Életem 92% 234 csillagozás

Rendkívül érdekes írás. Két meghökkentő ténnyel is szembe találtam magam. Egyrészt nagyon érdekes, hogy Agatha Christie a saját korában és saját társadalmi rétegében mennyire másként látta, fogta fel a szegénység és gazdagság fogalmát. Rendre előfordult az életében, hogy rossz anyagi körülmények közé került, mire fogta magát és a családját, és hosszú hónapokra elköltözött egy trópusi szigetre, vagy egy francia szállodába, miközben továbbra is cselédet, szakácsnőt tartott – számára ez a helyzet már szegénységnek számított, miközben nehezen tudom elképzelni, hogy egy igazán szegény magyar család hasonlóan tudna tenni. A másik, ami meglepett, hogy Agatha Christie, aki önálló női alkotóként óriási sikereket ért el az írás terén, mennyire ultrakonzervatív a nőket illetően: szerinte egy nőnek egyetlen életcélja, hogy tisztelje a férjét. Ez elég durva. A könyv viszont nagyon jó volt.

“Mindig érdekesnek találtam az életet, és így vagyok ezzel ma is.”

Agatha Christie számomra az a személy, akiről vajmi keveset tudok, és eddig csupán egyetlen művét olvastam. Ezért nem volt kérdés, hogy kezembe vegyem az életrajzi művét, és közelebbről is megismerjek egy fantasztikus asszonyt, aki annyi csodás és remek történetet ajándékozott nekünk, olvasóknak.

Agatha 1950-ben kezdte el írni önéletrajzi regényét, melyet 1965-ben fejezett be. A történet kisgyermek korától kezdődik, de visszanyúlik egészen a szülei megismerkedéséig. Élénk képzelőerővel született gyermek volt, melyet később írásaiban kamatoztatni is tudott. A kalandokkal teli életében olykor viharfelhők gyülekeztek, de őt semmi és senki sem tántoríthatta el céljaitól. Két világháborút is megélt, de a férfiak terén sajnos nem bizonyult túl szerencsésnek.

Fantasztikus volt a része lenni ennek a lenyűgöző memoárnak, és csodás érzés volt a fejébe látni annak, aki megteremtette Hercule Poirot és Miss
Marple karakterét.

Nemcsak nagyszerű író vált belőle az évek során, de a kitartása és szorgalma remek példát mutat arra, hogy merjünk az álmainkért harcolni, és valósítsuk meg azokat.

Az Életem című könyv – stílusosan – eddigi életem egyik legnehezebb, ám legfelemelőbb olvasmánya is volt. ;)
Lassan haladtam vele, néha picit untam, ám olykor annyira berántott, hogy nem tudtam letenni és még hajnalban is olvastam.
Érzelmi hullámvasút, a Krimi Királynőjének élete, saját tolmácsolásában, ami igaz, vicces, szívmelengető, megdöbbentő és olykor elkeserítő.
Agatha Christie az én szememben sosem volt szokványos nő, feleség, szerző, kalandor, mindig valami misztikumot éreztem körülötte, valami megfoghatatlant és ez teljesen igaz, a könyv alátámasztotta az elgondolásomat.
Kivételes ember volt, nemhiába van benne mind a mai napig a köztudatban.
Imádom a regényeit és természetesen őt is.
Olvassátok, mert nem fogjátok megbánni!

Non numero horas nisi serenas…
Akár ezt a mottót is választhatta volna önéletírásának Lady Agatha. Hatvan éves korától tizenöt éven át nyugodtan, a maga élvezetére idézi fel és veszi számba ebben a kötetben élete boldog, emlékezetes pillanatait, örömeit, az élet napos oldalát, tudatosan rostálva ki mindazt, amire inkább nem szeretne emlékezni. Persze pár negatív kép is bevillan, de csak röviden, és csak annyi, amennyi elengedhetetlenül szükségesnek bizonyul. AC nem törődik a fehér foltokkal, bőségesen kárpótol minket regénybe illő életének megannyi érdekes színes mozzanatával. Hogy nem mindig arról mesél, amiről mi olvasni szeretnénk, az már más kérdés. Az az érzésem, mit sem törődött az olvasóval, arról írt, amiről akart, és kész.

