Az ​ijedt szemű lány (Hercule Poirot 2.) (Arthur Hastings 2.) 88% 131 csillagozás

Ez volt eddig a legizgalmasabb Poirot történet. Amikor már azt hittem, hogy végre meg van a gyilkos kiderült, hogy még sem ő volt.
A figyelmem természetesen egy percig nem lankadt a könyv iránt, egyszerűen zseniális volt. Ilyen agyafúrt tervet csak a rendkívüli „Poirot papa” tud kideríteni. Imádom ezt a fickót.

Tudvalévő, hogy az igazi nagy bűnözők azok, akiknek rendszerük van. Poirot pedig imádja a rendszert. Persze a nagy bűnözők ritkák, így hát, kérem, meg kell elégedni azzal, ami adatik. Azért nem panaszkodhatunk ezúttal sem, van bűntény, van gyanúsított (szokás szerint majd’ mindenki, aki él és mozog, sőt…), van csavar is bőven, néha akár hármas is, dupla szaltóval.
Aztán van egy érdekes szereplőhármas, ez adja meg a történet sava-borsát. A középpontban, természetesen, a mi jó öreg Poirot-nk, mellette a történetet első személyben elbeszélő, mindig szerelmes, kissé impulzív Hastings kapitány, aki lassan tanulgatja Poirot papától, hogyan vegye hasznát szürke sejtjeinek. A másik oldalon a – Poirot szavaival élve – dresszírozott „emberi vadászkutya”, Giraud, a párizsi detektív. A másik „mester”, akitől zöldfülű Hastingsünk nyomozóórákat vehet. Szegény csak úgy kapkodja a fejét a nagy kínálat láttán – szépséges lányok, nagytudású detektívek – „hát én immár kit vállasszak”-dillemma.
Hastings hol a zseniális Poirot elméjét, hol Giraud nyomkutatási, -rögzítési, -elemzési technikáját, magabiztosságát csodálja. Na nem mintha Poirot nem volna magabiztos, de hát a mezei nyomzó átláthatja a szürke sejtek közt végigfutó impulzushálót? Márpedig Pirot az ügy hasonló hálózatát építgeti magában, az eset lélektanát kutatja, látszólagos semmiségeket olyan titokzatossággal vesz körül, amelybe rajta kívül nem nagyon tud senki belelátni. A hétköznapi embert könnyebben lenyűgözi a látható szakszerűség – a tényekre, nyomokra, tárgyakra alapuló nyomozás. Persze a látható nyomokról a bűnöző is tud, sőt számít is rájuk. Csalóka csapdát állíthat… Bizony, ezúttal is bebizonyosodik, hogy jól csak szürke sejtjeivel lát az ember, nem a nagyítóval. Aki ismeri Poirot, annak egyértelmű az összecsapás kimenetele. Giraud K.O.-győzelmet szenved, Poirot somolyog kis kackiás bajusza alatt, Hastings pedig… Hastings egyébbel van elfoglalva. (Valami kisasszonyok is voltak a történetben ;))

Magam is meglepődtem, hogy bár jól túlvagyok már az A.C életmű felén, még mindig akad ilyen számomra ismeretlen gyöngyszem, ráadásul Poirot mester és a kedvenc Hastings kapitányom szereplésével!
Ez egy annyira jól megcsavart történet, hogy ember legyen a talpán, aki rájön a megfejtésre – na persze ha nem Poirotnak hívják az illetőt. Aki itt még az antipatikus „emberi kopóval”, Girauld felügyelővel rivalizálni is kényszerül. Nem kell mondjam ugye, hogy a kis szürke agysejtek fognak győzni? :)
Már arra is nagyon büszke vagyok, hogy bár félig sikerült rájöjjek a megoldásra.
Remekül megrajzolt mellékszereplő is van, Mrs. Renauld személyében.
Az összevissza gabalyodó szerelmi szálak, amikből ezúttal a derék Hastings sem marad ki, még szerethetőbbé tették számomra.
Egyik legjobb A.C regény, végig élvezetes, izgalmas, fordulatos. Öt csillag, kalapemelés, rajongás.
Megjegyzés: Én ebben a fordításban olvastam: https://moly.hu/konyvek/agatha-christie-gyilkossag-a-golfpalyan

