A ​kristálytükör meghasadt (Miss Marple 9.) 89% 687 csillagozás

Jó volt, de valahogy ez a rész most nem szippantott annyira magába. A bűntény érdekes, a vége pedig egyszerűen fenomenális lett. Egyáltalán nem gondoltam volna erre, most is a sötétben tapogatóztam.

Miss Marple kedvét egy kis gyilkossági nyomozástól nem vehetik el olyan közönséges dolgok, mint az öregedés vagy a betegség. Változik körülötte a kisváros és a benne élő szereplők is, mégis rá kell jönnie, hogy bár az idő halad, egy újabb generációban is éppen azok a karakterek jelennek meg, amiket már korábban is megismert.
A történet középpontjában ezúttal egy színésznő áll, akit saját múltja foszt meg a boldogságától. Reményekkel tele érkezik meg új otthonába, bár rajta kívül nem sokan hiszik, hogy ezzel véget érhet minden szenvedése. Egy gyilkosság után meg már végképp nem. A nyomozásban Miss Marplenek kisebb szerep jut a szokásosnál, de így is érdekes persze. Hiába hátráltatja annyi minden, végül mégis – ahogy mindig – ő az, aki rájön a megoldásra.
Szokás szerint tökéletesen bemutatja a fontosabb szereplőket. Ebben a történetben főleg Marina és Heather Badcock az érdekes. Két eléggé szélsőséges női karakter, akik bár a maguk módján valami jóra törekednek, közben észre sem veszik, mikor szenvedést okoznak környezetüknek.
Érdekes történet ez a jó öreg Miss Marple és egy új St Mary Mead találkozásáról, ami persze csakis a szokásos módon végződhet: egy meglepő és izgalmas rejtéllyel.

off

Aztamindenit.
Már az első fejezet után kezdtem kapizsgálni, hogy miért olvassák ennyien Agatha könyveit. Az írásmód, a stílus…egyszerűen csak magával ragad.
Volt egy tippem, ki a gyilkos, egész végig kitartottam mellette, de természetesen nem lett igazam (amit nem is bánok).
Bátran állíthatom, hogy Agatha egy zseni volt!
Holnap megyek is a könyvtárba a következőért, mert ez nagyon tetszett! :)

Nem tudom megunni A.C. történeteit, bár én jobban szeretem Poirot nyomozásait, de Miss Marple is kedvencem. Ez a könyv is nagyon jó volt és megint mellékvágányra terelt szokás szerint. A régi sérelmek, rejtélyek megint rossz felé vezettek valakit, ami gyilkossághoz vezetett. Alapvetően most még valamilyen szinten el is tudtam fogadni azt, hogy megölte az első áldozatot. Ezt a részt is nemrég láttam filmen és mindig érdekes megfigyelni, hogy mennyit változik a film a könyvhöz képest.

Képzeljük el a mindig aktív, csevegő-pletykálkodó Miss Marple-t idősen, házi fogságban, ráadásul egy olyan ápolónőnek kiszolgáltatva, aki úgy gügyög hozzá, mint ahogy csecsemőhöz vagy szellemileg visszamaradott gyerekhez szoktak – ki is kéri magának az öreglány. De tiltva az aktív kertészkedés is, nem mehet személyesen a könyvtárba sem – lehet annál idegesítőbb, mint hogy az embernek nem a listáján szereplő könyvet adják, hanem egy olvashatatlan valamit? Rémes.
Ráadásul minden megváltozott, hol már a régi kis falu meghittsége. A telep az új világ szokásai szerint éli mindennapjait, Miss Jane pedig múlton és jelenen töpreng. A regény elejét a világból kikopás csöndes hangulata járja át, igaz, Miss Marple nem adta még meg magát, kíváncsisága, felfedezési vágya a régi. Nem csoda, hogy az orvos legszívesebben egy jó kis zaftos gyilkosságot írna fel neki gyógyszerként. Szerencsére nem kell sokáig várakoznia Miss Marple-nek. És az is kiderül, nemcsak a telepen élők, de a falubeli régi házak új lakói sem különböznek a régiektől, a külsőségek változhatnak, az emberi természet kevésbé. Ezt hangsúlyozza az előző kötetekre, gyilkosságokra való utalások sora, az ismerős helyszín (Gossington Hall, a maga híres könyvtárszobájával) is.
És Miss Marple is a régi, annak ellenére, hogy viszonylag ritkán jelenik meg a színen. Szelleme sziporkázik, frappáns megjegyzései remekül szórakoztatják az olvasót, és persze bebizonyítja, hogy öregség és betegség ide vagy oda, gyilkosság terén még mindig ő a messze legjobb nyomozó St. Mary Meadben.

