A ​citromtorta különös szomorúsága 255 csillagozás

Aimee Bender: A citromtorta különös szomorúsága

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Kilencedik ​születésnapjának előestéjén a mit sem sejtő Rose Edelstein, az iskolaudvari játékok és a zaklatott szülői figyelem perifériáján létező kislány beleharap édesanyja házi sütésű csokoládés citromtortájába, és rájön, hogy varázslatos képességgel rendelkezik: a süteményben képes megízlelni az anyja érzéseit.
Legnagyobb döbbenetére fedezi fel magában ezt az adottságot, az anyjából ugyanis – az ő életvidám, ügyes kezű, tevékeny édesanyjából – a lemondás és a kétségbeesés íze árad. Az ételek egyszeriben – és életre szólóan – veszedelemmé, fenyegetéssé válnak Rose számára. Bármelyik étkezésnél bármi kiderülhet. A bátyja, Joseph pirítósát képtelen megenni; a sarki pék sütijét harag ízesíti; a szőlődzsem savanyú nehezteléssel teli.
Átokkal is felérő adottsága révén a kislány olyan titkos tudás birtokába jut, amit minden család elrejt a világ szeme elől – az édesanyja családon kívüli életét, az édesapja elhidegülését, Joseph hadban állását az egész világgal.
Ám… (tovább)

Eredeti mű: Aimee Bender: The Particular Sadness of Lemon Cake

Eredeti megjelenés éve: 2010

>!
GABO, Budapest, 2011
296 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789636895105 · Fordította: Komló Zoltán

Enciklopédia 7

Helyszínek népszerűség szerint

Los Angeles


Kedvencelte 27

Most olvassa 11

Várólistára tette 230

Kívánságlistára tette 184

Kölcsönkérné 11


Kiemelt értékelések

>!
csgabi P
Aimee Bender: A citromtorta különös szomorúsága

Érdekes, hogy teljes természetességgel el tudtam fogadni, hogy Rose az ételeken keresztül képes annak készítőjéről (és az alkotórészek származásáról) mindent megtudni. Mintha ez nem is lenne olyan furcsa… Viszont, ami Joseph-et illeti, nem voltam képes felfogni a dolgot – teljesen ki is ment a fejemből, hogy várjak valami szürreálisat a történetben.
Szomorú történet volt ez egy szomorú sorsú családról: mindegyikük annyira egyedül van ebben a négyfős családban. Talán nem is véletlen, hogy minden úgy alakul, ahogyan.

Jól olvasható a könyv, ezért jól is haladtam vele. Szeretem az ilyen könyveket: a (nem fizikai) súlyuktól és témájuktól függetlenül olvasmányosakat.
Régóta várólistán volt a regény, örülök, hogy sorra került végre.

