Kokoschka ​babája 124 csillagozás

Afonso Cruz: Kokoschka babája

Oskar ​Kokoschka, a festő annyira bele volt bolondulva Alma Mahlerba, hogy amikor véget ért a kapcsolatuk, készíttetett egy élethű babát, amely szerelme minden egyes részletét hűen lemásolta. A bábkészítőnek írt levelébe, amelyet a babához mellékelt, és amelyet pontos leírással ellátott rajzok kísértek, még azt is belevette, hogy a bőrnek mely ráncait tartja nélkülözhetetlennek. Kokoschka, aki nem akarta véka alá rejteni a szenvedélyét, a városban sétálgatott a babával, eljárt vele az operába. Egy nap aztán elege lett belőle, a fejéhez vágott egy üveg vörösbort, és a baba a szemétbe került. És innentől kezdve sok ember sorsában töltött be létfontosságú szerepet, olyan emberek életében, akik túlélték a második világháborúban a Drezdára hullott négyezer tonna bombát.

Afonso Cruz (1971) sokoldalú figura: nem csak író, hanem kiváló grafikus és közismert zenész is egyben. Könyveit saját alkotásai díszítik, de számtalan mesekönyvet is illusztrált már, és ezen kívül még animációs… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2010

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Typotex Világirodalom Typotex

>!
Typotex, Budapest, 2017
280 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789632799582 · Fordította: Bense Mónika
>!
Typotex, Budapest, 2014
280 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789632794075 · Fordította: Bense Mónika · Illusztrálta: Afonso Cruz
>!
Typotex, Budapest, 2014
280 oldal · ISBN: 9789632794075 · Fordította: Bense Mónika

Enciklopédia 85

Szereplők népszerűség szerint

őrült · Rainer Maria Rilke · Dylan Thomas · Chagall · Django Reinhardt · George Berkeley püspök

Helyszínek népszerűség szerint

Drezda


Kedvencelte 29

Most olvassa 3

Várólistára tette 137

Kívánságlistára tette 110

Kölcsönkérné 5


Kiemelt értékelések

szadrienn P>!
Afonso Cruz: Kokoschka babája

Izgalmas posztmodern szöveg. Groteszk, szabálytalan, formabontó, néhol szürreális, néhol mágikus, kiszámíthatatlan. Több regényre való eredeti ötlet torlódik itt össze egyetlen kötetben. Olyan súlyos témákat is érint, mint Drezda bombázása és a világháború rettenete, de a második rész már egy bizarr család krónikája.
Bár az egész művet áthatja egy sokoldalúan tehetséges szerző karizmája, az én kezeim közül ez a történet minduntalan kisiklott, hiába próbáltam megragadni.

10 hozzászólás
n P>!
Afonso Cruz: Kokoschka babája

Vagy ahogy Lao-Ce mondta, az univerzum úgy bánik az emberekkel, mint afféle szalmakutyákkal.
Ha még sosem tapasztalt és erőteljes hatás ér, azt hajlamos vagyok habzsolni. Önző módon, szinte bekebelezni, hogy minél előbb megismerjem, a birtokomban legyen. De van olyan is, amikor éppen az ellenkezője történik. Lassan, apránként, ízlelgetve engedem, hogy hasson rám. Minél tovább tartson. Ez a könyv ilyen volt. Sokszor csak nézegettem, lapozgattam, visszaolvastam, mosolyogtam a fejezetek címén. Elképzeltem, láttam, a madarak belsejében a kalitkát, a hiába nyitott börtönajtót, a szabadság lehetetlenségét. Mert nem lehet énekelni, amikor a világ szürke hamuvá porlik. Mégis. Mégis szép volt, a sokszor érthetetlen és követhetetlen történetében is. Ha volt történet, s ha együtt tudtunk vele – benne, élni-halni. Egy nap félig halál és félig élet, mint azt az őt alkotó fény és sötétség mennyiségén láthatjuk. Ez a titok. A „hogyan látás”. Tudok néhány dalt. Meg kell tanítani a madarakat újra énekelni.

