Életem 197 csillagozás

Agatha Christie: Életem Agatha Christie: Életem

Agatha Christie-t (1890-1976) az egész világ ismeri. Több mint száz regényt, elbeszélést, színdarabot és rádiójátékot írt. Könyveit milliárdos példányszámban olvassák a világ összes nyelvén – ő a világirodalom legolvasottabb szerzője. Az Életem (An Autobiography) 1977-ben, az írónő halála után egy évvel jelent meg, s bepillantást nyújt elképesztően színes és fordulatokban gazdag magánéletébe a kisgyermekkortól a házasságokon és a háborúkon keresztül az alkotói mindennapokig, valamint a második férjjel, Max Mallowannel közösen folytatott extrém kalandtúrákig, azaz a régészeti expedíciókig. Szinte személyes ismeretségbe kerülhetünk e zsenivel – egy olyan mű révén, amely játszódjék akár az „unalmas” viktoriánus Angliában vagy a titokzatos, ismeretlen Keleten, legalább annyira lebilincselő, mint a szerző legizgalmasabb regényei.

Eredeti megjelenés éve: 1977

Tartalomjegyzék

>!
Helikon, Budapest, 2021
688 oldal · ISBN: 9789634796091 · Fordította: Kállai Tibor
>!
Helikon, Budapest, 2021
692 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634796091 · Fordította: Kállai Tibor
>!
Partvonal, Budapest, 2008
652 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789639644953 · Fordította: Kállai Tibor

Enciklopédia 15

Szereplők népszerűség szerint

eszkimó


Kedvencelte 42

Most olvassa 29

Várólistára tette 164

Kívánságlistára tette 147

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

Gyula_Böszörményi IP>!
Agatha Christie: Életem

Rendkívül érdekes írás. Két meghökkentő ténnyel is szembe találtam magam. Egyrészt nagyon érdekes, hogy Agatha Christie a saját korában és saját társadalmi rétegében mennyire másként látta, fogta fel a szegénység és gazdagság fogalmát. Rendre előfordult az életében, hogy rossz anyagi körülmények közé került, mire fogta magát és a családját, és hosszú hónapokra elköltözött egy trópusi szigetre, vagy egy francia szállodába, miközben továbbra is cselédet, szakácsnőt tartott – számára ez a helyzet már szegénységnek számított, miközben nehezen tudom elképzelni, hogy egy igazán szegény magyar család hasonlóan tudna tenni. A másik, ami meglepett, hogy Agatha Christie, aki önálló női alkotóként óriási sikereket ért el az írás terén, mennyire ultrakonzervatív a nőket illetően: szerinte egy nőnek egyetlen életcélja, hogy tisztelje a férjét. Ez elég durva. A könyv viszont nagyon jó volt.

Klodette>!
Agatha Christie: Életem

Az Életem című könyv – stílusosan – eddigi életem egyik legnehezebb, ám legfelemelőbb olvasmánya is volt. ;)
Lassan haladtam vele, néha picit untam, ám olykor annyira berántott, hogy nem tudtam letenni és még hajnalban is olvastam.
Érzelmi hullámvasút, a Krimi Királynőjének élete, saját tolmácsolásában, ami igaz, vicces, szívmelengető, megdöbbentő és olykor elkeserítő.
Agatha Christie az én szememben sosem volt szokványos nő, feleség, szerző, kalandor, mindig valami misztikumot éreztem körülötte, valami megfoghatatlant és ez teljesen igaz, a könyv alátámasztotta az elgondolásomat.
Kivételes ember volt, nemhiába van benne mind a mai napig a köztudatban.
Imádom a regényeit és természetesen őt is.
Olvassátok, mert nem fogjátok megbánni!

5 hozzászólás
eme>!
Agatha Christie: Életem

Non numero horas nisi serenas…
Akár ezt a mottót is választhatta volna önéletírásának Lady Agatha. Hatvan éves korától tizenöt éven át nyugodtan, a maga élvezetére idézi fel és veszi számba ebben a kötetben élete boldog, emlékezetes pillanatait, örömeit, az élet napos oldalát, tudatosan rostálva ki mindazt, amire inkább nem szeretne emlékezni. Persze pár negatív kép is bevillan, de csak röviden, és csak annyi, amennyi elengedhetetlenül szükségesnek bizonyul. AC nem törődik a fehér foltokkal, bőségesen kárpótol minket regénybe illő életének megannyi érdekes színes mozzanatával. Hogy nem mindig arról mesél, amiről mi olvasni szeretnénk, az már más kérdés. Az az érzésem, mit sem törődött az olvasóval, arról írt, amiről akart, és kész.