>!
eme P
Aimee Bender: A citromtorta különös szomorúsága

A citromtorta szomorúsága az, hogy pontosan annak az ötletnek képtelen ízt adni, ami egyediséget adhatna neki, ami érdekessé tehetné. Mert egyébként a regény egy teljesen átlagos család teljesen átlagos története lenne – önmagát kereső, magányos anya, életével elégedett, de otthon gyerekei által vendégként érzékelt apa, magába forduló, távolságtartó, zseninek induló, ám csak jóeszűnek bizonyuló fiútestvér, és egy lassan már kamaszodó kislány, aki próbálja megérteni a körülötte levő világot és önmagát. Meg egy rendkívül jófej barát és egy távoli, szinte ismeretlen nagymama, aki apránként adja át a csaldának élete kacatjait. Mindenki megvan a maga kis világában, az átjárások alig létezőek, a kommunikáció úgyszintén, az emberek lassan mozdulnak el egymás felé, ha egyáltalán. Szinte félnek kimozdulni sekélyes, unalmas, ám megszokott kis komfortjukból. Hányan és hányan írták ezt már meg…
Ami Bender regényének savát-borsát adhatná, az a kis csavar, ami miatt a műre a mágikus realizmus és szürrealizmus címkéket aggatjuk (hogy mennyire indokoltan, hát, nem is tudom): főszereplőnk, a kis Rose felfedez magában egy rendkívüli képességet: megérzi az emberek főztjében ezek hangulatát, érzelmeit. Az efféle csodás képesség pedig nem fenékig tejfel, hiszen hirtelen megváltoztatja, bonyoltultabbá teszi a világot, átrajzolja az emberekről alkotott eddigi képet, felfedi a látszat mögött rejtőző titkokat. Kell ez neki? Kellene ez nekünk? Egy képesség, mellyel nem igazán tudnánk mit kezdeni, mely megkomplikálná az életünket, mely kizökkentene kisszerű ürességünkből? Talán jobb nem rájönni, erről beszélek. Fő az egyszerűség! Csak semmi izgalom!
Rose-nak sem egyszerű a dolga, menekül is az elején a rá zúduló meglepetések elől, mégis, lassan megtanul élni adottságával, rádöbben testvére, Joseph titkára, sőt másokéra is. Csak valahogy a története lesz kissé üres ízű, mint ama ominózus citromtorta, űr, hiány ásít belőle, klisék és sablonok fád, egyeníze. Pedig tele a világ csodás képességű emberekkel (és írókkal)… Persze van, aki egy életen át fél felfedezni saját titkait, meg olyan is, aki ott feltételez csodás képességet, ahol talán nincs is. Ez utóbbi esetben nem kellene erőltetni.
Ha meg üres az a citromtorta: MEGBORSOZNI. Az ürességnél még a borsos citromtorta is jobb – mindenesetre egyedibb.

>!
csillagka P
Aimee Bender: A citromtorta különös szomorúsága

Szürrealizmus nem az én világom, még mágikus realizmusba bújtatva se, pedig elméletileg nem is állna olyan messze a két stílus egymástól, de Kafkai alapoktól szinte senki nem tud elszakadni. spoiler
Kicsit kesernyés történetre vágytam, valami mélyen megható savanyú cukorkára, ez helyett kaptam egy nagy könnyfakasztó katyvaszt (nem a lelkemnek szólt, tehát sózni nem sikerült a vizet) amiben a legérdekesebb gondolatok nem igazán lettek kibontva.
Nagyon nehezen csúszott, pedig olyan jól indult az első pár oldalt kimondottan szerettem.

>!
Amadea
Aimee Bender: A citromtorta különös szomorúsága

Kiveszem a sütőből a tálcányi csokis muffint. Na, lássuk. Bekapok egy falatot. A vaj, a cukor, a kakaópor, tojás, liszt elegye lassan morzsolódik a számban. Az ízek lassan másnak adják át a helyüket. Düh. Fájdalom. Magány. Szomorúság.

Neked milyen különleges képességed van? Nincs? Azt te csak hiszed!

>!
h_orsi P
Aimee Bender: A citromtorta különös szomorúsága

Én sokkal többre számítottam.

A könyv olyan akár a címében szereplő citromtorta. Kívül habos-babos, édes-mézes, de amint lejeb merészkedsz és áttörsz a kemény cukormázon, úgy lesz egyre keserűbb. Úgy írnám le, hogy kissé szürreális. Mintha mindvégig a valóság és a valótlanság peremén ingadoznánk.

Az alapötlet zseniális. Egyszerűen minden lehetőség adott volt, hogy valami különlegeset tegyen ezzel a tudással. Ám ez nem következett be.

Kicsit értetlen voltam, amikor befejeztem és elérkeztem oda, hogy végleg becsukjam a könyvet. Ne értsetek félre! Szerintem tökéletesen sikerült! Imádtam amikor kiderült, hogy nem csak Rosenak van különleges képessége, hanem másnak is. Egy kicsit meg is könnyeztem. Ennek fényében azonban nem értettem a könyv lényegét. Annyi mindent lehetett volna kezdeni ezzel a regénnyel! Jól indult és jó befejezést is kapott, de a közepe botrányos lett.

http://konyvkoktel.blogspot.hu/2016/08/aimee-bender-cit…

>!
gab001 P
Aimee Bender: A citromtorta különös szomorúsága

Mióta először megláttam ezt a könyvet, vágytam rá. Lassan éreztem rá az ízére, mert fokozatosan fedi fel az egyes összetevőit; a különleges képességet, a családi életet, a baráti és szerelmi viszonyokat. De megérte az ismerkedést, mert a végére összeállt egy kerek egésszé és nem lehet egyszerűen túllépni rajta, hagy valamiféle utóízt maga után. Tele volt tetszetős szóvirágokkal, melyek olykor egészen elvarázsoltak. Kedveltem Rose-t és a megfogalmazott, de csak ritkán kimondott gondolatait.