2 hozzászólás
eme P>!
Afonso Cruz: Kokoschka babája

Afonzo Cruz nagy bűvész. Mesterien bánik a trükkökkel, elkápráztatja, megbűvöli közönségét, alaposan összekeveri a kártyákat, hogy a végén diadalmasan bizonyítsa be, mennyire profi módon olvas gondolatainkban, sőt érzéseinkben, és mennyire el tud bizonytalanítani kényelmes és otthonos kis valóságunkat és ennek érzékelését, értelmezését illetően. És mi persze belemegyünk ebbe a játékba, hagyjuk magunkat elvarázsolni ettől a humoros-szatirikus, kissé parodisztikus produkciótól, csillogó szemmel várjuk az újabb és újabb bravúrokat. Az egész regény egy bizarr és szürreális játék, amely, mint minden igazán jó bűvészmutatvány, összemossa a valóságot és a fikciót, olyan nézőponto(ka)t villant fel, amelyekből minden másnak látszik, mint eddig, amely elgondolkodásra, keresésre és kérdezésre késztet. Játék, melyben világok omlanak össze és világok épülnek fel, belső és külső világok, bombák, betűk és szavak világpusztító és világteremtő harca közepette. Maga az élet ez, a legnagyobb bűvésztrükk, platóni ideák végességbe vetettsége, metaforák között való létezés a maga bonyolult átláthatatlanságában, örökös nyomozásban és bizonytalanságban, az összegubancolódott teljességben.

Cruz hihetetlenül sok mindent zsúfol bele ebbe a nem túl terjedelmes regénybe – az illusztrációk, tipográfiai megoldások, fejezetszámozás, egymásra rétegzett látószögek mellett különböző archetípusok, példázatszerű részek, irodalmi utalások vagy épp szappanopera-klisék – ezer és egy apró mozzanat járul hozzá a regény komplexitásának létrehozásához. Néha kissé túlzsúfoltnak is tűnik az összefonódó témák, síkok, dimenziók sokasága, igaz, az elbeszélő úgy tűnik, magabiztosan tartja kezében és bogozza össze úgy a szálakat, hogy az olvasót is megdolgoztatva, kitérők és kanyarok után végül mégis elvezessen a végzet beteljesedéséhez. Persze türelmesnek kell lennünk, hiszen a kerek a legrövidebb út két pont között.
És körbe járjuk Cruz világát a drezdai pusztító bombázástól a szavakkal új világot, kapcsolatokat, életeket teremtő háború utáni világ traumákkal és gyógyulásokkal tele világáig. Néha hemzseg a fejünk a hármaspontoktól, és o-ra görbül a szánk – csodálkozástól, értetlenségtől, fájdalomtól, a sötét semmitől, a világban látható kegyetlen aránytalanságtól és az embert alkotó isteni arányoktól. Remekül felépített, néhol kissé karikatúraszerű karakterek lakják be ezt a teret, akik alakja, kapcsolatrendszere révén eljátszunk az idő, az okozatiság, véletlen és esetlegesség, képzelet és valóság, művészet mint teremtés, nézőpont, kontextusba helyezés kérdésével. Kokoschka babájával, amely bár két regény címét is adja, végül úgy válik mindkettő témájává, ahogy nem is gondoltuk volna.
Teremtés és művészet fonódik össze a regény lapjain, kombinációk villanak fel, melyeknek valamiért jelentőséget tulajdonítunk, és amelyek által kiemeljük egymást, magunkat a kalitkából…