Az egyik legzseniálisabban csavaros történet, valamiért mégsem ez a kedvenc Poirot történetem. Talán a fordítás az oka, ami sokszor túl modern, valamint Poirot és Hastings tegeződése is annyira szokatlan számomra…

Időről időre visszatérek Agatha Christie-hez, biztos vagyok benne, hogy nem fogok csalódni. Természetesen van a könyvei között amelyiket jobban szeretem, de mindegyik tetszik. Halhatatlan karakterei lenyűgöznek. Az ijedt szemű lányban Hastings kapitánynak is jelentős szerep jut, nemcsak mint narrátor, de tökéletes segítőtársa Poirot-nak. Nagyon szeretem Hastings kapitányt, aki mindig pozitiv, becsületes, jószándékú és kedves és mindig minden csinos lányba azonnal beleszeret.
Az ijedt szemű lány sok szereplős, bonyolult regény, több oldalról is láthatjuk, ki hogyan igyekszik megoldani a bűntényt. Itt is döntő a múlt hatása a jelen eseményeire. Természetesen most sem tud túljárni a legcsavarosabb eszű bűnös sem Poirot tökéletes agysejtjein.

Nah szóval, nem tudom, hogy csak kezdek ráérezni, vagy ez egy „gyengébb” könyve, de (dobpergés) rájöttem, hogy ki a gyilkos!!! És olvasás közben is végig képes voltam Poirot-val menni és nem bedőlni Hastings extrém elképzeléseinek.
Alapvetően tetszett az is, hogy a cselekmény Franciaországba került és Giraud, a modern francia „vadászkopó” szerepeltetése is vicces volt. Bár a nagy „úristen, ezt nem gondoltam volna, mekkora fordulat” élmény most elmaradt a végén, helyét felváltotta a „hihetetlen, rájöttem, igazam volt” ugrándozás a lakásban.
És ami miatt biztos, hogy emlékezetes marad a könyv, hogy Poirot nem kevesebb dolgot művel benne, mint fára mászik. Ez mindent vitt.

Vegyes erzelmek: nem igen tudom megmagyarazni. Sajnos nem lett ez a Poirot resz a kedvenc tortenetem. Bajom sincs nagyon vele. Nem igazan kot le, ezert is huztam igy el az olvasast. Valahogy nem izgat ez a francia kornyezet, golfpalya sem (habar az keves volt benne). Erdekes konyv mindenkepp, meglepo csavarral :)

Sajnos lassabban tudtam olvasni, mint szerettem volna, de a hatás így sem maradt el.
Valahányszor felemeltem a könyvet, 2 mp elég volt és újra beszippantott.
Az elején volt egy olyan jelenet, ami miatt folyamatosan „rágott az ideg”, hogy „nem igaz, hogy senki nem említi meg! Hiszen Ő is ott volt akkor! Poirot, még Ön sem?!”
Igyekeztem megnyugtatni magam, hogy biztos, hogy Poirot-nak vagy Hastingsnek is ott motoszkál a fejében az egyértelmű dolog, csak még direkt nem írja le az írónő…majd a történet vége fele „kibukik” a dolog és egy hangos „TUDTAM”-mal kiáltottam fel olvasás közben. :D
Na de, hogy ki volt a gyilkos…a szokásos fordulat…amikor azt hinnéd, hogy TALÁN tudod, akkor jön még egy, majd még egy csavar és a végén nem marad más, csak egy elismerő taps az írónőnek.
Nagyszerű, szórakoztató, fondorlatos. <3

Izgalmas és csavaros volt ez most is, mégsem lett a kedvenc Poirot történetem. A gyilkos személyét szerintem esélyem se volt kitalálni, bár sok mindenre rájöttem. Hastings viszont ebbe a részben határozottan súrolta az idegesítő kategóriát. Ezek a romantikus túlkapásai meg nagy szerelembeesései… jézusom, fogtam a fejem rendesen. Az meg, hogy Poirot ellen fordul, az már tényleg túlzás volt tőle. Giraud se volt szimpatikus, de legalább az nagyon szórakoztató volt, ahogy Poirotval versengtek.

Bevallom szeretem ezt a könyvet. Szövevényes, izgalmas bűnügy, Poirot és Hastings, na és egy szép szerelmi szál. A múlt bűnei melyek végül utolérnek, de közben életeket tesznek tönkre. Bevallom, a gyilkos kilétének még csak a közelében sem voltam. :D Tökéletes.