Az önéletrajz, bár bizonyos kronológiai sorrendet is betart, inkább szeszélyes, kicsit csapongó, az emlékezés logikája mentén idézi fel az emlékeket („nem akadályoztak térbeli és időbeli korlátok – elidőzhettem, ahol nekem tetszett, és kedvemre szaladgálhattam hol előre, hol hátra.”).
Közben pedig kirajzolódnak előttünk a viktoriánus kor hétköznapjai, az első és második világháború tapasztalatai – civil nézőpontból, Lady Agatha utazásainak, kalandjainak szinte az egész világot átfogó helyszínei, meg persze maga a központi szereplő alakja: a világra-életre nyitott, azt mindenképp élvezni vágyó, minden nosztalgiája ellenére a bejárt életutat elégedetten és boldogan nyugtázó írónő.
AC különösen sokat időzik el gyermekkora édenkertjénél, részletesen számba véve kedvenc időtöltéseit (köztük a képzelet játékainak lenyűgöző világát), helyszíneit, játékait, mindennapi tevékenységeit, érdeklődési körét. Remek portrékat rajzol a családtagokról, a személyzet tagjairól, nevelőnőkről stb. Nagyon pontosan emlékszik apró részletekre, szinte tobzódik bennük, minden során átsüt, mennyire bearanyozza életét még idős korában is ennek a periódusnak a felidézése. Hiszen akkor még minden és mindenki megvolt, kellemesen jómódú volt a család, és kerek volt a világ.

Később már nem annyira, de mégis annak tűnik, gondoskodik róla az írónő, aki csöppet idealizálva, megkozmetizálva meséli tovább történetét.
Ifjú- és felnőttkorának emlékei közt már sokkal több a hézag, a kihagyás és elhallgatás, és a hangsúlyok is eléggé érdekesen alakulnak. Lady Agatha már csitriként is igazán tudja élvezni az életet, belekóstol minden akkori újdonságba szörfözéstől repülésen át az automobilvezetésig, de a klasszikus szórakozásokat sem hagyja ki – opera, bálok, flört és tánc, strand és laza kikosarazása a szép számban jelentkező kérőknek. Majd eljön a felnövés ideje – háború, ápolónősködés, házasság. Meg kell tanulni az életet, ami már nem olyan kellemes móka. Az írónő két házasságáról, férjeiről, gyerekéről viszonylag keveset tudunk meg, ahogy íróvá válásáról és regényei keletkezéséről is, annál többet mesél több mint féltucatnyi házáról, utazásairól, főleg második, régész férje mellett átélt nagy kalandjairól.
Bevallom őszintén, meglepett Agatha néni, aki egyszerre modern (már ami az újdonságokra, technikai vívmányokra való nyitottságát illeti) és konzervatív, egyszerre szeretetreméltó, bűbájos és kissé (?) egoista, de ebben is őszinte ember.
Nagyon tudom értékelni az élethez való pozitív hozzáállását, azt a derűt, amellyel idős korában is szétnéz a világban és emlékeit válogatja, az energiát, amellyel beleveti magát az életbe, amelyben soha nem ismerte a „nincs mit csinálnom” unalmát. Ugyanakkor kicsit meghökkentett, mennyire hanyagolja például a gyermekét (legalábbis az emlékírásban való szerepeltetése szempontjából, – szíriai boldog évek! – a gyerek meg otthon –, sőt egy helyen azzal vádolja, hogy mindig mindentől el akarta venni a kedvemet, igaz nem sok sikerrel – teszi hozzá*), mennyire könnyen válik meg tárgyaktól, emlékektől (például apja szinte semmit nem érő, de éveken át kitartóan gyűjtött festményeitől)… Pedig vannak dolgok, amelyekhez nagyon ragaszkodik, például a klasszikus nőszerephez – no nem a háziasszonyi teendőket sírja vissza, amelyeket amúgy is sokáig a háztartási alkalmazottak végeztek, hanem a szabadidő elveszítésén kesereg, amely értékrendjében a legfőbb jó. Agatha néni szereti ugyan az önállóságot és szabadságot, de ezt legszívesebben egy férifember által biztosított (nem kis mértékben anyagi) stabilitás mellett képzelné el. Az emancipáció, a „gyengébb nem” új pozíciójának kivívása inkább visszafejlődés számára, egyértelműen rossz irány – primitív törzsek asszonyainak napi gürcöléséhez hasonló kín (nagy balekség volt részünkről ezért harcolni, állítja Lady Agatha). És bizony AC számára néha a könyvírás is teher, amennyiben a pénzkeresés imperatívusza által ösztönzött munka. Munka és csak utána szórakozás.