A Kokoschka babája sokszor olvasós. Szükség van rá, hogy újabb és újabb szálakat kibogozzunk benne, hogy utánajárjunk a bűvésztrükknek, ha ugyan ez egyáltalán lehetséges. Hogy megpróbáljunk bekukkantani a kulisszák mögé, hogy szemfényvesztő káprázatát megvizsgáljuk: mi van mögötte? Az-e, amit látni vélünk? Mert néhol bölcs, de néhol sekélyes is, filozofikus, bölcs szentenciáinak már-már coelhós sokasága, a zsánerelemekben és klisékben való tobzódás pedig (a szatirikus szándék ellenére) néha pengeélen való táncolás a giccs határán. Persze lehet, hogy csak én látom így.

mate55 P>!
Afonso Cruz: Kokoschka babája

Az életre „táncoltatott” baba. Különös, zavarba ejtő és szinte már – már (számomra) kaotikus, „befogadhatatlan”, és épp ezért különleges élmény. Egy költői próza, ragyogó átjárókkal, különleges (vagy inkább mókás karakterekkel), ahol spoiler. Története egy olyan kor emlékét idézi fel, amelyben a kitalált világ még képes lehetett visszahatni a valóságra. A három részre tagolt cselekmény lehengerlő. Nemcsak az idővel játszik az író, hanem különböző gondolatokkal is, amelyek egyik szálból a másikba, szinte alig észrevétlen módon „sompolyognak” át. Tartalmaz beazonosítható történetdarabkákat, amihez Cruz néhol mankót is ad az olvasóknak. (A korszakot jól ismerőknek nyilván többet, mint azoknak, akik kevésbé ismerik.) Mindez mégsem áll össze teljes egésszé, mert nem is akarom, hogy összeálljon lineáris történetté. Inkább érzelmek, viszonyulások, kapcsolódások rajzává, vagy ha úgy tetszik, egyfajta belső történelemmé. Cruz olyan szuggesztív hatást volt képes elérni, mintha csak az ördög gyomrában írta volna a könyvét. Mágusként keverve a kártyáit, olyan dekorációt állított össze a lapokból, amely tragikum, szatíra és a humor felemelő keveréke. Ezzel az írásával képes volt az év egyik legkiemelkedőbb alkotását letenni elém az asztalra.

