Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Nemezis (Miss Marple 12.) 422 csillagozás
Alig másfél év telt el azóta, hogy Marple kisasszony megoldott egy bizonyos rejtélyt az Antillákon, s ezzel sikerült néhány ifjú hölgy életét megmentenie. „Nyomozótársa”, a goromba, de aranyszívű Mr. Rafiel időközben meghalt, ám ügyvédei útján, levélben utólag még megkéri az öregkisasszonyt: göngyölítsen fel (neki teendő személyes szívességként) egy újabb bűnügyet. Azt azonban, hogy miről volna szó, nem részletezi.
Apránként derül ki, hogy itt nem ifjú hölgyeket kell megmenteni – az ifjú hölgyek (mint utóbb kiviláglik, szám szerint ketten) már meghaltak, sőt, már a gyilkost is elítélték. De hiába hogy a bűnös raboskodik, amint Marple kisasszony újra felveszi a fonalat, tovább szaporodik a halottak száma, mi több, őt magát is halálos veszedelem fenyegeti, s bizony ha Mr. Rafiel nem nyújtana neki hatékony segédkezet a túlvilágról… Marple kisasszony, mint mindig, természetesen most is megússza, pedig Nemezisként, a bosszú istennőjeként még a „három Párkával” is farkasszemet… (tovább)
Eredeti megjelenés éve: 1971
A következő kiadói sorozatokban jelent meg: Agatha Christie – A krimi királynője Európa · Fekete Könyvek Európa · Agatha Christie – „keretes” könyvek Európa, Magyar Könyvklub · Agatha Christie Helikon
Enciklopédia 6
Szereplők népszerűség szerint
Helyszínek népszerűség szerint
Kedvencelte 20
Most olvassa 13
Várólistára tette 91
Kívánságlistára tette 60

Kiemelt értékelések


Ez az egyik kedvenc AC regényem, mert akárcsak az Egy marék rozs, tele van rengeteg keserédes történéssel, rendkívül drámai és bevallom, hogy miközben olvastam sírtam is rajta, pedig már nem először volt a kezemben.
A sztori alapja, hogy Miss Marple régi barátja és amatőr nyomozótársa Mr. Rafiel, hirtelen életét veszti, ám a síron túlról üzen az öreg hölgynek és a segítségét kéri egy réges-régi, a családját is érintő gyilkossági ügyben.
Az eset már évtizedekkel ezelőtt történt, a gyilkost elítélték, az áldozatot szinte már mindenki elfelejtette, akik pedig még emlékeznek, igyekeznek nem gondolni a szörnyű eseményekre.
Leginkább az fogott meg ebben a kötetben, hogy az írónő igyekezett felhívni a figyelmet a szeretet és a szerelem túlzó, megszállottságba és beteges ragaszkodásba átcsapó érzéseire és veszélyire.
Mindenképpen fontos még megemlítenem, hogy akik eddig csak a legutóbbi filmet látták, azok sürgősen olvassák el a könyvet, hiszen a kettő rengeteg mindenben különbözik egymástól.
Bővebben pedig: https://klodettevilaga.blogspot.com/2019/06/konyvkritik…


Egyáltalán nem éreztem unalmasnak, nekem nagyon tetszett! :)
Agatha zsenialitása itt is megmutatkozott, habár ez még csak a második könyvem volt tőle, de úgy érzem, nem fogok benne csalódni a továbbiakban sem.
Izgalmas, érdekes és magávalragadó történet volt. Egy kicsit lassan indult el, de engem ez nem zavart.
Bekerült a kedvenceim közé! :)


Hát nem ez a könyv A.C. legizgalmasabb története, de akkor is nagyon tetszett. Imádom, ahogy Miss Marple úgy tesz, mintha egy törékeny, buta kis öregasszony lenne és így kiszed mindenkiből minden infót. Lassan indul be a történet és csordogál folyamatosan. Aztán a végén beindul rendesen. Nekem gyanús volt kicsit az a személy, aki aztán, mint kiderül, a gyilkos, de folyamatosan ide-oda rángatja az embert A.C. úgyhogy néha erre gondoltam, néha meg másra :) Ezért imádom! Meglepett azért a vége, erre nem gondoltam.


