Trilógia (Trilógia 1-3.) 321 csillagozás

Agota Kristof: Trilógia Agota Kristof: Trilógia Agota Kristof: Trilógia Agota Kristof: Trilógia Agota Kristof: Trilógia

A magyar származású, Svájcban élő szerző messziről pillant vissza a hazai történelmi tájra, melynek nyugtalanító díszletei között megdöbbentően cudar körülmények között cseperedik két gyerek. Talán éppen ő és testvére irodalmi másai. A felzaklatóan nyers, ugyanakkor lenyűgözően őszinte történet azt kutatja, vajon csírázhat-e emberség a történelem által végletesen embertelen létformába lökött szereplőkben, akiket elszakít egymástól a magyar forradalom, és csak felnőttként találnak újra egymásra. A közben eltelt évek során groteszk, keserű szerelmek, súlyos megpróbáltatások révén sodródnak sorsuk beteljesedése felé.

Eredeti megjelenés éve: 1991

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Magvető Zsebkönyvtár 2.0

>!
Magvető, Budapest, 2019
540 oldal · ISBN: 9789631439564 · Fordította: Bognár Róbert, Takács M. József
>!
Magvető, Budapest, 2019
540 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789631438352 · Fordította: Bognár Róbert, Takács M. József
>!
Cartaphilus, Budapest, 2013
480 oldal · ISBN: 9789632662954 · Fordította: Bognár Róbert, Takács M. József

3 további kiadás


Enciklopédia 2


Kedvencelte 104

Most olvassa 12

Várólistára tette 161

Kívánságlistára tette 121

Kölcsönkérné 4


Kiemelt értékelések

eme P>!
Agota Kristof: Trilógia

Fura, kusza és nehezen megmagyarázható viszonyba kerültem ezzel a könyvvel. Néhol csalódást okozott, máshol kellemes meglepetést, néha határozottan taszított, máskor meg ellenálhatatlanul vonzott. Olvasás közben kettő és öt csillag közt minden variáns megfordult a fejemben. Az viszont soha, hogy a trilógia három részét ne szerves egységként, egy regényként olvassam, értékeljem. Számomra csak így, együtt működnek.
A nagy füzet önmagában egy kegyetlen, nyers és durva világ szenvtelen, csupasz tőmondatokban kattogó leképzése. A háború gyermekperspektívából (?) való láttatása, egy ikerpár szocializációjának rajza. A háborús helyzet magára hagyja, sőt önmagából is kifordítja az embert. Iskola helyett süketnémaság, mozdulatlanság, éhség és kegyetlenség gyakorlására kényszeríti. Névtelenné teszi, érzelmileg sterilizálja, testileg-lelkileg megerőszakolja, pervertálja. A fizikai és lelki edzés, az „autodidakta” módon kialakított saját morális értékrend csak látszólag szabad választás eredménye. Az írás, a rögzítés vágya viszont az. De vajon van-e értelme ott, ahol a szavak is elveszítették az értelmüket? Az ikrek fogalmazásai, úgy tűnik, működőképes narratívát alkotnak. Erős szöveget, hatásosat*, érzelmektől és szubjektivitástól menteset. Ha csak A nagy füzetnél maradunk, a világ, az ember mintha tárgyilagosan leírhatónak látszana.
Csakhogy Kristóf folytatja a történetet, pontosabban összekuszálja, folyamatosan átírja, átértelmezi, variálja, és szerintem ez csak jót tesz neki. A narráció, az identitás, a valóság-fikció problematikájának vizsgálása a további két kötet során elmélyül, újabb dimenziókat tár fel. Bár az elbeszélés tere és ideje konkrétabbá válik, és a szereplők is nevet kapnak (igaz, eléggé furán nyugat-európaiakat), maga a történet egyre rejtélyesebb, kiismerhetetlenebb lesz. A többes szám első személy egysége megbomlik, a szereplők identitása nyomatékosabban megkérdőjeleződik, a kinti zűrzavarra egy benti felel, a történelem káoszára az elméé. Aztán a narrációé, a fikcióé, hazugságok soráé. Klaus-Claus-Lucas-Mathias és a többiek létét kizárólag ezek a hazugságok bizonyítják, miközben egymást cáfolják, felülírják. A hogyan volt és a hogyan lehetett volna közti határ elmosódik. Az elbeszélő, bár úgy tűnik, tisztázza a helyzetet, végül mégsem oldja fel a zűrzavart, nem magyaráz és nem igazít el. Az olvasónak mindevégig sakkoznia kell, újradefiniálnia a többféleképpen értelmezhető és átélhető valóságot és a hozzá fűződő viszonyát.
Bár voltak számomra üresjáratok, kevésbé meggyőző mozzanatok a regényben, elsősorban posztmodern játékának köszönhetően sikerült túltennem magam a kezdeti csalódáson. A végére már egészen megkedveltem.