Az önéletrajz, bár bizonyos kronológiai sorrendet is betart, inkább szeszélyes, kicsit csapongó, az emlékezés logikája mentén idézi fel az emlékeket („nem akadályoztak térbeli és időbeli korlátok – elidőzhettem, ahol nekem tetszett, és kedvemre szaladgálhattam hol előre, hol hátra.”).
Közben pedig kirajzolódnak előttünk a viktoriánus kor hétköznapjai, az első és második világháború tapasztalatai – civil nézőpontból, Lady Agatha utazásainak, kalandjainak szinte az egész világot átfogó helyszínei, meg persze maga a központi szereplő alakja: a világra-életre nyitott, azt mindenképp élvezni vágyó, minden nosztalgiája ellenére a bejárt életutat elégedetten és boldogan nyugtázó írónő.
AC különösen sokat időzik el gyermekkora édenkertjénél, részletesen számba véve kedvenc időtöltéseit (köztük a képzelet játékainak lenyűgöző világát), helyszíneit, játékait, mindennapi tevékenységeit, érdeklődési körét. Remek portrékat rajzol a családtagokról, a személyzet tagjairól, nevelőnőkről stb. Nagyon pontosan emlékszik apró részletekre, szinte tobzódik bennük, minden során átsüt, mennyire bearanyozza életét még idős korában is ennek a periódusnak a felidézése. Hiszen akkor még minden és mindenki megvolt, kellemesen jómódú volt a család, és kerek volt a világ.

Később már nem annyira, de mégis annak tűnik, gondoskodik róla az írónő, aki csöppet idealizálva, megkozmetizálva meséli tovább történetét.
Ifjú- és felnőttkorának emlékei közt már sokkal több a hézag, a kihagyás és elhallgatás, és a hangsúlyok is eléggé érdekesen alakulnak. Lady Agatha már csitriként is igazán tudja élvezni az életet, belekóstol minden akkori újdonságba szörfözéstől repülésen át az automobilvezetésig, de a klasszikus szórakozásokat sem hagyja ki – opera, bálok, flört és tánc, strand és laza kikosarazása a szép számban jelentkező kérőknek. Majd eljön a felnövés ideje – háború, ápolónősködés, házasság. Meg kell tanulni az életet, ami már nem olyan kellemes móka. Az írónő két házasságáról, férjeiről, gyerekéről viszonylag keveset tudunk meg, ahogy íróvá válásáról és regényei keletkezéséről is, annál többet mesél több mint féltucatnyi házáról, utazásairól, főleg második, régész férje mellett átélt nagy kalandjairól.
Bevallom őszintén, meglepett Agatha néni, aki egyszerre modern (már ami az újdonságokra, technikai vívmányokra való nyitottságát illeti) és konzervatív, egyszerre szeretetreméltó, bűbájos és kissé (?) egoista, de ebben is őszinte ember.
Nagyon tudom értékelni az élethez való pozitív hozzáállását, azt a derűt, amellyel idős korában is szétnéz a világban és emlékeit válogatja, az energiát, amellyel beleveti magát az életbe, amelyben soha nem ismerte a „nincs mit csinálnom” unalmát. Ugyanakkor kicsit meghökkentett, mennyire hanyagolja például a gyermekét (legalábbis az emlékírásban való szerepeltetése szempontjából, – szíriai boldog évek! – a gyerek meg otthon –, sőt egy helyen azzal vádolja, hogy mindig mindentől el akarta venni a kedvemet, igaz nem sok sikerrel – teszi hozzá*), mennyire könnyen válik meg tárgyaktól, emlékektől (például apja szinte semmit nem érő, de éveken át kitartóan gyűjtött festményeitől)… Pedig vannak dolgok, amelyekhez nagyon ragaszkodik, például a klasszikus nőszerephez – no nem a háziasszonyi teendőket sírja vissza, amelyeket amúgy is sokáig a háztartási alkalmazottak végeztek, hanem a szabadidő elveszítésén kesereg, amely értékrendjében a legfőbb jó. Agatha néni szereti ugyan az önállóságot és szabadságot, de ezt legszívesebben egy férifember által biztosított (nem kis mértékben anyagi) stabilitás mellett képzelné el. Az emancipáció, a „gyengébb nem” új pozíciójának kivívása inkább visszafejlődés számára, egyértelműen rossz irány – primitív törzsek asszonyainak napi gürcöléséhez hasonló kín (nagy balekség volt részünkről ezért harcolni, állítja Lady Agatha). És bizony AC számára néha a könyvírás is teher, amennyiben a pénzkeresés imperatívusza által ösztönzött munka. Munka és csak utána szórakozás.