6 hozzászólás
fióka P>!
Afonso Cruz: Kokoschka babája

Bevallom, én meglehetősen címfüggő vagyok. A Kokoschka babája pedig egy rendkívül vonzó, rejtélyes és izgalmas cím, el is bűvölt első olvasatra. A könyvet eddig még csak kétszer olvastam el (mindkétszer maximális értékelést kapott, kár, hogy nem lehet minden olvasást külön csillagozni, már csak egyéni evolúció-mérésnek sem volna utolsó…), de biztos vagyok benne, hogy lesz ez még több is. Visszatérve a címre: aki arra számít, hogy ez a regény Kokoschkáról fog szólni, az téved. A címben szereplő babának fontos szemléltető értéke van, viszont csupán ennyi, a festő sosemvolt szerepe be is fejeződik ebben a könyvben.
Az első rész Drezdában játszódik, természetesen (természetesen? Igen.) a II. világháborúban, és magától értetődően a szőnyegbombázások idején. Csak semmi klisé-riadalom, olyasmit itt nem fogunk találni. Átvészelhetjük viszont a történéseket egy madárkereskedésben, arról elmélkedve, hogy vajon lehetséges-e pusztán az abc betűivel valami élőt létrehozni, lehet-e teremteni? Tudunk-e csupán szavakkal hatni másokra, befolyásolni életeket? A válasz egyértelmű, hiszen itt van például ez a könyv. És a többi millió. Istennek is csupán arra a huszonvalahány betűre van szüksége, miért lenne nekünk többre? A Gólem-legenda bukkan fel itt de facto és átvitt értelemben. A szereplők kissé paródiaszerűnek tűnhetnek, noha tulajdonképpen nagyon is valóságosak és élethűek. Nagy nevetések ígérkeznek már az elején, hiszen hogy is lehetne ellenállni a szerző által képileg is megjelenített macskának, akit Luftwaffenak hívnak és elpusztul a bombázásokkor? Csupa szatíra, szatírikus megállapítás az egész. Az elmélkedések nagyszerűek/egyszerűek, épp ezért bonyolultak és mint minden jó gondolat, ezek is továbbgondolásra sarkallnak. Az első rész felvázolja a második és a harmadik egységet.
A második egység a könyv a könyvben, nekem azonnal Parti Nagy Lajos Habszódiája jutott eszembe, hiszen ez is parodizál. Nem úgy, ahogy PNL, hálistennek, viszont ez is rendkívül szórakoztatóan. Ez a rész tulajdonképpen nem függ össze az elsővel, éppen csak szerves részei egymásnak. Ez egy fantasztikus szerelem története, családtörténet, történelem és filozófia. Töményen. Platón barlangelméletétől kezdve egészen annak a boncolgatásáig, hogy vajon mindaz létezik-e, amiről nem tudunk. Csupán a tudatosság teszi létezővé, valóságossá a dolgokat vagy azok minden emberi tudomásulvételtől függetlenül is léteznek? Evidencia minden, ami kívül esik észlelési lehetőségeinken és határainkon? Mi van akkor, ha fogjuk a képzeteinket és elvisszük őket az operába, miként Kokoschka tette azt a babájával? Megint felbukkan a teremtés igénye és a szereplők is megsokasodnak, Cruz könyvbéli ön-élet-rapszódiája olyan mesteri módon beszél múltról, jövőről, kapcsolati hálókról és összefüggésekről, hogy az elképesztő. Néha nehéz tartani vele a lépést, észben tartani, hogy ki kicsoda, miért, hol és mikor.
A harmadik rész gyakorlatilag szintén nem képez szerves egységet az első kettővel, noha a szereplői szinte ugyanazok és a történet is folytatódik, részben. Lezár és nyitva hagy. Lezár, mert vége van a könyvnek-történetnek, viszont nyitva hagy, mert itt konkrétan jelen van a lehetett-volna-másképpen-is érzés. És nemcsak, hiszen a lehetőség is adott. Ez a véletlenek könyve. Az esetlegességé és azé a kérdésé, hogy miért tulajdonítunk a véletleneknek akkora jelentőséget, miért keresünk mindenben értelmet, ismétlődést és sorsszerűséget.
Fél ével ezelőtt még nem is tudtam arról, hogy létezik valahol a világon egy portugál író-muzsikus-grafikus-rendező (noha ő attól még evidencia volt), aki megalkotta ezt a kitűnő témájú, jól illusztrált, nagyon jó mondatoktól hemzsegő könyvet, amit az ember legszívesebben több ezer oldalon át olvasna. Ez sajnos nem lehetséges, ám újraolvasni mindig lehet, és ezt a könyvet kell is. Aki beszerzi, biztosan nem csak egyszer fogja kézbe venni.

2 hozzászólás
sebzek>!
Afonso Cruz: Kokoschka babája

Ez a könyv olyan, akár egy jó desszert.

A történetről nagyjából annyit érdemes tudni, hogy Vogel úr szétcsúszva árulja a madarait, amikor megjelenik egy hang a padlója alatt. Kint dúl a második világháború, javában pattognak a bombák, és Vogel úr immáron Isaac Dresner hangjával karöltve árulja a madárcsicsergések előállítóit. Aztán látunk egy lányt, aki tudatosság hiányában megszökik egy festőtől, majd felbukkan egy Matthias Poppa nevezetű fiatalember is, aki kezdeti bűnözésbeli sikerei után írásra adja a fejét, és belefog a Kokoschka babájába.

A fenti bemelegítés után pedig megkezdődik a regény. Megindul egy téma, ami újra és újra visszatér, de minden egyes alkalommal kissé átírva az addig olvasottakat. A könyv erényei közé írható, hogy kevés alkotóelemből dolgozik, így nem kavarodnak össze a szereplők. Akár visszalapozás nélkül rá lehet jönni az összefüggésekre, ami egy kellemes felsőbbrendűség érzettel tölthet el. Cruz merészen alakítja a történetet, nem bicsaklik meg a fonala.

