A ​citromtorta különös szomorúsága 291 csillagozás

Aimee Bender: A citromtorta különös szomorúsága

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Kilencedik ​születésnapjának előestéjén a mit sem sejtő Rose Edelstein, az iskolaudvari játékok és a zaklatott szülői figyelem perifériáján létező kislány beleharap édesanyja házi sütésű csokoládés citromtortájába, és rájön, hogy varázslatos képességgel rendelkezik: a süteményben képes megízlelni az anyja érzéseit.
Legnagyobb döbbenetére fedezi fel magában ezt az adottságot, az anyjából ugyanis – az ő életvidám, ügyes kezű, tevékeny édesanyjából – a lemondás és a kétségbeesés íze árad. Az ételek egyszeriben – és életre szólóan – veszedelemmé, fenyegetéssé válnak Rose számára. Bármelyik étkezésnél bármi kiderülhet. A bátyja, Joseph pirítósát képtelen megenni; a sarki pék sütijét harag ízesíti; a szőlődzsem savanyú nehezteléssel teli.
Átokkal is felérő adottsága révén a kislány olyan titkos tudás birtokába jut, amit minden család elrejt a világ szeme elől – az édesanyja családon kívüli életét, az édesapja elhidegülését, Joseph hadban állását az egész világgal.
Ám… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2010

>!
GABO, Budapest, 2011
296 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789636895105 · Fordította: Komló Zoltán

Enciklopédia 7

Helyszínek népszerűség szerint

Los Angeles


Kedvencelte 28

Most olvassa 8

Várólistára tette 236

Kívánságlistára tette 160

Kölcsönkérné 11


Kiemelt értékelések

>!
csgabi MP
Aimee Bender: A citromtorta különös szomorúsága

Érdekes, hogy teljes természetességgel el tudtam fogadni, hogy Rose az ételeken keresztül képes annak készítőjéről (és az alkotórészek származásáról) mindent megtudni. Mintha ez nem is lenne olyan furcsa… Viszont, ami Joseph-et illeti, nem voltam képes felfogni a dolgot – teljesen ki is ment a fejemből, hogy várjak valami szürreálisat a történetben.
Szomorú történet volt ez egy szomorú sorsú családról: mindegyikük annyira egyedül van ebben a négyfős családban. Talán nem is véletlen, hogy minden úgy alakul, ahogyan.

Jól olvasható a könyv, ezért jól is haladtam vele. Szeretem az ilyen könyveket: a (nem fizikai) súlyuktól és témájuktól függetlenül olvasmányosakat.
Régóta várólistán volt a regény, örülök, hogy sorra került végre.

>!
eme P
Aimee Bender: A citromtorta különös szomorúsága

A citromtorta szomorúsága az, hogy pontosan annak az ötletnek képtelen ízt adni, ami egyediséget adhatna neki, ami érdekessé tehetné. Mert egyébként a regény egy teljesen átlagos család teljesen átlagos története lenne – önmagát kereső, magányos anya, életével elégedett, de otthon gyerekei által vendégként érzékelt apa, magába forduló, távolságtartó, zseninek induló, ám csak jóeszűnek bizonyuló fiútestvér, és egy lassan már kamaszodó kislány, aki próbálja megérteni a körülötte levő világot és önmagát. Meg egy rendkívül jófej barát és egy távoli, szinte ismeretlen nagymama, aki apránként adja át a csaldának élete kacatjait. Mindenki megvan a maga kis világában, az átjárások alig létezőek, a kommunikáció úgyszintén, az emberek lassan mozdulnak el egymás felé, ha egyáltalán. Szinte félnek kimozdulni sekélyes, unalmas, ám megszokott kis komfortjukból. Hányan és hányan írták ezt már meg…
Ami Bender regényének savát-borsát adhatná, az a kis csavar, ami miatt a műre a mágikus realizmus és szürrealizmus címkéket aggatjuk (hogy mennyire indokoltan, hát, nem is tudom): főszereplőnk, a kis Rose felfedez magában egy rendkívüli képességet: megérzi az emberek főztjében ezek hangulatát, érzelmeit. Az efféle csodás képesség pedig nem fenékig tejfel, hiszen hirtelen megváltoztatja, bonyoltultabbá teszi a világot, átrajzolja az emberekről alkotott eddigi képet, felfedi a látszat mögött rejtőző titkokat. Kell ez neki? Kellene ez nekünk? Egy képesség, mellyel nem igazán tudnánk mit kezdeni, mely megkomplikálná az életünket, mely kizökkentene kisszerű ürességünkből? Talán jobb nem rájönni, erről beszélek. Fő az egyszerűség! Csak semmi izgalom!
Rose-nak sem egyszerű a dolga, menekül is az elején a rá zúduló meglepetések elől, mégis, lassan megtanul élni adottságával, rádöbben testvére, Joseph titkára, sőt másokéra is. Csak valahogy a története lesz kissé üres ízű, mint ama ominózus citromtorta, űr, hiány ásít belőle, klisék és sablonok fád, egyeníze. Pedig tele a világ csodás képességű emberekkel (és írókkal)… Persze van, aki egy életen át fél felfedezni saját titkait, meg olyan is, aki ott feltételez csodás képességet, ahol talán nincs is. Ez utóbbi esetben nem kellene erőltetni.
Ha meg üres az a citromtorta: MEGBORSOZNI. Az ürességnél még a borsos citromtorta is jobb – mindenesetre egyedibb.

