Életem 163 csillagozás

Agatha Christie: Életem Agatha Christie: Életem

Agatha Christie-t (1890-1976) az egész világ ismeri. Több mint száz regényt, elbeszélést, színdarabot és rádiójátékot írt. Könyveit milliárdos példányszámban olvassák a világ összes nyelvén – ő a világirodalom legolvasottabb szerzője. Az Életem (An Autobiography) 1977-ben, az írónő halála után egy évvel jelent meg, s bepillantást nyújt elképesztően színes és fordulatokban gazdag magánéletébe a kisgyermekkortól a házasságokon és a háborúkon keresztül az alkotói mindennapokig, valamint a második férjjel, Max Mallowannel közösen folytatott extrém kalandtúrákig, azaz a régészeti expedíciókig. Szinte személyes ismeretségbe kerülhetünk e zsenivel – egy olyan mű révén, amely játszódjék akár az „unalmas” viktoriánus Angliában vagy a titokzatos, ismeretlen Keleten, legalább annyira lebilincselő, mint a szerző legizgalmasabb regényei.

Eredeti megjelenés éve: 1977

Tartalomjegyzék

>!
Helikon, Budapest, 2021
688 oldal · ISBN: 9789634796091 · Fordította: Kállai Tibor
>!
Helikon, Budapest, 2021
692 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634796091 · Fordította: Kállai Tibor
>!
Partvonal, Budapest, 2008
652 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789639644953 · Fordította: Kállai Tibor

Enciklopédia 15

Szereplők népszerűség szerint

eszkimó


Kedvencelte 38

Most olvassa 26

Várólistára tette 139

Kívánságlistára tette 162

Kölcsönkérné 3


Kiemelt értékelések

eme P>!
Agatha Christie: Életem

Non numero horas nisi serenas…
Akár ezt a mottót is választhatta volna önéletírásának Lady Agatha. Hatvan éves korától tizenöt éven át nyugodtan, a maga élvezetére idézi fel és veszi számba ebben a kötetben élete boldog, emlékezetes pillanatait, örömeit, az élet napos oldalát, tudatosan rostálva ki mindazt, amire inkább nem szeretne emlékezni. Persze pár negatív kép is bevillan, de csak röviden, és csak annyi, amennyi elengedhetetlenül szükségesnek bizonyul. AC nem törődik a fehér foltokkal, bőségesen kárpótol minket regénybe illő életének megannyi érdekes színes mozzanatával. Hogy nem mindig arról mesél, amiről mi olvasni szeretnénk, az már más kérdés. Az az érzésem, mit sem törődött az olvasóval, arról írt, amiről akart, és kész.

Az önéletrajz, bár bizonyos kronológiai sorrendet is betart, inkább szeszélyes, kicsit csapongó, az emlékezés logikája mentén idézi fel az emlékeket („nem akadályoztak térbeli és időbeli korlátok – elidőzhettem, ahol nekem tetszett, és kedvemre szaladgálhattam hol előre, hol hátra.”).
Közben pedig kirajzolódnak előttünk a viktoriánus kor hétköznapjai, az első és második világháború tapasztalatai – civil nézőpontból, Lady Agatha utazásainak, kalandjainak szinte az egész világot átfogó helyszínei, meg persze maga a központi szereplő alakja: a világra-életre nyitott, azt mindenképp élvezni vágyó, minden nosztalgiája ellenére a bejárt életutat elégedetten és boldogan nyugtázó írónő.
AC különösen sokat időzik el gyermekkora édenkertjénél, részletesen számba véve kedvenc időtöltéseit (köztük a képzelet játékainak lenyűgöző világát), helyszíneit, játékait, mindennapi tevékenységeit, érdeklődési körét. Remek portrékat rajzol a családtagokról, a személyzet tagjairól, nevelőnőkről stb. Nagyon pontosan emlékszik apró részletekre, szinte tobzódik bennük, minden során átsüt, mennyire bearanyozza életét még idős korában is ennek a periódusnak a felidézése. Hiszen akkor még minden és mindenki megvolt, kellemesen jómódú volt a család, és kerek volt a világ.

