(Nem lehet azt mondani, hogy nincs majdnem minden könyvhöz egy sztorim. Igenis van, ezúttal is – méghozzá nem is rögtön egy, inkább sok kicsi, szóval… Váljék egészségetekre!)
Középiskolában volt egy tanárom (bár inkább nevezném felügyelőnek, amennyire a tanítás érdekelte, de mindegy is, ez egy egészen más sztori és higgyétek el, nagyon alapos és kiborító…), aki állítása szerint az összes Agatha Christie-könyvet olvasta. Mondta ezt akkor, mikor éppen az Egy marék rozs vége felé járva vártam a csodát (abban a suliban nagyon mást nem is lehetett, haha) két óra között és már majdnem elspoilerezte, de nem hagytam neki. Azóta magamban csak Poirot-nak hívom spoiler és szinte minden AC-olvasás közben eszembe jut, mert szinte biztos vagyok benne, hogy nem mondott igazat, sokkal inkább nagyot. (Ebben is jó volt, ellentétben a vélt vagy valós tudása átadásával. Hmm… Mondanám, hogy amennyiben olvassa ezt, elnézést kérek tőle, de nem. Tőle biztosan nem.) De hát nem álltam le vele társalogni az általam már olvasottakról, mert könnyen lehet, hogy a végén még megfogtam volna egy-két momentumot illetően. off
Azt ne kérdezzétek, miért pont itt és most kellett ennek kijönnie belőlem, de már olyan régen bökte a csőrömet és rendre mindegyik Christie-értékelésnél valami más szakadt ki, hogy már muszáj volt ellőni. Emlegettem Poirot-t – mert hát tényleg bajuszos emberről beszéltem –, holott meg kell mondjam, akármennyire is tetszik a kis belga nyomozó (ez most úgy hangzik, mint valami gyerekkönyv. Szerzői jogok: stip-stop!) csavaros észjárása, amit olvasóként elsajátítani nem egyszerű – de egy idő után tényleg lehet, higgyétek el –, valamiért Miss Marple, mint karakter, sokkal kedvesebb számomra. Hiszen mindannyian ismerünk ilyen kedves, aranyos, vidéki kisnyugdíjas nagyi-küllemű, mindeközben pedig rettentő módon minden lében kanál-típusú kisasszonyokat, akik mindig, mindenkiről, mindent (is) tudnak. (Nekem is vannak ilyen szomszédaim például, bár nekik inkább a folyamatos bezártság megy az agyukra, semmint a megfigyelési képességeiket fejlesztik – ők szimplán ilyenek, de sajnos ahelyett, hogy mindez jópofa és megmosolyogtató lenne, sokkal inkább ijesztő. Ti is annak gondolnátok, ha minden reggel az ablakból figyelnének. off Még az is tetszik, hogy nem azt a fennhéjázó stílust hozza, mint Poirot, inkább a visszafogott, tényleg jó benyomást kelteni akaró öreg nénikét, aki azért résen van, ha kell. (Márpedig itt mindig résen kell lenni, nem semmi ez az Anglia… Mind the gap!)
Az Antillákon történt rejtély(ek) megoldását követően olvastam most egy újabb Miss Marple-sztorit, egy folytatást, amit gyakorlatilag az előzmény óta vadásztam folyamatosan és mostanra sikerült leakasztani belőle egy kellemes használt példányt, ami már csak azért is lesz kedves a számomra, mert szeretem az ilyen könyveket – olyan ez, mint a bor, illetve spoiler: az idővel nemesedik, válik finomabbá, értékesebbé. off Hovatovább, mivel nem vagyok valami nagy szakértő a műveit illetően és eléggé össze-vissza olvasom a könyveit, nem tudom, mennyire a folytatások, illetve átfedések mestere Agatha asszony, eleinte nagyon élveztem a könyvet, majd jött egy kis bizonytalanság, miszerint tényleg szükség volt-e rá? Aztán megint nagyon jó volt. Később megint kevésbé élveztem. Fura, pedig alapvetően nagyon szeretem az írásait, de ennyire hullámzó érzéseim még egy kötettel kapcsolatban sem voltak. Egy stabil és nagyon magabiztos négyest viszont így is megérdemel a Nemezis, mert tele van még Christie-től is váratlan és meglepő húzásokkal, szóval semmiképpen nem nevezném gyengének, egy pillanatig sem. Karakterábrázolása továbbra is tökéletes, a történet nem egy újabb bőrlenyúzása valamelyik korábbinak, tehát részemről az összkép teljesen pozitív. (Ellőhetném, hogy szeretnék én is ilyen jól, meg ilyen jókat írni, de alapvetően másban utazom, hiába nagy álmom egy humoros krimi/thriller megírása… még a többi tervvel sem vagyok kész!) Talán csak annyi lehet a hangyányi probléma (már ha ez az), hogy még egy AC-kihívást bevállaltam idénre, úgyhogy mostantól havi kettővel fogok áldozni a krimikedvelő énem oltárán. De hát amíg élünk, remélünk és míg idegszálunk van, nem lankadunk!
spoiler
