Halál ​a Níluson (Hercule Poirot 17.) (Race ezredes 3.) 92% 1434 csillagozás

Agatha minden szereplőjének nyomos oka van a gyilkosság elkövetésére. A gyilkos pedig mindig az, akinek kőbevésett és megdönthetetlen az alibije.
Ez most is így történt! A helyszín Egyiptom.Egy Nílusi hajóúton vagyunk. spoilerA híres Poirot nyomozó is az utasok között van. Így nem volt kétséges, hogy a lassan beinduló események ellenére egyszercsak gyilkosság áldozata lesz az egyik utas. Innentől beindul a nyomozás és felpörögnek a történések.
Most is egy izgalmas krimivel ajándékozott meg A.C., amely mindvégig tele van csavaros fordulatokkal.

Nemrég egy újabb kiadásban jelent meg idehaza, ráadásul a Kenneth Branagh féle feldolgozás is – elvileg – idén kerül a mozikba, bár számtalanszor leírtam már, hogy ezt azért jócskán kétlem…
Ám a kötet attól még pont aktuális, az egyik újra és újra elővett Agatha Christie klasszikus, egy igazi remekmű a krimi koronázatlan királynőjének pengeélű tollából.
A filmet persze nagyon várom, mert a szereposztás megint csak parádés és kövezzetek meg, de nekem tetszenek ezek az újfajta feldolgozások.
Az alapszituáció egy régen elcsépelt szerelmi háromszög kliséjére épül, de ezt ne rójuk fel az írónőnek, hiszen akkoriban még egyáltalán nem számított sablonosnak vagy elnyűttnek az ilyesfajta konfliktus középpontba helyezése.
A három főszereplő végzetes „kapcsolata" egy egyiptomi hajóúton csúcsosodik ki, ahol a gazdag ökörösnő életét veszti, Simon megsebesül és aztán persze mások is sorban hullani kezdenek, mint a legyek.
Természetesen mindenki gyanús és indítéka sem csak és kizárólag a félőrült Jacqueline-nak volt, szóval még szerencse, hogy kedvenc, belga detektívünk szintén a Níluson utazik, pont ezen a hajón.
A könyv egyik kivételes különlegessége, hogy a többi AC regényhez képest kimondottan későn következik be az első haláleset, habár persze mindannyian számítunk rá, de sokkal jobban megismerhetjük az áldozatot, úgymond személyesen és nem mások elbeszéléséből. Ettől talán még inkább megrázó az egész.
Ebben a történetben is sokféle, érdekes és megosztó karakterrel találkozhatunk, akiket viszonylag könnyen megkedvelhetünk, illetve meggyűlölhetünk.
Van benne bőven szerelmi szál, hazugság és megtévesztés, családi dráma, zsarolás, valamint persze az elmaradhatatlan, szürke kis agysejtek.
Számomra azért is emlékezetes és kiemelkedő a Poirot sztorik közül, mert a végkifejlet és a tettes kiléte hátborzongató módon hasonlít egy másik, talán kevésbé ismert Poirot regényére, ami a Hétvégi gyilkosság címet viseli.
Nem áll szándékomban spoilerezni, de maradjunk annyiban, hogy néha a túlságosan is egyértelmű dolgok pontosan azt jelentik, amire mindenki számít és amikben a hasonló krimikben mindenki csak legyint, hogy: „Áh, kizárt, hogy ő követte el a gyilkosságot, mert az túl kiszámítható, magától értetődő lett volna."
Aki még nem olvasta volna az mindenképpen készüljön fel, hiszen a lezárás hirtelen, sokkoló és végtelenül brutális.
Nem szívesen mondom, de akadtak olyan pillanatok, amikor képes voltam teljes mértékben együttérezni a negatív karakterekkel és megsajnáltam őket. :(
Meglepetésekben és fordulatokban most sincs hiány, szóval bátran ajánlom akár kezdő kötetnek is egy friss Agatha Christie munkássága után érdeklődőnek és persze azoknak, akik újraolvasnák ezt a jól ismert krimit.

Ennél is bővebben pedig:https://klodettevilaga.blogspot.com/2020/11/konyvkritik…

A szerző egyik legjobb regénye, és bár a vége bizony túl melodramatikus – a szerkesztője helyében én nagyon lebeszéltem volna róla –, ettől függetlenül remek kis mű.

Muszáj azzal kezdenem, hogy most először sikerült teljesen kitalálnom a gyilkos személyét, motivációját. Már csak ezért sem tudok rossz értékelést adni neki, mert végre elértem ezt is :D

Mindettől eltekintve alapvetően nagyon jó történet volt. Annak ellenére, hogy majd' a feléig nem történt semmi érdemleges, mégis érdekes volt, izgalmas, teljes mértékben lekötött. Jó volt részletesen megismerni a szereplőket, és talán azért is sikerült megtalálnom a motivációt, mert ennyire oda tudtam figyelni már az elején is.
A felétől kezdve rohamosan beindulnak az események, néha csak kapkodtam a fejem, hogy mi, miért és hogyan történt.
Imádtam most is Poirot észjárását és nyomozását, hihetetlen, hogy mikre oda nem figyel, és milyen apró nyomok vezetik rá a megoldásra.

Számomra ez a könyv is bizonyította, hogy Agatha a krimik királynője!

Most már túl vagyok jó pár újraolvasáson, és meg kell mondjam, szerintem ez az egyik legcsavarosabb története Agatha Christie-nek, és talán pont azért, mert annyira meglepő és jól kidolgozott a rejtély megoldása, szinte minden részletre emlékeztem az első oldaltól kezdve, pedig ez annyira nem jellemző rám. De még így is roppant szórakoztató volt, hiszen emellett egy nagyon hangulatos regény a hajóval meg Egyiptommal, nagyon élőek, érdekesek a szereplők is, úgyhogy érdeklődéssel várom, mit sikerült kihozni ebből az új filmnek, mert elsősorban amiatt került ez a könyv most nálam újra sorra.

