!

Virágok 4 csillagozás

Afonso Cruz: Virágok
Könyvtár

Két férfit sodor egymás mellé az élet: az idősebb egy műtét következtében elveszítette személyes emlékeit, melyeket erősen meghatározott a diktatúra, a fiatalabb pedig a hétköznapokba belefásulva nem tudja, hogyan is tehetné emlékezetessé az életét. Az idősebb nem emlékszik a részletekre, a fiatalabb pedig elveszik közöttük. Hogyan segíthetnének egymáson, ha már magukon sem tudnak? Együtt erednek az elfeledett múlt nyomába, hogy összerakják egy ember történetét mindabból, amit az ismerősei tudnak róla elmondani. A fadoénekesnő, a hős görögök soha nem síró leszármazottja, a főállású bohóc mindannyian mesélni kezdenek, s a történetüket mint egy-egy szál virágot nyújtják át. Talán sikerül a virágokból összerendezni egy csokrot. Talán sikerül felvenni a harcot az ürességgel. Talán a virágok megmutatják mindazt, amiről nem szabad soha megfeledkeznünk. Talán mindkét férfinak sikerül méltóvá válnia a virágokhoz.

Eredeti mű: Afonso Cruz: Flores

>!
Typotex, 2017
252 oldal · ISBN: 9789632799391 · Fordította: Bense Mónika

Enciklopédia 2


Hirdetés

Most olvassa 1

Várólistára tette 124

Kívánságlistára tette 37


Kiemelt értékelések

>!
Bori_L
Afonso Cruz: Virágok

Először is előrebocsátanám, hogy nem tudok elfogulatlanul írni erről a könyvről, ahogy egyik másik Cruz-könyvről sem fogok tudni, ami valaha a kezembe fog kerülni, mert Afonso Cruznak nem csak a könyveit szeretem, hanem a személyéért is teljesen odavagyok. Nem csak azért, mert szépen ír meg szépen rajzol, meg portugálul beszél, azért is, mert elképesztően jó gondolatai vannak, amiket jól is tud megfogalmazni, meg azért is, mert valahogy árad belőle a nyugalom.

Szóval, ezek után a könyvről. A Kokoschka babája elég magasra tette a lécet a minőség szempontjából, úgyhogy kicsit félve kezdtem bele a könyvbe. A Virágok teljesen más felépítésű, és teljesen másokhoz szól: míg az első magyarul megjelent könyve sokkal inkább szólt hozzánk, közép-európaiakhoz, addig ez inkább a portugálokhoz szól, a Salazar-diktatúráról, az angolai háborúról, a szegfüves forradalomról. De közben szól mindenki máshoz is, hiszen ez nem történelmi regény, emberi kapcsolatok vannak a középpontban, az elmagányosodás, a közöny, a kapcsolatok kihűlése, elidegenedés.

Nem igazán tudtam együtt érezni a főszereplőnkkel, akinek megy tönkre a házassága, távolodik el a kislányától, unja az életét, és végtelenül önző. De a hibát nem magában keresi, hanem másokban, mások nem tisztelik őt, nem foglalkoznak vele, nem neki kéne változnia. És mivel a hiba nem benne van, a megoldást sem magában keresi, hanem mások életében: a feleségéében, a kislányáéban, de leginkább pedig Ulme úréban, aki elvesztette az emlékeit, tehát van mi után kutakodni.

Számomra ez egy végtelenül nyomasztó könyv volt, és nem a Salazar-i diktatúra vagy a háború éppen csak megszellőztetett borzalmai miatt, hanem mert ebben a központban levő elidegenedésben és elérzéketlenülésben ráismertem nem csak a szüleimre, de sok más körülöttem levő emberre is. Tényleg ez lenne a kapcsolatok sorsa, hogy x év után már ablaküvegként nézünk át a másik meztelenségén, lelkén, mindennapjain? Tényleg törvényszerű, hogy a hibákat és megoldásokat a körülöttünk levőkben keressük, ahelyett, hogy magunkba néznénk?

