Poirot ​bravúrjai I-II. (Hercule Poirot 38.) (Arthur Hastings 10.) (Felicity Lemon 8.) 85% 111 csillagozás

Izgalmas, érdekes, frappáns Poirot novellákat kaptunk ebben a kötetben. Nagy örömömre szolgált, hogy ismét találkozhattam Hastings kapitánnyal, akit így a sorozat vége felé már kezdtem hiányolni. A történetek nénelyike nagyon ismerősnek tűnt. Egyik-másik valószínűleg a sorozatból, volt olyan, ami korábbi Poirot regényre hasonlított, de volt olyan is, amit egészen Sherlock Holmes-osnak éreztem.

Tizennyolc novella, elbeszélés, mely szép kerek történetet mutat be.
Nem győzök csodálkozni Agatha Christie leleményességén. Szinte mindenből, minden helyzetből tud egy jó kis krimi történetet kanyarítani. Voltak ismerős történetek, melyeket jobban kidolgozva, regény formában már olvastam.
Szerintem ezek a rövid kis történetek nagyon is megállják a helyüket. Van elejük, tartalmuk, megoldásuk – mindez pár oldalban. Néha nem is kell több. Kellemes kikapcsolódáshoz ideális ez a könyv.

Töredelmesen megvallom, hogy bizony egy-két novella felett átsiklottam a gyűjteményből olvasás közben. Ennek három oka van:
– Ez volt az utolsó Poirot-könyv, elmondhatom magamról, hogy immáron mindet olvastam. Mivel nem igazán pihentettem a kis belgát, egy kicsit túladagoltam már magam a kalandjaiból, úgyhogy valamelyest lanyhult az érdeklődésem.
– Ezek közül a novellák közül jó párnak láttam már a megfilmesített verzióját (ugyanis párhuzamosan a sorozatból is az utolsó évadnál járok, csoda, ha túladagolásom van?!), és ezek olyan jól sikerültek, hogy teljesen bevésődtek az emlékezetembe, így már az elején ismertem a csattanót…
– Nem szeretem a novellákat, Poirot-történetek esetében pedig különösen nem, mert hiányolom a bűntény felderítésének aktusát, a módszerek kibontakozását. Itt piff-puff, Poirot közli a megoldást, bedob pár szellemes beszólást, mi meg ámulunk-bámulunk. Csak én nem, mert ez nekem uncsi.

Szóval nem lett a kedvencem, ami elsősorban még mindig a műfaji sajátosságok miatt van így, de leszögezném, hogy a Poirot-sorozat novelláskötetei közül ez tetszett a legjobban, ebben vannak a legemlékezetesebb történetek. Jó pont viszont, hogy visszakapjuk rég nem látott Hastings kapitányt, akinek köszönhetően igazán humoros könyvet vehetünk a kezünkbe.Szórakoztató olvasmány, és mivel az emberek többségében nincs meg az én alapvető ellenszenvem az ilyen nyúlfarknyi írások iránt: hát jó szívvel ajánlom.

Négy és fél csillag, mert imádom ezeket a „kisszíneseket” Poirot hétköznapjaiból, még akkor is, ha a bűntény, a novella forma miatt, könnyebben kitalálható. A hiányzó fél csillag a fordításnak szól (gondolok itt pl. a no use to cry over spilt milk „kiömlött tej fölött kár sírni” sírnivaló tükörfordítására), na meg annak, hogy Vera Roszakoff grófnő és Poirot között nem is szikrázik annyira a kémia (ebből a történetből a filmverziót jobban szeretem), hogy Japp egyszer faragatlanul undok volt kedvenc belga nyomozómmal, és hogy Miss Lemon csak a legutolsó novellában szerepelt.

Egyfajta 'egyperces' krimikként olvastam, és próbáltam kitalálni, mi lehet a megoldás. Némelyik novella lenyűgözött, volt pár ismerős, ami más regényére emlékeztetett az írónőtől, de volt olyan is, hogy 'ezt meg hogy és honnan', mintha csak egy kalapból húzta volna elő a megoldást Poirot. Vagy AC. :)
Mindenesetre Hastings kapitány örök kedvenc 'krónikás Watson' marad :)

Több elbeszélés, amely mind Poirot mester zsenialitásáról tanúskodnak Hastings elbeszélése alapján. Közben megjelenik Japp felügyelő is, ami csak fokozza a hatást.

Bár a kötetek 4 fordító munkájának eredményei, a történetek zömét Schidló Éva fordította, és ezek jóformán értékelhetetlenek. A fordítása inkább ferdítés: értelmetlen mondatok, az angol szavakat gyakran ellenkező értelműnek fordítja vagy valami olyannak, ami messziről láthatóan is kilóg a szövegkörnyezetből.
A bakik megfejtése közben sokszor kellett az eredeti szöveghez nyúlnom, hogy rájöjjek, mire is gondolt a “költő”. Így azt is észrevettem, hogy sok esetben átkölti a szöveget (pl. a „could not possibly have committed the crime” szövegben nála megölni az áldozatot lett, ami szigorúbban véve a „nem követhette el a bűncselekményt” lenne).
Azt a korábbi olvasásaimból már sejtettem, hogy ez a Hunga-Print kiadás nem lesz a szívem csücske (emlékeim szerint ennél a kiadónál találkoztam azzal, hogy Hastings tegezi Poirot-t), de ebből a részből sajnos csak ez a kiadás volt elérhető közelségben.
Mondhatnám, hogy a csillagozás AC-nek szól, de az átköltések miatt ebben nem vagyok teljesen biztos. Mindenesetre az alap sztorik tetszettek, ezért kap annyit, amennyit.

Régebben már olvastam, és most úgy döntöttem újból előveszem és jót mulatok Poirot esetein.
Annak ellenére, hogy már tudtam, azaz bizonyos novelláknál emlékeztem a gyilkos kilétére, még így is érdemes volt újraolvasnom.
Érdekes, vicces megspékelve a drága Poirot-stílussal. Egyszerűen sosem bírom megunni a kis belgát!
Viszont most az sem kerülte el a figyelmemet, hogy több helyesírási hiba volt benne, illetve olyan szószerinti fordítások, amik lehúzták a korábbi értékelésemet.

Alapvetően nem vagyok oda a novellákért. Mire beleélem magam, addigra vége kb.
AC-t kedvelem, még évtizedek távlatából is teljesen megállják a helyüket a történetei, hát nem mostanában írta őket. Ez a könyve velem egyidős, pont ez is az oka, hogy letöltöttem, és szép lassan elolvasgattam a kis Poirot novellákat. Egyik másik ismerősnek tűnt, vagy talán csak hasonlít más könyveire, nem tudom. Összességében jónak tartom ezt a művet, 1-2 olyan történetet találtam csak, ami nem fogott meg igazán.

Remek kis történetek, emészthető adagokban. Sajnos sokat már ismertem a filmsorozatból, de mindig élvezet Poirotról és Hastingsről olvasni.