Bársonytalpon ​oson a halál (Felidae 1.) 84% 101 csillagozás

Kellemes kirándulás volt a bűbájosan antropomorfizált, jó humorú, embertársaikat kissé fensőbbségesen, de alapvetően elnéző jóindulattal kezelő macskák világába.
Illetve… kérem, itten macskákat gyilkolnak, méghozzá brutálisan! (Retrospektíve meg még kínoznak is.) Én ugye nem vagyok az a lelkületileg mimóza valaki, de néhány ponton, hát, kicsit ki kellett szellőztetni a fejemet. Brrr.
Egyébként kifejezetten izgalmas, nem nagyon könnyű mást csinálni olvasás helyett, és egyáltalán nem mondhatjuk, hogy csak töntörög* a cselekmény a végkifejlet felé. Mely végkifejlet viszont… hát azon kicsit azért elpöszörödtem*, mert valamivel kevésbé nyakatekert, frappánsabban tálalt megoldásra számítottam.

*Csak tudnám, hogy ezeket a kifejezéseket honnan vette Sárközy Elga. De imádom őket, vitán felül. (Zseniálisan illeszthetők be tetszés szerinti rutintársalgásba, csak mondom.)

Az értékelés olvasható a blogomon:
https://thedeathgoddess.blogspot.com/2021/07/akif-pirin…

Ez a második olyan könyvem idén, amely egy macska szemszögéből íródott. E kettő után megfogalmazódott bennem, hogy nekem ez tetszik. Furcsa, ugyanakkor vicces is macskaszemmel nézni a világot, egy kicsit az ő fejükkel gondolkodni. Félix hasonlóképpen szemléli a környezetét és az embereket, mint Nana, Az utazó macska krónikájának főhőse. Talán emiatt kedveltem meg őt is szinte rögtön.

Macskakrimi. Ezen a meghatározáson mostanáig nem sikerült túllépnem. Nem szokványos, de helytálló: ez tényleg egy krimi, amelynek minden szereplője macska. A gyilkos, az áldozatok, és a „nyomozók” is. Az emberek csak másodlagosan kerülnek a képbe. Ez kicsit furcsa is volt; olvasás közben újra meg újra emlékeztetni kellett magamat, hogy nem emberekről, hanem macskákról olvasok, és a leírtakat macskákkal kellene elképzelnem.

Maga a történet nem kifejezetten bonyolult – elsőre. Adott egy cica, aki újonnan költözik gazdájával a negyedbe, majd hamarosan holttesteket fedez fel. Ezután újdonsült barátaival együtt elkezd nyomozni a gyilkos és annak indítéka után. Ám ahogy egyre közelebb kerül a megoldáshoz, úgy bonyolódik a háttértörténet, és úgy válik egyre kacifántosabbá a jelen is. Attól eltekintve, hogy ki a csodának jut eszébe ilyen lehetetlen dolgot megírni, elég jól felépített sztoriról van szó. A gyilkost valahol az utolsó negyed tájékán kitaláltam, az indítékot viszont nem, pedig tulajdonképpen teljesen logikus.

Úgy gondolom, ez a könyv valamilyen szinten az ember és állat kapcsolatát is hivatott bemutatni, és egyfajta kigúnyolása is az emberi társadalomnak. Bár ha belegondolunk, macskaszemszögből lehet, hogy tényleg csak „konzervnyitogatók” vagyunk.

Alapvetően élveztem az olvasását, az állatkísérletes jelenetet kivéve. Tudományos képzettségemből kifolyólag tisztában vagyok vele, hogy ezekre jelenleg szükség van, mert nincs rájuk alternatíva, és azt is tudom, hogy lehet ezt úgy csinálni, hogy az állat a lehető legkevesebbet szenvedjen. Sajnos a könyv pontosan az ellenkező irányt írja le. Többet nem is szeretnék mondani róla, nehéz szívvel olvastam végig ezeket az oldalakat.

