„Nekem a memóriám a vesztem… olyan az emlékezetem, mint a leplombált kút: megőriz mindent az utolsó cseppig. Kiapadhatatlan” – mondja a regény hőse, Ervin Siegelbaum, akinek különös újjászületése óta az ital, a futó kalandok és a rémálmok töltik ki a mindennapjait. Nincs más otthona, mint a vasút, nincs más barátja, mint néhány túlélő, nincs más célja, mint hogy fellelje azt a náci tisztet, aki a koncentrációs táborban a szeme láttára lőtte agyon a szüleit, akik rendíthetetlenül hittek egy jobb jövőt hirdető eszmében, megtagadták érte őseiket, feláldozták az életüket, és végül mindenütt csak ellenségekkel találták szemben magukat. A gyilkos után nyomozó, táskájában pisztolyt rejtegető Siegelbaum megszállottként teszi meg évről évre ugyanazt az utat a háború utáni Ausztriában, ahol egykori frontkatonák büszkén vallják, hogy zsidókat irtottak, ahol fél- és negyedzsidók csak titkon merik neki megsúgni származásukat. Vajon ha megtalálja a gyilkost, lesz-e ereje bosszút állni, és hoz-e… (tovább)
Holt vágányok 18 csillagozás
Eredeti cím: מסילת ברזל
Eredeti megjelenés éve: 1991
A következő kiadói sorozatban jelent meg: Ulpius klasszikusok Ulpius-ház
Enciklopédia 2
Most olvassa 1
Várólistára tette 10
Kívánságlistára tette 7
Kiemelt értékelések
Furcsa világba vezet minket Appelfeld a túlnyomórészt antiszemita Ausztriába, ahol nem csak gyűlölik a zsidókat, de sokan hiszik kiirtani is sikerült őket. A múlt előmászik, a rutén közösségek, a korabeli kommunizmus, a lágerek világa félszavakból, emlékképként elevenedik meg. Azon gondolkoztam, hogy mi is ez az utazás a vonaton. Menekülés a múlt elől, bosszúhadjárat, letűnt zsidó kincsek vadászata, az élet? És tényleg ez az élet a nem vallásos Siegelbaum számára, az utazás, állomásként olyan kapcsolatok, melyek a közös hallgatáson alapulnak, és egy cél, amit tökéletlenül és túl későn visz véghez. Lomhán hömpölygő, szépen megírt történet.
Régóta várólistán volt ez a könyv, mert tetszett a fülszöveg, érdekesnek találtam a témát. Ehhez képest sajnos csalódtam kissé, valahogy nem erre számítottam. Azt hittem, hogy kicsit izgalmasabb lesz. A főszereplő utazik a vonaton, és minden évben megteszi ezt az útvonalat, hogy megtalálja a Nachtigel nevű tisztet, aki megölte a szüleit a háború alatt. Erről a témáról viszonylag kevés szó esik, viszonylag későn jön be ez a szál, amiről azt gondoltam, hogy jobban ki lesz fejtve. Főszereplőnk utazik, és zsidó emlékeket, műtárgyakat ad el, talál, kap. A zsidó vallással kapcsolatban több dolgot is megemlít, ami viszont érdekes volt.
Egyszer el lehetett olvasni, de valahogy nem hagyott bennem mély nyomokat. Talán azért, mert másra számítottam a fülszöveg alapján.
Népszerű idézetek
Az én világom a vasút. Valahányszor csattan a hátamon az ostor, vonatra ülök és menekülök. Csak egy vasúti kocsi ütemes zakatolása képes megnyugtatni és álomba ringatni.
Hová is lennék-e bódító zakatolás nélkül? Igaz, rövid időre egy ital és néhány cigaretta is elűzi félelmeimet, de csak a vonat, csak az képes teljes mértékben megnyugtatni.
30. oldal, Ulipius-ház kiadó, 2003.
A szerelem a vonaton páratlan a maga nemében. Olykor csak a soron következő állomásig tart, esetleg eggyel tovább. A fő dolog az, hogy a nőt soha nem látja viszont az ember. Néha persze belebonyolódik a kalandba, és a bőröndje mellett egyszer csak ott talál egy ostoba teremtést, aki folyvást kávét és cigarettát követel. Ezért nem győzöm ismételgetni magamban: szerelem két állomás erejéig, nem tovább. A futó szerelem roppant előnyös, és ugyanakkor soha nem fáj. Egy-két állomásnyi szerelemben nincs képmutatás, és hamar feledésbe merül. Minden kapcsolat, mely ennél hosszabbra nyúlik, beszennyezi az érzelmeket, és a későbbi vádaskodás veszélyét rejti magában. A nők, fájdalom, képtelenek ezt megérteni.
11. oldal (Ulpius)
Valahányszor Izraelt említi nekem valaki, rosszkedvű leszek. Nagyon szeretnék odautazni, hogy összeszedjem magam. Megerősödve térnék ide vissza. Egy hónap Izraelben bátor embert faragna belőlem. Megtanulnék elszakadni a vasúttól, megtanulnék erdőben élni. Izrael megtanítana, hogy összpontosítsak, hogy soha ne térjek le a helyes útról, hogy ne hagyjam el magam. Csend. Ez az, amire szükségem van. És épp ez az, amit a vasút nem ad meg. Végül is mi a vasút? Csak egy köteg összegubancolódott idegszál.
77. oldal, Ulipius-ház kiadó, 2003.
Megtisztítottam a pisztolyt. Valahányszor megtisztítom, végtelen nyugalom tölt el, alábbhagy bennem a halálfélelem. Max mondta egyszer: a másvilágra gyorsan kell eljutni. – És az hogy lehetséges? – kérdeztem tőle. – Gyakorlat dolga – felelte.
121. oldal
Nem minden egyes nap hoz megbékélést. Néha erőt vesz rajtam a búskomorság. A szemem elsötétül, nem látok kiutat. Az idén tanácsot kértem Maxtól, és ő azt mondta: – Én a búskomorságot rég tömlöcbe zártam, a zárka ajtaján súlyos lakat.
– Amióta csak ismerlek?
– Amióta csak ismersz, barátocskám.
– És mit teszel, ha mégis kiszabadul?
– Addig ütöm-verem, míg vissza nem kotródik a tömlöcébe – felelte olyan kacajjal, hogy a hideg futott végig a hátamon.
112. oldal (Ulpius)
Ezt a könyvet itt említik
Hasonló könyvek címkék alapján
- Viola Stern Fischer – Veronika H. Tóth: A Mengele-lány 96% ·
Összehasonlítás - Erich Maria Remarque: Szikrányi élet 97% ·
Összehasonlítás - Fehér Klára: Hová álljanak a belgák? 95% ·
Összehasonlítás - Ellie Midwood: A lelkem Auschwitzban maradt 96% ·
Összehasonlítás - Andrew Gross: Egy kém Auschwitzban 94% ·
Összehasonlítás - Robert Merle: Mesterségem a halál 93% ·
Összehasonlítás - Martha Hall Kelly: Orgonalányok 93% ·
Összehasonlítás - Wiesław Kielar: A 290. számú auschwitzi fogoly 93% ·
Összehasonlítás - Majgull Axelsson: Nem vagyok Miriam 93% ·
Összehasonlítás - Jack Fairweather: Az önkéntes 95% ·
Összehasonlítás