* számomra túlságosan is azt – A nagy füzet nekem is Kosinskit juttatta eszembe kegyetlenségével, szexuális abberációkban való tobzódásával, groteszk világával. Bár sokan megcáfolnának, én jó pár passzust erőltetettnek és öncélúnak éreztem.

7 hozzászólás
Bélabá>!
Agota Kristof: Trilógia

Ikersors. Szép stílusban írt nagy ívű történet. Végig lüktet a feszültség. Első kisregény fura, névtelen mintha a Napra jutni-t olvastam volna a vidéki élettel, a gyermeki huncutsággal. A második és harmadik kisregényben megismerjük a neveket és kibomlik a történet. Furcsa volt a helyszínek névtelensége. Meglepetés ért, pozitívan. Kedvenceltem. 5 csillag, 4,8 pont.

6 hozzászólás
Chöpp >!
Agota Kristof: Trilógia

Bizony, bizony. Mint ahogy már egyszer a mesterképzés alkalmával bővebben kifejtettem a Jerzy Kosinski: A festett madár kapcsán: a háború vidéken is kegyetlenséget és borzalmakat hoz magával. A természet és az ínség közelében élő gazdálkodó emberek zsigeri kegyetlensége meglepő tud lenni a városi ember számára. Márpedig meg kell tanulni életben maradni zord életfeltételek között. Gyerekkoromban elképzelni sem tudtam, hogy az én egyébként a légynek sem ártó, békés természetű nagyapám hogy volt képes agyonütni és elásni a kert végében a kutyát. Hát egészen egyszerűen úgy, hogy lefojtotta a csirkéket. Kártékony féreg lett, amit elpusztított. Egyszerű a képlet. A szegény ember egyszerűen gondolkodik. Kristóf Ágota hazug füzetlapjai nem tükrözhetnék hűebben a háborús vidéki mindennapokat. Ezért – főleg A NAGY FÜZET-ért – minden tiszteletem az övé. Meg azért, amiért elképesztő egyszerűséggel, ugyanakkor a végletekig lecsupaszítva tárja elénk egy kárhozatos világ ezerszín ruháját.

Sárhelyi_Erika I>!
Agota Kristof: Trilógia

Nehéz egy ilyen drámai történet végén bármit is mondani. Már csak azért is, mert bár a könyv közel 500 oldal, mégsincs benne egyetlen fölösleges szó vagy túlbeszélt gondolat, nincs benne pátosz, nincs hatásvadászat, csak egyszerűség, letisztultság. Ez pedig mértékletességre és szűkszavúságra késztet engem is. És megállásra. Mert fel kell dolgoznom a regényt.
És meg kell néznem a filmet.
Aztán újraolvasni a könyvet.
Már nem egy levegővel, hanem mondatról mondatra.
Brutálisan erős olvasmány.

n P>!
Agota Kristof: Trilógia

Nehezen szólalok meg…
Nagyon mélyről kellett feljönnöm a végén.
Felzaklatott és lenyűgözött, romba dőltem és valahogy azt éreztem, hogy hiába is áll a végén össze a kép, nem lesz felsóhajtásom.
De végig elhittem. Néhol jobb lett volna ha nem.

Mind a jó és mind a rossz határtalan tud lenni.