Később már nem annyira, de mégis annak tűnik, gondoskodik róla az írónő, aki csöppet idealizálva, megkozmetizálva meséli tovább történetét.
Ifjú- és felnőttkorának emlékei közt már sokkal több a hézag, a kihagyás és elhallgatás, és a hangsúlyok is eléggé érdekesen alakulnak. Lady Agatha már csitriként is igazán tudja élvezni az életet, belekóstol minden akkori újdonságba szörfözéstől repülésen át az automobilvezetésig, de a klasszikus szórakozásokat sem hagyja ki – opera, bálok, flört és tánc, strand és laza kikosarazása a szép számban jelentkező kérőknek. Majd eljön a felnövés ideje – háború, ápolónősködés, házasság. Meg kell tanulni az életet, ami már nem olyan kellemes móka. Az írónő két házasságáról, férjeiről, gyerekéről viszonylag keveset tudunk meg, ahogy íróvá válásáról és regényei keletkezéséről is, annál többet mesél több mint féltucatnyi házáról, utazásairól, főleg második, régész férje mellett átélt nagy kalandjairól.
Bevallom őszintén, meglepett Agatha néni, aki egyszerre modern (már ami az újdonságokra, technikai vívmányokra való nyitottságát illeti) és konzervatív, egyszerre szeretetreméltó, bűbájos és kissé (?) egoista, de ebben is őszinte ember.
Nagyon tudom értékelni az élethez való pozitív hozzáállását, azt a derűt, amellyel idős korában is szétnéz a világban és emlékeit válogatja, az energiát, amellyel beleveti magát az életbe, amelyben soha nem ismerte a „nincs mit csinálnom” unalmát. Ugyanakkor kicsit meghökkentett, mennyire hanyagolja például a gyermekét (legalábbis az emlékírásban való szerepeltetése szempontjából, – szíriai boldog évek! – a gyerek meg otthon –, sőt egy helyen azzal vádolja, hogy mindig mindentől el akarta venni a kedvemet, igaz nem sok sikerrel – teszi hozzá*), mennyire könnyen válik meg tárgyaktól, emlékektől (például apja szinte semmit nem érő, de éveken át kitartóan gyűjtött festményeitől)… Pedig vannak dolgok, amelyekhez nagyon ragaszkodik, például a klasszikus nőszerephez – no nem a háziasszonyi teendőket sírja vissza, amelyeket amúgy is sokáig a háztartási alkalmazottak végeztek, hanem a szabadidő elveszítésén kesereg, amely értékrendjében a legfőbb jó. Agatha néni szereti ugyan az önállóságot és szabadságot, de ezt legszívesebben egy férifember által biztosított (nem kis mértékben anyagi) stabilitás mellett képzelné el. Az emancipáció, a „gyengébb nem” új pozíciójának kivívása inkább visszafejlődés számára, egyértelműen rossz irány – primitív törzsek asszonyainak napi gürcöléséhez hasonló kín (nagy balekség volt részünkről ezért harcolni, állítja Lady Agatha). És bizony AC számára néha a könyvírás is teher, amennyiben a pénzkeresés imperatívusza által ösztönzött munka. Munka és csak utána szórakozás.

Érdekes, ahogy az idős írónő néha kritikusan szemléli írói tevékenységét, regényei hibáit, hiányosságait, nagyon jól tudja, hol sablonos, hol érzelgős, dagályos, de nem merül fel a kérdés, hol lehetett volna változtatni ezen, egyáltalán kellett volna-e. Olvastam volna még ezirányú kérdésekről, ahogy a szerző bűnre, a gonoszságra, a bűnöző lélektanára, az ember természetére vonatkozó töprengéseiről is. Sajnos ezekből túl kevés jutott a kötetbe, nem ez érdekelte az emlékezőt.
Jelen kötet esetében sem sokat törődik a szerző sem a tartalom elvárásokhoz való igazításával, sem a formaságokkal (lehetett volna azért kicsit húzni rajta), és nem csak azért, mert túl öreg már ehhez.
Úgy döntöttem, nem fogom túlságosan „kicsinosítani”, agyonszerkeszteni ezt a könyvet – írja. És valahogy így van jól, ahogy van. Túlírtságával, szeszélyességével, hiányaival, meg mindent elsöprő életszeretetével.

* Az írónő élete leglényegesebb eseményének első autója megszerzését, illetve a királynővel való vacsorát tartja. Nem a gyerek, nem az unoka, nem a családtagok, szerelmek, születések, halálok…

robinson P>!
Agatha Christie: Életem

A krimikirálynő élete is érdekes, tartogat meglepetéseket. Nem bízta másra, saját kezűleg vetette papírra emlékeit.
http://gaboolvas.blogspot.hu/2016/01/eletem.html

NewL P>!
Agatha Christie: Életem

Nagyon szerettem olvasni a visszaemlékezéseket, hiszen mindenről úgy tudott írni, hogy az szórakoztató volt. Bár a mai világ más, és nem mindenben értek egyet az írónővel, de elég sok mindent helyre tett a fejemben (sok elképzelésem volt Angliáról az 1900 -as évek elejéről, de általa leírva jobban látom az akkori életet).

