Ha változatos mérgekkel teli dobozt analizálunk nagycsaládilag az uzsonna előtt, rögtön lehet tudni két dolgot:
1, épp egy Agatha Christie történetet olvasunk.
2, nem lesz vidám a teazsúr.
Bár itt feketekávé a menü, persze menetrendszerűen hal meg valaki a csapatból, majd mindenki hazudni kezd, ahogy az ilyenkor szokás. Még jó, hogy helyszínen van Poirot teljes bajusz- és egószélességben, aki annak dacára, hogy a házigazda patkányfogóként, és nem kifejezetten feltűnő jelenségként hivatkozik rá, kötelező jelleggel vonultatja fel a teljes pöffeszkedéspalettáját. Érezhetően azért, mert az amúgy érdekes történetet nem Agatha Christie, hanem Charles Osborne foglalta regénybe, aki elég jó munkát végzett a cselekvő részek leírásánál, csak párszor erős túlzásokba esett a szereplők tulajdonságainak kihangsúlyozásánál, és elkanyarított pár dagályos közhelyet is. (És Poirot szeme ezúttal is többször dereng/világít zöldes fényben, amihez még mindig szegényes a fantáziám.)
Pozitívumként viszont kiemelném a nagyszájú Barbarát, aki az állandó mukikámozása ellenére is üde színfoltja volt a sztorinak, és aki olyan modern és emancipált, amilyen a magafajta leányzó ezerkilencszázharmincnégyben csak lehetett. A karót nyelt Hastingset nem átallja tőrőlmetszett mézespuszedlinek, pompeji strázsának, és szívtipró őskövületnek titulálni, aki zavarában azt se tudja, hová piruljon. Érdekes infó volt az is, hogy a nadrágvasalás mennyire fontos, hogy a Sátán bajsza koktél mindenkibe lelket önt, hogy amióta a drága Lord Tennyson nem él, azóta nem írtak tisztességes verset, és hogy az ember nem kenheti fel elég vastagon a szájára a rúzst, hisz ki tudja, mennyi fogy el belőle, mire taxin hazaér.
Most pedig szeretnék foszlós brióst enni forró csokoládéval. Kávé nem kell. :)
"- Mi lenne, ha felraknánk egy lemezt? – kérdezte, és odament a gramofonhoz. – Nézzük csak, van itt valahol egy cuki lemez, Londonban vásároltam a múlt héten… Iciri-piciri, mért jársz pucéran, azért hordhatnál egy féltenyérnyi ruhát – énekelte, vidám tánclépésekkel helyben járva. – Vagy tán valami mást?
– Hát ne is azt az útszéli slágert, Barbara, kedvesem – mondta szemrehányóan Miss Amory."