37 hozzászólás
>!
Ciccnyog ISMP
Aimee Bender: A citromtorta különös szomorúsága

Különösen szomorú könyv. Lágyan, finoman, szinte észrevétlenül sodródunk a lapjaival, és nincs benne igazán semmi különleges, mégis különleges a maga módján. Egy citromtorta savanykás-édeskés ízével mutatja meg nekünk, hogy mennyi érzelem lakik egy-egy emberben. Azt, hogy valóban létezik az, hogy együtt élünk valakivel, és mégsem. Hogy sokszor a saját családunkat sem ismerjük igazán, és hiába gondoljuk azt, hogy de igen, kellene, mert akkor lenne igazi a kötődés, mert lehet, hogy a tudás birtokában mégis másképp gondolnánk. Sehogy sem jó. De beletörődni sem szabad a dolgokba.
Kíváncsi vagyok, ha valaki megkóstolna engem egy ételem által, mit érezne ki belőle. Fájdalom, keserűség, szomorúság, remény, szeretet, vágyakozás? Vagy egészen mást, amiről én magam sem tudok? Akarom-e egyáltalán tudni? És a legfontosabb: el tudnám-e viselni? Talán nem is kellenek az ételek, elég ha mi magunk időnként magunkba nézünk, egyedül, csendben. És figyelünk.
Rengeteg érzelmet megpendít a mű, de valahogy nem tudtam kiteljesedni általa, valami gátlót éreztem végig, nem tudom, mit. Az is lehet, hogy annyira igazat szól, hogy ez egyfajta természetes védelmi reakciót váltott ki belőlem, de az is, hogy tényleg lehetett volna még mélyebbre ásni, még egy réteget megírni. Lehet, hogy akkor valóban megszakadt volna a szívem, de azt hiszem, nem bántam volna, mert van, hogy az ember vágyik egy kis különös szomorúságra.

2 hozzászólás
>!
abstractelf
Aimee Bender: A citromtorta különös szomorúsága

Ez a könyv a szívemig hatolt, s a vége – annyira különleges volt, hogy kis híján sírtam. Ha egy szóval kellene leírnom, a „Gyönyörű” szót használnám.
Emlékszem, mikor befejeztem, csak ültem a fotelben, s percekig csak meredtem magam elé. Magával ragadott, érzelmek viharán sodort keresztül, s végül ott hagyott elárvulva…
Különleges könyv ez, amit érdemes elolvasni, már csak az élmény végett.

5 hozzászólás
>!
mokus33
Aimee Bender: A citromtorta különös szomorúsága

A különleges cím fogott meg, mikor először találkoztam vele, nagyon kíváncsivá tett, miről is szólhat egy ilyen érdekes című könyv. Később elolvastam a fülszöveget, már annak is el kellett volna riasztania, így utólag belegondolva, de még mindig érdekelt, milyen is lehet ez a regény. A szürreális címkét meglátva már igazán gyanakodnom kellett volna, de továbbra is kitartó voltam és belevágtam az olvasásba. Az első pár oldal kötött csak le igazán, de aztán hamar rájöttem, hogy valóban nem nekem való könyv, ugyanis én egyáltalán nem szeretem a szürreális történeteket. Most sem sikerült ehhez a műfajhoz közelebb kerülnöm, a történet nekem beleveszett a szürreális káoszba, és a mondanivaló lényegét sem igazán tudtam kihámozni a mondatokból és a történetből. Amit mégis felcsipegettem, azzal valamennyire egyetértek, hiszen tényleg sokszor előfordul, hogy emberek egymással élnek, de szinte csak egymás mellett, és Rose családján keresztül elgondolkodhattam azon, hogy ez mennyire jellemző valójában is, akár baráti, családi vagy munkatársi viszonyokról van is szó.
A fentiek miatt nehezen rágtam át magam a könyvön, szerencsére a történet vége nekem tetsző, spoiler, így mégsem bántam annyira, hogy elolvastam.

