Dead ​Man's Folly (Hercule Poirot 33.) (Ariadne Oliver 4.) (Felicity Lemon 4.) 7 csillagozás

Első Poirot-regényem, de nem az első Agatha Christie-m, és egyikből sem az utolsó. Nagyon nevetek most magamon, amiért egyszer azt mondtam, hogy nem szeretem a krimiket.
Mert itt nem csak remek alapötletből kibontakozó csavaros cselekmény van, és nem csak (többnyire) végtelenül brit, de sokszínűre megalkotott szereplőgárda, bár a kettő együtt tényleg elég lenne ahhoz, hogy elvigye ezt a könyvet a hátán. Hanem van mellé még egy kis finoman önironikus metahumor is Ariadne Oliver személyében, akiről öröm olvasni, remek fricska a detektívregényeknek úgy, hogy közben hitelesre és szerethetőre megformált karakter marad; és ott van maga Hercule Poirot is az udvariasságával, hatalmas bajuszával és kikezdhetetlen éleslátásával. Őt nem lehet nem szeretni – talán még Miss Marple-nál is jobban, pedig sok kellett ahhoz, hogy azt a hölgyet valaki lejjebb vigye a kedvenc detektívjeim ranglétráján. A befejezésről szó pediglen ne essék – úgy tökéletes, ahogy van, bár kíváncsi vagyok, rutinosabb krimiolvasók látták-e előre. Bevallom: én nem. Ettől olyan jó. Ölelem a kedvenc antikváriumomat sokadszorra is, amiért ezt a remek krimit a kezembe juttatta.

Ariadne Oliver nyomozós játékot rendez és a gyilkosság valóra válik. Tipikus Ariadne. Nyomok itt is vannak, van, ami könnyen kiszúrható, van, ami nem. Amiért annyira nem tetszett, hogy ezt a csavart (vagy valami nagyon hasonlót) AC már ellőtte a Zátonyok köztben, így a megoldás gyakorlott Christie olvasóknak akkora meglepetést nem okoz.

A kedvenceim az Ariadne Oliver regények. Sajnálom, hogy Christie nem írt önálló sorozatot ezzel a remek karakterrel. A történet itt is ügyes, izgalmas, az egyik legjobb regény volt a sorozatban.