Allah ​nem köteles… 29 csillagozás

Ahmadou Kourouma: Allah nem köteles…

Kik ​tehát beállt gyerekkatonának az NPFL-hez. Lassanként elsajátította a fegyveres harc minden csínját-bínját. (Trükkjét.) Dörzsöltnek mondták. Aztán ez a szerencsétlen small-soldier, éppen azért, mert valóban dörzsölt volt, megpróbálta elvágni két menekülő fickó útját. És rálépett egy aknára. Rögtönzött hordágyon vittük be a faluba. Odatámasztottuk egy kunyhó falához. És magára hagytuk. Egy forró délutánon magára hagytuk a haldokló Kik kapitányt egy ótvaros faluban, kiszolgáltatva a hamarosan visszatérő falusiak kénye-kedvének. A jogos bosszúvágytól égő falusiak kénye-kedvének, mert ez már csak így megy a törzsi háború sújtotta vidékeken: Allah akarata, hogy a szerencsétlen kölyök ilyen rettenetes véget érjen. És Allah nem köteles méltányosnak lenni az e világi dolgokban, nem köteles igazságosnak lenni minden teremtményével.
Én sem, én sem vagyok köteles mindezt elmondani, elmesélni, hogy milyen kutyának való élet jutott nekem, nem vagyok köteles a szótáraimat lapozgatni,… (tovább)

Eredeti mű: Ahmadou Kourouma: Allah n'est pas obligé

Eredeti megjelenés éve: 2000

>!
Ulpius-ház, Budapest, 2002
228 oldal · puhatáblás · ISBN: 9639348945 · Fordította: Takács M. József

Kedvencelte 1

Most olvassa 2

Várólistára tette 26

Kívánságlistára tette 10


Kiemelt értékelések

>!
GTM P
Ahmadou Kourouma: Allah nem köteles…

Nyamokodé! (A mocskos fattyú életbe!)

Ez borzalom!
Érre nem lehet mást mondani, mint amit Birahima, a félelem és gáncs nélküli utcagyerek ismételget szinte refrénként, hogy Nyamakodé!
Meg, hogy Faforo! (Az apjuk bangaláját!).

Nem csodálom, hogy sokan lepontozták. Ennyi borzalmat még nem olvastam együtt soha! Van itt minden: gyilkosság, nemi erőszak, vérfertőzés, csonkítás, kanibalizmus …
Nyamokodé! Nem is sorolom tovább!

Lehet, kicsavart az ízlésem, de nekem mégis tetszett. No, nem az elénk tárt valóság, hanem az, ahogyan Kourouma megmutatta. Zseniális pikareszket alkotott, kötélidegzetűeknek.

Valóban alaposan feldúlja ez a könyv a komfortzónánkat, különösen, amikor ráébredünk, hogy nem fikciót olvasunk, hanem a színtiszta valóságot. Le lehet ellenőrizni az interneten: a könyvben említett banditák, hadurak, diktátorok létező személyek. Vannak, akik még ma is élnek közülük. Mert ez a sok iszonyat nem a középkorban, hanem mindössze húsz-harminc éve történt. Bizony úgy tűnik, hogy az aberrált gyilkosságokat nem az ISIS találta fel.

Kourouma érdeme, hogy ezt a világ elé tárta, és úgy tárta elénk, hogy el lehessen viselni. Igen, ezért kellett a kezdetben idegesítő stílus! A nyegle, érzéketlen és ellenséges kiskamasz, aki csak a haragját fröcsögi ránk, és nagyképűen ismételgeti önmagát. Engem is zavart, azt gondoltam, ilyen nincs, ezeket a szörnyűségeket nem mondhatja el így egy gyerek. Aztán rájöttem, hogy de igen! Csak így mondhatja el! Nem is képes másképp elmondani. Le kell szakítania önmagát az érzelmeiről, el kell távolítani őket, különben nem éri meg ép ésszel a következő napot.

És ha túljutunk az első sokkon, amit ez a fura és idegesítő stílus okoz, hamar kibújik a szög a zsákból. Legkésőbb akkor, mikor először búcsúztatja halott barátait, az elesett gyermekkatonákat. A később is oly sokszor elmondott gyászbeszédből lehetetlen nem kihallani, a biztonságát veszített gyermeki lélek keserű vívódását és kínlódó segélykérését:
„És mit tehet az ember, amikor nem marad senkije ezen a földön, sem apja, sem anyja, sem fivére, sem nővére, főleg ha egy kis emberről, egy emberpalántáról van szó, aki egy olyan ótvaros, barbár országban született, ahol mindenkit lemészárolnak? Mit tehet ilyenkor az ember? Természetesen gyerekkatonának áll, small-soldier, child-soldier lesz, hogy legyen mit ennie, hogy most ő gyilkolja az embereket. Nincs más választása.”
Nyamokodé!

