– A fenébe is! – kiáltottam fel. – Azért költöztem le ide, hogy vegetáljak, és bájos kis helyi botrányokkal foglalkozzak. Még hogy bájos helyi botrányok! Rágalmazás, gyalázkodás, otromba stílus és gyilkosság!
Úgy tűnik, hogy a nyugodt falusi élet már 80 évvel ezelőtt is csak egy vágyálom volt.
Orvosa javaslatára Jerry Burton húgával együtt London nyüzsgő forgatagából egy álmos kisvárosba falura költözik, ám néhány napon belül világossá válik számukra, hogy Lymstock minden, csak nem éppen a nyugalom szigete.
Nem elég, hogy szinte minden nő névtelen zsaroló leveleket kap, de rövid időn belül két különös haláleset is történik, a rendőrség pedig (ismét) csak a sötétben tapogatózik.
Az eseményeket Jerry szemszögéből látjuk, aki félig-meddig maga is önjelölt nyomozónak áll, amihez tökéletes ürügyként szolgál, hogy csinos húga is egyike a rágalmazó levelek címzettjeinek.
Annak ellenére, hogy az írónő a Nem zörög a harasztot tartotta az egyik legjobb regényének nálam sajnos nincs ott a top 10 Agatha remekmű között.
Igazából nem is értem, hogy miért kellett beleírni ebbe a könyvbe Miss Marple-t, hacsak nem azért, mert a nevével fémjelzett sztori kelendőbb volt, mintha csak az ismeretlen nyomozónk szerepelt volna a kötet borítóján.
A kedves kis vénkisasszony csak az utolsó 100 oldalon tűnik fel a színen néhány találóan talányos mondat erejéig és tulajdonképpen nem sokat tesz hozzá a nyomozáshoz, végül mégis ő aratja le a babérokat.
Jerry Burton ezt viszont egy cseppet sem bánja, mivel ekkor már minden gondolatát lefoglalja a nagybetűs szerelem, amikor végre észreveszi, hogy a rút kiskacsa jelmez valójában egy hattyút takar.
A jól kidolgozott karakterek mellett a regény erénye, hogy mind Jerrynek, mind a húgának kifejezetten jó humora van, így kellemes kikapcsolódás két fajsúlyosabb olvasmány között.
Összességében a már megszokott Agatha recept szerinti izgalmas és szórakoztató történet, amibe ezúttal egy jó nagy kanálnyival több romantika és egy egy-két csipetnyivel kevesebb feszültég került.
Bár az 1942-es keletkezési idejének világpolitikai eseményeit figyelembe véve ezen nincs is mit csodálkozni, valószínűleg az olvasók szívesebben vettek kezükbe egy kicsit sziruposabb, pozitívabb végkifejletű kötetet.