Találkozás ​a halállal (Hercule Poirot 19.) 88% 410 csillagozás

Eleinte valahogy nem kötött le annyira, mint szerettem volna. Ahogy aztán egyre inkább elmélyültünk a történetben, nagyon megtetszett. Poirot ismét zseniálisan „nyomozott”. A gyilkosra nem gyanakodtam, számomra elég meglepő volt ez a fordulat, de mint mindig, szerintem épp ezért olyan jó ez a könyv. Hagyja, hogy az olvasó tapogatózzon, de az igazságra nem tud rájönni. Nagyon jó volt.

Nos, erre a tettesre abszolut nem gondoltam. Egy kitűnő krimi Agatha Christitől, amellyel eddig nem volt szerencsém találkozni. Az exotikus kürülmények közt játszódó bűnügyi regény egy család pszichológiai drámáját dolgozza fel, s a megoldást újra Poirot bogozza ki…Kitűnő!

A történet lekötött és izgalmasnak találtam. Szép természeti tájakon játszódik. A családból mindenki gyanúba keveredhet, mert mindenkivel szemben tudott olyat tenni a mama ami nehezítette az életüket vagy kellemetlenséget okozott volna. Így külön tudomány az ellentmondásokat felderíteni és megoldani a rejtélyes dolgokat. AC és krimi kedvelőknek mindenképp ajánlom.

Fordulatos, érdekes krimi, de mégsem nevezném Agatha Christie legizgalmasabb és legjobb regényének. A hangsúly inkább a lélektani manipuláción, zsaroláson, megfélemlítésen volt, amit Mrs. Boynton élt ki éveken át családja tagjain.
A regény első fele számomra kissé vontatott, döcögős volt, ám mindezt ügyesen kompenzálta, feledtette a cselekmény helyszíne: Jeruzsálem, Petra, minden varázsával, hangulatával. Az írónő a tőle megszokott módon keverte a kártyalapokat, mindenki gyanús lehetett, hiszen mindenkinek lehetett indítéka a gyilkosság elkövetésére. A zseniális Poirot ki is bogozza a szálakat, megfejti a rejtélyt, feltárja az igencsak meglepő okokat és persze a tettes kilétét. Megdöbbentő eredményt terít a résztvevők – és elénk, olvasók elé is. Az utolsó pillanatban persze, ahogy az írónőtől megszokhattuk.
Kellemes, szórakoztató olvasmány, mely főként a lélek bugyraiba nyújt betekintést, milyen egy elnyomó, zsarnok ember, s a vele, körülötte élők kiszolgáltatottsága, amit ők hajlamosak véglegesként kezelni.

Elég furcsa volt ez a könyv. A sztori jó volt, Agatha rendesen csűrte-csavarta a szálakat, Poirot brillírozott, de a gyilkos kiléte elég formabontó. Nem annyira durván, mint az Ackroyd-gyilkosságban, de itt sem szokványos. Csak az epilógus, csak azt bírnám feledni! Az iszonyatosan nyálasra sikeredett.

Olvasni még nem olvastam a filmet is rég láttam nem emlékeztem a csattanóra. Itt kicsit későn lépett be Poirot. Addigra már szép kis jellem rajzokat kaptunk. Bizony az idős hölgy magasan ellenszenves volt ahogy terrorba tartotta a családját. A feszültség rendesen növekedett és ahogy várható volt meg is történt a gyilkosság. Az már meglepetés volt, hogy ki és miért de bizony mindenkinek volt rá oka. Remek történet volt ez igen szórakoztató.

Bevallom, volt egy pillanat, amikor gyanakodtam az igazi gyilkosra, de gyorsan el is hessegettem a lehetőséget. Mégis hallgatnom kellett volna a megérzésemre. A.C. kitűnően ért hozzá, hogy mintegy mellékes tényként adagolja a fontos információkat, amik ott vannak a szemed előtt, de mégis elsiklasz fölöttük. És még jól meg is tornáztatja az olvasó kis szürke agysejtjeit!

Amíg nem kezdődött el a nyomozás,nekem kissé unalmas volt a sok elmélkedés,elemezgetés. Utána viszont kompenzálta Poirot azzal,hogy szinte azonnal megoldotta a rejtélyt. A gyilkos személyét újfent nem találtam el.

Szeretem, hogy Agatha Christie a jó kis meggondolkodtató krimik mellé sokszor izgalmas helyszíneket és érdekes erkölcsi dilemmákat is felvonultat. Jó volt most egy kicsit Petrában kalandozni és keresni a gyilkost. Jó volt, hogy a nyomozás része nem volt túl hosszú lére eresztve és bár – tapasztalt Poirot olvasó lévén – szinte a kezdetektől tudtam ki a gyilkos (és a motivációját is), érdekes volt a történet és a „leleplezés” folyamata is.

Leginkább azok az AC regények tetszenek, ahol a pszichológiának, a motivációnak van nagy szerepe, amik az emberi viselkedés miért-jeire keresi a választ. A Találkozás a halállal pontosan ilyen könyv.
Az emberi lélek legsötétjét mutatja be nekünk a krimik királynője. Irányítás mánia, szadista hajlamok. Nem, ez nem egy dark romance leírása és nem is egy dúsgazdag és jóképű fickó jellemzése.
A Boynton családdal valami nincs rendben. A gyerekek már felnőttek, de semmit nem tudnak a világról, csak az anyjuk által felállított szabályokat ismerik. A túlzott kontroll és megfélemlítés depresszióhoz, agresszióhoz és elmebajhoz vezet. Ebben a történetben tényleg mindenki gyanús, mivel szó szerint mindenkinek érdekében állt a zsarnoki asszony halála. Ráadásul – Poirot ezt rögtön észre veszi – mindenki hazudik. Mindenki fedez valakit vagy saját magát, de a hazugságok hálóját mindenesetre csak egy olyan lángelme tudja kibogozni, mint a mi kedvenc belga detektívünk.
Bevallom a közelében sem jártam a megoldásnak, ennek ellenére nagyon élveztem a történetet.