Éjféltájt (Battle főfelügyelő 5.) 89% 377 csillagozás

Nem ez a szerző legjobb regények, az biztos. Egy kicsit túl van írva, főleg az eleje, és a végén erősen túltolta a romantikát, de a stílusa remek. Az ebben a regényben is ámulatba ejtett, hogy Agatha Christie milyen ügyesen, sőt, zseniálisan keveri a szálakat és mozgatja a szereplőket. Nagyon érdekelne, hogy milyen munkamódszerrel dolgozott, ám ezzel kapcsolatban csak találgatásokba bocsátkozik minden szakértő.

Zseniális.
Remekbe szabott.
Én ezt nagyon szerettem olvasni, annyira izgalmas, annyira fordulatos könyv, hogy szinte letehetetlen.
Nagyon jól ki van találva, meg van szerkesztve minden sora, szép lassan épül fel, azzal kezdődik, hogy a gyilkosság csak a vége valaminek, ami már sokkal- sokkal korábban elkezdődik és erre olvashatunk egy példát. Igen, itt megismerhettük az előzményeket, persze, úgy, hogy nekem fogalmam sem volt, ki kit akar majd eltenni láb alól. Ékes példája ez a könyv, a bosszú, a megbocsájthatatlan sérelem esetleges kimenetelének.
Ismétlem nagyon izgalmas, ennyi fordulat ritkán van egy AC regényben, itt aztán a végén jó néhányszor bemegyünk az erdőbe. Eleinte hagyott engem az írónő brillírozni, magam sem hittem a látszatnak, de aztán csak elveszítettem a fonalat és szokás szerint már nem tudtam ki lehet a hunyó.
Nem csodálom, hogy felkerült a saját maga által választott top 10-es listára.

Ismét egy agyafúrt, több csavarral is rendelkező krimi a zseniális Agathától. Ha az ember nagyon figyel, a végére leszűkíti a lehetséges, gyanús elkövetők számát kettőre-háromra, aztán jön a nagy meglepetés, mert még a gyilkos nemét sem sikerült eltalálnia. Pedig a szerző becsületesen mindig elrejti azt a bizonyos kulcsot, ami segíthetne a megfejtésben.
Az Agatha Christie-bűnügyek közül elsősorban azok kerültek a kedvenceim közé, amelyekben az indíték lélektani hátterű, mint például az Éjféltájt, A ferde ház és a Függöny.

Olyan régi volt az első olvasásom, hogy nem emlékeztem a történetre, talán a végefelé sejlett valami. Ez a regény is a kedvencek közé került, bár a két neves nyomozó nem szerepel benne.
Christie itt (is) nagy szerepet szán a lélektani fejtegetéseknek, az életsorsok, a személyiség meghatározó erejének.
Ha a végén átgondoljuk, nem annyira racionálisan logikus minden, inkább a fentiek miatt érdekes, az emberi viselkedés rejtett mozzanatait követhetjük nyomon.
A végső fejezet teátrálisan romantikus, én a többszörös olvasások után ilyenkor feltételezek az írónő részéről szubjektív érzéseket, a saját élete, első házassága traumái miatt.
/ Egy kis felsorolás a kedvenceim közül: Öt kismalac, A kristálytükör meghasadt, Miért nem szóltak Evans-nek? /
Nekem több kalandos-kémregényes műve is tetszett, plusz a fentiek mellett még jó néhány könyv.

Hú, ez jó volt nagyon! Ebből a sorozatból ez az első könyv, amit olvastam és meg vagyok elégedve Battle felügyelővel. Nagyon értelmes, odafigyel minden kis részletre, eléggé megközelíti Poirot értelmi színvonalát. Nagyon izgalmas volt végig. Egyáltalán nem számítottam egy ilyen végkifejletre. Egyembe se jutott, hogy ki a gyilkos. Az összes szereplő nagyon jó volt, Audreyt és Kayt nem tudtam a szívembe zárni. A többi szereplő is kicsit agyament volt, mindegyiket meggyanúsítottam. Hiányzott Poirot és Ms Marple, de nagyon megkedveltem Battle felügyelőt. Elolvasom a sorozat többi részét is.

