A ​fogorvos széke (Hercule Poirot 22.) 87% 357 csillagozás

Az utóbbi időben olyan Poirot könyvek kerültek a kezembe, amelyekben kevés szerep jut neki, ezért nagyon örültem, hogy Poirot ismét az elejétől a végéig jelen van. Az eleje nagyon megfogott, Christie érdekes esetet vázolt fel, tele gyanúsítottakkal: egy rejtélyes görög figura, befolyásos üzletember, féltékeny fiatalember és még sorolhatnám. Ugyanakkor a nyomozós rész már egy picit túlzottan lelassult, néha kaptunk egy-egy új esetet spoiler, meg sok politizálást. A vége viszont zseniális, olyan összefüggésekre derült fény, amire álmomban sem gondoltam volna.
Izgalmas látni, hogy Poirot a kis ötleteiből hogyan jön rá a rejtély megoldására.

Tetszett, hogy olyan naturális volt és olyan emberi. Kevés olyan ember van, aki nem fél a fogorvostól, ez itt is bebizonyosodott.
A történet ismét nagyon csavaros volt, bár számomra most egy kicsit nagyon elment a realitástól a megoldás, egyáltalán nem erre számítottam. Viszont megmozgatta az agytekervényeimet, érdekes volt és Poirot is szokásos formájában megoldotta a bűntényt, most még emberibb oldalát mutatva, mint valaha.
Tetszett, igazán kalandos volt.

Nagybetűs KRIMI!
AC zseniális író, de ez az alkotás számomra túlszárnyalta az eddig olvasottakat (aztán ki tudja, hogy hogy lesz a későbbi tapasztalataimmal). Poirot egy nagyon színpatikus oldalát mutatta most, valószínűleg azért, mert ő is érintett a gyilkosságban, nem „csak” felkérték a rejtély megoldására. A karakterek színesek, egyediek voltak és természetesen a bűntett furmányosan csavaros volt… DE MÉG MENNYIRE! Oldalról oldalra, mondatról mondatra haladva egyre jobban elbizonytalanított mindig az írónő, mikor egy pillanatra is azt képzeltem, hogy átlátom a tényeket. Ez a bizonytalanság nagyon kellemes várakozást keltett a végére… IZGALMAT.
Imádtam!

Ennek a könyvnek a feldolgozását láttam filmen is. Nagyon jó kis történet volt. A történet is nagyon tetszett, egy fogorvos öngyilkos lesz, vagy mégsem. Imádom A.C-ben, hogy mindig rengeteg a lehetséges gyilkos és ahogy Poirot végigmegy minden szálon és emberen. Sokszor átverik a történet folyamán, persze csak ideiglenesen, hiszen Poirot szürke agysejtjei dolgoznak és nem úszhatja meg senki a gyilkosságot. A vége is tetszett, nagyon érdekes volt.

A regény filmverziója nem tartozik a kedvenceim közé (habár nagyon jó lett), de a regény igazán tetszik. Ha valakinek sok negatív élménye gyűlt össze a fogorvosokról, akkor javaslom, olvassa el. ;-)
Nos, komolyra véve: szeretem ezt a történetet, mert ez az egyik regény, ami felfedi az olvasónak Poirot gyengeségeit. Igen, bizony: ő is emberből van. Izgalmas szituációt láthatunk: vajon tényleg a fogorvos volt a célpont? Öngyilkosság vagy gyilkosság történt? Hova tűnt spoiler

Azt szeretem Poirot-ban, hogy becsületes, hatalmas a szíve és az igazságérzete, és embertársait nem anyagi vagy társadalmi helyzetük alapján ítéli meg.
"– Mr. Raikes, látom, maga megrögzött idealista.
– És ha az vagyok?
– Túl magasan jár ahhoz, hogy érdekelné egy fogorvos halála.
Mr. Raikes bosszúsan válaszolt:
– Mit számít egy szerencsétlen fogorvos halála?
– Önnek semmit. Nekem viszont sokat. Ez a különbség kettőnk között – felelte Poirot."
Nagyon kedvelem Georges-t is, igazi inas – éppen ebből következik, mennyire vicces néha, amit mond.
"Poirot bátorítóan nézett George-ra.
– Nos, jó öreg George-om, mit szól mindehhez?
George eltűnődött.
– Nagyon lesújtó, uram.
– Igen, George.
– Most majd keresnie kell egy új fogorvost.
Hercule Poirot nevetve válaszolt.
– George, maga felülmúlja önmagát. A dolognak ez a vetülete eddig meg sem fordult a fejemben.
George elégedetten hagyta el a szobát."

Néha, nagy ritkán, Poirotról is kiderül, hogy ő is csak ember. Például nem szeret hajókázni. Vagy repülni. Vagy fogorvoshoz menni…

Mit tehet a már sokszor nyugdíjba vonult, és sokszor újra visszatérő világklasszis nyomozó, ha a kedvenc fogorvosát elteszik láb alól? Ráadásul nem sokkal azután, hogy az ember kezelésen volt a fent említett szakembernél. Természetesen nyomozni kezd!

Nagyon szövevényes történet volt. Kimondottan kalandregénybe illő. Egy nagy hatalmú pénzügyi vezető, egy misszionáriusnő, egy reménybeli örökös, egy anarchista szervezet, egy kém és egy csatos cipő. Ebben a történetben senki nem az, akinek mondja magát: álruhák, ál-kapcsolatok, titokzatos telefonhívások nehezítik meg Poirot dolgát.

Én csak az igazság feléig jutottam, míg Poirot természetesen mindenre rájött.

Úgy olvastam ezt a könyvet, hogy meg sem próbáltam kitalálni, hogy ki a tettes. :) De ha meg akartam volna próbálni akkor sem ment volna. :) Teljesen másra tippeltem. :)

Ezt a részt először David Suchet feldolgozásában láttam, és nagyon halványan emlékeztem egy-két, valójában jelentéktelen részre. Szerencsére arra nem, hogy ki volt a gyilkos, így sikerült végigizgulnom az egészet. Néhány dolog nem ért meglepetésként, hisz könnyen kitalálhatóak voltak, illetve olyan gondolatok is igazak voltak, amelyek úgy kezdődtek, hogy mekkora poén lenne, ha…. Ennek ellenére a végkifejletet nem tudtam kitalálni, mégis remekül megmozgatta az agyamat.
Nagyon szeretem Agatha Christie regényeit, így örülök, hogy a legutóbbi csalódás ellenére újra egy olyan történetet vehettem a kezembe, amely remekül bizonyítja, hogy miért is hívják őt a krimi koronázatlan királynőjének.

Amiatt lett csak négy csillag, mert el nem tudok képzelni élő embert, aki ilyet bevállalna. (A végén meg nagyon röhögtem amiatt, mert eszembe jutott Mr. Bean a fogorvosnál…)

Ez egy igazán szórakoztató (attól függetlenül, hogy van néhány hulla), furmányos (van ilyen szó?) krimi volt. Annak viszont örülök, hogy más is fél a fogorvostól! Már megint jól meg lettem keverve, bár egy hátsó fél gondolatban már megfogalmazódott bennem, hogy ki a gyilkos, de persze nem ilyen módon, ahogy aztán történt. Na mindegy, úgy látom, hogy Agatha Christie logikáját nehéz utolérni.