Ma ​mentem, holnap jöttem 6 csillagozás

Kazáni tatár népmesék
Agyagási Klára (szerk.): Ma mentem, holnap jöttem

Ennek a könyvnek nincsen fülszövege.

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Népek meséi Európa


Várólistára tette 11

Kívánságlistára tette 15


Kiemelt értékelések

Hoacin>!
Agyagási Klára (szerk.): Ma mentem, holnap jöttem

A két legutóbbi népek meséi kötet eléggé lehangolt, de elszántan folytattam a nyomozást szimpatikus gyűjteményekre vadászva. Megannyi erőszak után némi fenntartással emeltem le a polcról a kazáni tatár népmeséket, ha már Afrikában halomba ölik egymást, mire számítsak a lovas vitézektől?
„Feleslegesen ne ontsuk a vért, ne öldököljünk” nyilatkozik rögtön az első történetben egy madarakkal játszó apó, úgyhogy reménykedve merültem bele a szép borítós könyvbe.
És igen, végre!
Nem mondom, lenyisszantanak pár fejet itt-ott, de a mesék végre nem az erőszakra vannak kihegyezve, és az ismétlődő sémák ellenére is nagyrészt érdekesek, változatosak. Ezekből a minduntalan felbukkanó elemekből megállapítható, hogy a padisah vezírjei állandóan rosszban sántikálnak, nyilván munkaköri feltétel az alattomosan ármánykodó mentalitás a palotai friss, fiatalos csapatban. Náluk csak a két idősebb nővérünk/bátyánk sötétebb lélek, óvakodjunk tőlük, mert veszélyesebbek, mint a pipázó háromfejű sárkány! Az ördögöktől már kevésbé kell tartanunk, jellemzően minden mesében felbukkannak, úgyhogy hétköznapi és megszokott bútordarabok a tatár világban, akik néha minket segítenek, néha egyenesen a padisahjuk leszünk, de hogy szép lányokat rabolnak, az biztos. Mindenesetre akad köztük sok derék példány is, akik elítélik az öldöklést, és inkább hozzámennek feleségül a kiszemelt legényhez, aki egészen biztosan jobban jár így, mintha a kígyólányt venné el. Érdekes módon a kígyófiúk sokkal jobb fejek, csak hallgassunk már a bölcs tanácsokra, és ne pletykáljuk ki a titkaikat, bár akkor nem lenne mese, ugye.
Kapunk továbbá szép adagban boszorkányokat, meg annak kinéző öreganyót, aki „olyan "gyönyörű” volt, hogy alsó fogai az orrlikához értek, felső fogai a torkáig" nyúltak fel. Akad lósörény hajú legény, kutyafejű-tehénlábú ellenség, felcsapott farkú lóvá vált lány… és egymással kegyetlen állatsereglet. Úgy látszik, ez minden népnél kihagyhatatlan motívum. De legalább szerepel mókás állatmese is, a borsótól rettegő macska kifejezetten poén karakter.
A tréfásan érdekes történetek mellett akadt azért néhány fura, vagy kevéssé szimpatikus is, például Az igaz leány öncélú vérengzése, vagy A leány és a fehér szakállú öregember enyhén szürreális története, ahol a sarokból előmászó apóról semmit sem tudunk meg, csak hogy csúfos véget ér a bácsi. Kerüljük el a sorsát, és ne bukkanjunk fel hívatlanul idegen házak elvont pontjain! És óvakodjunk a semmiből leereszkedő felhőktől.
További tanulság: fakérget magunkra erősítve az ördögök vezére leszünk, viszont az anyánk vetette ágyban pihenve pletykássá válunk. A söprűnek nincs lelke, „egy legény és egy lány találkozása az olyan, mint mikor a tűz és a len találkozik”, madzagra fűzött zsiványfül lánccal pedig nyerők leszünk.
Összességében tetszett, érdekes kalandozás volt a tatár mesevilágban. :) Az utószót inkább az elejére tenném, sokkal különlegesebb úgy olvasni a történeteket, hogy előtte vázlatos áttekintést kapunk az adott nép történetéről. A néhány sötét részlet miatt fél csillagot levonok spoiler, de amúgy tényleg korrekt mesefüzér, legalább félig abszolút békés és kakaó kompatibilis, és tökéletes kedvcsináló a történelemtudásom felfrissítéséhez is.
De hogy ezek a tatár beléptetőrendszerek milyen egyediek az elvarázsolt kastélyoknál… :D Tegyük az ökör elől a kutya elé a csontot, a kutya elől pedig a szénát ökör elé. Voilá, az összes kapu és ajtó kinyílik! (Persze az sosem árt, ha a kapu őrzőit mellékesen lefizetjük sok és drága kelmével.)
Jópofa!

