Cells ​at Work! 1. (Cells at Work! 1.) 4 csillagozás

Emlékszem, gyerekkoromban rajongtam az Egyszer volt, hol nem volt… című francia animációs sorozat különböző részeiért, közülük is az egyik kedvencemnek az emberi testről szóló sorozat számított. (A másik persze a töris, de ezt szerintem bárki kitalálhatta).

A Cells at Work! anime formájában jutott el először hozzám, és igen, az alaptörténete pontosan ugyanaz: személyesítsd meg a sejteket, és utána rajtuk és a történetükön keresztül mutasd be az emberi test működését. A sztori persze szinte ugyanaz, minden részben jön valami fura lény, és az egyik főhősünk, a notóriusan eltévedő Vörösvérsejt valahogy mindig beléjük botlik, de sebaj, mert jön Fehérvérsejt meg az ő kollégái, és általában rendezik a helyzetet. A stílusa inkább egy paródiára emlékeztet, hiszen találkozhatunk halk szavú, kifinomult viselkedésű makrofág dámákkal, akik egyébként egy marha nagy bárdot szorongatnak a kezükben, cuki kisgyerekeknek bemutatott vérlemezkékkel, izomagyú rendmániás hatósági közegeknek ábrázolt T sejtekkel, és persze mindenféle vírussal meg betegséggel. A japán szörnyábrázolások egész hadát vonultatják fel, persze az olyan poénok is beleférnek, mint az influenza által zombivá változtatott sejtek. A manga egyébként nem nagyon más, mint az anime, szóval ugyanezekkel a motívumokkal itt is találkozunk. Az Egyszer volt, hol nem volthoz képest viszont az a különbség, hogy itt nem derül ki, hogy kinek a szervezetében járunk. (De van a mangasorozatnak egy Cells at Work Black változata is, ahol egy láncdohányos szervezetben próbálnak a sejtek boldogulni, na az egyáltalán nem annyira vidám).

Ha egy mondatban akarnám összefoglalni a véleményem a Cells at Work első kötetéről, valami olyasmit mondanék, hogy így néz ki egy igényes ismeretterjesztő manga az emberi test működéséről. Azt nem mondhatom, hogy az ötlet, miszerint az emberi test különböző sejtjeit antropomorf módon testesítsük meg eredeti lenne, hisz a nagyjából velem egykorú „Egyszer volt… az élet” című francia rajzfilmsorozat ezt már kifejezetten igényesen eljátszotta, de ettől még nem ördögtől való újra próbálkozni.

És hogy mást ne mondjak, shonen akciómanga stílusba helyezni az emberi test viselkedését nagyon erős hangulatot sugároz – kifejezetten weird lett az eredmény. Ehhez képest viszont nagyrészt stimmel is (bár azért apróbb áldozatokat meghoztak a történetmesélés oltárán – hisz egy vörös vértest nem igazán tud eltévedni). És hallani arról, hogy az allergia arról szól, hogy a testen belül mindenki azt csinálja, amit kell neki, és ebből van a probléma, kifejezetten üdítő.

Az egyetlen problémám, hogy helyenként túl technikai lett: bonyolult, tudományos kifejezéseket használ a különböző elemek leírására, de nem mindenütt magyarázza el. Ugyanakkor a fehér vérsejtek feladatai rengetegszer kerültek felsorolásra – ezt lehetett volna kicsit jobban egyensúlyozni, sokat segített volna az olvashatóságon.