Érdekesen indult, egy AC regényben általában elég hamar történik a gyilkosság. Na, de nem ebben! Igazán nem bántam, mert így sokkal jobban megismertem a szereplőket. A gyilkosság előtt is fenn tartotta az érdeklődésem, ebben a kis csapatban ugyanis vannak ám egyéniségek. Jó volt a helyszín is; ez a kis hajókázás a Níluson.. Nagyon bele tudtam élni magam. :D
Ezúttal sem találtam ki, ki a gyilkos. Roppant furfangos bűntényről van szó most is, valahogy mostanában kifogom ezeket.
Zseniális könyv!

Első könyvem az írónőtől és egészen lenyűgözött. Imádtam a jellemábrázolásait, ahogy megismerkedünk a szereplőkkel. A nyomozás menete pedig zseniális. Arra nagyon büszke vagyok, hogy elég gyorsan rajöttem ki a gyilkos, viszont a hogyanra nem és ezen kívül is volt számtalan meglepő fordulat a könyvben.

Annyira jó Agatha Christie-könyveket olvasni! Igaz, hogy általában nem találom ki a gyilkos személyét, különösen, ha olyan faramuci a bűntett, mint ebben az esetben. spoiler A hajón összegyűlt társaság igen sokszínű volt, tetszett a történetük is.
Poirot-t azonban igen nehéz rózsaszín ingben elképzelnem…

(Az 1201. csillagozó értékelése):

El kell ismernem, hogy nem véletlenül van ott ez a mű a legolvasottabb Agatha Christie-kötetek között, de nagyon sokáig – akármennyire is relatívvá válik ez a fordulat egy viszonylag gyors olvasás alkalmával – attól tartottam, nem fogunk majd szoros barátságot kötni, aztán lássatok csodát, megy is a top három kedvencbe Lord Edgeware halála és a Ház a sziklán mellé, nekem ugyanis ezek voltak az eddig olvasottak közül a legmaradandóbbak, s hiába emlékszem részletesen a cselekményükre, akármikor szívesen újraolvasnám őket. Plusz, nem csak azért kezdem el ennyire favorizálni, mert teljesen tudat alatt sikerült fényt derítenem arra, vajon mi is lesz majd a befejezés, nem. Ez tényleg egy pazar felépítésű, remek pszichológiájú bűnügyi regény, akármennyire is tartottam az Orient Expressz a kikötő felé tart-feelingtől. (Jól van, képzavar-alkotás újfent kimaxolva…) Mondjuk tény és való, hogy a Krimi Királynőjét nem kell félteni egy-egy zsírosabb sztoritól, ez viszont ritka pazar, amit pedig nagyon érzek rajta, az mindenképpen annak ténye, hogy rengeteg idő és energia befektetésével készült, az utolsó porcicáig kidolgozásra került, a végkifejlet pedig akármennyire nem lepett már meg – látjátok, ha ügyesen ki van találva és elég alaposan odafigyeltek, lehet még sikerélmény a végén –, nincs itt rossz szájíz, kérem tisztelettel. Hiába egyenletes színvonalúak számomra a regényei és ritkán döccennek, azért sokszor van az, hogy szorít az idő és kell a pénz, gyorsan írjunk még egyet. De hát kinél nincs ilyen…?

Tetszik, hogy nem rögtön támad a sztorival spoiler, hanem szépen megkínálja, visszautalva Ádámig-Éváig, hogy minden világos legyen az olvasónak, ráadásul a szemfülesek, ügyesek rögtön az elején beindíthatják a fogaskerekeket, kiben és hol kell keresni a lehetséges elkövetőt. Hiteles, alapos és önmagához hű – ezek a jelzők jutottak eszembe olvasás közben, hiába nem adta magát sokáig a kötet, egyszer csak azon kaptam magam, hogy nem bírom letenni és már komolyan érdekel, mi lesz a vége, beigazolódik-e a gyanúm. Az egy dolog, hogy Poirot szürke agysejtjei újfent győzedelmeskedtek (bár most kivételesen nem emlegette őket, magához képest még szerénynek is tűnt, haha), saját magamon viszont meglepődtem. Figyelemelterélésként akad rengeteg szereplő, de ha az – mondjuk így – érdeklődésünket már alaposan felkeltette valaki, mi pedig nagyon odafigyelve követjük azt, amit tesz és mond, koncentrálunk az összes apróságra, hamar összeáll a kép. Egyetlen dolgot nem értettem sokáig, mégpedig azt, hogy mégis miért kellett ilyen sokáig húzni az első nagyobb durranást, emiatt azért szentségeltem párat… Na jó, Shakespeare-tragédiát nyilván nem vártam, de a hamar elkezdődő és végighúzódó nyomozásokban is van valami izgalmas. Nos, itt sokkal összetettebb, viszont remekül árnyalt a kép, szóval azt a minimális csalódást, amit a januári olvasás alkalmával átéltem, sikerült szépíteni közös erővel.

Ez is egy letehetetlen könyv az írónőtől. Hát nekem ritka utálos volt a főszereplő Linneth. Tényleg azt hiszik, hogy ha pénzük van, akkor minden az övék. Hát most kiderült, hogy talán mégsem :) Ahogy végigviszi A.C. a történetet a végkifejletig, az valami fantasztikus. Nagyon érdekes és izgalmas volt, pedig mivel már olvastam és láttam a sorozatban is filmen, tudtam, mi lesz a vége, de így is nagyon tetszett. Poirot persze megint zseniális volt, mint mindig.