Újabb remek Agatha Christie történetet olvashattam. Szokás szerint túljárt az eszemen, ezúttal egyetlen gyanúsítottra sem tudtam azt mondani, hogy Igen, biztosan ő az. Nagyon érdekes volt, remekül kitalált. Csavaros volt az egész. Még mindig csak ámulni tudok, hogy Miss Marple észjárása mennyire zseniális. Tényleg mindig van valami, ami segít neki rájönni az ügy nyitjára.

Kitaláltam! :) A felvonultatott karakterek nem annyira lettek a kedvenceim, számomra nem volt igazán izgalmas társaság, de Miss Marple-t egyre jobban kedvelem. Meglepően késői regény ez, folyton emlékeztetnem kellett magam, hogy nem a 30-as években vagyunk, ne így képzeljem el. A megoldás nem rafinált, inkább egyszerű, nem is bűnügyi történet ez, hanem az emberi jellemről és fájdalmakról szól.

Imádom a Miss Marple történeteket. Én sose tudok rájönni a tettesre, ebben is egészen a végéig másra gyanakodtam. Fordulatos és izgalmas szokás szerint.

Nem igazán emlékszem, előfordult-e korábban olyan, hogy elérzékenyültem egy AC krimi végén. Most ez történt, holott eredetileg semmi sem utalt rá. Izgalmasnak, rejtélyesnek ígérkezett, de érzelmes végkifejletet nem sejtetett.
Nekem Miss Marple az örök kedvencem. Bármennyire imádom Monsieur Poirot-t, Jane néni karakterében nemcsak furfang, de szeretet és báj is van, ami még inkább egyedivé teszi ezeket a krimiket. Amikor pedig Geraldine McEwan formázta meg a karakterét, le se tudtam venni a szemem a képernyőről, annyira kedves és szerethető karaktert adott nekünk. Nekem ő volt a kedvenc Miss Marple-öm. Hogy miért is eveztem így el magától a regénytől? Mert már ő sincs velünk, és ez jutott újra és újra eszembe, amikor A kristálytükör meghasadtot olvastam.
Miss Marple megöregedett, s bár szelleme ugyanúgy pengeéles mint fiatalabb korában, el kell viselnie, hogy „szegény öregnek” titulálják. Ehhez asszisztál ráaádásul egy ápolónő is, akit a kedves és aggódó Raymund szerzett neki. Tipikus eset, amikor a szerető ifjabb rokon megtenne mindent, hogy a kedves nagynénjét biztonságban tudja. Csak éppen drága Miss Marple-t elvágják attól, ami a leginkább élteti. A nyomozástól, rejtélyek és gyilkosságok kibogozásától. Azonban most sem kell őt féltenünk, és talán még nagyobbá nő szemünkben, hiszen ezúttal úgy tárja fel a bűntényt, hogy még a színhelyén sem járt soha. Otthona melegében, pusztán elszalasztott mondatokból rakja össze a kirakóst, hogy az olvasót sokadszorra is elkápráztassa!

Egy újabb zseniális AC. Az ember sorra állítja fel az elméleteket, amik persze szépen egymás után dőlnek dugába. Mígnem Miss Marple egy elejtett szóból rá nem jön az igazságra. Mert ő rájön, míg én, balga olvasó, csak kapkodom a fejemet, s végül csak annyit tudok megállapítani, hogy: Miért is nem nekem jutott eszembe, hiszen annyira kézenfekvő volt!!!

2018. aug.

A véleményem nem változott :) Imádtam:)