Érdekes, ahogy az idős írónő néha kritikusan szemléli írói tevékenységét, regényei hibáit, hiányosságait, nagyon jól tudja, hol sablonos, hol érzelgős, dagályos, de nem merül fel a kérdés, hol lehetett volna változtatni ezen, egyáltalán kellett volna-e. Olvastam volna még ezirányú kérdésekről, ahogy a szerző bűnre, a gonoszságra, a bűnöző lélektanára, az ember természetére vonatkozó töprengéseiről is. Sajnos ezekből túl kevés jutott a kötetbe, nem ez érdekelte az emlékezőt.
Jelen kötet esetében sem sokat törődik a szerző sem a tartalom elvárásokhoz való igazításával, sem a formaságokkal (lehetett volna azért kicsit húzni rajta), és nem csak azért, mert túl öreg már ehhez.
Úgy döntöttem, nem fogom túlságosan „kicsinosítani”, agyonszerkeszteni ezt a könyvet – írja. És valahogy így van jól, ahogy van. Túlírtságával, szeszélyességével, hiányaival, meg mindent elsöprő életszeretetével.

* Az írónő élete leglényegesebb eseményének első autója megszerzését, illetve a királynővel való vacsorát tartja. Nem a gyerek, nem az unoka, nem a családtagok, szerelmek, születések, halálok…

robinson P>!
Agatha Christie: Életem

A krimikirálynő élete is érdekes, tartogat meglepetéseket. Nem bízta másra, saját kezűleg vetette papírra emlékeit.
http://gaboolvas.blogspot.hu/2016/01/eletem.html

NewL P>!
Agatha Christie: Életem

Nagyon szerettem olvasni a visszaemlékezéseket, hiszen mindenről úgy tudott írni, hogy az szórakoztató volt. Bár a mai világ más, és nem mindenben értek egyet az írónővel, de elég sok mindent helyre tett a fejemben (sok elképzelésem volt Angliáról az 1900 -as évek elejéről, de általa leírva jobban látom az akkori életet).

