N ​vagy M (Tommy és Tuppence 3.) 87% 522 csillagozás

Ez bizony Agatha Christie ifjúsági szekciója. A történet kissé butácska, a felénél az olvasó már egyértelműen tudhatja, hogy ki a gonosz, az „éles elméjűˮ főszereplők viszont még jó sokáig nem veszik azt észre, ami kissé idegesítő. A karakterek nagyon jók, a stílus sokkal könnyedebb, humorosabb, mint a szerző többi, úgynevezett klasszikus krimijében. Nekem éppen a hangulata miatt tetszett nagyon, a bűn kibogozása, a rejtély megoldása azonban túlságosan naiv, ifjúsági regényekre jellemzően egyszerű volt.

„Nem kellek nekik semmire. Én mondom neked, Tuppence, disznóság, hogy egy negyvenhat éves férfival el akarják hitetni, hogy már reszkető kezű aggastyán.”

Bizony, bizony a Beresford házaspár felett is eljártak az évek. Szomorúan konstatálják, hogy a titkosszolgálat berkeiben átvette a helyüket a fiatalabb generáció, a második világháború alatt már nem tartanak igényt a szolgálataikra. Úgy tűnik be kell érniük az újsághírek olvasgatásával, pedig mennyire vágynak egy jó kis izgalmas kaland után!

De szerencséjükre legalább Agatha nem feledkezett meg róluk, így Tommy és Tuppence ismét egy izgalmas és meglehetősen veszélyes küldetés részesei lehetnek.

A titkos ellenfél és a Bűnszövetkezetben nyomozópárosa ezúttal is remekel, közel 20 évvel később is ugyanolyan hasznos segítséget nyújtanak a brit titkosszolgálatnak, mint fiatalabb éveikben.

Az N vagy M egyik különlegességét az adja, hogy gyakorlatilag jelen idejű eseményeket dolgoz fel, az 1941-ben íródott regényben Tommy és Tuppence ugyanis náci kémek után nyomoz. A regény korabeli aktualitását mi sem bizonyítja jobban, minthogy ez idő tájt az MI5 a valóságban is megfigyelés alatt tartotta az írónőt.

Bár egy kissé lassan indul a történet, de nagyjából 50 oldal után egy szövevényes és izgalmakkal teli kémtörténet kellős közepén találjuk magukat, gyermekrablással és gyilkossággal megfűszerezve. Tommy és Tuppence ezúttal is inkognitóban próbál minél több információt szerezni, de az ellenfeleiket is elég kemény fából faragták, így többször is vakvágányra futnak, mire végül sikerrel teljesítik a titkos küldetés

A cselekmény mai szemmel nézve talán kissé bárgyúnak is tűnhet, de a két főszereplő karaktere és a pikírt, humoros csipkelődései már önmagában garantálják a kellemes szórakozást.

Poirot rajongóit nem feltétlenül fogja levenni a lábáról, de akik hozzám hasonlóan kedvelik a nyomozópárost ezt a történetet is garantáltan szeretni fogják.

Ráadásul ez az egyetlen Christie regény, amelyet Göncz Árpád fordított, így már csak az ő mondataiért is érdemes kézbe venni.

Ez nemcsak egy egyszerű krimi. Amellett, hogy a kedves középkorú házaspár különleges kémtörténete ez, komoly kérdéseket is feszeget. Tommynak és Tuppence-nek nehéz megbirkóznia az életkorával: már nem kapnak munkát az újabb világháború idején. Generációs gondokról is olvashatunk: gyermekeik unalmas öregeknek látják őket… Pedig nagyon vagányok, vállalják a veszélyeket, bár talán egy kicsit későn jönnek rá a kém kilétére.

Az első Tommy és Tuppence-em, de tuti, hogy ledarálom mindet!!!
Annyira cukik együtt, hogy ez már a novellákból is kiderült és mindenképp ismerni akartam az ő történeteiket is!
„Apám és anyám szeretik egymást… és hűségesek egymáshoz. Annyira, hogy ez már tiszta röhej.”
A sztori pedig igazán találó volt az adott időszakra és a feladat roppant testhezálló volt számukra.
„Mi a csuda! Haydock disznót tart?” :))))
Agatha Christie könyveihez méltón árnyék borult a tettesre a végkifejletig, hisz szokás szerint mindenki gyanús volt. Ám most végre nekem is szemet szúrt valami. Ami nem is értem, hogy kerülte el a Beresfordok figyelmét. spoiler

