Kamaszságok 35 csillagozás

Ágai Ágnes: Kamaszságok Ágai Ágnes: Kamaszságok

A versek a kamasz fiú érzelemvilágát, sajátos éles, friss, kritikus szemléletét tükrözik. Az aforizmaszerű bölcsességektől a kamasz szerelem szép megfogalmazásáig, a fiatalok világának sok apró részlete megtalálható itt egy őszinte és szeretetre vágyó, a magánytól félő kamasz látásmódján keresztül. Beszél önmagáról, szűkebb és tágabb környezetéről, szülőkről, felnőttekről, társakról, szerelmekről, a világhoz, a valósághoz való viszonyáról. Ágai Ágnes verseit nem csak az ifjú olvasóknak ajánljuk, hiszen a felnőtt olvasók is tanulságot és örömet lelhetnek bennük.

Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod?

>!
General Press, Budapest, 1995
60 oldal · ISBN: 963754853X · Illusztrálta: Brenner György, Pattantyús József
>!
Móra, Budapest, 1985
58 oldal · ISBN: 963113895X · Illusztrálta: Brenner György

Enciklopédia 5


Kedvencelte 5

Most olvassa 1

Várólistára tette 8

Kívánságlistára tette 13


Kiemelt értékelések

Boniii>!
Ágai Ágnes: Kamaszságok

Ágai Ágnesben azt szeretem, hogy függetlenül attól, hogy éppen hány éves vagyok, minden korban tudott valami olyat adni, ami egy kicsit megsimogatja az elefántot a szívemen. Az eddigi, mindkét meglévő kötetét olvastam már legalább háromszor azalatt a 20-22 év alatt – amióta olvasni tudok – és a mai napig van egy-egy visszakacsintó hangulat akkorról is.
Az egyszerűségét szeretem, a szókimondását, a fricskákat.
Nem bánt, nem számoltat el, nem ítélkezik.
Képes úgy láttatni felnőtten a fiatalságot, hogy nem felejtette el, ő is végigjárta ezt az utat: hiteles.
Nagyon várom, hogy szinte mindent elolvassak tőle.

ÁrnyékVirág P>!
Ágai Ágnes: Kamaszságok

Véletlenül akadt a kezembe ez a végtelenül bájos kis könyv. Kamaszokról, de nem csak kamaszoknak! Először megmosolyogtat, aztán elgondolkodtat, hogy mennyire tisztán látnak minket, „felnőtteket” a zavaros kamaszok. És hogy a félelmeink, vágyaink, gondjaink igazából csak formailag változnak, tartalmilag nem.
Öt csillag, kellemes meglepetés!
Akit eddig nem győztem meg, azoknak álljon itt egy idézet:

„Ugye beengedsz, hogyha kopogok?
Ugye meghallgatsz, hogyha suttogok?
Ugye elhiszed, amit gondolok?
Ugye megtartasz, hogyha maradok?
Ugye elengedsz, hogyha akarok?”

Ugye nem kérhetünk mást, ennél többet semmilyen életkorban?

9 hozzászólás
Lovely>!
Ágai Ágnes: Kamaszságok

Hát igen, az „aforizmaszerű bölcsességek”. A kamaszok is szeretik, meg én is. Néhol egy kicsit hiányzik a frissesség, nagyon rányomja bélyegét az akkori aktualitás, de így van ez általában mindennel. Tipikusan az a könyv, amit mindkét oldalnak (szülőnek-kamasznak) el kell olvasnia! Csak így van értelme.

Papírtigris>!
Ágai Ágnes: Kamaszságok

Brenner György illusztrációi különösen tetszenek benne. :)

dianna76 P>!
Ágai Ágnes: Kamaszságok

Voltak a kamaszgondolatok között olyanok, amik megfogtak, elgondolkoztattak. Viszont több olyan is, ami nem ért el hozzám. S igen csak érződött több íráson is, hogy nem a mai világ szellemében születtek. Egyszer azért érdemes volt elolvasni.