Azt viszont végkép nem gondoltam volna, hogy ezen a könyvön a vége felé még nevetni is tudok. Persze ne gondoljatok felhőtlen, szívből jövő kacagásra! Ám Kourouma olyan politikai pamfletet kerekít a regény utolsó harmadából, hogy muszáj nevetni, akkor is, ha sírni volna kedvem. Az ironikus hangvétel még jobban felerősödik, és a főhős keserű, maró szatírává alakítva részletező aprólékossággal meséli el Sierra Leone történelmét. Nem találtam unalmasnak egy percig sem, de lehet, más stílusban el sem olvastam volna. Ekkorra viszont már megvolt az az érzelmi töltet, ami arra ösztönzött, hogy mindent megtudjak a borzalmak eme földjéről. A józan ész azt mondja, hogy ilyen nincs, ez nem létezik. A szatíra teszi befogadhatóvá. Persze egy-egy jól elhelyezett mondat így még nagyobbat ütött!

Több afrikai író művét olvastam az utóbbi hónapokban. Ha nagyon lecsupaszítom őket, többségük ugyanarról szól. A gyarmatosítók miután tevékenységükkel megbolygatták az őslakók eredeti társadalmait, hagyományit, szabadságuk megadása után magukra hagyták ezeket az államokat, rájuk szabadítva a műveletlen vagy félművelt törzsi vezetőkből kinőtt egymást váltó diktátorokat. Gondolom, azt nem kell magyaráznom, hogy ezekből a borzalmas háborúkból megint kik húztak hasznot.
Nyamakodé! Faforo!

3 hozzászólás
>!
Nagyfehérasszony
Ahmadou Kourouma: Allah nem köteles…

Ez fáj.
Mélyről.
Nehezen vettem rá magam az értékelésre.
Nem lehet csillagozni, nem lehet kedvencelni. Nem lehet igazán értékelni sem a szó írásos értelmében.
Fáj. Mert milyen távol tudjuk tartani magunktól a Földön történő általános szenvedést, éhínséget, gyerekkatonákat, megcsonkításokat, családok lemészárlását, terorrizmust, öngyilkos merényleteket, vagy akár a három faluval odébbi K. Lajos fiatalkorú különös kegyetlenséggel….etc.
Amíg nem akad valakink, akit elér ez. Nem feltétlenül családtag, talán nem is barát. „Elég” egy ismerős. Egy haver haverja, vagy a volt tanárod, vagy a szomszéd irodából az a kiskosztümös csaj.
Csak geológiai kutatást végeztek. Csak hasbalőtték. Csak lassan szenvedett ki. Ott kellett hagyni. Csak érezd egy kicsit a szorítást gyomortájékon.
Csak ne felejtsd el soha.
És olvasd el a könyvet. És ne reszkess és ne borsózzon a hátad, ahogy Ahmadou a számos kisgyerekről beszél, akiket a halálba küldtek, a betépett felnőttek, a véletlen, a rendszer illetve rendszertelenség. És Olvass bele kicsit a hírekbe Afrikáról. És próbáld meg egy szeletkéjét felfogni annak a rettenetnek, ami abban a kávészürcsölős reggeli pillanatban is épp folyik a fekete kontinensen. És ne okádj az emberiségtől támadt undorodtól. A bőrömet levakarnám, mert tudom, hogy az az állat bennem is ott lakik és VAN az a körülmény, hogy én is ezt tenném. Mégis élek tovább. Kicsit tudatosabban.
Olvasd el ezt a könyvet. Nem azért , mert páratlan stílusú, vagy remekül szerkesztett.
Nem az.
Viszont fontos.

18 hozzászólás
>!
encus625 P
Ahmadou Kourouma: Allah nem köteles…

Külön kell választani a történetet és azt ahogyan van ez megírva.
Idegesített a stílus, a sok ismétlés, a zárójeles részek és a magyarázatok, mert ezek csak kizökkentettek.
Maga az alaptörténet rettenetesen szomorú és dühítő, ez a sok öldöklés és szenvedés… Nehéz volt a könyvet olvasni, mert a sok-sok értelmetlen halálról, éhezésről, nyomorról van benne szó, míg egyesek élik világukat. De annak örülök, hogy legalább tudomást szerezhet a világ ezekről a hasonló írásokból.

>!
Ulpius-ház, Budapest, 2002
228 oldal · puhatáblás · ISBN: 9639348945 · Fordította: Takács M. József
>!
csgabi MP
Ahmadou Kourouma: Allah nem köteles…

Afrika nem vonzott soha, hacsak le nem szamitjuk Christie Gyilkossag a Nilusonjat, egy mar letunt kor emleket. Ez a regeny, ez a jelenkor valosaga. Az ehezes, a kinzasok. Kabitoszer, az elszakitott csaladok, megolt csaladtagok. A haboru, amiben megsemmisul a lelek, es tonkremennek a gyerekek. A gyerekkatonak.
Ha lehet igy fogalmazni: nagyszeru konyv. Es most mar tenyleg nem akarok Afrikaba menni.

