The ​Big Four (Hercule Poirot 5.) (Arthur Hastings 4.) 72% 12 csillagozás

Biztos nem én vagyok a célközönsége a monumentális bűnügyi történeteknek, mert sajnos menetrendszerűen mosolyogni kezdek, ha belengetik elém a szuperbűnözők világuralmi terveit. Mindig rajzfilmek főgonoszai idéződnek elém, akik fertelmesen muhaháznak, kezük ügyében egy nagy piros gombbal, amit megnyomva rögvest szétzilálhatják a társadalmat.
Ez a sztori a létező összes sablonját felvonultatja egy ilyen délutáni világmegmentő akciófilmnek: van itt őrült tudós, meg dollárjelszemű kőgazdag, félelmetes pusztító fegyverek, nagy összeesküvés, robbanás, de szerencsére itt van velünk Poirot is, aki…
Ja, nem. Többen írták már előttem, de nem tudok elmenni a tény mellett, hogy alapvetően ez egy kiköpött Sherlock Holmes kaland Moriarty professzor ellen, akiből valamiért négy lett, és még gonoszabb, mint korábban. Poirot maximum a szürke agysejtek emlegetésében, és önnön nagyszerűségének tobzódásában hasonlít magára, amúgy cselekvéspalettája egy az egyben a Baker Street detektívét idézi.
Hát hogyan képzelhető el a mindig hangsúlyozottan szellemi síkon dolgozó Poirot-ról, hogy szőnyegen csúszkál, kiugrik az ablakon, rohangál és pattog ide-oda, spoiler, ha ez egy fanfiction lenne, már szétszednék a rajongók, hogy OOC a figura. Ráadásul több dolog is kísértetiesen idézte a Sherlock Holmes sztorikat spoiler, de azoknál sokkal blődebb fordulatokkal, olyanokkal, amiken Hastingsen kívül senki nem lepődik meg igazán. Szegény az átlagosnál is sokkal kevésbé éles kés a fiókban spoiler, ennyire még Scully sem kételkedik az ufókban, mint Hastings a barátja képességeiben.
Viszont ha leszámítjuk azt, hogy mennyire valószínűtlen a kaland, és hogy semennyire sem illik a Poirot miliőbe, nem annyira rossz az összhatás. A sztori végül is olvastatta magát, egész szellemes volt, csak ne lett volna néhol annyira bárgyú, és örömmel fedeztem fel sok új angol kifejezést, amit eddig nem ismertem (cut no ice, bee in the bonnet, put salt on a bird´s tail).
De ha már galád összeesküvés, akkor inkább az Elmentek Bagdadba.
Ennél sokkal-sokkal jobbat tud Agatha Christie. Sőt, ennél csak jobbat tud.

„Ah, you are a brave man!” cried Poirot with emotion. „If we were not in the street, I would embrace you.”
I fancied that Ingles looked rather relieved.

Másodjára olvasva se szeretem jobban, sajnos. Ez inkább kémregény, mint krimi, annak minden hihetetlen mozzanatával és idegesítő karaktereivel. De legalább Hastings visszatért…

Nem igazán tudott lekötni, kicsit keszekusza volt nekem a történet.

Nem a szokványos Agatha Christie. Nekem kicsit furcsa volt.

A klasszikus Agatha Christie egy verbeli kemtortenetbe oltva. Az egyik kedvencem.