A ​kristálytükör meghasadt (Miss Marple 9.) 89% 786 csillagozás

Jó volt, de valahogy ez a rész most nem szippantott annyira magába. A bűntény érdekes, a vége pedig egyszerűen fenomenális lett. Egyáltalán nem gondoltam volna erre, most is a sötétben tapogatóztam.

Miss Marple kedvét egy kis gyilkossági nyomozástól nem vehetik el olyan közönséges dolgok, mint az öregedés vagy a betegség. Változik körülötte a kisváros és a benne élő szereplők is, mégis rá kell jönnie, hogy bár az idő halad, egy újabb generációban is éppen azok a karakterek jelennek meg, amiket már korábban is megismert.
A történet középpontjában ezúttal egy színésznő áll, akit saját múltja foszt meg a boldogságától. Reményekkel tele érkezik meg új otthonába, bár rajta kívül nem sokan hiszik, hogy ezzel véget érhet minden szenvedése. Egy gyilkosság után meg már végképp nem. A nyomozásban Miss Marplenek kisebb szerep jut a szokásosnál, de így is érdekes persze. Hiába hátráltatja annyi minden, végül mégis – ahogy mindig – ő az, aki rájön a megoldásra.
Szokás szerint tökéletesen bemutatja a fontosabb szereplőket. Ebben a történetben főleg Marina és Heather Badcock az érdekes. Két eléggé szélsőséges női karakter, akik bár a maguk módján valami jóra törekednek, közben észre sem veszik, mikor szenvedést okoznak környezetüknek.
Érdekes történet ez a jó öreg Miss Marple és egy új St Mary Mead találkozásáról, ami persze csakis a szokásos módon végződhet: egy meglepő és izgalmas rejtéllyel.

off

Aztamindenit.
Már az első fejezet után kezdtem kapizsgálni, hogy miért olvassák ennyien Agatha könyveit. Az írásmód, a stílus…egyszerűen csak magával ragad.
Volt egy tippem, ki a gyilkos, egész végig kitartottam mellette, de természetesen nem lett igazam (amit nem is bánok).
Bátran állíthatom, hogy Agatha egy zseni volt!
Holnap megyek is a könyvtárba a következőért, mert ez nagyon tetszett! :)

Nem tudom megunni A.C. történeteit, bár én jobban szeretem Poirot nyomozásait, de Miss Marple is kedvencem. Ez a könyv is nagyon jó volt és megint mellékvágányra terelt szokás szerint. A régi sérelmek, rejtélyek megint rossz felé vezettek valakit, ami gyilkossághoz vezetett. Alapvetően most még valamilyen szinten el is tudtam fogadni azt, hogy megölte az első áldozatot. Ezt a részt is nemrég láttam filmen és mindig érdekes megfigyelni, hogy mennyit változik a film a könyvhöz képest.

Képzeljük el a mindig aktív, csevegő-pletykálkodó Miss Marple-t idősen, házi fogságban, ráadásul egy olyan ápolónőnek kiszolgáltatva, aki úgy gügyög hozzá, mint ahogy csecsemőhöz vagy szellemileg visszamaradott gyerekhez szoktak – ki is kéri magának az öreglány. De tiltva az aktív kertészkedés is, nem mehet személyesen a könyvtárba sem – lehet annál idegesítőbb, mint hogy az embernek nem a listáján szereplő könyvet adják, hanem egy olvashatatlan valamit? Rémes.
Ráadásul minden megváltozott, hol már a régi kis falu meghittsége. A telep az új világ szokásai szerint éli mindennapjait, Miss Jane pedig múlton és jelenen töpreng. A regény elejét a világból kikopás csöndes hangulata járja át, igaz, Miss Marple nem adta még meg magát, kíváncsisága, felfedezési vágya a régi. Nem csoda, hogy az orvos legszívesebben egy jó kis zaftos gyilkosságot írna fel neki gyógyszerként. Szerencsére nem kell sokáig várakoznia Miss Marple-nek. És az is kiderül, nemcsak a telepen élők, de a falubeli régi házak új lakói sem különböznek a régiektől, a külsőségek változhatnak, az emberi természet kevésbé. Ezt hangsúlyozza az előző kötetekre, gyilkosságokra való utalások sora, az ismerős helyszín (Gossington Hall, a maga híres könyvtárszobájával) is.
És Miss Marple is a régi, annak ellenére, hogy viszonylag ritkán jelenik meg a színen. Szelleme sziporkázik, frappáns megjegyzései remekül szórakoztatják az olvasót, és persze bebizonyítja, hogy öregség és betegség ide vagy oda, gyilkosság terén még mindig ő a messze legjobb nyomozó St. Mary Meadben.

Újabb remek Agatha Christie történetet olvashattam. Szokás szerint túljárt az eszemen, ezúttal egyetlen gyanúsítottra sem tudtam azt mondani, hogy Igen, biztosan ő az. Nagyon érdekes volt, remekül kitalált. Csavaros volt az egész. Még mindig csak ámulni tudok, hogy Miss Marple észjárása mennyire zseniális. Tényleg mindig van valami, ami segít neki rájönni az ügy nyitjára.