>!
ppeva P
Ahmadou Kourouma: Allah nem köteles…

Elgondolkodtató és sokszor szívszorító olvasnivaló az afrikai helyzet-ről és a gyermekkatonákról. Ahogy emberek sodródnak, mint levelek a szélben. Ahogy a borzalmak, nélkülözések a mindennapok elválaszthatatlan(nak látszó) részét képezik. Ahol a rossz már nagyon jó, mert ismernek sokkalta, százszor rosszabbat is… Csóválhatjuk értőn a fejünket a Madách-színbéli homouzion és homoiuzion vitán – de belegondolunk-e abba, hogy manapság is egyetlen i-betűnyinek látszó különbségért emberek százezrei menekülnek, kínlódnak, éheznek, földönfutnak, halnak kínhalált? Mert más vallásúak, más maroknyi törzshöz tartoznak, más árnyalatú (igen, nem színű, árnyalatú) a bőrük?
És nem csukhatjuk be a szemünket a hatalomvágy, korrupció, erkölcstelenség, a tömegek demoralizálása, a vallás és emberiességi mozgalmak képmutatásai láttán sem…
Értem én, miért ilyen stílust választott az író: mintha egy iskolázatlan, egyszerű kisfiú, egy tíz év körüli gyerekkatona írta volna – de a vége felé már sok volt. Egyre jobban „mintha” lett. Aztán számomra a Sierra Leone történetét leíró tíz oldalnyi történelemlecke hiteltelenné is tette a választott formát. Úgy éreztem, túl sokat akart fogni, és így didaktikus lett, kevesebbet adott.

>!
Fapicula
Ahmadou Kourouma: Allah nem köteles…

A stílusa – azon felül, hogy nem eredeti – idegesítő. Többször be akartam csukni miatta a könyvet. Erőltetettek a zárójeles értelmezések, és sajnos rémesen sok van belőle. Ha így akarta oldani feszültséget az író, nálam nem sikerült. A téma maga a borzalom, de ez nem a szerző hibája, hanem sajnos a szomorú valóság. A könyv első fele olvasmányos volt, a másodikban viszont átkerült a hangsúly a törzsi háborúk és személyeinek túlontúl részletes bemutatásába, amitől unalmassá vált. A fülszöveggel ellentétben egyáltalán nem volt nevethetnékem.

>!
Zsoofia
Ahmadou Kourouma: Allah nem köteles…

Szóval, ez a könyv egy fiatal (10 év körüli) fiú életét meséli el, aki Elefántcsotparton él, és meghal az édesanyja. A falubeliek eldöntik, hogy a nagynénjéhez küldik Libériába, de az úton belekeveredik a törzsi harcokba, és gyerekkatonának kell álnia.

A feldolgozott téma (ami tartalmaz mindent, ami egy svéd krimibe is előfordul, csak gyermeki brutalitással spékelve) szemnyitogató és szörnyű. Több alkalommal elszörnyedtem a tartalomtól. Olyan grafikusan van benne ábrázolva a gyilkolászás és a szexuális erőszak, és ennek egyszerre erősíti a hangját és veszi el az élét a narrátor.

Aki a legidegesítőbb narrátor valaha.

Folyamatosan elmagyarázza a szavakat, amik magyarázatára nem lenne szükség, folyamatosan ugyanazokat a mondatokat ismételgeti, ide-oda ugrál időben. Többször forrt fel az agyvizem a narrátortól, mint a tartalomtól. Ami egy ilyen témát taglaló könyvnél elég szép teljesítmény.

>!
zsüdit
Ahmadou Kourouma: Allah nem köteles…

Tényleg hihetetlen dolgok történnek máshol.
Kouroumát tisztelői Afrika Voltaire-jének nevezik.
Goncourt- és Renaudot-díjas (utóbbi az egyik legelismertebb irodalmi díj Franciaországban).