Ha viszont ettől a résztől eltekintek, akkor is hiányzik belőle valami, ami miatt nem 5 csillag, de nem tudom megfogalmazni, hogy mi ez a tényező. Talán az, hogy a kelleténél kevésbé tartotta fent az érdeklődésemet, talán még valami. Cicásoknak mindenesetre egy olvasást szerintem megér.

La Fonatain mester elismerően ciccegne, de azért csak csóválná kicsit a fejét. Már megint valaki írt egy jó kis szatíra-krimit, és négy lábra engedte a szereplőit. A főmacska okos, szószátyár, tájékozott (főleg az irodalom, a festészet és a popzene terén, de leginkább mégiscsak Mahler zenéjét kedveli), a többi (látszólag) négylábú gyilkol, szektásodik, önkínoz, adatbázist épít… Az író pedig kicsit túlpörgette az egyébként remek ötletet.

Két kedvencem keveredik a könyvben: macskák és krimik. Ezek után nem volt nehéz elérni, hogy szeressem ezt a történetet.
Azt eddig is tudtam, hogy a macskák zseniálisak, de azt még nem, hogy nyomozóként is megállják a helyüket. Persze nem mindegyik, de nem lehet mindenki kivételes (Kivéve az enyémeket, mert ők azok. Szerintem ők is használják a gépem, ha nem vagyok itthon, Matyi tuti a sérelmeit gyűjti valami csodálatos adatbázisba…).
A kínzásos jelenetek megviseltek, de megint csak bebizonyosodott, hogy bizony nem mi vagyunk a teremtés koronái…

2021. januári újraolvasás:
Még Moly-korom előtt olvastam ezt a könyvet, valamikor a megjelenése körül vehettem meg. Csak arra emlékeztem, hogy nagyon jó kis macskakrimi volt. Most, újraolvasva úgy látom, több ez, mint krimi. Részben mondanivalójában, részben meg kegyetlenségében. Így, másodszorra olvasva azt mondanám: macskathriller.
Nem vagyok macskarajongó, bár szeretem nézni őket off. Elbűvölőek tudnak lenni, kecses mozgásukkal, kis kényeskedéseikkel, puhaságukkal. Egy-két macskán kívül nem kerültem még „közelebbi kapcsolatba” egyikkel se, off.
Talán ezért sem éreztem borzalmasabbnak, ami a macskákkal történt a könyvben, mint mikor különböző skandináv krimikben embereket vagy épp gyerekeket bántanak brutálisan. De azért véres és kegyetlen, az biztos.
Emlékeim szerint értékelve korábban 5 csillagos volt, de most leveszek belőle egyet. Sárközy Elga fordítása viszont változatlanul öt csillagos!

Jaj! Kicsit megviselte a téma macska-imádó lelkemet. Főleg, mikor az áldozatok leírásához értem…
Be kell vallanom, kicsit jobbra számítottam. De tévedni emberi dolog. :)))

A cím tetszett meg, de kíváncsi voltam arra is, hogyan zajlik egy nyomozás macskaként. Bevallom, valami könnyed és humoros krimire számítottam. Nem ezt kaptam, mégsem vagyok csalódott. Sokkal összetettebb volt mind történetében, mind karaktereiben. Egyes részek pedig elég gyomorforgatóak és hátborzongatóak is. A bűnténnyel kapcsolatban voltak megérzéseim, de nem tudtam, hogyan fog összeállni egy kerek egészé, márpedig összeállt. Ugyanakkor sokat megtudtam a macskák viselkedéséről is a Függeléknek köszönhetően. Néha talán kicsit soknak éreztem a leírásokat, de szerencsére nem ment a cselekmény rovására, nem lassította azt. Folyamatosan volt min gondolkodni. Állati érdekes volt.