A hangulata egyébként tiszta vonneguti (aforizmák, amiktől mégsem lesz bóvli, keserédesség, és a fordulatai. Főleg a fordulatai), viszont emellett annyira egyedi nyelvében és a rétegek egymásra illesztésében, hogy ezt most dícséretként írom. Cruz művénél nem a Vonneguthoz való hasonlóság a cél, hanem eszközként használja a mű és az élet vizsgálatához, meg sok egyébhez. Cruz rengeteg kérdést felvet a művészettel kapcsolatban, és pont annyira ad rájuk választ, hogy jól elbizonytalanítson. Pengeélen táncolás.

A Kokoschka babája egy kellemes olvasmány, ami tartalmazza a könnyen olvashatóság mellett, a szépséget, és az érdemi mondanivalót is, valamint egy érdekes játékra invitálja az olvasót a saját maga által megteremtett szövegek között.
És hogy visszatérjek a keretbe, hozzá kell tennem, hogy a Kokoschka babája egy kis mű, aminek jól áll a kicsisége. Egy igazi desszert a szépirodalomban gázoló molyoknak az olyan művek után, ahol a nagy mesterek küzdenek olyasvalami ellen, ami mindnyájunkat riadalommal tölt el, ahol vér van, meg halálos sebek meg bűz.*

*Roberto Bolano 2666

1 hozzászólás
giggs85 P>!
Afonso Cruz: Kokoschka babája

Mikor új könyvet veszek a kezembe, rendszerint átlapozom, bele-beleolvasok, így szűrve le az első benyomásokat. A Kokoschka babája már első ránézésre is igen különleges könyv, szerepelnek benne fényképek, kézzel rajzolt illusztrációk, különféle betűtípusokkal szedett részek, rövidebb, hosszabb bekezdések, és könyvborító a könyvön belül – úgyhogy kíváncsian vártam, milyen lehet a „tartalom”.

A portugál Afonso Cruz számomra tökéletesen ismeretlen szerző volt korábban, amit tudok róla, azt is csak a fülszöveg alapján: amellett, hogy ír, rendez, zenél és rajzol is. Mielőtt belekezdtem az olvasásba, valamiért volt egy olyan halovány sejtésem, miszerint Cruz egy luzitán celeb lehet, aki belekóstolt az irodalomba is (több vagy kevesebb sikerrel) – azonban ez az érzésem igen hamar eloszlott.

A könyvet olvasva sokáig fogalmam sem volt róla, hogy miért az a cím, ami, ugyanis az olvasottaknak semmi közük sem volt a festőhöz vagy az ő (valóságban is létező) babájához. Viszonylag kevés és igen inkoherens benne a cselekmény, főleg a könyv elején alig pár soros vagy pár oldalas (a szerző által illusztrált) fejezetek vannak, amelyek főképp a II. világháborús Drezdában játszódnak. Összességében ez a regény arról szól (a régi prágai zsidó történet, a Gólem mintájára), hogy lehet-e pusztán csak a szavak erejével létrehozni az anyagtalan semmiből valami élőt, ami hatni tud a valóságra és a benne létező emberekre egyaránt.

A könyv szereplői már magukban is igen különlegesek, érdekesen megrajzoltak, némelyikük már-már paródiaszerű, és kénytelenek vagyunk ezeket az alakokat folyton át- és átértelmezni, ugyanis egyes szereplők egyszer húsvér figuraként, máskor pedig kitalált regényszereplőkként jelennek meg, és rendszerint ezekből az ellentétekből, inkoherenciákból, ütközésekből valami olyat kapunk, aminek segítségével elgondolkozhatunk azon, mennyire lehet, illetve mennyire lehetetlen csak egy szemszögből figyelnünk bárkinek az életét. Emellett a szerző rákérdez arra is, hogy az ember miért és hogyan akar valamiféle értelmet, ismétlődő és megmagyarázható mintázatot keresni az őt körülölelő világban és a saját életében egyaránt, és miből gondolja azt, ha talál valamit, az a valóságban jelent bármit is.