>!
Móra, Budapest, 1985
58 oldal · ISBN: 963113895X · Illusztrálta: Brenner György
Aprile>!
Ágai Ágnes: Kamaszságok

Helyes, bájos kis kötet, kellemes órácskát szerzett nekem, s biztosra veszem, hogyha régebben olvastam volna, nagyon szerettem volna. Így felnőtt fejjel kevésbé találta el a lelkivilágom.

V_Timi>!
Ágai Ágnes: Kamaszságok

Kedvenc költőm. Tökéletesen át tudja adni a kamaszkori bizonytalanságokat, vívódásokat, szenvedéseket, elveszettség érzetet.

thy>!
Ágai Ágnes: Kamaszságok

Kamaszkorom nagy kedvence. Elő is keresem és a kölykök kezébe adom.:)


Népszerű idézetek

ÁrnyékVirág P>!

Mindenki siet, senki nem ér rá,
halaszthatatlan élnivalója van.
Csak dédike ül csendesen a napon,
vele lehetne beszélgetni. De süket.

20.

3 hozzászólás
ÁrnyékVirág P>!

Ugye beengedsz, hogyha kopogok?
Ugye meghallgatsz, hogyha suttogok?
Ugye elhiszed, amit gondolok?
Ugye megtartasz, hogyha maradok?
Ugye elengedsz, hogyha akarok?

58.

Or_Sheet>!

Belekaroltam a szélbe,
és futottam vele.
Hanyatt feküdtem a földre,
és magamra húztam az eget.
Megfogtam a katicabogarat,
és szerelmet vallottam neki.
Vállamra vettem az erdőt,
és feldobtam a levegőbe.
Felkúsztam a nap sugarára,
és rásütöttem a világra.

57. oldal

Kapcsolódó szócikkek: erdő · katicabogár · Nap · szél · szerelem
ÁrnyékVirág P>!

Mi van akkor,
ha valaki kilép az életbe,
de nincs jogosítványa?

29.

4 hozzászólás
barackfa>!

A felnőttekben azt nem bírom,
hogy olyan fontoskodóak,
meg vannak győződve róla,
hogy nélkülözhetetlenek.
Mindent „értem” csinálnak,
de semmit sem velem.

14. oldal

madárka>!

Nem tudom pontosan kifejezni,
amit érzek, ezért vagy hallgatok,
vagy azt mondom, amit mindenki mond.
Így, remélem, hogy megértenek.

4. oldal

csend_zenésze>!

Fekszem a csónakban,
mint fasírt a hamburgerben,
ég és föld között.
Az ember egész életében
valami között van:
jó és rossz között,
béke és háború között,
születés és halál között.
Ez szabja meg
egész közöttérzetünket.

18. oldal

ÁrnyékVirág P>!

Azt szeretem a híradóban,
hogy olyan, mint egy dokumentumfilm,
amatőr szereplőkkel,
profi rendezővel,
erkölcsi tanulság nélkül.

28.

Uzsonna>!

Imádom az erős szelet,
mert akkor minden kavarog, füstölög,
semmi sincs a helyén.
A szél tökéletes forradalmár,
akit nem lehet börtönbe vetni.
Legfeljebb kifogni a vitorlából.

35. oldal

Kapcsolódó szócikkek: szél
2 hozzászólás
Boniii>!

A haza nem országhatártól
országhatárig terjed.
A haza személyi tulajdon,
és elvámolhatatlan.

39. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Fodor Ákos: Képtelenkönyv
Weöres Sándor – Károlyi Amy: Hetedhét ország
Móra Ferenc: Sétálni megy Panka…
Kányádi Sándor: Zümmögő
Varró Dániel: Túl a Maszat-hegyen
Zelk Zoltán: Az ezernevű lány
Ijjas Tamás: Bőröndapu
Arany János: Rózsa és Ibolya
Arany János: Este van, este van
Elek István (szerk.): Születésnapi ajándék