„Amikor a legény hazament, látta, hogy nincs a feleségének köldöke. Éjjel minden vizet kiöntött, hogy semmi nem maradt, maga pedig úgy tett, mintha aludna. Eljött az éjfél. Ekkor a felesége felkelt, erre-arra keresgélt, aztán újra odamászott a legény mellé, és lefeküdt. Egyszerre csak mit látott a legény: a felesége onnan fekve nyalta az ablakot, olyan hosszú volt a nyelve.”

Eule P>!
Agyagási Klára (szerk.): Ma mentem, holnap jöttem

Egy újabb kiváló válogatás, ezúttal a kazanyi tatárok körében gyűjtött népmesékből. A kötetben vitézek, táltos lovak, boszorkányok, padisahok, szegénylegények és szép leányok kalandjairól olvashatunk, de állatmesék is vannak – némileg váratlan fordulatokkal (pl. győzedelmes kakas és macska a ragadozók ellen).

A könyv végén forrásmegjelölés, szószedet és utószó található. Tetszett, hogy több mesénél megtudhatunk ezt-azt a gyűjtés körülményeiről. Így például egészen meglepődtem, hogy a muszlimok és keresztények együttélését, találkozását középpontba álltó meséket egy magyar kutató, Bálint Gábor (1844-?) gyűjtötte a kisszámú keresztény tatár között 1871-ben. (Ezt Kara György ki is adta 1973-ban.)*

*Bálint Gábor keleti levelei; Jelentése Oroszország- és Ázsiában tett utazásáról; Értekezése a mandsuk szertartásos könyvéről. Bevezetővel újra közreadja Kara György, Budapest, 1973.

mariannkiss1980 P>!
Agyagási Klára (szerk.): Ma mentem, holnap jöttem

Nem tudom, hogy csak engem zavar-e, de nem tudom megszokni, hogy témakörök szerint vannak a mesék. Hiába jó egy mese, ha egymás után olvasom őket, akkor unalmas lesz.
Itt pontosan ez volt. Igazából nincsen benne rossz mese, egy két fura igen, amit én nem igazán értettem, de ez természetes. Csak amikor a sokadik egyforma mesét olvasom, akkor a jó mesét sem tudom igazán úgy élvezni. Tudom az én hibám, miért szeretek sorba haladni egy könyvvel.
Kedvenc mesém nincs is belőle, de olyan sem, amit bármi okból nem szeretnék.


Népszerű idézetek

Lovely>!

Ma mentem, tegnap jöttem, én is voltam náluk. Híres nagy vendégséget csaptak, vajat ettek, mézet ittak. Volt két hordó meg egy korsó, kedved szerint nyakalhatsz – csak a szája maradt száraz, áztatta az itóka a torkodat.

Rózsavirág, 210. oldal

Zigó_Attila>!

Egyszer, amikor az öreg gonosz hazaért, így szólt a lány szép ártatlan tekintettel:
– Szeretlek téged! – így akarta kiszedni a gonosz titkát. Rá is kérdezett:
– Hol van a te lelked?
Nagy ravasz volt az öreg, azt felelte:
– Ott van az ajtó mellett, abban a söprűben.
Kiment az öreg, Ehmet pedig meglátta a lányt.
– No mit mondott, hol van a lelke?
– Azt mondta, hogy az ajtó mellett, a söprűben.
– Nem, ott nincs, azt már tudjuk, hanem fogd csak azt a söprűt, begöngyöljük finom kelmékbe, selyembe, s amíg haza nem ér az öreg, addig tartsd a karodban, sírva dédelgesd!

Ehmet, a tizenegyedik


Hasonló könyvek címkék alapján

Boldizsár Ildikó (szerk.): Mesék az élet csodáiról
Erdal Öz: Korkut apó történetei
T. Aszódi Éva (szerk.): Kisgyermekek nagy mesekönyve
Világszép Vaszilisza
Benedek Elek: A vitéz szabólegény
Kovács Ágnes (szerk.): Icinke-picinke
Boldizsár Ildikó: Mesekalauz úton lévőknek
Jakob Grimm – Wilhelm Grimm: Holle anyó
Luzsi Margó (szerk.): Mesélj nekem sárkányokról és ördögökről