Az ​Aranykapu (Aranyasszony-trilógia 2.) 83% 26 csillagozás

A világ legnagyobb ellentmondása a nagy szerelem, amire annyira vágyakozunk. Ami kihozza belőlünk az ördögöt és az angyalt. Amiben szárnyalunk, de a legsötétebb börtönünk is. Amiben megkötözzük a másikat, de fel is áldozzuk magunkat. A szenvedély és a félelem rabjai vagyunk.
Márpedig mindkettő az ego birodalma, és itt akar bennünket tartani. A legszebbnek és legszentebbnek tartott érzelem a legnagyobb kísértőnk és béklyónk.

50. oldal, 8. fejezet

Az elmúlt kétezer év során a hit és az erő szétválaszthatatlanságáról fokozatosan elfeledkezett a világ. Az egyház a hitet élettelen Isten-elméletekké sorvasztotta, az egyházon kívüliek pedig az isteni dimenziókból fakadó erő hit nélküli megcsapolására különböző technikákat találtak ki. Az erő nélküli hit miatt egyre gyermetegebbé, erőtlenebbekké, tehetetlenebbekké váltak.
Félreértették és félremagyarázták Jézus szavait.
Az egyházaknak nem volt érdeke, hogy a Szentlélekkel, vagy ha úgy tetszik, a Szent Erővel közvetlen kapcsolatban legyünk. Akkor mi szükség lenne az ő közvetítésükre? A hit nélküliek egója pedig óriásira dagadt a sok látványos technikától. Az egyik jobbra, a másik balra tért le az útról. De nem tart a kegyelmi korszak sem örökké. Az időnk fogy.

– Éva, a spiritualitás nem világnézet, hanem ahogy élsz. VAgy működik valakiben, vagy nem. BEszéltünk erről eleget Peruban. Ha hagyod működni magadban az energiát, a helyes irányba visz a legtökéletesebb időpontban.

– Vigyázz, mit kívánsz, mert teljesül, ugye? Ha semmit nem akarunk, vagy döntésképtelenek vagyunk, az is teljesül. Ezt érted teremtésen, Yuma?
– Ha valaki hátradől élete foteljében, és így várja, legyen, aminek lennie kell, meg is teremti önmagát, mint áldozatot. Ekkor aztán lehet panaszkodni. DE van, aki ész nélkül teremt, saját kis önös vágyainak engedve, aztán belegabalyodik, belefullad a káoszba. Senkinek nem lehet panasza semmire. Nem az a kérdés, és nem az a csoda, hogy tudunk-e teremteni, hanem az, hogy tudunk-e istenként teremteni?

Az anyagba zuhant embernek Istenné kell nőnie. Se több, se kevesebb a dolgunk.

Két dologba hasad meg az ember szíve. Ha elkerüli a nagy és halálos szerelem és ha megtalálja.

A világ legnagyobb ellentmondása a nagy szerelem, amire annyira vágyakozunk.
….
Ami kihozza belőlünk az ördögöt és az angyalt. Amiben szárnyalunk, de a legsötétebb börtönünk is. Amiben megkötözzük a másikat, de fel is áldozzuk magunkat. A szenvedély és a félelem rabjai vagyunk.
Márpedig mindkettő az ego birodalma, és itt akar bennünket tartani. A legszebbnek és legszentebbnek tartott érzelem a legnagyobb kísértőnk és béklyónk.

A tudomány, ami napjainkra valóban bámulatba ejtő, már befogadhatatlan mennyiségű tudás tárházává lett és ésszel alig felfogható távlatokban szélesítette szemléletünket a megismerhető világról, ugyanazzal a lendülettel alaposan be is szűkített bennünket. Az ördög hajszála a történetben, ami elválaszt bennünket az Igazságtól, az a tudomány egyetlen elfogadott szűrője: az emberi készségekkel befogható világ egyedüli realitássá nyilvánítása.
Vajon mekkora lehet az a világrész, amit az emberi érzékelés felfog, és mekkora területet rekesztünk így ki? Ha most csak arra gondolok, hogy az emberi szem kevesebbet és rosszabbul lát, mint a sólyom, kevesebbet és rosszabbul hall, mint egy denevér, kevesebbet és rosszabbul szagol, mint egy kutya, hirtelen felébred bennem a kíváncsiság, mert azt sejtem, elég nagy világrészt rekesztünk ki.

El kell engedni a berögzült sémákat, és mint egy energiafolyam, átmos valami minket, és más törvények szerint gondolkodunk, érzünk, mozgunk.

A bölcs szerint a boldogsághoz le kell lassulni. Vagy megállni. Ma minden ezzel ellentétesen történik.

[…] szinte végtelen számú út van előttünk, végtelen számú kapu előtt állunk minden pillanatban. De ki a megmondhatója annak, hogy melyik a helyes? Ki és milyen mérce szerint írná rá bármelyik útra, hogy ez a rossz, amaz meg a jó? Mindegyik út helyes, hisz pont oda visz minket, ahova menni akarunk vagy menni tudunk abban a pillanatban. Mi határozzuk meg, mit akarunk és mit tudunk. Az az opció nem létezik, hogy valamit akarunk, csak éppen nem leljük a hozzá vezető utat. Ez a tévhit a legnagyobb csapdánk. Ez ment fel bennünket folyamatosan a felelősség alól. A teremtés felelőssége alól.