Piknik ​a senkiföldjén 87% 16 csillagozás

Remek, igényes antológia, ahogy a sorozat többi sci-fi- és krimiválogatása is. Ki gondolná, hogy egyes tudósok igazi írói vénával is rendelkeznek. Na jó, elég sokukról tudtuk, sőt egyeseket én csak íróként ismertem, de a többiek, a számomra teljesen ismeretlen nevek… Van köztük nem egy jó mesélő, van, aki könnyed, csevegő hangnemben ír, van, akinek remek humora van, van, aki jobban ért az atmoszférateremtéshez és karakterek alkotásához, mint számos főállású író. Öröm volt olvasni.
A kötetet indító, a mai olvasó számára talán legkevésbé élvezhető*, de kétségtelenül fantáziadús olvasmány Kepler elbeszélése aprólékosan és részletesen megteremtett és leírt világával, valamint az új perspektívával, amint a holdutazás révén kívülről, a Hold távlatából szemlélteti bolygónkat. Ez a kis Földön kívülre való kalandozás vezeti be a kötet többi írását, amelyek világunkat és létezésünket, ezek működésének titkait és rejtélyeit kutatják, legyen szó mikro- és makrokozmoszról, külső és belső világokról, a bonyolult és kiismerhetetlen világűrről, vagy a nem kevésbé bonyolult és kiismerhetetlen lelki tevékenységeinkről és agytekervényeinkről. Feltevődnek az örök kérdések: létezik-e létünket meghatározó vagy épp attól független magasabb intelligencia, lehetséges-e a különböző szintű intelligenciák közti kommunikáció, hol vannak az ember, az emberi agy és idegrendszer határai. Aztán ott van a felelősség problematikája, az erkölcsi dilemmák, a tudomány és politika harca, a hatalom kérdése, az információbirtoklás mint hatalom, tömegmanipuláció… Mindez nagyon élvezhető, érdekes elbeszélések formájában.
Kedvencem a kötet majdnem felét kitevő Hoyle-kisregény, A Fekete Felhő. Jól kidolgozott, izgalmas, számos fontos kérdésre reflektáló, gondolatébresztő írás. Már csak ezért is megérte volna elolvasni a kötetet. De kiemelném Wiener orvosi kriminovelláját, McConell Tanuláselmélet című írását vagy Artur C. Clarke-tól A csillagot is. Vagy ott van Ridenoir sötét humorú, pazar egyfelvonásosa. És folytathatnám a sort, mert nincs a kötetben egy olyan elbeszélés sem, amelyik ne birizgálná az ember fantáziáját.
Nem is részletezem őket, olvassátok!

* Azért mégiscsak 1608-ban vagyunk a megíráskor, 1634-ben a poszthumusz megjelentetéskor.

Különleges sci-fi művek válogatása, mindegyiket tudósok írták, közülük néhányan ismertek íróként is. Johannes Kepler kezdi a sort, sajnos ez számomra szinte olvashatatlan volt. A Fekete Felhő, Fred Hoyle kisregénye érdekes témájú, de túl hosszasan boncolgatott. Nehezen jutunk el a konklúzióhoz-nem meglepő a végkifejlet: a tudósok és politikusok konfliktusainak az emberiség látja kárát.
A kötet 1985-ben jelent meg, egyik nagy pozitívuma a végén levő lexikális ismertető a szerzőkről, hasznos tudásanyag.
Még egy hosszabb kisregény szerepel itt, Sztrugackijék hírneves írása, itt Piknik a senkiföldjén címmel. Ezt kihagytam, mert olvastam az új fordítású, kibővített változatot, Stalkerként. *
A novellák értéke még, hogy valódi tudományos kérdéseket taglalnak, komolyan és szatirikusan is, mint pl. Asimov. Tetszett ez utóbbi, valamint Martin Gardner novellája-a topológia tudományágat nem ismertem, bár tudom mi az a Möbius szalag:
https://hu.wikipedia.org/wiki/M%C3%B6bius-szalag

*Mellesleg ezt tartom eddig a legjobb Sztrugackij regénynek, de szeretnék még továbbiakat is megismerni

A könyvet utcai használtkönyv-árusnál vettem potom összegért. Nagyon megérte, sok ilyen alkalmam legyen még. Csupán pár történetről írnék néhány sort.
– Norbert Wiener Az Agy c. novellája egyfajta orvosi krimi és sci-fi ötvözete. Hogyan buktathatunk le egy tapasztalt, híres-hírhedt gengsztert? Nos, többet ésszel mint erővel.
– A Fekete Felhő Hoyle-tól a kötet legterjedelmesebb és számomra a legjobb írása. Tudományos alapokra helyezett ismeretek, fejtegetések, valamint makacs tudósok és fontoskodó politikusok párharca a rendkívüli helyzetben.
– Louis N. Ridenour Az apokalipszis jelzőlámpái. Nukleáris fenyegetettség, politikai paranoia. A feszült légkörben még egy kisebb félreértés is lángba boríthatja a világot.
– Meglepődtem, hogy Szilárd Leó is írt sci-fi történeteket. Ez a novellája részben mosolyra fakaszt, részben pedig megrémít az ábrázolt jövőkép miatt.
– James McConnell Tanuláselmélete bemutatja, hogy esetleg az emberből is lehet kísérleti fehér egér. A történet olvasása közben a jól ismert mondás jutott eszembe: akasztják a hóhért.
– A Sztrugackij testvérek írása gyakorlatilag a Piknik az árokparton kisregényük első fejezetének egy korai fordítása. Szokatlan a stalker helyett „vadász” vagy pl. leydeni korong helyett „üreske” megnevezés. És Redrick itt nem Róka, hanem „Vörös”. (Ezt a verziót a 11-es Galaktika is tartalmazza.)
A többi novella előtt is le a kalappal, egyedül az első történet nem tetszett.

Kifejezetten jó volt, egy-két kivétellel. A szerkesztő úr nem tudom, milyen megfontolás alapján indított Kepler „Álom” című írásával, mert szerintem szinte az összes többi messze fölülmúlja ezt. Majdnem sikerült elérnie, hogy inkább lerakjam, és mást olvassak (szerencsére a bőség zavarával küzdök éppen :) ), végül mégis tovább olvastam és nem bántam meg.
Jó volt úgy olvasni sci-fi írásokat, hogy közben végig tudtam, hogy akár valóságalapjuk is lehet, hiszen olyan tudósok írták, akik az adott területen dolgoznak, tehát van némi rálátásuk a témára.

Nagyon jó kis könyv, bár a legelső novella nem nagyon tetszett, majdnem elvette a kedvem, de aztán a fekete felhő című megtette a hatását. A Tréfamester is nagyon tetszett, és Julian Huxley, C. Clarke novellája sem hanyagolható el!

Nagyon vegyesek voltak a novellák, voltak rövidebbek, hosszabbak, túl hosszúak. Némelyik tetszett, másokon viszont alig bírtam átrágni magam.