Érdekes, ahogy az idős írónő néha kritikusan szemléli írói tevékenységét, regényei hibáit, hiányosságait, nagyon jól tudja, hol sablonos, hol érzelgős, dagályos, de nem merül fel a kérdés, hol lehetett volna változtatni ezen, egyáltalán kellett volna-e. Olvastam volna még ezirányú kérdésekről, ahogy a szerző bűnre, a gonoszságra, a bűnöző lélektanára, az ember természetére vonatkozó töprengéseiről is. Sajnos ezekből túl kevés jutott a kötetbe, nem ez érdekelte az emlékezőt.
Jelen kötet esetében sem sokat törődik a szerző sem a tartalom elvárásokhoz való igazításával, sem a formaságokkal (lehetett volna azért kicsit húzni rajta), és nem csak azért, mert túl öreg már ehhez.
Úgy döntöttem, nem fogom túlságosan „kicsinosítani”, agyonszerkeszteni ezt a könyvet – írja. És valahogy így van jól, ahogy van. Túlírtságával, szeszélyességével, hiányaival, meg mindent elsöprő életszeretetével.

* Az írónő élete leglényegesebb eseményének első autója megszerzését, illetve a királynővel való vacsorát tartja. Nem a gyerek, nem az unoka, nem a családtagok, szerelmek, születések, halálok…

Úgy vagyok az életrajzokkal/önéletrajzokkal, hogy kicsit félek tőlük: lutrik, mert lehet, lerántanak olyasmit az adott emberről, amit jobb lett volna nem tudni. :)

Agatha Christie régóta nagy kedvencem, szerintem az egyik legzseniálisabb író, akit valaha hátán hordott a Föld.
És most, hogy elolvastam ezt a könyvet, megnyugodtam, mert ugyanolyan fantasztikus ember volt, amilyen nagyszerű író.
Egyáltalán nem éreztem hosszúnak a könyvet, imádtam elmerülni benne.

A krimikirálynő élete is érdekes, tartogat meglepetéseket. Nem bízta másra, saját kezűleg vetette papírra emlékeit.
http://gaboolvas.blogspot.hu/2016/01/eletem.html

Nagyon szerettem olvasni a visszaemlékezéseket, hiszen mindenről úgy tudott írni, hogy az szórakoztató volt. Bár a mai világ más, és nem mindenben értek egyet az írónővel, de elég sok mindent helyre tett a fejemben (sok elképzelésem volt Angliáról az 1900 -as évek elejéről, de általa leírva jobban látom az akkori életet).