Most, hogy a novellákat leszámítva ugyan, de teljessé vált a lehető legújabb kiadásban Agatha Christie Miss Marple-sorozata, szilárd elhatározásom az év végéig megismerni a kedves kis öreg hölgy azon kalandjait, amelyek mindeddig kimaradtak, hiába a sok és változatos kihívás, ami a szerzőhöz és ikonikus nyomozóihoz köthető. De hát AC-ből sosem elég, pláne az olyan krimimegszállottaknak, mint jómagam volnék, ezért egy cseppet nehéz volt választani, legközelebb melyik rész is kerüljön sorra… Végül az egyik olyanra esett, amelyikben szegény Jane kisasszony már annyira öreg, hogy mindenki csak azt lesi, mikor, hol kell segíteni rajta, mivel és miben tudják kiszolgálni az öreglányt, nehogy meg kelljen mozdulnia, akár csak néhány lépéstől is féltik – páratlan agytekervényeit azonban a túlzott gondoskodással sem tudják ketrecbe zárni!

A viszonylag hosszadalmas, de egyben nagyon aranyos, kedélyes és sok nevettető pillanatot is tartalmazó felvezetést követően egy előkelő társasági összejövetelen történik haláleset, ahol aztán tényleg annyi a név, hogy még én is szabályosan összezavarodtam, pedig általában azért tudom követni az ilyeneket. Maga a feltételezett tettes kiléte azonban ennek ellenére is bennem volt, csak hát Agatha néni ügyes játékosként és szokás szerint kinyírta, szóval egy ponton el is engedtem a megfejtés szándékát. Talán jól tettem, hiszen a lélektani oldal ezúttal is nagyon erős volt, bizonyos szempontból a Columbo azon részére emlékeztetett, amiben egy elfeledett színésznő próbálja megakadályozni, hogy múltbeli viselt dolgai napvilágra kerüljenek.

Habár nyomokban megtalálható volt az egész könyvben, az ide kapcsolható vidéki derűt egy kicsit hiányoltam, igaz, maga az egész sztori, a sok szimpatikus mellékszereplő és vidám epizód ellensúlyozta ezt az érzést, ráadásul kedvelt nyomozónénink végig szerepelt. Hol a színen, hol a takarásban, de végig jelen volt és ez jó, csupán a számomra túlságosan is hirtelen, összecsapott és a Krimi Királynőjéhez képest egyszerű befejezés miatt vontam le egy keveset. Ahogy én képzeltem, úgy egy picit izgalmasabb lehetett volna…

Ez volt életem első Miss Marple könyve off.
Meglepően jó volt. Bennem mindig is volt egy ellenérzés az öreg hölggyel kapcsolatban, nem tudom miért. Ez szerencsére teljesen megváltozott, mióta elolvastam a könyvet. Nagyon elragadó személyiség, sikerült megkedvelnem, mostantól az ő történeteibe is jobban beleásom majd magam. Ennek ellenére Poirot nyomozásait jobban kedvelem. Itt annyira nem lepett meg a végkifejlet, bár nem is számítottam rá. Nekem Miss Marple és a megoldásai túl elvontak, Poirot rendszerezett logikája és a kis szürke agysejtjeihez képest.
Összességében nagyon örülök, hogy végre rávettem magam a könyv elolvasására, abszolút pozitív csalódás volt.

Kitaláltam! :) A felvonultatott karakterek nem annyira lettek a kedvenceim, számomra nem volt igazán izgalmas társaság, de Miss Marple-t egyre jobban kedvelem. Meglepően késői regény ez, folyton emlékeztetnem kellett magam, hogy nem a 30-as években vagyunk, ne így képzeljem el. A megoldás nem rafinált, inkább egyszerű, nem is bűnügyi történet ez, hanem az emberi jellemről és fájdalmakról szól.

Nagyon kedvelem a Mrs. Marple történeteket. Itt azért volt egy olyan érzésem, hogy kicsit le lett butítva a rendőrség, csak hogy Miss Marple jöhessen rá a megoldásra.

A történetnek volt egy olyan eleme, ami végtelenül bosszantott. Adva van egy gyilkosság egy olyan helyszínen, ahol jelen van egy fotós is, aki folyamatosan fotóz, ráadásul pont abból a szögből, ahol az esemény lezajlott. Ezt elmondják többször, de senkinek se jut eszébe, hogy spoiler Ahhoz is Miss Marple kell, hogy végre valaki spoiler

Azon is elgondolkoztam, hogy Miss Marple vajon miért nem szabta meg a minimális határokat a kiállhatatlan házigondozó-házisárkány Mrs. Knight-nál. Kérem, hogy ne gügyögjön velem, kérem, azt főzze, amit kérek, és főként kérem, hogy ha NEKEM, a házigazdának látogatóm van, ne üljön ott a nyakunkon. Nem nyilvánvaló kérések ezek egy fizetett alkalmazott felé?