Iustitia >!
Agatha Christie: Életem

Gyerekként felfedeztem magamnak Agatha Christie könyveit a könyvtárban anyám legnagyobb elborzadására, mondván: egy gyerek ne olvasson ilyen véres dolgokat. Hiába bizonygattam neki, hogy valójában nem véres, olvasson csak el egyet, annyira ódzkodott tőle, hogy inkább hagyott olvasni. Ez a legjobb döntés volt, amit csak hozhatott, így kezdődött egy többéves időszak, körülbelül az általános iskola végéig: egy-két elenyésző kivétellel csak AC-krimit voltam hajlandó olvasni, ahogy a sor nagyjából végére értem, kezdtem újra, a legtöbb könyvét kétszer-háromszor olvastam, a kedvenceim akár négyszer-ötször. Csak azok maradtak ki, amik nem voltak meg a kisvárosi könyvtárban, most pedig már csak 1-2 hiányzik az összes közül, ha nem veszünk tudomást az álnéven publikált történeteiről; ezekkel bizony csúnya elmaradásban vagyok. És ez az addigra már mélyen gyökerező könyvszeretet vezetett rá később arra, hogy mást is olvassak, legyek egyre nyitottabb a különböző műfajok felé. Tehát nem kérdés: én sokat köszönhetek Agatha Christie-nek.
Régóta gondolkodtam már azon, hogy elolvassam az életrajzát is, de tartottam attól, hogy az ő általában nem túl terjengős, nem annyira mesélős stílusából majdnem 700 oldal megfekszi az ember gyomrát. Aztán egy kedves barátomtól ezt a könyvet kaptam, mikor eljöttek babalátogatóba. Úgy örültem neki, hogy minden korábbi aggodalmam szertefoszlott, és pár előre betervezett könyv után ott voltam, kezemben ezzel az ajtókitámasztó méretű visszatekintéssel. Az első oldalak után már tudtam: Agatha Christie igenis tud mesélni. Élvezettel olvastam, amikor csak időm volt rá, hol döbbenten, hol jót szórakozva, hol elborzadva; fantasztikus korrajz. Sok minden a helyére került bennem ezekkel az évekkel és ezekkel a helyekkel kapcsolatban. Biztos vagyok benne, hogy annak is élmény lenne, aki sosem olvasta a könyveit, mert főként egy kivételesen boldog élet leirata ez, nem az íróságra helyezi a hangsúlyt. Elmondhatatlanul csodálom Agatha Christie-t, és nem azért, amit véghezvitt, hanem azért, ahogyan, amilyen intenzitással és életigenléssel tudott élni. Ugyanakkor az, hogy valaki lenyűgöző, nem jelenti azt, hogy a való életben is szimpatikus döntéseket hozna. Más világ volt, más szokásokkal, kevesebb aggódással, idegességgel, több szabadsággal, de én jelenleg semmilyen körülmények között nem tudnám elképzelni, hogy az éppen megszületett gyerekem egy dajkára bízzam, és tízhónapos utat tegyek a világ körül, akármennyi is vonzó ajánlat. off Más elveket vallunk, elsősorban belőlem hiányzik egy nagy adag szabadelvűség hozzá képest.
Azért akad olyan is, amiben teljesen egyetértünk, például ahogy írja: „Viszont el kell ismernem, hogy ezt a „tényleg rossz” színvonalat sikerült megközelítenem A titokzatos kék vonat című művében, amiben csak közhelyek, klisék és egy unalmas cselekmény szerepel (…)” – ez volt az egyetlen könyve, amit csak sokadik próbálkozásra, nagyon vergődve tudtam elolvasni.
A nem szimpatikus döntéseket könnyen feledtette velem a pozitív részek összegésze: a mindennél felemelőbb gyermekkor részletezése és az élvezetes fiatal évek. A háború borongós túlélése, a személyes tragédiák olyan együttérzést váltottak ki belőlem, amire magam se mindig voltam felkészülve, de nem volt időm búslakodni, mert újra színes, izgalmas részek következtek: a már említett világkörüli út, a szakmai sikerek, az ásatások különös világa, egy boldog házasság…
És hogy nem tudunk meg minden „szaftos részletet”, pletykatémát? Ő maga írja: "Azt hiszem, mindenre emlékeztem, amire emlékezni akartam”. Nem gondolom, hogy többet tudott volna tenni a saját boldogságáért Agatha, mint amit ebben a könyvben megoszt az olvasóval. Teljes életet élt, amely nem volt nehézségektől mentes, de jó példát állít minden ember elé, aki szeretné legalább néhány álmát valóra váltani, és nem csak úgy bolyongani az élet útvesztőjében.

theodora>!
Agatha Christie: Életem

Nagyon tetszett ez a könyv: nem csak azért, mert megismerhettem az embert a 'márkanév' mögött, hanem mert szórakoztató, és több életbölcsességet tartalmazó memoárról van szó, amiben a történelem egy általam kedvelt időszakát is megismerhettem. (Egy kis hiányossága a kiadásnak: képek! Úgy láttam az eredetiben szerepeltek fotók is, a magyar kiadásban nem.)
Hosszú – nagyon hosszú, de tartalmas olvasmány volt – ajánlom, ha szeretnétek megismerni Agatha életét, a saját szemszögéből!