Zsuzsi_Marta P>!
Agatha Christie: Életem

Nehezen szereztem be ezt a könyvet, s jól döntöttem, hogy nem könyvtári, vagy kölcsön kapott kötetre, hanem sajátra vágytam – most olvastam másodszor, és nem utoljára.
Egyik kedvenc írónőm ő, zseniális logikával, stílussal, kiváló karakterábrázolással írt, megérdemelten nevezik a krimi királynőjének.
Mint e könyv címe is elárulja, a saját életét vázolta fel, ám nem naplószerűen, dátumozva, hanem visszaemlékezésszerűen, néha kicsit cikázva a korok és életszakaszok között, ez engem nem zavart, nem zökkentett ki a történetből, csak amennyire ő szerette volna.
1950-ben döntötte el és fogott neki az élete, emlékei megörökítéséhez, melyben megismerjük a családot, ahová született, a szép és szeretettel teli gyermekkorát, azt, hogy hogyan vált íróvá, a munkába állását, az első és második világháborús éveit egyaránt. Nagyon őszintén írt. Félelmeiről, kétségeiről, botladozásairól éppúgy, mint örömeiről, sikereiről és kedvteléseiről. Érdekes utazásairól, második férjével, Max-szal való régészkedéséről, autóvezetésről éppúgy.
Bátor, bölcs, okos és intelligens hölgyet ismerhetünk meg személyében e könyvét olvasva. Sokat meríthetünk az olvasottakból, úgy gondolom. És ezután már a regényeit is kicsit más szemszögből értelmezhetjük, ismerve születésük hátterét, valamint szerzőjük igazi – brilliáns – jellemét.
„A gyermek ezt mondja: Köszönöm, Istenem a jó ebédet. Mit mondhatok én, hetvenöt évesen ? Köszönöm, Istenem a jó életet és mindazt a szeretetet, amit ebben az életben kaptam.”

2 hozzászólás
theodora >!
Agatha Christie: Életem

Nagyon tetszett ez a könyv: nem csak azért, mert megismerhettem az embert a 'márkanév' mögött, hanem mert szórakoztató, és több életbölcsességet tartalmazó memoárról van szó, amiben a történelem egy általam kedvelt időszakát is megismerhettem. (Egy kis hiányossága a kiadásnak: képek! Úgy láttam az eredetiben szerepeltek fotók is, a magyar kiadásban nem.)
Hosszú – nagyon hosszú, de tartalmas olvasmány volt – ajánlom, ha szeretnétek megismerni Agatha életét, a saját szemszögéből!

Dinah>!
Agatha Christie: Életem

Nem tartozik az egy nap alatt kiolvasható könyvek közé, mégis élvezettel lapozgatja az ember.
Igaz, AC sokat ugrál az időben, viszont nagyon sok mindent megtudhatunk nem csak róla, az érzéseiről, gondolatairól, de a családtagjairól és a barátairól is.
Agatha Christie-rajongóknak kötelező olvasmány. :)

medizonka>!
Agatha Christie: Életem

Az írónőre jellemző rejtett humor itt elég sokszor felbukkan jókedvű nosztalgiával fűszerezve. Imádom a könyveit, az életéről azonban a legnyilvánvalóbbakon kívül semmit sem tudtam eddig. Ez a könyv egy teljesen új és mégis ismerős embert idézett elém, aki a mai napig a Krimik Koronázatlan Királynője. Pazar humora mellett, lehengerlő, ahogy végig vezet az ásatásokon töltött mindennapokon, és a munkásokhoz való viszonyán. Azt hiszem a humor mögött mégis csak megcsillan a valódi tény, hogy nem lehetett valami könnyű élete. Úgy gondolom érdemes lenne még tájékozódjak más műveiből is az életéről.

