Poirot ​karácsonya (Hercule Poirot 20.) 90% 510 csillagozás

– Mon cher, mi a véleménye a könyvről? – tette fel első kérdését Poirot.
– Nos, szívesen olvastam, de nem fog a kedvenceim közé tartozni. – jelentette ki az olvasó.
– Oh, mon Dieu! – kiáltott a nyomozó meglepetten. – Kérem, ezt magyarázza meg!
– Nagyon nehezen indult be a történet, túl sok volt a szereplő… – habozott az olvasó.
– Túl sok volt a szereplő? – kérdezett vissza Poirot
– Igen, egy kicsit nehezemre esett beazonosítani, hogy ki-kicsoda a történetben. A bevezetés el volt nyújtva, mint a rétestészta… az egész valahogy nem tetszett. Persze a megoldás meglepett, mint mindig, de ettől még nem volt az igazi.
– Hmm… mindent értek. – Poirot az előtte lévő asztalon fekvő papírost kezdte el olvasni.
– Ez minden? Nem is bánja? – az olvasó aggodalmasnak tűnt.
– Nos, mon cher, a véleményem az, hogy mindenkinek lehetnek hibái. Az emberek nem teljesíthetnek mindig átlagon felül. De ez nem vonatkozik Hercule Poirot-ra! Én mindig kellő alapossággal végzem a dolgom. Enfin, a hiba önben kell, hogy legyen!
– Nos, talán nem voltam a megfelelő hangulatban… remélem, nem haragszik. – tördelte kezét továbbra is aggodalmasan az olvasó.
– Önre, drága barátom, jamais. – Poirot megnyugtatóan nézett a fiatal lányra. – Találkozunk hát a legközelebbi nyomozás alkalmával?
– Mindenképpen ott leszek, Monsieur Poirot!

Egy újabb igazi Poirot nyomozás. Ismét nem csalódtam, egy remek sztorit kaptam nagyszerű nyomozással. Tetszett, ahogy lassan kibontakoztatva beleláthattam a család minden tagjának a kis rejtelmeibe, és a csalafintaságokba is. Bevallom sose jöttem volna rá, hogy ki a gyilkos :))) Igazi meglepetésként ért a gyilkos kiléte, a módszer levezetése pedig zseniális Poirot-tól!

Nem volt rossz, bár annyira kiemelkedően jó sem volt. A legtöbb szereplőt bírtam, egészen sokféle lett a gárda mind stílusra, mind személyiségre. Azt nem értettem, hogy ezt az öregurat hogyan hagyhatták ennyi ideig is életben?! Tényleg olyan a személyisége, hogy könyörög azért, hogy gyilkolják meg…

Kedvencek: Poirot Sugden főfelügyelő bajsza körüli szövegei és gondolatai! Haláliak ezek a részek! A két kedvenc szereplőm mégis Tressilian, a komornyik és Stephen, az idegen voltak.

Morc: https://hagyjatokolvasok.blogspot.hu/2016/12/ac-poirot20.html

A Halál a Níluson után azt hittem, hogy mostanra olvastam már annyi Agatha Christiet, hogy simán rájövök a gyilkos kilétére. És hát nem meglepő, de hatalmasat tévedtem!
Olvasás közben mindig másra gyanakodtam, szinte mindenki felmerült bennem, csak a tényleges gyilkos nem. Pedig ahogy megtudtam a megoldást, rájöttem, hogy tényleg csak neki lett volna rá alkalma.
Zseniális, ahogy az összes többi AC regény is.

Poirot nem az a fajta ember, aki karácsonykor csendesen elüldögél a kandallója mellett és forrócsokit kortyolgat. Naná, a forrócsoki nem maradhat el, de különös érzéke van ennek a kis belgának, ahhoz, hogy még ünnepnapokon is belecsöppenjen egy gyilkosságba. Bármennyire is írja az ajánlójában Agatha, hogy most másképpen komponálta meg a gyilkosságot, azért csak egy klasszikus esettel van dolgunk. Vidéki ház, tehetős tulajdonos, egy öregúr, akit meggyilkoltak… Ez persze semmit sem rontott a könyv érdeméből, sőt éppen ezeket a történeteket szeretem a legjobban, magával tud ragadni a hangulata!