Zsuzsi_Marta P>!
Agatha Christie: Életem

Nehezen szereztem be ezt a könyvet, s jól döntöttem, hogy nem könyvtári, vagy kölcsön kapott kötetre, hanem sajátra vágytam – most olvastam másodszor, és nem utoljára.
Egyik kedvenc írónőm ő, zseniális logikával, stílussal, kiváló karakterábrázolással írt, megérdemelten nevezik a krimi királynőjének.
Mint e könyv címe is elárulja, a saját életét vázolta fel, ám nem naplószerűen, dátumozva, hanem visszaemlékezésszerűen, néha kicsit cikázva a korok és életszakaszok között, ez engem nem zavart, nem zökkentett ki a történetből, csak amennyire ő szerette volna.
1950-ben döntötte el és fogott neki az élete, emlékei megörökítéséhez, melyben megismerjük a családot, ahová született, a szép és szeretettel teli gyermekkorát, azt, hogy hogyan vált íróvá, a munkába állását, az első és második világháborús éveit egyaránt. Nagyon őszintén írt. Félelmeiről, kétségeiről, botladozásairól éppúgy, mint örömeiről, sikereiről és kedvteléseiről. Érdekes utazásairól, második férjével, Max-szal való régészkedéséről, autóvezetésről éppúgy.
Bátor, bölcs, okos és intelligens hölgyet ismerhetünk meg személyében e könyvét olvasva. Sokat meríthetünk az olvasottakból, úgy gondolom. És ezután már a regényeit is kicsit más szemszögből értelmezhetjük, ismerve születésük hátterét, valamint szerzőjük igazi – brilliáns – jellemét.
„A gyermek ezt mondja: Köszönöm, Istenem a jó ebédet. Mit mondhatok én, hetvenöt évesen ? Köszönöm, Istenem a jó életet és mindazt a szeretetet, amit ebben az életben kaptam.”

2 hozzászólás
Dinah>!
Agatha Christie: Életem

Nem tartozik az egy nap alatt kiolvasható könyvek közé, mégis élvezettel lapozgatja az ember.
Igaz, AC sokat ugrál az időben, viszont nagyon sok mindent megtudhatunk nem csak róla, az érzéseiről, gondolatairól, de a családtagjairól és a barátairól is.
Agatha Christie-rajongóknak kötelező olvasmány. :)

medizonka>!
Agatha Christie: Életem

Az írónőre jellemző rejtett humor itt elég sokszor felbukkan jókedvű nosztalgiával fűszerezve. Imádom a könyveit, az életéről azonban a legnyilvánvalóbbakon kívül semmit sem tudtam eddig. Ez a könyv egy teljesen új és mégis ismerős embert idézett elém, aki a mai napig a Krimik Koronázatlan Királynője. Pazar humora mellett, lehengerlő, ahogy végig vezet az ásatásokon töltött mindennapokon, és a munkásokhoz való viszonyán. Azt hiszem a humor mögött mégis csak megcsillan a valódi tény, hogy nem lehetett valami könnyű élete. Úgy gondolom érdemes lenne még tájékozódjak más műveiből is az életéről.


Népszerű idézetek

stippistop P>!

S mivel az egyes ember oly keveset tud az egészről, s csak a maga rövidke kis szerepét játssza el, olyanok vagyunk, mint az a színész, aki csak pár mondat erejéig tűnik fel az I. felvonásban. Kezébe nyomják a legépelt szöveget, rajta a végszavakkal, és kész. Ő ennyit tud. A darabot nem olvasta. Miért is olvasta volna? Neki csak annyit kell mondania: A telefon nem működik asszonyom , s azután nyomban le is kell lépnie a színről.
De amikor az előadás napján felgördül a függöny, akkor ez a színész végighallgatja az egész előadást, és ő is ott lesz a többiek között, s a hívó szóra megjelenik a színen.
Szerintem az élet egyik legizgalmasabb eseménye, ha valami olyasminek lehetünk a részesei, amit a legkevésbé sem értünk.
Szeretek élni. Előfordult már, természetesen, hogy rettenetesen el voltam keseredve, nyomorultnak éreztem magam és emésztett a bánat, de mindezeken túljutva ma már nagyon is világosan látom, óriási dolog maga a létezés, az, hogy egyáltalán élhetek.

12. oldal (Partvonal, 2009)

2 hozzászólás
Goofry>!