NikoLetti P>!
Agatha Christie: Életem

Elég hosszasan olvastam, volt egy megtorpanásom, a sok bálozás ifjú korában valahogy nem kötött le… a fél csillag levonás ezért volt :)

Imádtam olvasni , hiszen szép kort megélt Írónőről van szó és milyen kalandos élete volt . Sok helyen azt sem értettem, hogyan fér bele ennyi minden . De biztos rá ilyen hatással volt az az energia amit a nővére – háztartásra, gyereknevelésre és kertészkedésre töltött el.
Nem szokványos volt az életük, de nem is lehetett hétköznapi hiszen rendkívül sok műve még mindig a sikerlisták élén van nem győzik újra kiadni , mivel mindig lesznek újonc Agatha rajongók.
Pont , mint én :) lassan egy éve tart az Agatha rajongásom , alig tudok mást olvasni :)

Erzsébet_Szászi>!
Agatha Christie: Életem

Ha eddig nem kedveltem volna Agatha nénit, ez után a könyv után biztos megszeretem. A gyermek- és ifjúkoráról szóló részek elsősorban azért voltak érdekesek, mert egy számomra ismeretlen, teljesen idegen világot mutatott be. Imádtam az utazások leírásait. Leginkább mégis az a rész fogott meg, amiben elmeséli, hogyan született Poirot és Miss Marple alakja. Az ásatások élete már ismerős volt az Így éltünk Mezopotámiábanból, azt is nagyon szerettem.

Emmi_Lotta I>!
Agatha Christie: Életem

Érdekes volt, csak túlságosan hosszú. Agatha Christie igen bő lére engedte gyermek- és ifjúkora eseményeinek taglalását, ami a kb. 600 oldalból mintegy 250 oldalt teszi ki. A terjedelemnek több mint feléig egy olyan magánemberrel ismerkedhetünk, akinek az életében szinte semmilyen szerepet nem játszik az írás. Az olvasók számára valószínűleg sokkal érdekesebbek lennének az írónő alkotásainak keletkezési körülményei, az alkotómunka kulisszatitkai, a művekkel kapcsolatos tények, adatok, információk, ezekből azonban a vártnál jóval kevesebbet kapunk.
A különféle magánéletbeli történések mellől általában hiányoznak az évszámok, ezért nemigen lehet tudni, mi mikor történt. Ezen valamit javít a kiadó által a könyv végébe illesztett jegyzék, Agatha Christie műveinek felsorolása, ám egy másik lista is kívánatos lett volna, amely tartalmazza legalább a főbb életrajzi adatokat: mikor kötött házasságot, mikor született a gyermeke, mikor haltak meg a szülei, testvérei stb.
Agatha Christie életútjában meglepőnek találtam, hogy jó ideig kizárólag anyagi okokból gondolt az írásra, bár amikor rászánta magát, kimondottan élvezte. Első néhány regényét kifejezetten azért írta, mert pénzre volt szüksége neki és családjának. Befutott és jómódú íróként is meghatározó volt számára az írásaiért járó jövedelem, ekkor azonban már ellenkező előjellel motiválta őt: Az adózás mai mértékét látva évente bőven elég egy könyvet írnom. Kettővel ugyanis alig keresek többet, viszont sokkal többet kell dolgoznom. (580. o)
Agatha mindkét házasságát idealizáltan festi le, a híres tizenegy napos eltűnéséről pedig nem beszél. Ebből arra lehet következtetni, hogy a visszaemlékezések célja elsősorban a pozitív élmények megörökítése lehetett. Ahogy ő maga írja az Epilógusban: pont arra emlékeztem, amire emlékezni akartam. (601. o.)
A Bevezetést olvasva megtudjuk, hogy az írónő 60 éves kora körül kezdte írni memoárját, és kb. 75 éves korában fejezte be. Felmerül a kérdés, miért csak 12 évvel később, az írónő halála után egy évvel jelent meg először ez a memoár. Elképzelhető, hogy a szerző maga rendelkezett így, de a kiadó előszavából ennek mindenképp ki kellett volna derülnie.
A könyv hiányossági ellenére kellemes olvasmány nemcsak abból a szempontból, hogy Agatha Christie életéről, gondolatairól, a személyes sorsát is befolyásoló két világháborúról sokat lehet megtudni belőle, hanem főleg attól az egész írást átható érzéstől, hogy egy boldog, elégedett és a létezés örömeit élvezni vágyó/tudó ember nyilatkozik meg benne.

>!
Partvonal, Budapest, 2008
652 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789639644953 · Fordította: Kállai Tibor

Népszerű idézetek

stippistop P>!