Továbbra is 5 csillag! Még majd írnom kell róla.
–
Ez az egyike az író remekeinek. Lélektanilag és logikailag is jól felépített történet, Poirot-bravúr.
Most úgy olvastam megint, hogy eszembe jutott a megoldás/nem minden újrázásnál van így:)/-ám cseppet sem volt zavaró, megfigyeltem az „elejtett” és elrejtett nyomokat, apróságokat.
Mellesleg egy jó megfigyelő már nagyon sok mindent kitalálhat a regény folyamán, de a végső csattanót nem biztos!
Természetesen maga a gyilkosság megint a lehetetlenségig abszurd, csakhogy az igazi lényeg a pszichológiai elemzés. Ma talán ez már nem újdonság, de Agatha Christie korában úttörő lehetett, az ő legjobb könyveit pont ez emeli az átlag fölé.
Karácsony és rémség-ugye milyen borzalmas is lehetne?:)) Csakhogy A.C. nem enged belesüppedni ebbe, van megoldás, van „nemezis”, és van megbékélés is. Talán karácsonykor ez is szükséges.

Izgalmas volt ez a történet is, mint mindig. Mindig újabb és újabb fordulatok történtek ami alapján a korábbi elképzelések épp az ellentétére fordultak. Volt sok rejtély, megmagyarázhatatlan viselkedés, gyanús cselekedet sok elhallgatott tény. Lassan, lassan a helyére kerültek a dolgok és meggyónták az elhallgatott tényeket az illetékes jelenlévők. Arra pont nem gondoltam volna aki elkövette a bűncselekményt, mert annyira nem releváns. Mint ilyen bűncselekmények esetén sejthető mindenkinek lett volna olyan sérelme ami miatt szobakerülhet mint tettes. Jó kis karácsonyi krimi, igaz a karácsonyi ünnep ez alkalommal elmaradt a gyászos cselekedet miatt.

Azon kívül, hogy a címben szerepel a karácsony, valahogy olvasás közben egyáltalán nem volt olyan érzésem, hogy ez karácsonykor játszódik…pedig azt gondoltam a gyilkosság előttig azért valahogy jobban átjön a dolog, de ez nem így lett, ettől függetlenül a gyilkos kiléte és Poirot beszélgetései nagyon érdekesek voltak és hiába volt mindenki gyanúsított mégsem találtam el ki is az. XD

Egy Lee soha nem felejt, és éveken át hordozza magában a múlt sérelmeit! Egy Lee csökönyös, bosszúálló, és jellemzően nem kedveli a családtagjait. Így hát a közös karácsony nagyjából sejthető mértékben lesz meghitt, főleg, hogy a vártnál is több rokon toppan be az ünnepre, és ajándékbontás helyett gyilkossággal indul a buli. Az áldozat a népszerűtlen, nem éppen jellemgróf családfő, aki nem sokkal korábban szólt be kompletten a díszes társaságnak, és nem átallta ezt cudar jó mókának vélni. De vajon melyik családtag lehetett a tettes? A holland festményre hasonlító nő, a vadnyugati színész külsejű fickó, a lágy lovagarcú fiú, netán a kitömött tőkehal képviselő? Hosszú még a gyanúsítottak listája, közben Sugden főfelügyelő külsejének többen is elismeréssel adóznak: a spanyol lány jóképűnek véli, Poirot pedig elbűvölődik annak csodálatos bajuszától, és szőrápolási tippeket kér.
A nyomozás közben feltűnik egy álbajusz, eltűnik egy ágyúgolyó, „és az embernek hirtelen az az érzése támad… mintha már mindez megtörtént volna egyszer…” Mert hát „mi jut mindig a jófiúnak a családban? Egy farba rúgás.”
A könyvből kiderül, hogy Angliában mindennek más szaga van, hogy minden ember rettenetesen egyforma, mert „amelyik éppen nem birkára hasonlít, annak meg nyúlpofája van”, hogy a hangszóróba harisnyát és kesztyűt tömve halkan lehet mulatni, hogy Poirot lassan gyóntatóatyává válik, és a frászt hozza a környezetére egy velőtrázó sikoltással, hogy a mártíromság tényleg nem menő, és hogy nincs igazi karácsony lufik, pörkölt mazsola (!) és központi fűtés nélkül.

„Azt akarja mondani, főfelügyelő – recsegte –, ez az az átkozott eset, amiről a detektívregényekben olvas az ember, ahol valakit egy bezárt szobában nyilvánvalóan természetfölötti erők gyilkolnak meg?”

Hmm.. Szegény Poirot még karácsonykor sem pihen. Nincs is jobb, mint amikor ünnepi díszbe öltözik az egész ház és mindenhol a piros szín dominál. Kivéve, amikor a piros jelen esetben vér, sok vér. AC az ajánlóban sógorának írt, aki panaszkodott, hogy Agatha puhány lett. Erre ez a véres mű lett a válasz. Sok szereplő, egy furcsa áldozat és mindenki gyanús. Bárki elkövethette a gyilkosságot, mert mindenkinek volt indítéka. Habár egyre gyakorlottabb krimi olvasó vagyok, a gyilkos kiléte annyira meglepett, mint a Gyilkosság az Orient Expresszen műben. Szerintem ez AC legjobb krimijei közé tartozik.