A ​kristálytükör meghasadt (Miss Marple 9.) 88% 491 csillagozás

Aztamindenit.
Már az első fejezet után kezdtem kapizsgálni, hogy miért olvassák ennyien Agatha könyveit. Az írásmód, a stílus…egyszerűen csak magával ragad.
Volt egy tippem, ki a gyilkos, egész végig kitartottam mellette, de természetesen nem lett igazam (amit nem is bánok).
Bátran állíthatom, hogy Agatha egy zseni volt!
Holnap megyek is a könyvtárba a következőért, mert ez nagyon tetszett! :)

Újabb remek Agatha Christie történetet olvashattam. Szokás szerint túljárt az eszemen, ezúttal egyetlen gyanúsítottra sem tudtam azt mondani, hogy Igen, biztosan ő az. Nagyon érdekes volt, remekül kitalált. Csavaros volt az egész. Még mindig csak ámulni tudok, hogy Miss Marple észjárása mennyire zseniális. Tényleg mindig van valami, ami segít neki rájönni az ügy nyitjára.

Képzeljük el a mindig aktív, csevegő-pletykálkodó Miss Marple-t idősen, házi fogságban, ráadásul egy olyan ápolónőnek kiszolgáltatva, aki úgy gügyög hozzá, mint ahogy csecsemőhöz vagy szellemileg visszamaradott gyerekhez szoktak – ki is kéri magának az öreglány. De tiltva az aktív kertészkedés is, nem mehet személyesen a könyvtárba sem – lehet annál idegesítőbb, mint hogy az embernek nem a listáján szereplő könyvet adják, hanem egy olvashatatlan valamit? Rémes.
Ráadásul minden megváltozott, hol már a régi kis falu meghittsége. A telep az új világ szokásai szerint éli mindennapjait, Miss Jane pedig múlton és jelenen töpreng. A regény elejét a világból kikopás csöndes hangulata járja át, igaz, Miss Marple nem adta még meg magát, kíváncsisága, felfedezési vágya a régi. Nem csoda, hogy az orvos legszívesebben egy jó kis zaftos gyilkosságot írna fel neki gyógyszerként. Szerencsére nem kell sokáig várakoznia Miss Marple-nek. És az is kiderül, nemcsak a telepen élők, de a falubeli régi házak új lakói sem különböznek a régiektől, a külsőségek változhatnak, az emberi természet kevésbé. Ezt hangsúlyozza az előző kötetekre, gyilkosságokra való utalások sora, az ismerős helyszín (Gossington Hall, a maga híres könyvtárszobájával) is.
És Miss Marple is a régi, annak ellenére, hogy viszonylag ritkán jelenik meg a színen. Szelleme sziporkázik, frappáns megjegyzései remekül szórakoztatják az olvasót, és persze bebizonyítja, hogy öregség és betegség ide vagy oda, gyilkosság terén még mindig ő a messze legjobb nyomozó St. Mary Meadben.

Kitaláltam! :) A felvonultatott karakterek nem annyira lettek a kedvenceim, számomra nem volt igazán izgalmas társaság, de Miss Marple-t egyre jobban kedvelem. Meglepően késői regény ez, folyton emlékeztetnem kellett magam, hogy nem a 30-as években vagyunk, ne így képzeljem el. A megoldás nem rafinált, inkább egyszerű, nem is bűnügyi történet ez, hanem az emberi jellemről és fájdalmakról szól.

Imádom a Miss Marple történeteket. Én sose tudok rájönni a tettesre, ebben is egészen a végéig másra gyanakodtam. Fordulatos és izgalmas szokás szerint.

Egy újabb zseniális AC. Az ember sorra állítja fel az elméleteket, amik persze szépen egymás után dőlnek dugába. Mígnem Miss Marple egy elejtett szóból rá nem jön az igazságra. Mert ő rájön, míg én, balga olvasó, csak kapkodom a fejemet, s végül csak annyit tudok megállapítani, hogy: Miért is nem nekem jutott eszembe, hiszen annyira kézenfekvő volt!!!

2018. aug.

A véleményem nem változott :) Imádtam:)

Régi olvasás felelevenítése egy random magánkönyvtáras olvasós kihívás miatt – néhány részletre emlékeztem, de a cselekmény nagy részét, ahogy a megoldást is, homály fedte. A gyilkosságok és a gyilkos szövevényes, kétségbeesett mesterkedései – amelyekből az olvasó természetesen mit sem sejt – felérnek egy „igazi” Agatha Christie színvonalához, csak a tálalással volt problémám.Izgatottan vettem kezembe a könyvet, az volt az első gondolatom, hogy régen én ezt szerettem olvasni. Az elején rögtön csalódás ért: az első 40 oldalig semmi sem történik. Persze fel kell vezetni a történetet, meg kell adni a környezetet, a hangulatot, amelyben játszódik, de nem volt más, csak különböző unalmas jelenetek ismétlődése, arra fektetve a hangsúlyt, hogy mindenki számára bőven egyértelmű legyen: Miss Marple már milyen nagyon-nagyon öreg, de mégsem tompa. Ha egyszerűen megoldaná a gyilkosságokat minden tömjénezés nélkül, abból már egyértelművé válna a helyzet – az egész regény alatti bosszantó sulykolást mellőzve.
Nem voltam túl toleráns és azt hiszem, rengeteg Agatha Christie-könyvvel és temérdek újraolvasással a hátam mögött rá kell jönnöm, hogy a Miss Marple-krimik sosem álltak a szívemhez annyira közel.

Én ezt már egyszer, sok évvel ezelőtt olvastam, de nem emlékeztem belőle semmire… egészen addig, míg az első pár oldalon be nem jött a spoiler, és máris tudtam, hogy ki a gyilkos, és hogy miért… viszont azt nem vágtam, hogy hogyan jutunk el oda, és hogy szűrjük ki a sok zavarótényezőt. Szóval azért akadt még izgalom… de azért jobb, ha nem sejti az ember a végkifejletet… egyébként ez egy ritka jó sztori.

Most, hogy újraolvastam, annyira egyértelmű, hogy mi történt!

Csendes, vidéki faluban játszódó történet jó kis csavarral a végén. Miss Marple színre lép, és a maga visszafogott módszerével a Scotland Yardot is megelőzve derít fényt az eseményekre, ahol nyüzsögnek a filmesek és végül több hulla is lesz. Olvasás közben voltak sejtéseim a végkifejletet illetően, de AC észjárását nem sikerült kikövetkeztetni: az igazság meglepő és végtelenül egyszerű.
Ugyanakkor az is bebizonyosodik, hogy a gyilkosság jó hatással van az egészségre, legalábbis az igencsak idős Miss Marple esetében. Orvosa a történet kezdetén gyógyírként írja fel neki, és aztán elszabadulnak az események – persze „csak” olyan AC-sen.