Ez volt az első Tommy és Tuppence történet, amit olvastam, de nagyon örülök, hogy a kezembe került. Először kicsit furcsa volt megszokni az egész történetet, hiszen korábban teljesen mást kaptam Agatha Christie tollából, így hozzá kellett szoknom, hogy ez most teljesen más. Számomra azonban ez pozitív módon volt más.
Érdekes volt megismerni két teljesen új „nyomozó” karaktert. Annyira hétköznapinak és annyira normálisnak tűnnek, hogy teljesen valószerűnek tűnik az egész.
Maga a háttértörténet elég izgalmas volt, mindig tetszik, ha valahogyan bekerülnek a történetbe világháborús események.
Teljesen ki tudott kapcsolni a történet. Imádtam, amikor Tommy és Tuppence együtt, de mégis egymás mellett, önállóan nyomoztak. Tuppence észjárása nagyon tetszik, imádom az ilyen karaktereket.

Göncz Árpád ragyogó fordításában az eddigi legjobban sikerült, kifejezetten csalogató tálalású Tommy és Tuppence történethez volt szerencsém, ugyanis nekem a második világháború és kémtörténet hívószavakkal gyakorlatilag bármit el lehet adni. A Beresford házaspár már nem érzi magát a réginek, úgy gondolják, eljárt felettük az idő és már semmi szükség az ifjúságukat elhagyott detektívek munkájára – mennyivel másabb volt a Nagy Háborúban aktívan részt venni, még ha nem is a hadszíntereken, ez a második már nem a miénk, gondolják. Aztán villámgyorsan belecsöppennek egy szövevényes, nemzetközi méreteket öltő ügybe, melynek során különös kalandokból és bizony még egy gyermekrablásból is kijut nekik. Mindezt a Krimi Királynője ellenállhatatlanul finom humorral és izgalmas cselekményszövéssel bonyolítja, végül izgalmas és a lehető legkevésbé nyilvánvaló megoldással megfejelve. Én pedig tudom, hogy nem ezek a legkimagaslóbb írásai, engem mégis nagyon jól el tudnak szórakoztatni alkalomadtán, azt hiszem, több nem is igazán kell. Nyilván ötös, kíváncsian várom a főszereplők nevével fémjelzett következő kalandot is.

Ez volt az első Tommy és Tuppence történet amit olvastam, nem tudom hogy a többi könyv milyen, de ez nagyon tetszett. :) Van két új kedvenc karakterem, vagyis inkább három. :) A két éves Betty nagyon jól meg lett rajzolva. :) Aki még nem olvasott Tommy és Tuppence történetet, mindenképpen ezzel kezdje, mert kedvet ad a többi elolvasásához. :)

Az első Tommy és Tuppence könyv, amit olvastam és azt kell mondjam, kimondottan tetszik ez a páros, kíváncsi lettem a sorozat többi kötetére is.
Az írónő hozta a megszokott formáját, ismét nem sikerült kitalálnom, ki a ludas, habár gyanakodtam már mindenkire is :D. Egy igazi kis ötletes, érdekes, kikapcsolódós krimi. Nem mondom, hogy katartikus élmény volt, de jól szórakoztam olvasás közben, biztosan kézbe fogom még venni.

Eddig nálam Agatha Christie Poirot-t és Miss Marple-t jelentette. Most fedeztem fel, hogy más sorozatokat is írt. Na és milyet!!!!

AC bebizonyította, hogy akkor is érdekes és izgalmas lehet egy krimi, ha nem hullanak benne az emberek, mint a legyek.
Arra is ráébresztett, hogy imádom a kémregényeket.

Ez a páros nagyon jól eltalált csapatot alkot. Természetesen itt is megjelenik AC tipikus ujjlenyomata.
Végig nem tudsz rájönni, hogy ki is az igazi főkolompos, mert annyira megtekeri a szálakat, és annyira profin félrevezet, hogy kevés dologra tudsz menet közben rájönni. Mindenki gyanús, és aztán kiderül, hogy mégsem…. Én több embernek osztottam volna lapot az összeesküvésben, de azért elegen kapták meg a végére méltó büntetésüket.

Nagyon élveztem ezt a kis történetet. A régi öregek még ráérnek, jöhet még AC kémregény :)

Egyszer már volt szerencsém a Tommy és Tuppence páros nyomozásairól olvasni, de ők valahogy nem jönnek be nekem annyira, mint Poirot. Sokkal lassabban halad a cselekmény, nagyon nehezen rázódok bele. Ennél a kötetnél is így volt ez, a történet feléig csak beszélgetnek szinte a szereplők, nem is történik semmi, csak katonai és hadviselési dolgokról tanácskoznak, meg terveket eszelnek ki, aztán végre történik is valami a kötet közepe táján, amikor spoiler