>!
csillagka P
Aimee Bender: A citromtorta különös szomorúsága

Szürrealizmus nem az én világom, még mágikus realizmusba bújtatva se, pedig elméletileg nem is állna olyan messze a két stílus egymástól, de Kafkai alapoktól szinte senki nem tud elszakadni. spoiler
Kicsit kesernyés történetre vágytam, valami mélyen megható savanyú cukorkára, ez helyett kaptam egy nagy könnyfakasztó katyvaszt (nem a lelkemnek szólt, tehát sózni nem sikerült a vizet) amiben a legérdekesebb gondolatok nem igazán lettek kibontva.
Nagyon nehezen csúszott, pedig olyan jól indult az első pár oldalt kimondottan szerettem.

>!
Amadea
Aimee Bender: A citromtorta különös szomorúsága

Kiveszem a sütőből a tálcányi csokis muffint. Na, lássuk. Bekapok egy falatot. A vaj, a cukor, a kakaópor, tojás, liszt elegye lassan morzsolódik a számban. Az ízek lassan másnak adják át a helyüket. Düh. Fájdalom. Magány. Szomorúság.

Neked milyen különleges képességed van? Nincs? Azt te csak hiszed!

>!
kratas P
Aimee Bender: A citromtorta különös szomorúsága

Ez nekem már megint a túl szürreális kategória. Túl misztikus, felbukkannak gondolatok, amik aztán mind elenyésznek, nincs benne igazán megfogható mondanivaló.
Nem értem a célját, a családi élet viszontagságai? Vagy a különleges képességek? Vagy a felnőtté válás?
Olvasni jó volt, mert lekötött, gördülékeny volt, de egyet kell értenem a hátoldalon szereplő veleménnyel: „Fura és furán gyönyörű….”

5 hozzászólás
>!
h_orsi P
Aimee Bender: A citromtorta különös szomorúsága

Én sokkal többre számítottam.

A könyv olyan akár a címében szereplő citromtorta. Kívül habos-babos, édes-mézes, de amint lejeb merészkedsz és áttörsz a kemény cukormázon, úgy lesz egyre keserűbb. Úgy írnám le, hogy kissé szürreális. Mintha mindvégig a valóság és a valótlanság peremén ingadoznánk.

Az alapötlet zseniális. Egyszerűen minden lehetőség adott volt, hogy valami különlegeset tegyen ezzel a tudással. Ám ez nem következett be.

Kicsit értetlen voltam, amikor befejeztem és elérkeztem oda, hogy végleg becsukjam a könyvet. Ne értsetek félre! Szerintem tökéletesen sikerült! Imádtam amikor kiderült, hogy nem csak Rosenak van különleges képessége, hanem másnak is. Egy kicsit meg is könnyeztem. Ennek fényében azonban nem értettem a könyv lényegét. Annyi mindent lehetett volna kezdeni ezzel a regénnyel! Jól indult és jó befejezést is kapott, de a közepe botrányos lett.

http://konyvkoktel.blogspot.hu/2016/08/aimee-bender-cit…

>!
gab001 P
Aimee Bender: A citromtorta különös szomorúsága

Mióta először megláttam ezt a könyvet, vágytam rá. Lassan éreztem rá az ízére, mert fokozatosan fedi fel az egyes összetevőit; a különleges képességet, a családi életet, a baráti és szerelmi viszonyokat. De megérte az ismerkedést, mert a végére összeállt egy kerek egésszé és nem lehet egyszerűen túllépni rajta, hagy valamiféle utóízt maga után. Tele volt tetszetős szóvirágokkal, melyek olykor egészen elvarázsoltak. Kedveltem Rose-t és a megfogalmazott, de csak ritkán kimondott gondolatait.