(Nem lehet azt mondani, hogy nincs majdnem minden könyvhöz egy sztorim. Igenis van, ezúttal is – méghozzá nem is rögtön egy, inkább sok kicsi, szóval… Váljék egészségetekre!)
Középiskolában volt egy tanárom (bár inkább nevezném felügyelőnek, amennyire a tanítás érdekelte, de mindegy is, ez egy egészen más sztori és higgyétek el, nagyon alapos és kiborító…), aki állítása szerint az összes Agatha Christie-könyvet olvasta. Mondta ezt akkor, mikor éppen az Egy marék rozs vége felé járva vártam a csodát (abban a suliban nagyon mást nem is lehetett, haha) két óra között és már majdnem elspoilerezte, de nem hagytam neki. Azóta magamban csak Poirot-nak hívom spoiler és szinte minden AC-olvasás közben eszembe jut, mert szinte biztos vagyok benne, hogy nem mondott igazat, sokkal inkább nagyot. (Ebben is jó volt, ellentétben a vélt vagy valós tudása átadásával. Hmm… Mondanám, hogy amennyiben olvassa ezt, elnézést kérek tőle, de nem. Tőle biztosan nem.) De hát nem álltam le vele társalogni az általam már olvasottakról, mert könnyen lehet, hogy a végén még megfogtam volna egy-két momentumot illetően. off
Azt ne kérdezzétek, miért pont itt és most kellett ennek kijönnie belőlem, de már olyan régen bökte a csőrömet és rendre mindegyik Christie-értékelésnél valami más szakadt ki, hogy már muszáj volt ellőni. Emlegettem Poirot-t – mert hát tényleg bajuszos emberről beszéltem –, holott meg kell mondjam, akármennyire is tetszik a kis belga nyomozó (ez most úgy hangzik, mint valami gyerekkönyv. Szerzői jogok: stip-stop!) csavaros észjárása, amit olvasóként elsajátítani nem egyszerű – de egy idő után tényleg lehet, higgyétek el –, valamiért Miss Marple, mint karakter, sokkal kedvesebb számomra. Hiszen mindannyian ismerünk ilyen kedves, aranyos, vidéki kisnyugdíjas nagyi-küllemű, mindeközben pedig rettentő módon minden lében kanál-típusú kisasszonyokat, akik mindig, mindenkiről, mindent (is) tudnak. (Nekem is vannak ilyen szomszédaim például, bár nekik inkább a folyamatos bezártság megy az agyukra, semmint a megfigyelési képességeiket fejlesztik – ők szimplán ilyenek, de sajnos ahelyett, hogy mindez jópofa és megmosolyogtató lenne, sokkal inkább ijesztő. Ti is annak gondolnátok, ha minden reggel az ablakból figyelnének. off Még az is tetszik, hogy nem azt a fennhéjázó stílust hozza, mint Poirot, inkább a visszafogott, tényleg jó benyomást kelteni akaró öreg nénikét, aki azért résen van, ha kell. (Márpedig itt mindig résen kell lenni, nem semmi ez az Anglia… Mind the gap!)
Az Antillákon történt rejtély(ek) megoldását követően olvastam most egy újabb Miss Marple-sztorit, egy folytatást, amit gyakorlatilag az előzmény óta vadásztam folyamatosan és mostanra sikerült leakasztani belőle egy kellemes használt példányt, ami már csak azért is lesz kedves a számomra, mert szeretem az ilyen könyveket – olyan ez, mint a bor, illetve spoiler: az idővel nemesedik, válik finomabbá, értékesebbé. off Hovatovább, mivel nem vagyok valami nagy szakértő a műveit illetően és eléggé össze-vissza olvasom a könyveit, nem tudom, mennyire a folytatások, illetve átfedések mestere Agatha asszony, eleinte nagyon élveztem a könyvet, majd jött egy kis bizonytalanság, miszerint tényleg szükség volt-e rá? Aztán megint nagyon jó volt. Később megint kevésbé élveztem. Fura, pedig alapvetően nagyon szeretem az írásait, de ennyire hullámzó érzéseim még egy kötettel kapcsolatban sem voltak. Egy stabil és nagyon magabiztos négyest viszont így is megérdemel a Nemezis, mert tele van még Christie-től is váratlan és meglepő húzásokkal, szóval semmiképpen nem nevezném gyengének, egy pillanatig sem. Karakterábrázolása továbbra is tökéletes, a történet nem egy újabb bőrlenyúzása valamelyik korábbinak, tehát részemről az összkép teljesen pozitív. (Ellőhetném, hogy szeretnék én is ilyen jól, meg ilyen jókat írni, de alapvetően másban utazom, hiába nagy álmom egy humoros krimi/thriller megírása… még a többi tervvel sem vagyok kész!) Talán csak annyi lehet a hangyányi probléma (már ha ez az), hogy még egy AC-kihívást bevállaltam idénre, úgyhogy mostantól havi kettővel fogok áldozni a krimikedvelő énem oltárán. De hát amíg élünk, remélünk és míg idegszálunk van, nem lankadunk!