Összességében kellemes meglepetést okozott a regény, Cruz jól kezeli ezt a szövevényes írásművet, működnek az előre- és visszautalások, a regényen belüli regény, az átmenetek a fikció és valóság között, valamint az egyes mikrotörténetek bármikor idézhetők lehetnek egy-egy társasági helyzetben – remélhetőleg a Typotex Kiadó folytatja a portugál író életművének kiadását, mert roppant módon kíváncsi vagyok rá.

7 hozzászólás
olvasóbarát P>!
Afonso Cruz: Kokoschka babája

Nietzsche azt mondta, muzsika nélkül tévedés volna az élet. Cioran pedig azt mondta, Bach nélkül Isten csupán egy mellékszereplő lenne.”

Új felfedezés nekem a szerző és a kötet. Nagyon érdekes, izgalmas regény, különös képekkel, változatos betűtípusokkal, filozofikus gondolatokkal, központi helye van benne a művészeteknek, a zenének. Töredezettségében is teljes alkotás. Drezda a háború alatt, élethelyzetek, sorsok összekapcsolódása, emberek egymás mellé sodródása, ahogyan a borzalmas pusztítás után megfogják egymás kezét és együtt mennek tovább, vállalva és kárpótolva egymást az elveszett családért, barátért, városért. Különös életet élnek a szereplők, művészek, könyvkiadók, madárkereskedő, írók. http://moly.hu/idezetek/482378
A madarak jelképesen és valójában is gazdaggá teszik maguk körül a világot, vigyázni kell, hogy ne felejtsenek el énekelni. Annyi jó mondat van ebben a könyvben, nem véletlen, hogy milyen sokan idézték őket. Kokoschka és Alma Mahler kapcsolatáról már olvastam Alma Mahler-Werfel: Férjeim, szerelmeim
Az élet és az irodalom úgy keveredik ebben a regényben, mint egy jó koktélban az alkotóelemek.
Ez a kötet nem csak érdekes, olvasmányos, de szép is, jó kézbe venni és annak ellenére, hogy bizonyos betűtípusokat nem könnyű olvasni a változatosság gyönyörködtető. A kötet felét idézni lehetne, az ilyen részek miatt http://moly.hu/idezetek/506788

2 hozzászólás
sophie P>!
Afonso Cruz: Kokoschka babája

Afonso Cruz számtalan trükköt vet be, amitől valóban különlegesnek és szórakoztatónak tartom. A könyvet is, de magát az írót is. Megnéztem, ahogy a The Soaked Lamb nevű zenekarban bendzsózik. Elég bizarr az egész, például az énekesnő egyik karja és lába csupa színes tetoválás, és marcell hullámokkal a fején swinget énekel. Sőt, fado-t. És ez az elnevezés is! Ezt csak azért mondom, mert tulajdonképpen picit előre vetíti a könyvet is: minden játszik.

Tehát Kokoschka babája. Elég alaposan elmagyarázza a fülszöveg, hogy a festőművész szerelméről formált báburól van szó, amit szóbeszéddel keltenek életre. Azt persze sejteni lehet, hogy nem az illető festőművész biográfiáját fogjuk megismerni, hanem a jelenségen kell elgondolkozni, a létezés e formája a kulcs, észben kell tartani, hogyan történt ez, mit is jelent, kelleni fog a megfejtéshez.

Ennek megfelelően cselekmény az lényegében nincs, viszont vannak szereplők, akik valami egészen szövevényes kapcsolatrendszerben üzemelnek kábé egy egész évszázadon keresztül. A kapcsolódások különböző módokon sejlenek fel, számtalan előre- és visszautalással, sőt egy regény által is, ami bele van építve a regénybe, s amelyben némely hős maga is regényt ír. És vannak nagyon erős képek, amiből mégiscsak felépíthető valami küllem, és jellem, esetleg éppenséggel olyan képek ezek, olyan történések, amelyek egész életen át elkísérnek, meghatároznak. Lehet gondolkozni, ki a Kokoschka babája, részben vagy egészben, van-e egyáltalán, aki nem az.

