatni, milyen is volt eredetileg, de talán máshogy kellett volna. spoiler A világ maga egészen jól megalkotott, de az elején túlságosan emberközpontú. Persze nem könnyű az egyensúlyt megtalálni, hiszen emberek vagyunk, emberekről akarunk olvasni, akkor is, ha a jövő nagyon nem ilyen lesz.
Vajon fognak-e könyveket olvasni az MI-k, illetve a virtualitásban élő poszthumánok? Illetve keletkeznek-e majd könyvek, akár sci-fik is? Vajon milyen lesz egy ilyen könyv? :)


Népszerű idézetek

Razor P>!

[Az ott tényleg egy rúdtáncos hamburger?]
[Attól tartok.]
[Embertársaid kulturális eredményei szüntelen csodálattal töltenek el.]

219. oldal

Noro P>!

Otthont építettünk az álmainkból, és kineveztük őket az emlékeinknek. Aztán megpróbáltuk belakni ezeket az emlékeket, és kineveztük életnek. Pedig nem több nosztalgiánál.

249. oldal

Noro P>!

[Honnan tudod egyáltalán, mi a valóság?]
[Egy olyan hely, ahol a halandók a földhöz ragadtak.]

336. oldal

Szelén>!

Emlékek bonyolult mintázata vagy, ami egy folyamatosan megújuló, dinamikus platformon fut. Csak a mintázat állandó; az én, ami rálát az egészre, és ebből ismeri magát. Ez tesz magaddá, Jack, nem a húsod mulandó ténye.

213. oldal

Near>!

Ilyen a Panteon. Semmi sem a tiéd, csak felhasználói engedélyt kapsz rájuk.

20. oldal

Near>!

Ha az istenek elfordulnak az igazságtól, én az igazságot követem tovább, nem őket.

46. oldal

Near>!

Erről szól az emberi élet, Fist. Nem csak a szabadságról. De arról is, hogy szomorúnak, gyengének, magányosnak érezzük magunkat, elveszítjük a szeretteinket, és látjuk a tökéletes pillanatokat örökre elenyészni. Nem olyan vészes. Csak azért fáj az elmúlásuk, mert annak idején boldoggá tettek. Egymásra találunk, azután elválunk, szomorúak vagyunk, és azzal vigasztaljuk magunkat, amit a jövő hozhat nekünk.

324. oldal

zsuzsyb I>!

Nahát, az istenek megint átvertek. Megáll az ész és ácsorog.

NewL P>!

Hamarosan az elkerülhetetlen zavargások lecsendesítésén fog dolgozni, a rettegés és dühöngés menedékébe tóduló emberek veszélyzónájában. Nem könnyű szembenézni a valódi világgal, az illúzió helyett, amilyennek látni akarják.

zsuzsyb I>!

A kiürült klubot vastagon megülték a kilöttyent italok, elillant flessek, félresiklott életek emlékei.

Kapcsolódó szócikkek: fless (flash)

Hasonló könyvek címkék alapján

Bakti Viktor: Integrálva
Ramez Naam: Nexus
Bartos Zsuzsa: Töredezés
John Marrs: The One – A tökéletes pár
Martha Wells: Mesterséges sors
R. J. Hendon: Nightingale
John Scalzi: Fejvesztve
Blake Crouch: Géncsapda
J. P. Delaney: The Perfect Wife – A tökéletes feleség
Paolo Bacigalupi: A felhúzhatós lány