Az eleje nagyon döcögősen indult, azt hittem sosem jutok a végére. :) Unalmas volt vontatott, aztán kb a felénél nagyon jól beindult és akkor már tetszett. :) A végére jó történet kerekedett belőle. :) Miss Marple karaktere talán ebben a könyvben volt a legjobb. :) Kár hogy az eleje nem volt jó, így csak 4 csillagot kap. :)


A kelekótya kávénénike újra felölti a bolyhos, rózsaszín gyapjúsálját a fejére, ez lévén szokásos viselete a megtorlás istennőjeként. A kotnyeles nagyijelleg ismét pazar álcának bizonyul: két fonalmárka és növényápolási tipp közt csupa értékes infót kaphatunk a minket érdeklő gyilkosságokról.
A lassú, de szerintem csöppet sem unalmas nyomozás során felsejlik egy régi bűnügy, és hamarosan baljósabb a hangulat, mint az x-akták nyitózenéje. Megtudjuk, mi a legfélelmetesebb szó, melyik a legfélelmetesebb növény, sőt, valaki nem átallja Miss Marple-t a legfélelmetesebb nőnek nevezni, akivel valaha is találkozott. Mindennek tetejébe még egy félelmetes házban is járunk, amelynek légkörében kiszimatolható a bánat, a feszültség, ráadásul romos a kertje, három lakója közül az egyik állandóan ijedten nézeget a háta mögé, és még a teasüteményük is száraz és ízetlen.
A nyomozás sikerétől nemcsak az igazságszolgáltatás, hanem a húszezer fontos mesés summa is függ, amely ugyan aprópénz manapság, de legalább vehetünk rajta egy doboz cukrozott gesztenyét, és tán eljutunk az operába is. Megtudjuk, hogy az egyetemi hallgatók rendszerint nagyon erőszakosak, hogy ezek a mai fiatalok megrongálják a járműveket, betörik külföldi követségek ablakait és köveket hajigálnak, és hogy a fiatal lányok természetesen még mindig a csirkefogókat preferálják a jóravaló srácok helyett.
Nyomasztó, ódon, különleges történet ez, akár a regénybeli, egykor vaníliától illatozó, de most iszalagtól fehérlő, burjánzó, rejtélyes kert.
Kedvenc mellékszereplőm a jámbor juhászkutyára emlékeztető Wanstead professzor, akinek megjegyzései apró vakkantásokban buggyantak ki a száján. :)
„Minthogy jóformán egész életemet fiatalok között töltöttem, úgy szemlélem az életet, mint a múló idő egy szakaszát, amely önmagában véve is teljes. Mint ahogy Eliot mondja: “A rózsa pillanata meg a tiszafa pillanata ugyanaddig tart.” ”


Azért vettem el fél csillagot, mert kissé nehezen indultunk el. Szeretem a gondos, hímzéshez hasonló leírásokat, de most picit soknak találtam.
A visszafelé nyomozós könyvek egyébként is kedvencek, mert jól megmutatják hány helyen tudunk félreértelmezni, mellényúlni, rosszul dönteni, és egy ilyen súlyú tettnél igen nagy erővel bír.
Nem mondom, hogy már az elején tudtam, hogy a mi a helyzet, de a közepe után elkezdtem én is összeilleszteni a halvány darabokat, már amit megtudtam. Sajnos nem jöttem rá, hogy a ki a gyilkos, de majdnem :)
Kellemes, jó szórakozás volt.