A legérdekesebb mégis a forma, ahogy ez az egész elő van adva. Rövid fejezetek, különös címekkel, néhol rajzzal, fotóval illusztrálva, különböző betűtípusokkal hangsúlyozva, egymással laza kapcsolatban. Némely fejezet, akár egy költemény is lehetne, némelyik egyetlen sorból áll. Némely mondat önmagában egy kész vicc. Más mondatokban fura, visszatérő metaforákra bukkanunk, szinte szürreális szókapcsolatokra, beszédes elnevezésekre. Bár lennék legalább egy kicsit olvasottabb!

2 hozzászólás
Chöpp P>!
Afonso Cruz: Kokoschka babája

Már az első mondattól kezdve tökéletesen biztos voltam benne, hogy szeretem! Ha jól emlékszem, ez nálam csak 2-3 könyv esetében lépett fel ennyire meggyőzően, és állt fenn roppant kitartóan egészen az utolsó mondatig, amibe beleremegtem és sóhajtottam: A francos-franc! Vége! Alig-alig is idéztem belőle, pedig aki engem ismer, az ismeri fergeteges idézési kedvemet is. Megzaboláztam eme vágyam, mert tudtam, hogyha engedek neki, akár ki is másolhatom az egészet, mint Esterházy az Iskola a határon-t.
Nem mondom, hogy nem voltak benne ellentmondásos dolgok, de még ezek is annyira szervesen hozzátartoztak, hogy kihagyhatatlan bukkanók voltak a történet ösvényein. És hogy ki írta, kiről írta, mit írt, és akit megírtak, miért írta meg az íróját, azt inkább találja ki mindenki saját testi-lelki örömére.


Népszerű idézetek

balagesh IP>!

(…) valójában a fikció az ember legjobb barátja, nem a kutya.

241. oldal

Kapcsolódó szócikkek: fikció
1 hozzászólás
fióka P>!

– Ha Isten bezár egy ajtót, kinyit egy ablakot – szólt közbe Marlov.
– Hát tudja, Marlov úr, ez a dolog Istenről nekem nem mond semmit. Én nem úgy hiszek, ahogy az emberek általában. Szerintem ha Isten kinyit egy ablakot, akkor azt azért teszi, hogy kiszellőztessen.

180. oldal, 17711. fejezet

Kapcsolódó szócikkek: hit · Isten · népi bölcsesség · szatírikus · szellőztetés
Chöpp P>!

Nietzsche azt mondta, muzsika nélkül tévedés volna az élet. Cioran pedig azt mondta, Bach nélkül Isten csupán egy mellékszereplő lenne.

278. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Emil Cioran · Friedrich Nietzsche · Johann Sebastian Bach · zene
fióka P>!

Nincs zaj, ha nincs, aki hallja. Van egy régi névtelen részlet a Hidzsra utánról, a VII. századból, amikor Isten megalkotta a madarat, az ég onnantól kezdve vált nyilvánvalóvá. Korábban is ott volt potenciálisan, csak senki sem észlelte.

196. oldal, 75025. fejezet

Kapcsolódó szócikkek: ég, égbolt · észlelés · Isten · madár · zaj
2 hozzászólás
Morpheus>!

Nincs a világon még egy hely, amelyet annyi korlátozással építenének föl, mint egy madárkereskedést. Mindenfelé kalitkákat látni. És olyan is van közöttük, amelyik a madarak belsejében található, nem pedig rajtuk kívül, ahogy azt az emberek elképzelik. Mert Bonifaz Vogel gyakran kinyitotta a kalitkaajtókat, de a kanárik nem szöktek ki. A madarak behúzódtak az egyik sarokba, és nem nagyon akartak ránézni arra a nyitott ajtóra, elnéztek a szabadság mellett, hisz ez az egyik legijesztőbb ajtó a világon. Csak a börtönben érezték szabadnak magukat. A bensejükben volt a kalitka. A másik, a fém- vagy fakalitka csupán metafora volt. Bonifaz Vogel metaforák közt élt.