Már maga a cím is annyira ellentmondásos. A bársonytalp emlegetése esetén az emberek képzeletében nem rögtön a halál ugrik be. Habár ha belegondolunk, akkor a kis kedvenceink a ragadozók osztályához tartoznak, így nincs semmi meglepő a címben. Persze az már mindjárt más kérdés, hogy itt a macskák az áldozatok, s nagy valószínűséggel a bársonytalpúak körében kell keresni a tettest is. Félix, a főszereplő meg is tesz ennek érdekében mindent. Tapasztalt öreg bölcsességével veti bele magát a nyomozásba, de virgonckodásai egyértelművé teszik, hogy nem az öregek közé kell őt sorolni.
A könyv Félix szemszögéből mutatja a történéseket, ez olyan jól sikerült, hogy újra és újra fel kellett idéznem, hogy macska a az elbeszélő. Persze voltak egyértelmű részek is, a konzervnyitogatók emlegetése pl.. egyértelművé tette, hogy ez a macskák világa.
A kísérletek idejének részletes leírása eléggé borzolta kedélyemet, főleg, hogy ez a végén már csak egy őrült lény mániájává nőtte ki magát.
A macskákkal kapcsolatos magyarázatok nagyon tetszettek.

Látszólag könnyed krimi és egy különleges ötlet: a főszereplők macskák. Művelt macskák. Jól ismerik ugyanis az emberi civilizáció vívmányait, tudományos eredményeit, az emberi világ híres személyiségeit, mindent, amit a művelt emberek ismernek. Félix, a főszereplő kandúr vonzó egyéniségű, pozitív hős, végtelenül okos, és még humanista természettel is meg van áldva. Tulajdonképpen minden macska a regényben egymástól eltérő jellem és külön egyéniség. A jól megírt, humoros, pörgő, nem túlbonyolított regényt mégis elsősorban az tette vonzóvá számomra, hogy a történet mögött továbbgondolásra érdemes filozofikus tartalom húzódik meg.

Furcsán felemás érzéseim vannak a könyvvel kapcsolatban, pedig a macska (és úgy általában az állat) szemszögért oda vagyok. Nem tudom mire, de másra számítottam.

Adott egy krimi, macska szereplőkkel. Félix és gazdája épp csak beköltöznek új (valójában ezeréves, régi titkokat rejtő) házukba, máris halottat találnak a hátsó kertben. Egy gyönyörű fekete cicát, akinek a nyakát brutálisan szétharapták… – aztán még hét másik vérben tocsogó áldozatot. A logikus gondolkodású és ösztönösen jó problémamegoldó Félixünk pedig nyomozásba kezd. Elhatározza, hogy kézre mancsra keríti a gyilkosságok elkövetőjét, és néhány új barátja segítségével véget vet a borzalmaknak.

A krimi szál kellemesen összetett. Fordulatos, lehet rajta agyalni… Mindig kiderül valami újdonság, felszínre kerül a múlt egy sötét darabja, szinte minden összefügg mindennel. Pozitívum, hogy a cselekménydús történetbe ügyesen ágyazott be az író mindenféle érdekes, ismeretterjesztő infót a macskákról és képességeikről (ez nagyon tetszett). A nyelvezete nekem kissé modorosnak tűnt, szerintem nem illik a véres-brutális témához (bár azt nem tudom, hogy az eredeti is ilyen, vagy a fordítónak köszönhető). Amúgy persze nem rossz a stílusa, kicsit sötét hangulatú, de Felix humora és okos észrevételei jól ellensúlyozzák a komorabb részeket.

Ami nem tetszett annyira, hogy kevés macskaság jellemző a macskákra. Persze, az ablakon és a kerítésen közlekednek, mosakodnak és vadásznak, de… Gyakorlatilag emberi tulajdonságokkal, képességekkel vannak felruházva (olvasnak és számítógépes adatbázisokat kezelnek, khm), és bármennyire is érdekesek az eszmefuttatásaik, mégiscsak emberi gondolatok. Nem rossz gondolatok, de hát na.