Eger 1 csillagozás

Agyagási Dezső – Barna Béla – Geml József – Guszmanné Nagy Ágnes – Löffler Erzsébet: Eger

Ennek a könyvnek nincsen fülszövege.

Eredeti megjelenés éve: 2001

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatban jelent meg: A XXI. század küszöbén CEBA

>!
CEBA, Budapest, 2001
336 oldal · keménytáblás · ISBN: 9639089583

Enciklopédia 2

Helyszínek népszerűség szerint

Eger


Várólistára tette 1


Népszerű idézetek

pwz I>!

Eger a XXI. század küszöbén – amikor e kötet előszavának megírására felkértek, hirtelen a bőség zavarával kellett küzdenem. Miként ajánljam a Kedves Olvasó figyelmébe Egert, az ezeréves történelmi múltjáról, műemlékeiről messze földön híres várost, a barokk „ékszerdobozt", az ország harmadik leglátogatottabb települését, a fürdőiről és borairól nevezetes megyeszékhelyt, az északi régió idegenforgalmi és kulturális központját. E könyvet lapozgatva ezekről bizonyára sokkal többet megtudhatnak majd a szakírók tollából, én inkább személyes benyomásaimat, érzéseimet osztom meg Önökkel kedvenc lakóhelyemről. Nem születtem ugyan egrinek, de már annak vallom magam. Boldog voltam, hogy tanulmányaimat követően visszajöhettem ide, feleségemmel együtt. Ma is érzem azt a kisugárzást, ami gimnazista éveimben megfogott, visszahúzott ide.
Amikor naponta kinézek az ablakomon, szemem elé tarul Eger panorámája, s e látvány új erőt ad a munkámhoz. Korábban, mint a város egyik lakója, majd később képviselője felelősséget éreztem fejlődéséért, évszázados örökségeinek megőrzéséért. Polgármesterként mindez még inkább felerősödik bennem. Sokan azt hihetik, milyen könnyű dolga van a város első emberének olyan környezetben, ahol az elődök csodálatos munkát végeztek, és csak óvni, ápolni kell az épületeket, műemlékeket. Bevallom, ma sincs könnyű helyzetben a polgármester, hiszen a kor követelményei, az itt élők elvárasai folyamatos fejlődésre ösztönöznek. Talán ezzel is magyarázható, hogy a legutóbbi közvélemény-kutatás szerint újabb jelzővel illették az emberek Egert: a mozgalmas város. Sok feladat áll előttünk, amit az elődeinktől örökölt szorgalommal kell végigvinnünk. Hiszem, hogy az itt élők tenni akarása, tehetsége révén sikerrel fejlődünk tovább, s majdan lesz mivel büszkélkedniük az utánunk következő generációknak is. Ennek a közös akaratnak bizonyítéka a Szonda Ipsos közelmúltban végzett felmérése, miszerint a lakosság elsöprő többsége vallotta: szívesen él Egerben, és meg sem fordul a lejében, hogy elköltözzön innen. Az együvé tartozás, a város szeretetének érzése további lettekre sarkall mindannyiunkat.

7. oldal, Előszó (CEBA, 2001)

Kapcsolódó szócikkek: Eger · XXI. század

Hasonló könyvek címkék alapján

Breznay Imre – Karczos Béla: Egri képeskönyv
Fűköh Levente – Horváth László (szerk.): Gyöngyös az ezredfordulón
Czakó István: A Jelenések Könyve az egri Bazilikában
Bokányi Péter: Szombathely
Fülep Katalin (szerk.): Fába faragva / Ins Holz geschnitzt / Carved in wood
Müller Róbert: Keszthely
Székely Ferenc: A sport történelmének temploma
Ibos Éva: XIX–XX. századi magyar festészet
Bakony (Északi rész)
Sill Aba Ferenc – Konkoly István: A szombathelyi Püspöki Palota