32. oldal

Kapcsolódó szócikkek: kalitka · madár · metafora · szabadság
3 hozzászólás
Kkatja P>!

Adele Varga anyja karcsú, szép nő volt, aki vagyonokat költött arra, hogy mit vegyen fel, a férfiak pedig vagyonokat költöttek arra, hogy mit vegyenek le róla. Ennél többet nem igazán lehet elmondani az anyjáról. Alig volt otthon, ezzel szemben viszont sok időt töltött bárhol máshol.

241. oldal

Chöpp P>!

(és a boldogtalanság sokkal jobban öregít az időnél)

123-124. oldal

Kapcsolódó szócikkek: boldogtalanság
Kkatja P>!

     – Azt mondta, meg fog halni?
     – Igen, meg. Ahogy mindnyájan meghalunk, ám nekem az orvosok már a határidőt is megadták, nem tudom, érti-e, amit mondok. Azt mondják, van valami az agyamban, amit nem lehet műteni. Meg azt sem akarom, hogy idegenek turkáljanak a fejemben. Mit lehet tudni, milyen gondolatokat fedeznének fel ott.
     – Nagyon sajnálom.
     – Ne sajnálja. Nézze a dolog jó oldalát. Mert mindennek van jó oldala is. Például Hitler bajsza nagyon viccesen mutatott Chaplinen. Chaplin bajsza viszont gyűlöletes volt Hitleren. Ugyanaz az apróság, mégis az, hogy vidámak leszünk vagy tragédiát élünk meg, attól függ, hogy milyen kontextusba helyezzük ezt az apróságot. Duchamp-nak igaza volt azzal a piszoárral: a kontextus teremti meg a művészetet, a drámát, a balszerencsét és a boldogságot. Állítsa a halálomat olyan kontextusba, amelyben előnyössé válik. (…) Idefigyeljen: két hónap múlva kész a könyvem. Az orvosok szerint több időm van hátra, de nem akarok kockáztatni. Az orvosok olyanok, mint a meteorológusok: sose találják el pontosan az időt.

111. oldal Isaac Dresner a múltján merengett

Kapcsolódó szócikkek: Adolf Hitler · Charlie Chaplin · halál · kontextus · Marcel Duchamp · orvos
fióka P>!

Az út elég kanyargós volt, de az idő egyenesen haladt tovább.

161. oldal, 4181. fejezet

Kapcsolódó szócikkek: idő · út
6 hozzászólás
olvasóbarát P>!

Korda zenei akkordok szerint osztályozta az embereket. Az utcákat járva akkordokat aggatott mindenkire, aki szembejött, Így tett a barátaival, családtagjaival, ismerőseivel, sőt néha még a tárgyakkal is.
Egy pesszimista ember moll akkord.
Egy kifinomult nő kilences akkord.
Egy kamaszlány könnyű kis ruhában szextakkord.
Ha valaki harminc fölött derűs képet tud vágni, az egy tizenhármas akkord.
A szakállas filozófusokat szűkített szeptimre redukálta. Sőt néha csupán egyetlen hangra.

210. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Diane Ackerman: Menedék
Amy Harmon: Homokból és hamuból
Markus Zusak: A könyvtolvaj
Bernhard Schlink: A felolvasó
Kristin Hannah: Fülemüle
Martha Hall Kelly: Orgonalányok
Rosella Postorino: A Farkas asztalánál
Bill O'Reilly – Martin Dugard: Az SS kiiktatása
David Benioff: Tolvajok tele
Ralf Rothmann: Tavasszal meghalni