Ez a létezés egyik nagy titka: élvezni az élet ajándékát, amit éppen mi kaptunk meg.

156. oldal: III. rész: Felnövök

1 hozzászólás
kicsibak P>!

Anyám egyszer meghallotta, amint az egyik nálunk vendégeskedő rokongyerek szemtelenül odavágja a felszolgáló szobalánynak. – Ó, hát te csak egy szolga vagy!
Persze több sem kellett anyámnak. – Nem szeretném még egyszer meghallani, hogy így beszélsz az alkalmazottal, kisasszony! – utasította rendre a leányzót. – A szolgálókat a legnagyobb udvariassággal kell kezelni. Egyfelől, olyan nagy hozzáértést igénylő munkát végeznek, amire te talán hosszú tanulás után sem volnál képes. Másrészt, ne feledd, ők társadalmi helyzetükből adódóan nem vághatnak vissza, ezért bánj mindig udvariasan velük. Ha udvariatlan vagy, ők sem fognak tisztelni téged, és igazuk is lesz, mert nem viselkedtél úrinőhöz méltóan.

34. oldal - I. rész: Ashfield (Partvonal, 2008)

5 hozzászólás
Gitta_Bry IP>!

Azóta sem jártam ott, és örülök ennek. Amikor pár éve felmerült, hogy ott is nyaralhatnánk, először rögtön rávágtam, oda nekem vissza kell mennem! Ez igaz is volt talán, de hamar rájöttem, hogy már nem tudok visszamenni. Senki sem mehet vissza egy olyan helyre, amely már csak az emlékeiben létezik. Mert ha a hely nagyjából meg is őrződött régi állapotában, az ember akkor sem a régi szemével fog végigtekinteni rajta. Ami akkor volt, elmúlt – kétszer nem lehet ugyanazon az úton végigmenni…
Soha ne menj vissza oda, ahol valamikor boldog voltál. Amíg nem mész vissza, addig annak a helynek az emléke elevenen fog élni benned, de ha visszamész, meghal.

97. oldal

1 hozzászólás
Életveszélyes_és_Tilos>!

Azt hiszem, az ember már csak úgy van megalkotva, hogy vagy eleve boldog, amíg valami miatt meg nem szűnik ez az érzés, vagy eleve búskomor, amíg valami ki nem zökkenti ebből a hangulatból. A boldogok ugyanakkor nagyon boldogtalanok is tudnak lenni, a melankolikus alkatúak pedig nagyon jól tudják érezni magukat a bőrükben.

Emmi_Lotta I>!

Az adózás mai mértékét látva évente bőven elég egy könyvet írnom. Kettővel ugyanis alig keresek többet, viszont sokkal többet kell dolgoznom.

580. oldal

2 hozzászólás
encus625 P>!

A karácsony volt az év legnagyobb, legfelejthetetlenebb ünnepe. Az ágyban zokniba dugott ajándékok lapultak, a reggelinél mindenki széke tele volt kisebb-nagyobb csomagokkal – ilyenkor elszaladtunk a templomba, majd siettünk haza, hogy folytathassuk az ajándékok kicsomagolását. Két órakor volt a díszebéd, amikor behúzták a sötétítő függönyöket, és csak a gyertyák világítottak meg a díszek csillogtak. Elsőként jött az osztrigaleves (amit nem szerettem), a rombuszhal, a főtt és a sült pulykahús, majd a sült vesepecsenye; ezt követte a hagyományos karácsonyi mazsolás puding, a vegyes gyümölcsös pite, és a mandulás piskóta, tele hatpennysekkel, narancsgerezdekkel, gyűrűkkel, virágokkal és effélékkel, majd megint a rengeteg desszert. A karácsonyi puding című könyvemben épp egy ilyen lakomát írtam le, egy olyan élvezetet, ami azóta kiveszett a világból – a mai generáció bizonyára már gyomorral sem bírná, a mi gyomrunk viszont nagyon is jól bírta.
[..]
A karácsony délutánja édes lustálkodással telt a felnőttek számára, a fiatalok pedig olvasgattak, nézegették az ajándékaikat, falták a csokoládét, vagyis elfoglalták magukat – majd következett a teázás a behűtött karácsonyi tortával és minden egyéb finomsággal, este pedig hideg pulykaleves és meleg gyümölcsös pite. Kilenc óra tájban nézhettük meg a karácsonyfát, amelyen persze további ajándékok függtek. Egyszóval csodálatos nap volt, amelyet egész éven át emlegettünk – egészen a következő karácsonyig.

