A ​kutya se látta (Hercule Poirot 16.) (Arthur Hastings 9.) 90% 724 csillagozás

Ismét egy klasszikus nyomozós történet, a jól bevált Poirot – Hastings párossal, a már ismert vidéki angliai tájakon.

Minden adott egy izgalmas, Agatha féle krimihez: balesetnek álcázott gyilkosság, dúsgazdag idős áldozat, pénzszűkében lévő népes rokonság, utolsó pillanatban módosított végrendelet és furcsán viselkedő háztartási alkalmazottak.

A kutya se látta újdonságát és egyediségét a kedves kis terrier, Bob felbukkanása adja. Állítólag az írónő maga is nagy kutyabolond volt, a regényben szereplő ebet saját, Peter névre hallgató foxterrierjéről mintázta.

Míg a lágyszívű Hastings kapitányt teljesen leveszi a lábáról az állat, a kis belga nyomozó rögtön felismeri, hogy a kutya valójában csak ürügyként és elterelő hadműveletként szolgált a gyilkos számára.

Poirot ismét brillírozik, Hastings pedig még a szokásosnál is naivabb és természetesen valamennyi szereplőnek bőven van vaj a füle mögött.

Ezúttal is egy szórakoztató nyomozás részesei lehetünk, amelynek során az írónő szinte az utolsó oldalakig kétségek között tartja az olvasót. Amikor már azt hihetnénk, hogy a sok félrevezető nyom és apró kis hazugság ellenére mégis rájöttünk a titkok nyitjára hirtelen történik még egy haláleset, amely felülírja a korábbi elképzeléseinket.

Véleményem szerint a regény végén található fordulatnak köszönhetően ez a kötet is méltán sorolható a krimi királynőjének legjobbjai közé.

Agatha Christie életmű újraolvasás 29.

Nekem ez nagyon tetszett, izgalmas is, a sztori is pörgős, bár nekem az elején lassan akart beindulni, de aztán csak úgy olvasatra magát, és Poirot teljesen lenyűgözött engem. :D Tetszett a személyisége is, elképesztően okos, és nagy tudású egy ember, nekem szimpi volt, és bírtam a Hastingssel való párbeszédeit is, nagyon érdekes karakterek voltak mindketten. :D Rajtuk kívül a többi szereplő nem lett a kedvencem, még Emily Arundell sem, pedig semmi bajom sem volt velük, de nem igazán nyűgöztek le engem. De a kutyát nagyon bírtam. XD

További értékelésem:
link

Őszintén szólva ez előtt még nem sok Agatha Christie könyvet olvastam, valamiért nekem sokáig kimaradtak az életemből. Viszont tavaly év végén elkezdtem bepótolni ezt a lemaradásomat, akkor olvastam el a Gyilkosság az Orient expresszent, illetve az idei év elején a Tíz kicsi négert. Mivel ez a két történet nagyon tetszett, nem akartam abbahagyni a AC könyvek olvasását, és így jutottam el végül ehhez a történethez.
Őszintén szólva nekem nagyon tetszett a történet, nagyon jó kikapcsolódást nyújtott, emellett nagyon csavaros is volt (bár ez talán annyira nem meglapő) és természetesen egyáltalán nem jártam jó nyomon azzal kapcsolatban, hogy „ki is a gyilkos”.

Amikor Agatha Christie könyvet olvasok mindig úgy kezdek neki, hogy na most végre nem fog átverni az írónő, de ezúttal volt némi szerencsém, mert néhány dologra rájöttem, de mégis olyan fordulatokkal volt tele a könyv, hogy ismét átverve érzem magam.
Mindig rácsodálkozok, hogy milyen jó könyvet olvastam már megint, pedig már tudhatnám milyen tehetséges az írónő, mégis folyton meglep. Ez a könyv is nagyon tetszik, ez a sok rejtély és furfangos írás. Hihetetlen.
Poirot még mindig a világ legjobb detektíve, de ezzel szerintem senkinek sem mondtam újat.

Nagyon kellemes a hangulata, szerettem a Zöldlomb-villát, cukik voltak a kutyás részek, tetszett Mrs. Peabody vicces figurája. A megoldásnál azonban éreztem egy kis csalódottságot, mintha nem az lett volna a gyilkos, akit szerettem volna. Mindenesetre megint hagytam magam az orromnál fogva vezetni, pedig egy-két részletre tisztán emlékeztem. Talán ha először olvasom még csavarosabbnak, meghökkentőbbnek láttam volna egy-egy részletet, de azért így is segített kikapcsolódni. Valahogy Agatha Christie-t olvasni olyan, mintha teljesen más tudatállapotba kerülnék, kitűnően kisimítja az idegeimet.

Érdekes történet volt, főleg úgy, hogy egy kiskutya is kapott szerepet benne.Poirot most nem húzta el annyira a nyomozást, pörögtek az események. Látszólag természetes halállal meghalt idős höly gyilkosa után nyomoz a detektív páros. Szokás szerint most is mindenki gyanús volt, de a végére alapos indoklással lehullt a titok az elkövető személyéről.

Tőlem méltán kapja az 5 csillagot. Végig lekötött, izgultam, hogy mi történt, élveztem Poirot intelligenciáját és Hastings „Watson” szerepét.
Természetesen ezúttal is megvolt a magam gyanúsítottja, aki most sem az lett, aki ténylegesen elkövette a gyilkosságot. Bevallom, engem behúzott a csőbe a történet, és sablonosan a spoiler gondoltam, majd pedig a még egyértelműbb spoiler.
Aztán persze újra rá kellett döbbennem, hogy messze járok Poirot észjárásától.
Agatha Christie ismételten egy csavaros és izgalmas ügyet tárt elénk. Nagyon élveztem minden egyes mondatát a nyomozásnak.

AC megint megcsinálta! Magabiztos lendülettel megint úgy álltam neki az olvasásnak, hogy most bizony nem jár túl az eszemen az írónő, és rá fogok jönni a gyilkos személyére. Szomorúan jelentem, hogy megint nem sikerült…. :)
A történet és a csavaros végkifejlet mellett Bob, a kutyus miatt is érdemes volt elolvasni ezt a könyvet, színt és némi humort is vitt a történetbe hogy a gondolatait emberire fordítva kaptunk egy plusz szereplőt :)

Bár későn érkezik a segítségkérés, Poirot lelkiismeretesen végzi el a feladatát Hastings kapitány segédletével. Ez az ügy nincs túlbonyolítva, spoiler, potenciális örökösök, szokásos pénzügyi gondok és egy kutya, aki szeret labdázni. Poirot-nak ez igazán semmiség.

Egy újabb izgalmas Poirot-nyomozásnak lehettem a részese, ezúttal Hastings kapitány tolmácsolásában. Mint az előttem szólók nagy részét, engem is csőbe húzott AC, annyira jól alakította spoiler a szerepét, hogy én egy percig sem gyanakodtam rá. De mint tudjuk, alamuszi nyuszi…
Bob nagy kópé volt, jókat mosolyogtam, mikor feltűnt a színen, de ugyanez vonatkozott Hastingsre is, szegény mennyit szörnyülködött Poirot hazugságain!