Nem ez volt életem legizgalmasabb Miss Marple regénye, pedig a feldolgozás alapján azt hittem nagyon szeretni fogom. Direkt nem is néztem végig, azonban utólag jöttem rá, hogy teljesen eltér a film a könyvtől.
Az eleje számomra vontatott volt, igaz, olvastam az előzményét, de a sok visszautalás között mégis elvesztem. Nagyjából a könyv felénél kezdtek felgyorsulni az események, ott kezdett el igazán érdekelni engem is. A tettes kilétét sikerült kitalálnom, és szokásomtól eltérően most több utalásra figyeltem fel és jöttem rá a miértjére, mint szoktam. Egy idő után rááll az ember agya Christie módszerére, de ennek ellenére is szórakoztató és szerethető marad.
Népszerű idézetek




– Kikérhetné a bankigazgató tanácsát ott, önöknél, Miss Marple. Valóban, ez… sohasem tudja az ember, mire lesz szüksége rossz idők esetén…
– Az egyetlen dolog, amire rossz idő esetén szükségem van, az esernyőm – jelentette ki az öreg hölgy.
245. oldal




Állítólag ma korábban érnek a lányok. Ez igaz testi értelemben, de ha mélyebbre ásunk, jóval későbben érnek és maradnak gyerekek. Gyerekesen öltözködnek, gyerekes a lobogó hajuk, sőt még a miniszoknyájukkal is a gyerekességnek hódolnak. A baby-doll hálóruha, a képes trikók, a sortok – gyerekdivat. Nem akarnak felnőttek lenni – nem akarják vállalni a vele járó felelőséget. Ezzel szemben, mint minden gyerek, azt kívánják, hogy felnőttnek tartsák őket, és szabadon tehessék mindazt, amit ők felnőtt dolognak tartanak.
147. oldal




Tudta, hogy megbízhatatlan, tudta, hogy semmirekellő, csakhogy ilyesmi még nem tántorított el egyetlen lányt sem a fiújától. Nem bizony. A fiatal, lányok szeretik a csirkefogókat. Mindig is szerették. Beléjük szeretnek és meg vannak győződve róla, hogy ők majd megváltoztatják. A kedves, jóravaló, megbízható férjjelölteknek pedig az én időmben azt válaszolták, hogy testvérként fogják szeretni őket, amivel azok a legkevésbé sem érték be.
273-274. oldal (Európa, 2011)




Miss Marple egy percig sem kételkedett képességében, hogy kideríti, amit lehet. Hiszen ő is amolyan fecsegő, bájos öreg hölgy, akitől elvárják, hogy csacsogjon, kérdéseket tegyen föl, látszólag csupán pletykára éhes kérdéseket. Majd mesél a gyerekkoráról, ezzel elérheti, hogy az egyik nővér a saját gyerekkoráról meséljen. Beszél ételekről, amiket evett, cselédekről, rokonokról, utazásokról, házasságokról, születésekről…és…ó, igen…halálról. Nem szabad különös érdeklődéssel fölpillantania, ha egy halálesetről értesül. Ó, nem.
VIII. : A három nővér




– Gondolja, hogy ennyi időn át elevenen él a gyűlölet? – kérdezte Miss Marple.
– Ó, hogyne. Azt hiszem, évekig tudunk gyűlölni valakit.
– Nem – mondta Miss Marple. – Szerintem idővel lelohad a gyűlölet, elenyészik. Még ha próbáljuk is mesterségesen ébren tartani, nem sikerül. Nem olyan erős érzelem, mint a szeretet.
213. oldal




Szerelem… szerelem… – mormolta Miss Marple – igen…ez félelmetes szó.
222. oldal
Népszerű triviák



Miss Marple-t másodszor láthatjuk Nemezisként, már a Rejtély az Antillákon egyik fejezetében is így utalt rá Agatha Christie.
Kapcsolódó könyvek: Agatha Christie: Nemezis
1 hozzászólásA sorozat következő kötete
![]() | Miss Marple sorozat · Összehasonlítás |
Említett könyvek
- Anton Pavlovics Csehov: Három nővér
- Robert Louis Stevenson: Jekyll és Hyde
- William Shakespeare: Hamlet
Ezt a könyvet itt említik
Hasonló könyvek címkék alapján
- Daphne du Maurier: A Manderley-ház asszonya 91% ·
Összehasonlítás - Arthur Conan Doyle: A sátán kutyája 89% ·
Összehasonlítás - Thomas Harris: A vörös sárkány 88% ·
Összehasonlítás - Stephen King: Állattemető 89% ·
Összehasonlítás - Stephen King: Kedvencek temetője 89% ·
Összehasonlítás - John Fowles: A lepkegyűjtő 83% ·
Összehasonlítás - Jack Ketchum: A szomszéd lány 90% ·
Összehasonlítás - Mario Puzo: Az utolsó keresztapa 80% ·
Összehasonlítás - Mario Puzo: A Keresztapa 94% ·
Összehasonlítás - Wilkie Collins: A fehér ruhás nő 84% ·
Összehasonlítás