Gyerekként felfedeztem magamnak Agatha Christie könyveit a könyvtárban anyám legnagyobb elborzadására, mondván: egy gyerek ne olvasson ilyen véres dolgokat. Hiába bizonygattam neki, hogy valójában nem véres, olvasson csak el egyet, annyira ódzkodott tőle, hogy inkább hagyott olvasni. Ez a legjobb döntés volt, amit csak hozhatott, így kezdődött egy többéves időszak, körülbelül az általános iskola végéig: egy-két elenyésző kivétellel csak AC-krimit voltam hajlandó olvasni, ahogy a sor nagyjából végére értem, kezdtem újra, a legtöbb könyvét kétszer-háromszor olvastam, a kedvenceim akár négyszer-ötször. Csak azok maradtak ki, amik nem voltak meg a kisvárosi könyvtárban, most pedig már csak 1-2 hiányzik az összes közül, ha nem veszünk tudomást az álnéven publikált történeteiről; ezekkel bizony csúnya elmaradásban vagyok. És ez az addigra már mélyen gyökerező könyvszeretet vezetett rá később arra, hogy mást is olvassak, legyek egyre nyitottabb a különböző műfajok felé. Tehát nem kérdés: én sokat köszönhetek Agatha Christie-nek.
Régóta gondolkodtam már azon, hogy elolvassam az életrajzát is, de tartottam attól, hogy az ő általában nem túl terjengős, nem annyira mesélős stílusából majdnem 700 oldal megfekszi az ember gyomrát. Aztán egy kedves barátomtól ezt a könyvet kaptam, mikor eljöttek babalátogatóba. Úgy örültem neki, hogy minden korábbi aggodalmam szertefoszlott, és pár előre betervezett könyv után ott voltam, kezemben ezzel az ajtókitámasztó méretű visszatekintéssel. Az első oldalak után már tudtam: Agatha Christie igenis tud mesélni. Élvezettel olvastam, amikor csak időm volt rá, hol döbbenten, hol jót szórakozva, hol elborzadva; fantasztikus korrajz. Sok minden a helyére került bennem ezekkel az évekkel és ezekkel a helyekkel kapcsolatban. Biztos vagyok benne, hogy annak is élmény lenne, aki sosem olvasta a könyveit, mert főként egy kivételesen boldog élet leirata ez, nem az íróságra helyezi a hangsúlyt. Elmondhatatlanul csodálom Agatha Christie-t, és nem azért, amit véghezvitt, hanem azért, ahogyan, amilyen intenzitással és életigenléssel tudott élni. Ugyanakkor az, hogy valaki lenyűgöző, nem jelenti azt, hogy a való életben is szimpatikus döntéseket hozna. Más világ volt, más szokásokkal, kevesebb aggódással, idegességgel, több szabadsággal, de én jelenleg semmilyen körülmények között nem tudnám elképzelni, hogy az éppen megszületett gyerekem egy dajkára bízzam, és tízhónapos utat tegyek a világ körül, akármennyire is vonzó ajánlat. off Más elveket vallunk, elsősorban belőlem hiányzik egy nagy adag szabadelvűség hozzá képest.
Azért akad olyan is, amiben teljesen egyetértünk, például ahogy írja: „Viszont el kell ismernem, hogy ezt a „tényleg rossz” színvonalat sikerült megközelítenem A titokzatos kék vonat című művemben, amiben csak közhelyek, klisék és egy unalmas cselekmény szerepel (…)” – ez volt az egyetlen könyve, amit csak sokadik próbálkozásra, nagyon vergődve tudtam elolvasni.
A nem szimpatikus döntéseket könnyen feledtette velem a pozitív részek összegésze: a mindennél felemelőbb gyermekkor részletezése és az élvezetes fiatal évek. A háború borongós túlélése, a személyes tragédiák olyan együttérzést váltottak ki belőlem, amire magam se mindig voltam felkészülve, de nem volt időm búslakodni, mert újra színes, izgalmas részek következtek: a már említett világkörüli út, a szakmai sikerek, az ásatások különös világa, egy boldog házasság…
És hogy nem tudunk meg minden „szaftos részletet”, pletykatémát? Ő maga írja: "Azt hiszem, mindenre emlékeztem, amire emlékezni akartam”. Nem gondolom, hogy többet tudott volna tenni a saját boldogságáért Agatha, mint amit ebben a könyvben megoszt az olvasóval. Teljes életet élt, amely nem volt nehézségektől mentes, de jó példát állít minden ember elé, aki szeretné legalább néhány álmát valóra váltani, és nem csak úgy bolyongani az élet útvesztőjében.

„Szerintem nincs izgalmasabb dolog a világon, mint amikor van az embernek egy gyereke, aki az övé és mégis egy titokzatos idegen, aki rajtunk keresztül és nekünk köszönhetően lépett be a világba, és egy darabig még a gondját is viselhetjük, majd elhagy bennünket, elkezdi élni a saját életét, és akkor már csak figyelhetjük, mit kezd a maga szabadságával.” off

Köszönöm azoknak a kihívásoknak, amelyek teljesítéséhez most kellett elolvasnom ezt a könyvet! Teljesen más szemmel fogom olvasni ezentúl Agatha Christie regényeit.

Nehezen fogtam hozzá a több mint 600 oldalas könyvhöz, mert arra számítottam, hogy lapos és vontatott lesz. Hogy is feltételezhettem ezt, hiszen nem akárki írta… :)
Teljesen új oldaláról ismertem meg az írónőt, és még jobban megkedveltem. Szerettem olvasni a gyermekkoráról, arról, hogy hogyan keletkeztek a művei, merre kalandozott élete során. Annyira gyönyörűen tudott írni boldogságról, keserűségről, és gyakran a vicces helyzetek, események maradtak meg az emlékeiben. Az élete valóban egy hullámvasút volt, de alapvetően pozitívan szemlélte a világot. Több gondolatát is kijegyzeteltem magamnak, amik időtállók, ennyi év távlatában is azonosulni tudok velük.

UI: Képekkel lehetett volna még színesíteni a kiadást. :)

Nagyon tetszett ez a könyv: nem csak azért, mert megismerhettem az embert a 'márkanév' mögött, hanem mert szórakoztató, és több életbölcsességet tartalmazó memoárról van szó, amiben a történelem egy általam kedvelt időszakát is megismerhettem. (Egy kis hiányossága a kiadásnak: képek! Úgy láttam az eredetiben szerepeltek fotók is, a magyar kiadásban nem.)
Hosszú – nagyon hosszú, de tartalmas olvasmány volt – ajánlom, ha szeretnétek megismerni Agatha életét, a saját szemszögéből!