S mivel az egyes ember oly keveset tud az egészről, s csak a maga rövidke kis szerepét játssza el, olyanok vagyunk, mint az a színész, aki csak pár mondat erejéig tűnik fel az I. felvonásban. Kezébe nyomják a legépelt szöveget, rajta a végszavakkal, és kész. Ő ennyit tud. A darabot nem olvasta. Miért is olvasta volna? Neki csak annyit kell mondania: A telefon nem működik asszonyom , s azután nyomban le is kell lépnie a színről.
De amikor az előadás napján felgördül a függöny, akkor ez a színész végighallgatja az egész előadást, és ő is ott lesz a többiek között, s a hívó szóra megjelenik a színen.
Szerintem az élet egyik legizgalmasabb eseménye, ha valami olyasminek lehetünk a részesei, amit a legkevésbé sem értünk.
Szeretek élni. Előfordult már, természetesen, hogy rettenetesen el voltam keseredve, nyomorultnak éreztem magam és emésztett a bánat, de mindezeken túljutva ma már nagyon is világosan látom, óriási dolog maga a létezés, az, hogy egyáltalán élhetek.

12. oldal (Partvonal, 2009)

2 hozzászólás
Goofry>!

Ez a létezés egyik nagy titka: élvezni az élet ajándékát, amit éppen mi kaptunk meg.

156. oldal: III. rész: Felnövök

1 hozzászólás
kicsibak P>!

Anyám egyszer meghallotta, amint az egyik nálunk vendégeskedő rokongyerek szemtelenül odavágja a felszolgáló szobalánynak. – Ó, hát te csak egy szolga vagy!
Persze több sem kellett anyámnak. – Nem szeretném még egyszer meghallani, hogy így beszélsz az alkalmazottal, kisasszony! – utasította rendre a leányzót. – A szolgálókat a legnagyobb udvariassággal kell kezelni. Egyfelől, olyan nagy hozzáértést igénylő munkát végeznek, amire te talán hosszú tanulás után sem volnál képes. Másrészt, ne feledd, ők társadalmi helyzetükből adódóan nem vághatnak vissza, ezért bánj mindig udvariasan velük. Ha udvariatlan vagy, ők sem fognak tisztelni téged, és igazuk is lesz, mert nem viselkedtél úrinőhöz méltóan.

34. oldal - I. rész: Ashfield (Partvonal, 2008)

5 hozzászólás
stippistop P>!

Anyám, aki szenvedélyes híve volt a lányok taníttatásának, egy idő után, rá nagyon jellemző módon, átesett a másik végletbe. Kijelentette, hogy nyolc éves kora előtt egyik gyerek sem tanulhat meg olvasni: addig ne rongálja ilyesmivel se a szemét, se az agyát.
A dolgok azonban nem a tervek szerint alakultak. Ha felolvastak egy történetet, ami nagyon megtetszett nekem, akkor elkértem a könyvet, és elkezdtem tanulmányozni a sorokat és az oldalakat, amelyek eleinte természetesen zavarosak voltak, de azután lassanként értelmessé-értelmezhetővé váltak. Ha Dadussal sétáltunk, folyton nyúztam, árulja el, mik azok a feliratok a boltokon és a piaci zöldséghalmokon, amelyek mellett elhaladunk. Mindezek eredményeként egyszer csak azon kaptam magam, hogy egyedül és egész jól tudom olvasni a The Angel of Love [A szeretet angyala] című könyvet. Nemsokára hangos felolvasásokat tartottam belőle Dadusnak.
– Attól tartok, asszonyom – jelentette bocsánatkérően Dadus anyámnak –, hogy Agatha kisasszony tud olvasni.
Anyám, szegény, fel volt dúlva, de hát mit lehetett tenni. Még öt éves sem voltam, de a történetekkel teli könyvek világa már nyitva állt előttem. Attól kezdve karácsonyra és születésnapra mindig könyveket kértem.

27. oldal (Partvonal, 2009)

Emmi_Lotta I>!

Az adózás mai mértékét látva évente bőven elég egy könyvet írnom. Kettővel ugyanis alig keresek többet, viszont sokkal többet kell dolgoznom.

580. oldal

2 hozzászólás
Sárhelyi_Erika I>!

(….) boldogan vetettem bele magam a fogalmazásba, bár a sikerélmények rendre elmaradtak – mindig az volt a baj ugyanis, hogy túlságosan elkalandozott a fantáziám. „Az ősz” című fogalmazásom például nagyon jól kezdődött azzal, hogy a földet vastagon borították a lehullott, barna és aranysárga falevelek, de aztán, ki tudja, miért, bekerült a képbe egy kismalac, aki nyilván makkot keresett az erdőben, így megfeledkeztem az őszről, és a fogalmazás átcsapott a Kurtafarkú Malac féktelen kalandjai, majd a hetedhét országra szóló Bikkmakk Parti részletes leírásába.