1 hozzászólás
>!
RKAti P
Ahmadou Kourouma: Allah nem köteles…

Bevallom soha még gondolatban sem jártam Sierra Leonén, sem Libériában. Még a hazai politikai változásokat sem tudom követni, vagyis az afrikai néger népcsoportok törzseit csak hírből ismerem.
Amikor egy vonatozás alkalmával eljutottam a könyv feléig, hazaérve első dolgom az volt, hogy utánanéztem a neten … és tényleg Samul Doe, Foday Sankoh tényleg léteztek és valóban megcsonkítottak embereket, hogy megakadályozzák a demokratikus választásokat, mondván: „Evidens: akinek nincs keze, az nem tud szavazni.”
Tessék? És hol volt addig a világ? Ja, persze békefenntartó erők – akkor jó, megnyugodtam. Hiszen az a feladatuk, hogy a törzsi villongásokat megakadályozzák és a civil lakosságot megvédjék.
„Nem aprózták a dolgot, válogatás nélkül lőttek, bombázták az ostromlókat éppúgy, mint az ostromlottakat. …… És az ágyúk sortüzeinek természetesen rengeteg ártatlan civil is áldozatául esett. Ezen az egy napon több ártatlan civil halt meg, mint a szemben álló felek akkor már egy hete tartó összecsapásai során összesen.”
Na, nem! Ez nem nekem való! Hol van akkor az a rész, hogy a jó győz és a gonosz megbünhődik a tetteiért?
Kis naív, ez a valóság! Csak valaki regénynek álcázta.

Hát ezért kérem, hogy csak óvatosan fogj hozzá! Időnként borzalmas, időnként még rosszabb és ha kicsit engeded, hogy magával sodorjon, akkor megérezheted a teljes kiszolgáltatottságot.
Igen, kicsit sántít maga az írói eszköz, mert egy néhány osztályt elvégzett gyerekkatona nem ilyen tájékozott politikai ügyekben, de azzal már igenis tisztában kellett lennie, hogy az éppen aktuális hordának mit hazudjon: katolikus vagy muzulmán, milyen törzs leszármazottja … hiszen az élete volt a tét!
Ennek ellenére várólistára vele!


Népszerű idézetek

>!
RKAti P

Szeretnék elnézést kérni maguktól, hogy így beszélek. De én csak egy gyerek vagyok. Tíz vagy tizenkét éves lehetek (két éve a nagyanyám nyolc, az anyám pedig tízévesnek mondott), és sokat beszélek. Egy udvarias gyerek hallgat, nem kotyog közbe, ha a férfiak palávert tartanak… A gyerek nem locsog, mint a fügefa ágain üldögélő madarak. A locsogáshoz csak a nagy, fehér szakállú véneknek van joguk, ahogy a közmondás is tartja: amíg a fej a nyakon van, nem a térd hordja a kalapot. A falvakban ez a szokás. Én azonban már jó ideje fütyülök a falusi szokásokra, merthogy én megjártam Libériát, megöltem a csomó embert Kalasnyikovval (az én kalasommal), és teletömtem magam hasissal és más kemény drogokkal.

9. oldal

>!
Ivan_Olsen

Egy nő sehol a világon nem hagyhatja el a férjét, még ha a férj szidalmazza, veri vagy fenyegeti is őt. Mindig a feleség a hibás. Ezt nevezik a nők jogainak.

32. oldal

>!
RKAti P

Amikor azt mondják, hogy egy országban törzsi háború dúl, az azt jelenti, hogy mindenféle útonállók felosztották egymás között az országot. Felosztották egymás között a területet, felosztották egymás között az embereket, és felosztották az ország vagyonát. És mindenki hagyja, hogy szabadon gyilkolják az ártatlanokat, a nőket és a gyermekeket. És ez még nem minden! A legmulatságosabb az, hogy minden rablóbanda elkeseredett elszántsággal védi a saját birodalmát, és mindegyik növelni is akarja az ellenőrzése alatt álló területet.

49. oldal

>!
RKAti P

A CDEAO aztán felkérte Nigériát, hogy nyújtson humanitárius segítséget Libériának. (A humanitárius segítségnyújtás azt jelenti, hogy egy államot felhatalmaznak arra, hogy katonákat küldjön egy másik állam területére, hogy azok ott, a saját országukban, a saját falujukban, a saját kunyhójukban, a saját gyékényükön gyilkolják meg az ártatlan őslakosokat.)

134. oldal

>!
zsüdit

Ma, 1999. szeptember 25-én, most lett elegem abból, hogy az éltemet meséljem maguknak; elegem van a szótárlapozgatásból, elegem van mindenből. Maguk is menjenek a francba! Abbahagyom, ma már nem mesélek többet… Nyamokoé (a fattyú életbe)! Faforo (az apátok tökét)!

132. oldal (Ulpius-ház Könyvkiadó, 2002)


Hasonló könyvek címkék alapján

Bernard Bois Dadié: Elefántcsontparti történet
Aké Loba: Folyóisten Fiai
Koffi Kwahulé: Big Shoot
Franyó Zoltán: Afrikai riadó
Afrikai mesék
Fatou Diome: Az óceán gyomra
Amadou Hampâté Bâ: Wangrin, a furfangos bambara
Camara Laye: A fekete fiú
René Maran: Batuala
Ferdinand Oyono: Az öreg néger és a kitüntetés