Az ​éneklő borz 89% 32 csillagozás

Örökös félhomályban élt. Mintha egy törött pengéjű, finom kardra támaszkodna.

Semmit nem tudtam Akutagaváról az olvasást megelőzően. Csak annyit, hogy van egy könyvem tőle, amit előbb-utóbb elő fogok venni. Aztán lassan belemerültem novellái világába… Ha pár szóval kellene jellemeznem, azt mondanám: finom és lírai (még akkor is, ha néha erőteljesen realista, sőt naturalista). Érzékenyen reagál a korra – a fin de siécle dekadens félhomálya lengi körül, valami álomszerűség, ami néha rémálomba siklik át. Novellái az emberi lélek külsőségek takarta, kevésbé kellemes vetületeit taglalják, a japán hagyományok és a nyugati hatású korszerűség konfrontációjának különböző problémáit, a választás lehetetlenségét, a két pólus harmonikus összeolvasztásának kudarcát, az egyértelmű és örök érvényű értékek hiányát. És a vágyat a tökéletes szépség iránt, a várakozást a csodára, ami talán soha nem fog bekövetkezni… bár ebben a korban születtem, nem vagyok alkalmas semmi értelmes dologra: éjjel-nappal álmodozom, és egyre csak azt várom, hogy valami csodálatos dolog történjen. Ugyanúgy, ahogy Biszei várta szürkületben a híd alatt szerelmesét, aki soha nem jön el.
Egyik novellájában írja: azt éreztem, hogy csak egy közepes kiadású monsieur Bovary vagyok.
Közepes kiadású Monseiur Bovary…

Végig az volt az érzésem, hogy a vissza-visszatérő helyzetek, kérdések, motívumok, problémák mögött önéletrajzi mozzanatok rejtőznek. Főként az utolsó novellák voltak megdöbbentőek. A finom líraiság valami rettentő küzdelemmé alakult át – félelmek, rettegések, meghasonlások segélykiáltásává.

úgy éreztem, hogy az utcán egyedül halad a fejem, én pedig egy percre megállok.

Írni nincs többé erőm. Élni ilyen lelkiállapotban kimondhatatlan kín! Hát nem akad senki, aki csendesen megfojtana, amikor alszom?

Az istenek szerencsétlenségükre nem tudnak öngyilkosságot elkövetni, mint mi.

Akutagavának az istenek meghagyták a választás lehetőségét…
Annak a bűvöletében élt, amiben hitt. Addig, míg hinni tudott.

Lassabban haladtam vele, mint amire számítottam (bár ez nem csak a könyv hibája). Az elején tetszettek a történetek, nagyon jól átjött a japán világ hangulata. Az írások lassúak voltak, de érdekesek. De a könyv felén túl egyre több lett az olyan novella, ami már számomra érthetetlenné, unalmassá, feleslegessé vált, így ezeket már kevésbé szívesen olvastam. Az utolsó 5-6 történet pedig elég elborult és értelmetlen volt, vagy csak nekem nem jött át, nem tudom. Elég vegyesek tehát az érzéseim, így ennél több csillagot nem adok rá. Kár érte, a kevesebb talán több lett volna.

Ismét kellemesen csalódtam a japán irodalomban, mert bár nagyjából már sikerült ráhangolódnom a tipikus japán stílusra, Akutagava úgy szórakoztatott történeteivel, hogy nem éreztem nehézkesnek – pedig (és ezt muszáj újra kihangsúlyoznom) japán. A komoly és könnyed novellák megfelelő arányban szerepelnek a könyvben, bár nem egy „könnyed nyári olvasmány”.

Nehéz egyféle véleményt mondani a könyvről, mivel rengeteg novellát tartalmaz, amiket nem tudok egyformán értékelni.
A történelmi időkbe helyezett történetek tetszettek jobban. Sokkal jobban átjött ezekben a klasszikus japán stílus, amikor a tanulság, a mondanivaló elgondolkodtatja az olvasót. A modern időkben játszódó novellákban megjelenő konfliktusok kevésbé fogtak meg. A könyv vége felé pedig egyre többször jelentek meg képzelgések, látomások, a közelgő őrület előjelei.
Összességében többségben voltak azok a novellák, amik tetszettek, de az utolsó néhány írás miatt nem tudok öt csillagot adni rá.

Már egy ideje várakozott rám, végül leemeltem a polcról és néhány nap leforgása alatt ledaráltam. Ami a beszerzését illeti, elég nagy vadászat volt, mindössze egyetlenegy novella miatt: A dohány meg az ördög a címe. Ez a kis írás csak ebben a kötetben, illetve A vihar kapujában c. kötetben jelent meg, de annak két kiadása van és csak az egyikben van benne.:)

Emellett Az éneklő borz sok újdonságot is ígért, ezért esett rá a választásom. Nagyon sok kedvenc elbeszélés van benne, nem is tudnám felsorolni mindet.
A dohány meg az ördög, A pókfonál, Az orr, A rög, Egy keresztény halála, Hina-babák, ezek mind-mind magukkal ragadtak. Ha nem is mindig a történet érdekessége miatt, inkább amiatt a szomorkás, megható hangulat miatt, amit keltett bennem.
Számomra nagyon értékes lett ez a kötet, örülök, hogy sikerült megszereznem. Valódi gyöngyszemek ezek az írások.:) A magyar fordítás nagyon jól sikerült, öröm volt olvasni!

Nagyon sok novellát tartalmaz a kötet. Úgy vettem észre, keletkezési sorrendben kerültek sorra. Mivel az életrajzi ihletést időnként határozottan éreztem, utánanéztem Akutagava éltének: érzékenység, idegrendszeri problémák, fiatal korban elkövetett öngyilkosság. Bevallom nem bántam volna néhány mondatnyi fülszöveget (bár tudom, a Kriterionnak nem volt erőssége), úgy sokkal teljesebb lehetett volna a kép. Voltak olyan novellák, amelyek határozottan tetszettek, elgondolkodtattak: Egy keresztény halála, Kétely, A talált gyerek.

Nem igazán fogott meg.

A kedvencem, amikor a gyászoló anya az asztal alatt szétszaggatja a kendőt.. Milyen sokat elárul ez a momentum az emberi tartásról…

Érdekes, különös világ, azon túl is, hogy japán.
Nem lett a kedvenc könyvem, de aki a japán lélek rejtelmeit kutatja, annak bizonnyal sokat nyújt.