>!
mazsolafa
Aimee Bender: A citromtorta különös szomorúsága

Az ember kér egy nagy szelet citromtortát. Belekóstol. Átjárja a száját valamilyen mennyei íz, aminek kellemes savanysága üdítően hat a mindennapok édessége után. Bekap még egy falatot, majd még egyet. A savanyú ízt lassan felváltja a citrom kesernyés utóíze. Apránként telítődik az ember és már kezd kellemetlen lenni a nagy szelet torta eleinte érdekes fanyarsága. Kénytelen az ember félrerakni, és később folytatni, hátha az élmény, amit az első pár falat okozott, visszahozható. Sajnos nem. Az állni hagyott torta íze már korántsem olyan finom, mint amilyen frissen volt és az utolsó falatoknál már inkább megkönnyebbülés, hogy végre elfogyott.


Népszerű idézetek

>!
cassiesdream

Azok a családok, amelyek együtt vacsoráznak, boldogabbak, mondta.
Szerintem azokban a családokban beszélgetnek is egymással, mondtam.

101. oldal

5 hozzászólás
>!
Mamosz

George-dzsal csókolózni kicsit olyan volt, mint évekig tartó rizstésztán vegetálás után karamellában meghempergőzni.

241. oldal

2 hozzászólás
>!
Algernon +SP

Anyám a bátyámat szerette jobban. Nem mintha engem nem szeretett volna – nap mint nap éreztem a szeretethullámait, amint elárasztanak, de az más volt, szelídebb víztömegből tört elő. Én a drága kislánya voltam; Joseph a mindene.

56. oldal

>!
mazsolafa

A hála egyik legnagyszerűbb fokmérője szorult helyzetünkben olyasvalakivel találkozni, akit szeretünk.

206. oldal

Kapcsolódó szócikkek: hála
>!
rlb_32557241

Az utcán átkelve anyám szerint még mindig meg kellett fognom valaki kezét. Majd tízévesen már segítség nélkül is átmehetek. Azelőtt éveken át rengetegszer fogtam Joseph kezét, de az olyan volt, mintha valami növényt markolásznék, és olyan mélységes csalódást éreztem, amiért az ujjai nem szorítanak vissza, hogy egy idő után a keze helyett inkább a karját fogtam meg. Az első pár utcán átkelve most is ezt tettem, ám az Oakwood sarkán egy hirtelen ötlettől vezérelve George kezét ragadtam meg. És az ujjai azon nyomban visszaszorítottak. A nap is kisütött. Az ablakokat sötét rózsaszínben pompázó, fürtös bougainvillea-indák fonták körül. A meleg tenyere. A járdán narancsszín cirmos cica bóklászott. A lépcsőkön emberek üldögéltek szakadt fekete pólóban, és dohányoztak. Megnyílt a város.
Elértük a járdát, és elengedtük egymás kezét. Ott helyben azt kívántam, bárcsak az egész világ egyetlen utca lenne.

Első rész - Ennivaló, 10., 67-8. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Bougainvillea
>!
cassiesdream

És vasárnapra meg szerdára valóban szükségünk van egy mosogatólányra, mondta. A mienk épp most kapott munkát egy filmben. Mosogatólányt fog játszani.

1 hozzászólás
>!
Ninácska P

Én azért nem beszéltem az asztalnál, mert azzal voltam elfoglalva, hogy túléljem az étkezést.

103. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Komor Zoltán: Néhány reggel, néhány éj és minden tárgy magánya
Paul Auster: Utazások a Szkriptóriumban
Mariam Petroszjan: Abban a Házban
Mario Vargas Llosa: A város és a kutyák
Jáchym Topol: Nővérem
Voyti Attila: Trilégia
Larry Matthews: Pszichovízió
Jáchym Topol: Az Ördög műhelye
Mandragoria – Bogomolov: Metróváros