Három ​vak egér 88% 737 csillagozás

Roppant izgalmas.
Rövid, tömör, nincsenek nagy faksznik és hosszas leírások, sem a jellemábrázolások, sem az előzmény leírások nincsenek elnyújtva. Mondjuk egy kisregénynél ez a normális.

Nekem nagyon tetszett, csattanós, remekbe szabott kis történet ez. Izgalmasan indul, végig fenntartja az érdeklődést és ismételten mindenki, de mindenki gyanús. Aztán a végén akkora a meglepetés, mert hát ezt azért mégsem gondoltam volna, hogy ő, és hogy így… Na szóval zseni ez a kisregény.

Rövidsége ellenére, igencsak tartalmas történet.
A helyszín egy újdonsült vendégfogadó, ami jól megalapozza a hangulatot.
Olvasás közben bontakozik ki a fő szál, nem is gondoltam volna, hogy erre lyukadunk ki.
Nagyon érdekes a szereplők személyisége, kapcsolata, története és nem hiányzott a jóféle Christie csavar sem. :) Ráadásul, egy dalocskát is kapunk megint. :)
Nagyon tetszett.

Egyetlen éjszaka leforgása alatt elolvastam és nagyon tetszett. :) Természetesen.
Izgalmas volt, valóban mentes a felesleges leírásoktól, üresjáratoktól, egyszerűen pörög a cselekmény, nincs megállás.
Jó lenne megnézni a színházban, elvégre ez egy színdarab.
Annyi AC-t olvastam már, de hiába, most sem jöttem rá, hogy ki a tettes, pedig annyira egyértelmű volt. Nem gondoltam rá…
Mindenkinek ajánlom.

Kevés Agatha Christie mű van, ami színpadképes – ezt nagyon szívesen megnézném színházban is.
A könyv és a történet rövidségéért kárpótol a szokásos Agatha-élmény, és egy másik műből vett idézet:
„Ha egyetlen detektívtörténetet is olvastál már életedben, tudhatod, hogy mindig az a gyilkos, akiről a legkevésbé gondolná az ember.”

Gyorsan fogyasztható, semmi sallang, semmi köntörfalazás, semmi túlírás, szereplő is viszonylag kevés, mégis, érdekes, izgalmas, letehetetlen kötet. Meggyőződésem volt, hogy tudom, ki a ludas, de úgy át lettem vágva, ahogy azt illik, nagyokat pislogtam a végén :) Nagyon hangulatosak voltak a leírások, tetszett a hó által megközelíthetetlenné vált vendégfogadó bemutatása és a fura vendégei is. :)
Érdekes az A.C.-hez fűződő viszonyom, vagy nagyon tetszik, amit tőle olvasok, vagy nagyon nem, köztes „megoldással” még nem is találkoztam :)

Ismét átvert az írónő, pedig már kezdtem azt hinni, hogy végre valahára tudom ki a gyilkos, erre megint koppantam. Hogy lehet valaki ennyire fantasztikus írónő? Hihetetlen. Ismét egy új kedvencet avattam.
Ez az írónő mindig felülmúlja a lehetetlen, olyan furfangosan csavarja a szálakat.

Számomra igazán ismerős és jó érzés volt újra Agatha Christiet olvasni, hiszen számomra már ismerős az írónő stílusa, és tudom, hogy mire számíthatok. A történet ismét nagyon izgalmas volt, a szereplők valóságosak és érdekesek. Az írónő többször megpróbálja elhitetni az olvasóval, hogy tudja a végső megoldást, de persze ez hazugság. A megoldás ismét végig az ember szeme előtt volt, és természetesen eszébe sem jutott volna, hogy az a személy lehet a bűnös.

Agatha Christie úgy játszik az olvasóval, mint macska az egérrel. Néha úgy csinál, mintha segítene az olvasónak a megoldásban, máskor elbizonytalanítja, végül pedig le csap rá, mint macska az egérrel. Egyszerűen zseniálisan csinálja ! Hiába, nem véletlenül ő a krimi koronázatlan királynője.

https://papirravetettgondolataim.blogspot.com/2019/08/r…

Szokás szerint ismét átvert engem A. C. Most már eljutottam arra szintre, hogy arra gyanakszom a legjobban, akire a legkevesebb okot ad A. C., de még mindig nem sikerül elég jól csinálnom. Mindig meghúzódik az árnyékban egy még ártatlanabbnak tűnő ember, aki annnnnyira nem tesz semmi látványosat, hogy meg se fordul a fejemben, hogy ő lehetne a gyilkos és természetesen mindig ez az ember az! Szerencsére jópár A. C. könyv áll még a rendelkezésemre, amiknél gyakorolhatom még ezt a „bűnüldözősdit”, bár az eddigiek alapján azt mondanám, hogy nem lennék jó nyomozó, mert mindig másvalakit csuknék le, mert őt tartanám „gyanúsnak”. Szerencsére azonban nem a nyomozói pályát választottam, azt meghagyom A. C-nek és az ő detektíveinek.

Klasszikus alaphelyzetű, lendületes és izgalmas ujjgyakorlat, melyben tömörsége ellenére is legalább annyi csavar van, mint egy Praktikerben. A Krimi Királynője ezúttal sem hazudtolja meg magát, bár kétségtelen, hogy nem ez a legjobban sikerült önálló története. Viszont a jól ismert nyomozók és színpad nélkül is jól működik, a lehetőségeket kimaxolja a rádiójátéknak indult, végül pedig „a színháztörténet leghosszabb ideje futó darabjává” avanzsált alkotás, ami engem leginkább a Pókháló rá és a Feketekávéra emlékeztetett. Úgy is kifejezetten érdekesnek találtam az összes figurát – szokás szerint változatos tablót alkotnak –, hogy nem voltak elnyújtott háttérsztorik meg leírások, s meg kell hagyni, nehéz kiválasztani közülük az elkövetőt. Szóval az Egérfogó igen nagyot csattan és garantáltan kifejti hatását – remek délutáni kikapcsolódásnak bizonyult megismerkedni ezzel a híres művel.

Hah, most hihetetlenül büszke vagyok magamra! Kitaláltam, ki a gyilkos… Jó, maradjunk abban, hogy megtippeltem, de végül is bejött, szóval jár a keksz! :D Mindig az a gyanús, ami nem gyanús! Persze, azt most sem gondoltam volna egy percig se, hogy mit, miért és hogyan.

AC krimijeiben az egyik legjobb, hogy bár úgy csepegteti el az egyes információkat, hogy az olvasót meglepetés éri a végén, miközben tudjuk, hogy minden egyes monológnak, leírásnak jelentősége van (még ha nem is tudjuk hogy milyen, de az nem lényeg).

Ezzel sem volt másként. Rövid, tömör, nem kertel az írónő, nem beszél másról, mint amiről feltétlenül szükséges a megoldáshoz. A karakterek mindegyike gyanús, a helyzet tényleg borzongató… vajon hányan éneklik még Angliában a gyerekeiknek ez a dalocskát? Te jó ég…