A házak és az élet fölött
szürke könnyű köd
szememben a fák
jövendő leveleivel
vártam a nyarat
legjobban
a port szerettem a nyárban fehér
meleg port
bogarak és békák fúltak bele
mikor nem hullt eső
heteken át
rét és violaszín tollak a réten
megnőnek
madarak a kutak nyakát
fűrész alá fekteti a szél
szögek
zárják az ajtókat vernek rácsot
hegyesek és tompák
az ablakokra körbe-körbe
így épülnek az évek így épül
a halál
(Ágota Kristóf.: Szögek)

AeS P>!
Agota Kristof: Trilógia

Még nem döntöttem el, hogy a trilógia két, utólag hozzáírt része rontott, vagy javított-e az összképen, jobb lenne-e, ha csak A nagy füzetet olvastam volna, jobb lenne-e, ha nem tudnám, hogy hány év kihagyással született a második és harmadik rész, vagy majd az író tudja, hogy mi a jó nekem.
Hát, nagyjából ilyen zagyva az, amit érzek, az első rész, A nagy füzet letisztult, világos mondatait a másik két kisregény a feje tetejére állítja, és én inkább azt gondolom, hogy nem az a valóság, amivel a könyv végződik, hanem az, amit mi annak hiszünk belőle.

1 hozzászólás
furacs>!
Agota Kristof: Trilógia

Többször is eszembe jutott olvasás közben egy bibliai idézet (Jel 10,8-10), mert ez a könyv is olyan, amit könnyen, gyorsan olvasok, édes az íze a számban, de a gyomorba érve olyan keserű, hogy többször is félbe kellett hagynom, hogy életben maradjak.
Nem is tudom, kinek ajánlanám, de az biztos, hogy anyámtól szigorúan tiltanám. Talán bizonyos tragédiákon át kell menni, vagy érzelmileg érettnek kell lenni hozzá, különben nagyon megvisel.
Azt hiszem, ez a meghasonlottság regénye. A körkörös történet a széttöredezett világ érzetét próbálja megragadni.
Működik.
A tőmondatok hasítanak.
Velőig hatnak.
Nincs kegyelem.
Ez a könyv alighanem egy remekmű.

fülcimpa>!
Agota Kristof: Trilógia

Befejeztem egy könnyed könyvet, nem volt még nagyon késő, mellém volt készítve, nekifogtam. Fogalmam sincs mikor ájultam magam álomba, de reggel felkelve átkoztam a napi teendőimet. Nincs idő olvasni. Azon az éjjel végre kézbe vettem, s el nem engedtem. Hatása: álmatlanul, félig ébren, majd kijózanodva, vízért sikoltva kiszáradt szájjal, hánykolódva, lefőve, villany mellett gondolkodva, újra és újra belelapozva. Nem engedett.
Tőmondatos vagyok. Mindig is szerettem a tőmondatokat. Mindig is szerettem az ilyenfajta írásokat. Bennem van, bennem is marad. Úgy tűnik bírom a szenvedést. Valaki egyszer azt állította, hogy enyhén mazochista vagyok.
Nem akarok háborút.

matraimelinda>!
Agota Kristof: Trilógia

Nehéz úgy könyvértékelést írni, hogy szinte már mindent elmondtak/leírtak előttem a kollégák/kolleginák. Egy dolog viszont tény: szegényebb lettem volna, ha „kimarad” az életemből a három kisregényből összeálló kerek egész regényfolyam. Agota Kristof avagy, ha úgy tetszik Kristóf Ágota stílusát a kevesebb több elve, az egyszerű, de nagyon precíz és kifejező tőmondatok használata jellemzi. Családtörténet, mely akár valóságos is lehetett volna, ahol a valóság és az álom között csupán hajszálnyi a különbség. A XX. századi magyar emigráns irodalom meghatározó darabja. Azzal, hogy a történetből mozifilm is készült, csupán felkerült az „i”-re a pont. :)

petibácsi>!
Agota Kristof: Trilógia

Valóban a tőmondatok könyve. Sőt, igazából egy rettenetesen lecsupaszított szöveg. Ez azonban (Fejes Endre prózájával ellentétben) engem itt egyáltalán nem zavart. Többször arra gondoltam: baszki, ez a nő férfiasabb, mint Hemingway!
Merthogy ez a ki nem mondott szavak könyve is. A hiábavaló elfojtás, a keserűség szülte deviancia könyve is.
Mégis rengeteget lehet belőle tanulni.
Például az együvé tartozásról. És arról, hogy az elbeszélői objektivitás bármikor kétségbe vonható. Meg hogy lehet egy regény valóságának akárhány rétege, nem feltétlen kell ezek közt egy igazit keresgélnünk.
Egy kicsit talán túl hosszúra nyúlt, de nagyon élveztem.