Zseniális. Eddig ez a történet elkerült engem. Hiányzott a két fő Nyomozóm de Battle főfelügyelőt is nagyon hamar a szívembe zártam. Nagyon jól lett csavargatva a szál, hát erre a megoldásra nem számítottam. Gyorsan lehet vele haladni, feszültség megvan csak ajánlani tudom a krimi rajongóinak.

Tetszett a koncepció, amit ebben a kötetben végigkövettünk, mindig is a furcsa megoldásokat szerettem, ha regényről van szó. Krimiben meg pláne. De nem éreztem kielégítőnek ezt a kötetet. Bevallom unatkoztam rajta, és ha egy krimin unatkozok, akkor már nem az igazi. A testi fogyatékosságokkal való megvezetés igazi Christie-féle fogás volt, végig ott volt szem előtt az a kis hiányosság, de annyira jelentéktelennek tűnt, hogy rögtön másra kezdtem gyanakodni, ami sokkal látványosabb, extrémebb. Pedig sokszor a kis dolgokban kell keresnünk a megoldást. Az írónőtől szokásos sablonokat is megtaláltam, amikre a konfliktusokat emeli. Battle felügyelő nekem annyira nem nyerte el a szimpátiámat, talán, mert szinte alig volt jelen, vagy hiányoztak a karakteréből azok a markáns vonások, amik Poirot-t és Miss Marple-t teszik erőteljesebbé, hogy mindenféleképpen rájuk figyelünk.

Nem a legtökéletesebb AC, de csak egy picit marad el az 5*-tól.
Az egyetlen dolog, ami egy kicsit sántít a történetben, az Angus szerepe, pláne az utolsó fejezet. Na, ott csak pilláztam.
Maga a történet nagyon kis csavaros, most akkor tényleg ki a tettes? És miért? És mi a végső cél? Jól megvezetett mindenkit a tettes, még majdnem szegény Battle-t is, de némi külső segítséggel azért csak összejött, egy kicsit poirot-san, de összejött :)
Biztosan olvasni fogok még ebből a szériából is :)
a Férj, az Első, a Második Feleség, a Hűséges, a Lovag és a többiek. Jó kis csapat volt :)

Agatha Christie nyomozós karakterei közül Battle főfelügyelő sorozatának is a végére értem – nem volt nehéz, mivel öt könyv tartozik ide (ezek közül a kedvencem A Hét Számlap rejtélye és a Gyilkolni könnyű).
A regény egy tengerparti birtokon játszódik, szeptemberben (igen, ezért álltam most neki :D), de az események előzményeiről rövid fejezetekben olvashatunk mielőtt 'megérkeznénk' Gull's Pointba. Egy furcsa családi találkozó kerül a középpontba, ahol jelen van a ház idős úrnője, nevelt fia aktuális feleségével ill. előző neje, gyerekkori barátok és ismerősök.
Tipikus zártszobás gyilkosságról van szó, ahol a tettest a 'családon' belül kell keresni. Battle főfelügyelő nyaralását töltve, unokaöccsének segítve kapcsolódik be a nyomozásba és alapos, kitartó munkával – Poirot módszereiből is okulva! :)) – felderíti az ügyet. A regény vége nagyon csavaros, amikor már egyértelműnek tűnik a megoldást egy új fejlemény bukkan fel!
Bővebben a blogon!

Érdekesen kezdődött az egész történet. A múltban egy-egy történés hogyan határozza meg a jövőt, milyen befolyással van a jövőbeli eseményekre. Nekem szimpatikus volt Battle felügyelő nyomozása, tetszett a stílusa. Battle felügyelő viselkedése nagyon imponáló volt, mikor a lánya iskolájában volt. Én lehet, hogy nem lettem volna olyan nyugodt, mint ő. Az írónő most is remekelt, számomra meglepetés volt a megoldás.