37 hozzászólás
>!
Ciccnyog IP
Aimee Bender: A citromtorta különös szomorúsága

Különösen szomorú könyv. Lágyan, finoman, szinte észrevétlenül sodródunk a lapjaival, és nincs benne igazán semmi különleges, mégis különleges a maga módján. Egy citromtorta savanykás-édeskés ízével mutatja meg nekünk, hogy mennyi érzelem lakik egy-egy emberben. Azt, hogy valóban létezik az, hogy együtt élünk valakivel, és mégsem. Hogy sokszor a saját családunkat sem ismerjük igazán, és hiába gondoljuk azt, hogy de igen, kellene, mert akkor lenne igazi a kötődés, mert lehet, hogy a tudás birtokában mégis másképp gondolnánk. Sehogy sem jó. De beletörődni sem szabad a dolgokba.
Kíváncsi vagyok, ha valaki megkóstolna engem egy ételem által, mit érezne ki belőle. Fájdalom, keserűség, szomorúság, remény, szeretet, vágyakozás? Vagy egészen mást, amiről én magam sem tudok? Akarom-e egyáltalán tudni? És a legfontosabb: el tudnám-e viselni? Talán nem is kellenek az ételek, elég ha mi magunk időnként magunkba nézünk, egyedül, csendben. És figyelünk.
Rengeteg érzelmet megpendít a mű, de valahogy nem tudtam kiteljesedni általa, valami gátlót éreztem végig, nem tudom, mit. Az is lehet, hogy annyira igazat szól, hogy ez egyfajta természetes védelmi reakciót váltott ki belőlem, de az is, hogy tényleg lehetett volna még mélyebbre ásni, még egy réteget megírni. Lehet, hogy akkor valóban megszakadt volna a szívem, de azt hiszem, nem bántam volna, mert van, hogy az ember vágyik egy kis különös szomorúságra.

2 hozzászólás
>!
sztinus P
Aimee Bender: A citromtorta különös szomorúsága

Inkább fura és beteges volt ez a könyv, mint mágikus. Sokszor azt éreztem a semmit akarja ezekkel kiszínezni. A vége tetszik, jó, hogy megtalálja a helyét. De elveszett lelkek mind.

>!
Belle_Maundrell 
Aimee Bender: A citromtorta különös szomorúsága

Én mélységesen imádom a citromtortát. Pedig annyira nem is vagyok oda a sütikért, de a citromtorta egyike a kevés kiválasztottnak, akik kiállták a próbát. Ezek után nem is meglepő, hogy azonnal felkeltette az érdeklődésemet a könyv, amint találkoztam vele még molyságom kezdetén. Amúgy is bevonzanak az ilyen fura címek.
A fülszöveg alapján talán kicsit másra számítottam, de szerettem ezt a könyvet. Főleg a hangulata miatt, szerintem nagyon különleges és magával ragadó, és a különböző ízek leírásáért is odavoltam. Rose-t nagyon sajnáltam a képessége miatt, mert elsőre lehet, hogy jól hangzik, hogy érzi az ételeken a készítője hangulatát és érzéseit, de borzasztó lehet, hogy még egy nyamvadt szendvicset sem tud kiélvezni, mert mondjuk a pék éppen rosszkevdű volt. Ez egy olyan szuperképesség, amit semmiképpen sem szeretnék magamnak.
A szereplőket egyébként nem különösebben kedveltem meg, nyilván szimpatizáltam Rose-zal, mégiscsak ő a főszereplő, és George-ot is bírtam, de az egész Edelstein család egy katasztrófa volt. Apu érdektelen, anyu meg hiába szerette a gyerekeit, ha akkora elvárásai voltak a fiával szemben (akit nemes egyszerűséggel kikiáltottak zseninek), hogy nem csoda, hogy kikészült a nyomás alatt. Meg ez nyilván Rose-nak is rossz volt.
Sajnos a fordítással kapcsolatban vannak fenntartásain, valahogy nagyon fura volt, eléggé rontotta az olvasási élményemet. Gondolom, eredeti nyelven biztos jobb lehet.
Magával a történettel kapcsolatban csak annyi problémám van, hogy szerintem túl nagy hangsúlyt fektetett Rose bátyjára. Értem, hogy minden körülötte forgott a családban, de én ellettem volna fele ennyi Josephes résszel is. A végén valamennyire értelmet nyer a nagy figyelem spoiler, de akkor is soknak éreztem arányaiban.
És ha már a végénél tartunk, engem eléggé sikerült meglepnie. spoiler
Örülök, hogy így nyolc év után végre sikerült beszereznem és elolvasnom, mert ugyan vannak hiányosságai és egy-két fura fordulata, de nagyon szerettem ezt a melankolikus, különleges hangulatot. Szóval ez egy finom citromtorta volt. :)