Népszerű idézetek

Zálog>!

Meg vagyok győződve arról, Lucas, hogy minden emberi lény arra született, hogy megírjon egy könyvet, és semmi másra.

255. oldal, A Bizonyíték, 4.rész

sztimi53>!

A plébános hallgat egy darabig, aztán azt mondja:
– Ezek szerint ismeritek a Tízparancsolatot. Meg is tartjátok?
– Nem, plébános úr, nem tartjuk meg. Senki sem tartja meg. Meg van írva: „Ne ölj!”, és mindenki öl.
A plébános azt mondja:
– Hát igen… sajnos háború van.

75. oldal (Cartaphilus, 2011)

Szuszusz>!

Meg vagyok győződve arról. Lucas, hogy minden emberi lény arra született, hogy megírjon egy könyvet, és semmi másra. Egy zseniális vagy középszerű könyvet, nem számít, de aki semmit sem ír, az elveszett ember, az úgy élte le az életét a földön, hogy nem hagyott nyomot maga után.
(A bizonyíték)

255. oldal

sztimi53>!

Hazafelé menet az út menti gazba dobjuk az almát, a kekszet, a csokoládét és az aprópénzt.
A simogatást nem lehet eldobni.

35. oldal, Cartaphilus, 2011.

Jeraldine>!

Egy férfi azt mondja:
– Te csak fogd be a pofádat! A nők nem tudják, mi a háború.
A nő azt mondja:
– Hogy nem tudjuk-e? Te seggfej! Ránk marad minden munka, minden gond: enni adni a gyerekeknek, ápolni a sebesülteket. Ha egyszer vége lesz a háborúnak, ti mind hősök lesztek. Aki meghal: hős. Aki túléli: hős. Aki belerokkan: hős. Ezért találtátok ki a háborút ti, férfiak. Ezt a ti háborútok. Ti akartátok, hát csináljátok, hülye szájhősök!
Mindenki egyszerre beszél, kiabál. A mellettünk álló öregember azt mondja:
– Senki se akarta ezt a háborút. Senki, de senki

88. oldal, Az első műsorunk c. fejezetben

Bélabá>!

Nem szeretem a hőséget, nem szeretem a nyarat. Az esős, hűvös nyarat, azt igen, de a kánikula valósággal beteggé tesz.

248. oldal

4 hozzászólás
Maya>!

– El fogja felejteni. Az élet így van kitalálva. Az idő mindent eltöröl. Az emlékek elmosódnak, a fájdalom csökken.
(A bizonyíték)

267. oldal (Cartaphilus, 2013)

madárka>!

– Gondolom, magának is van családja.
Azt mondja:
– Nem. Mindig egyedül éltem.
– Miért?
Lucas azt feleli:
– Nem tudom. Talán, mert senki nem tanított meg szeretni.

422. oldal (Cartaphilus, 2013)

3 hozzászólás
Szuszusz>!

Mindegyikünk elkövet élete során egy halálos hibát, de amikor erre rádöbbenünk, a jóvátehetetlen már megtörtént.
(A bizonyíték)

315. oldal

morcos>!

– Most mi lesz?
– Mint eddig. Ezentúl is fel kell kelni reggel, és este lefeküdni, és megcsinálni mindent, ami az életben maradáshoz szükséges.
– És még sokáig?
– Talán egy egész életen át.

163. oldal, A bizonyíték (Palatinus, 2006)


Hasonló könyvek címkék alapján

Polcz Alaine: Asszony a fronton
Izolde Johannsen – Michael T. Marble: A birodalmi kalóz
Gabriella Eld: Remények Jordan számára
Chuck Palahniuk: Harcosok klubja
Karinthy Frigyes: Utazás a koponyám körül
Kincses Elemér: Soha
Frank McCourt: Angyal a lépcsőn
Gerald Durrell: Istenek kertje
Corinne Hofmann: Afrikai szeretők
Luca Cognolato – Silvia Del Francia: A láthatatlan hős / Franco Perlasca visszaemlékezésével