179. oldal

1 hozzászólás
Életveszélyes_és_Tilos>!

Azt hiszem, az ember már csak úgy van megalkotva, hogy vagy eleve boldog, amíg valami miatt meg nem szűnik ez az érzés, vagy eleve búskomor, amíg valami ki nem zökkenti ebből a hangulatból. A boldogok ugyanakkor nagyon boldogtalanok is tudnak lenni, a melankolikus alkatúak pedig nagyon jól tudják érezni magukat a bőrükben.

encus625 P>!

A karácsony volt az év legnagyobb, legfelejthetetlenebb ünnepe. Az ágyban zokniba dugott ajándékok lapultak, a reggelinél mindenki széke tele volt kisebb-nagyobb csomagokkal – ilyenkor elszaladtunk a templomba, majd siettünk haza, hogy folytathassuk az ajándékok kicsomagolását. Két órakor volt a díszebéd, amikor behúzták a sötétítő függönyöket, és csak a gyertyák világítottak meg a díszek csillogtak. Elsőként jött az osztrigaleves (amit nem szerettem), a rombuszhal, a főtt és a sült pulykahús, majd a sült vesepecsenye; ezt követte a hagyományos karácsonyi mazsolás puding, a vegyes gyümölcsös pite, és a mandulás piskóta, tele hatpennysekkel, narancsgerezdekkel, gyűrűkkel, virágokkal és effélékkel, majd megint a rengeteg desszert. A karácsonyi puding című könyvemben épp egy ilyen lakomát írtam le, egy olyan élvezetet, ami azóta kiveszett a világból – a mai generáció bizonyára már gyomorral sem bírná, a mi gyomrunk viszont nagyon is jól bírta.
[..]
A karácsony délutánja édes lustálkodással telt a felnőttek számára, a fiatalok pedig olvasgattak, nézegették az ajándékaikat, falták a csokoládét, vagyis elfoglalták magukat – majd következett a teázás a behűtött karácsonyi tortával és minden egyéb finomsággal, este pedig hideg pulykaleves és meleg gyümölcsös pite. Kilenc óra tájban nézhettük meg a karácsonyfát, amelyen persze további ajándékok függtek. Egyszóval csodálatos nap volt, amelyet egész éven át emlegettünk – egészen a következő karácsonyig.

163-165. oldal

Kapcsolódó szócikkek: karácsony
1 hozzászólás
Gitta_Bry>!

Azóta sem jártam ott, és örülök ennek. Amikor pár éve felmerült, hogy ott is nyaralhatnánk, először rögtön rávágtam, oda nekem vissza kell mennem! Ez igaz is volt talán, de hamar rájöttem, hogy már nem tudok visszamenni. Senki sem mehet vissza egy olyan helyre, amely már csak az emlékeiben létezik. Mert ha a hely nagyjából meg is őrződött régi állapotában, az ember akkor sem a régi szemével fog végigtekinteni rajta. Ami akkor volt, elmúlt – kétszer nem lehet ugyanazon az úton végigmenni…
Soha ne menj vissza oda, ahol valamikor boldog voltál. Amíg nem mész vissza, addig annak a helynek az emléke elevenen fog élni benned, de ha visszamész, meghal.

97. oldal

1 hozzászólás
stippistop P>!

– Ön, ugyebár – fordult hozzám őszinte érdeklődéssel egy előkelő iskolába járó leány – mindenre emlékszik a krími háborúból?
Kissé sértődötten válaszoltam, ennyire azért mégsem vagyok öreg. Továbbá visszautasítottam az indiai szipojlázadásban való részvételemet. De azt elismerem, vannak emlékeim a búr háborúval kapcsolatban, azon egyszerű oknál fogva, hogy a bátyám harcolt benne.

11. oldal (Partvonal, 2009)

2 hozzászólás

Említett könyvek


Hasonló könyvek címkék alapján

Daisy Goodwin: Viktória
George Orwell: Csavargóként Párizsban, Londonban
Charles Dickens: Örökösök I-II.
Charles Dickens: A puszta ház
Charles Dickens: A Jarndyce-örökösök
Rudyard Kipling: A dzsungel könyve
Jennifer Worth: Hívják a bábát
Sheila Hocken: Emma meg én
William Somerset Maugham: Életem
Nick Hornby: Fociláz