6 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
cassiesdream

Azok a családok, amelyek együtt vacsoráznak, boldogabbak, mondta.
Szerintem azokban a családokban beszélgetnek is egymással, mondtam.

101. oldal

5 hozzászólás
>!
Mamosz

George-dzsal csókolózni kicsit olyan volt, mint évekig tartó rizstésztán vegetálás után karamellában meghempergőzni.

241. oldal

2 hozzászólás
>!
Algernon +SP

Anyám a bátyámat szerette jobban. Nem mintha engem nem szeretett volna – nap mint nap éreztem a szeretethullámait, amint elárasztanak, de az más volt, szelídebb víztömegből tört elő. Én a drága kislánya voltam; Joseph a mindene.

56. oldal

>!
mazsolafa

A hála egyik legnagyszerűbb fokmérője szorult helyzetünkben olyasvalakivel találkozni, akit szeretünk.

206. oldal

Kapcsolódó szócikkek: hála
>!
rlb_32557241

Az utcán átkelve anyám szerint még mindig meg kellett fognom valaki kezét. Majd tízévesen már segítség nélkül is átmehetek. Azelőtt éveken át rengetegszer fogtam Joseph kezét, de az olyan volt, mintha valami növényt markolásznék, és olyan mélységes csalódást éreztem, amiért az ujjai nem szorítanak vissza, hogy egy idő után a keze helyett inkább a karját fogtam meg. Az első pár utcán átkelve most is ezt tettem, ám az Oakwood sarkán egy hirtelen ötlettől vezérelve George kezét ragadtam meg. És az ujjai azon nyomban visszaszorítottak. A nap is kisütött. Az ablakokat sötét rózsaszínben pompázó, fürtös bougainvillea-indák fonták körül. A meleg tenyere. A járdán narancsszín cirmos cica bóklászott. A lépcsőkön emberek üldögéltek szakadt fekete pólóban, és dohányoztak. Megnyílt a város.
Elértük a járdát, és elengedtük egymás kezét. Ott helyben azt kívántam, bárcsak az egész világ egyetlen utca lenne.

67-68. oldal, Első rész - Ennivaló, 10.

Kapcsolódó szócikkek: Bougainvillea
>!
KoŁibri

A konyha megtelt a sülő vaj, a cukor, a citrom és a tojás illatával, ötkor felberregett az időzítő, én pedig kivettem, és a sütő tetejére tettem a tortát. Csend borult a házra. A csokireszelékes tál pont ott volt kéznél a pulton, a torták pedig akkor a legfinomabbak, amikor kiveszik őket a sütőből, nem is tudtam megállni, hogy oda ne nyúljak a tortasütő széléhez, a legkevésbé feltűnő részéhez, és le ne csípjek belőle egy falatnyi meleg, szivacsos, aranybarna darabot. Alaposan megszórtam csokoládéval. Aztán befaltam az egészet.

14. oldal

>!
Charbogardy_Jolán

Ő pelenkázott és etetett bennünket, ő segített a házi feladattal, ő csókolgatott és ölelgetett bennünket, belénk csöpögtette a szeretetét. Az, hogy valójában nem ismer bennünket, a legalázatosabb dolognak tűnt, amit anya csak beismerhet.


Hasonló könyvek címkék alapján

Eowyn Ivey: A hóleány
Alice Hoffman: Átkozott boszorkák
Erin Morgenstern: Éjszakai cirkusz
Mary Robinette Kowal: Sosemvolt nyár
Jane Austen – Seth Grahame-Smith: Büszkeség és balítélet meg a zombik
Sarah J. Maas: A Court of Wings and Ruin – Szárnyak és pusztulás udvara
Ben Sherwood: Merülj alá az álmokért!
Jeaniene Frost: Sírig hű szerelmed
Rick Riordan: Athéné jele