Mi határoz meg egy embert? Az emlékei, a tettei? Cruz azt mondta, hogy az emlékeket gyakran összetévesztjük a személyiséggel. Ez nagyon elgondolkoztatott: hiszen részben nyilván az emlékeim határoznak meg, a múltam formált azzá, aki ma vagyok. De ha elveszteném a személyes múltamról szóló emlékeimet, akkor is lennék valaki. Mennyit számít az, hogy mire emlékszem a múltamból? És egy másik, nem kevésbé fontos kérdés: mennyit számít az, hogy mások hogy látnak minket? Ha pénzt adsz egy kéregetőnek (példa a könyvbemutatóról), másképp fogja megítélni az, aki utál, mint aki kedvel. Az előbbi azt mondja, így akarsz jó színben feltűnni, így akarod megváltani a bűneidet, míg az utóbbi azt mondja majd, milyen nagylelkű és kedves vagy. Melyiküknek van igaza?

Ez a könyv, de még inkább a hozzá kapcsolódó beszélgetés elindított bennem valamit, amin még azt hiszem sokáig fogok gondolkodni. Az emlékekről, tettekről, személyiségről. Arról, hogy mitől lesz egy ember az, aki.


Népszerű idézetek

>!
sophie P

– Szégyellem a világot – mondta. – Mi folyik itt?

24. oldal

>!
sophie P

– Ha elmegyek Bhutánba, és a határőr átengedi, hozok neked egy vagy két Nirvánát.

91. oldal

>!
Bori_L 

Biztos vagyok benne, hogy az életet a rutin öli meg, és nem a halál…

61. oldal

>!
Bori_L

Nem kórházban vagy bábaasszony kezében kezdődik a mi életünk, hanem a történelemben, a többi emberben, a miénket megelőző életek hosszú sorában.

185. oldal

>!
sophie P

– Tudja maga, miért nem vagyunk boldogok? – kérdezte.
– A reménytelenség, a magány, a félelem miatt?
– Nem. A valóság miatt.

25. oldal

>!
sophie P

Másnap anyámmal ebédeltem egy tengerparti étteremben. Elhozta két barátnőjét is, leültünk egy asztalhoz az ablak mellé. Egyik barátnője százéves matuzsálem. Csontsovány, szódásüveg vastagságú szemüveget hord, és enyhén reszket a feje. Belépett egy huszonegynéhány éves fiú, jól nézett ki, fekete haja szögegyenes volt, az öregasszony pedig bökdösni kezdte anyámat a könyökével, és amikor a fiú elhaladt mellettünk, beszólt neki. szexuális megjegyzése arról szólt, mit tenne vele, ha elkapná az ágyban, anyám erre bosszús arcot vágott, és megjegyezte, hogy erre még csak gondolnia sem szabad a háta miatt.

99. oldal

>!
sophie P

Két órát beszélgettünk, fizettem neki pár pohár pálinkát, meg egy adag sült verebet.

208. oldal

>!
sophie P

– Nem, biztos vagyok benne,hogy 63-ban volt, már abban a korban voltunk, amikor lehetett volna egy kis eszünk. De neked nem volt, te mindig a fekete-zöld Zündappodon feszítettél bőrdzsekiben, olyan voltál, mint az az amerikai színész,aki meghalt,amikor föltekeredett egy fára.
– James Dean – mondta Sara.
– Az, a James Dean.

213. oldal

Kapcsolódó szócikkek: James Dean
>!
Bori_L

Méltóság! Ez hiányzik belőlünk. Az egyik percben a kormány miatt reklamálunk, aztán meg újra rájuk szavazunk, az egyik percben zöldség, utána bacon, az egyik percben tér, aztán a végtelen, az egyik percben rukkolasaláta, aztán meg malacpecsenye, az egyik percben boldogság, utána szappanopera, az egyik percben igazság, aztán meg Coelho, vagy hogy hívják a miniszterelnökünket, nemhiába jelent a neve nyulat.

125. oldal

>!
Bori_L

Mit érdekel engem a világ! Istent nem lehet egy kalap alá venni Charlie Parkerrel, drága uram, és én már réges-rég eldöntöttem, melyikük csinál jobb zajt.

163. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Charlie Parker

Hasonló könyvek címkék alapján

Camilo Castelo Branco: Végzetes szerelem
Böszörményi Gyula: A Rudnay-gyilkosságok
Sarah J. Maas: Queen of Shadows – Árnyak királynője
A. O. Esther: Kristályfény
On Sai: Calderon, avagy felségáruláshoz bricsesz dukál
J. Goldenlane: Holdnak árnyéka
Karen Chance: Holdvadász
J. L. Armentrout: Oblivion – Feledés 2.
Leiner Laura: Valahol
Jojo Moyes: Mielőtt megismertelek