163-165. oldal

Kapcsolódó szócikkek: karácsony
1 hozzászólás
stippistop P>!

Anyám, aki szenvedélyes híve volt a lányok taníttatásának, egy idő után, rá nagyon jellemző módon, átesett a másik végletbe. Kijelentette, hogy nyolc éves kora előtt egyik gyerek sem tanulhat meg olvasni: addig ne rongálja ilyesmivel se a szemét, se az agyát.
A dolgok azonban nem a tervek szerint alakultak. Ha felolvastak egy történetet, ami nagyon megtetszett nekem, akkor elkértem a könyvet, és elkezdtem tanulmányozni a sorokat és az oldalakat, amelyek eleinte természetesen zavarosak voltak, de azután lassanként értelmessé-értelmezhetővé váltak. Ha Dadussal sétáltunk, folyton nyúztam, árulja el, mik azok a feliratok a boltokon és a piaci zöldséghalmokon, amelyek mellett elhaladunk. Mindezek eredményeként egyszer csak azon kaptam magam, hogy egyedül és egész jól tudom olvasni a The Angel of Love [A szeretet angyala] című könyvet. Nemsokára hangos felolvasásokat tartottam belőle Dadusnak.
– Attól tartok, asszonyom – jelentette bocsánatkérően Dadus anyámnak –, hogy Agatha kisasszony tud olvasni.
Anyám, szegény, fel volt dúlva, de hát mit lehetett tenni. Még öt éves sem voltam, de a történetekkel teli könyvek világa már nyitva állt előttem. Attól kezdve karácsonyra és születésnapra mindig könyveket kértem.

27. oldal (Partvonal, 2009)

Sárhelyi_Erika I>!

(….) boldogan vetettem bele magam a fogalmazásba, bár a sikerélmények rendre elmaradtak – mindig az volt a baj ugyanis, hogy túlságosan elkalandozott a fantáziám. „Az ősz” című fogalmazásom például nagyon jól kezdődött azzal, hogy a földet vastagon borították a lehullott, barna és aranysárga falevelek, de aztán, ki tudja, miért, bekerült a képbe egy kismalac, aki nyilván makkot keresett az erdőben, így megfeledkeztem az őszről, és a fogalmazás átcsapott a Kurtafarkú Malac féktelen kalandjai, majd a hetedhét országra szóló Bikkmakk Parti részletes leírásába.

179. oldal

1 hozzászólás
Zsuzsi_Marta P>!

Mindannyian ugyanolyanok vagyunk, amilyenek három-, hat-, tíz- vagy húszéves korunkban voltunk. Leginkább a hat-hét éves korra érvényes ez, amikor még keveset alakoskodunk, míg húszéves korában már mindenki hajlamos az éppen aktuális divatnak megfelelően többé-kevésbé másnak mutatni magát, mint aki valójában. Ha intellektuális megjelenésre van igény, akkor értelmiségivé alakítjuk magunkat; ha a kacér lányok kapósak, akkor mi is kacér teremtések leszünk. De az évek múlásával egyre fárasztóbb lesz magunkkal cipelni a felvett szerepeket, így az ember lassanként visszatér a saját személyiségéhez, és napról napra egyre inkább önmaga lesz – ami persze néha zavarba hozza a környezetünket, ugyanakkor óriási megkönnyebbülés számunkra.

468. oldal


Említett könyvek


Hasonló könyvek címkék alapján

Lucy Strange: A nővérek átka
Stacey Halls: Familiárisok
Alix E. Harrow: Tízezer ajtó
Gerald Durrell: Családom és egyéb állatfajták
Sheila Hocken: Emma meg én
George Orwell: Állatfarm
Holly Jackson: Jó kislányok kézikönyve gyilkossághoz
James Herriot: Ő is Isten állatkája
George Orwell: Állati gazdaság
Jojo Moyes: Tengernyi szerelem