Versek ​– Debrecen 1899 8 csillagozás

Ady Endre: Versek – Debrecen 1899

Ennek a könyvnek nincsen fülszövege.

Eredeti megjelenés éve: 1899

>!
Athenaeum, Budapest, 1925
112 oldal

Kiemelt értékelések

latinta P>!
Ady Endre: Versek – Debrecen 1899

    Lépten nyomon olyan lefitymáló kijelentésekbe ütközöm, akárhol is szóba-írásba kerül ez a legkorábbi verseket tartalmazó kötet (meg még a Még egyszer), hogy ez még nem az igazi Ady-hang.

    Dehogyisnem igazi!

    Csak még mutál.

konnyufanni>!
Ady Endre: Versek – Debrecen 1899

Elszáll az ámitó remény,
Nem ígér édes boldogságot,
Miként a mámor éjjelén.

Kedvenc vers-részletem ebből a verseskötetből, ami jellemezi a „szerelmi életem”.


Népszerű idézetek

Dün P>!

HA SZERETLEK…

Ha szeretlek, akkor hazugság,
Amit igaznak hittem én.
Hazugság a sírás, a bánat
S az összetörtnek hitt remény.
Hazugság akkor minden, minden,
Egy átálmodott kárhozat,
Amely még szebbé fogja tenni
Az eljövendő álmokat.

Ha szeretlek, akkor vergődve
A halált nem hívom soha,
Eltűröm még a szenvedést is,
Nem lesz az élet Golgota.
Mikor álmomból fölébredtem,
A percet meg nem átkozom –
A lelkedhez kapcsolom lelkem
S mint régen, ismét álmodom.

Ha szeretlek… Ne adja Isten,
Hogy hazug legyen ez a hit!…
De mért?… Legyen hitvány hazugság,
Elég, hogy engem boldogít.
Ha úgy érzem, hogy most szeretlek,
Haljak meg most, ez üdv alatt –
Többet ér egy hosszú életnél
Egy álmot nyujtó pillanat!…

2 hozzászólás
Dün P>!

A MÚLTAK ÁLMÁN

A multak álmán, balgaságán
Nevetni hogy tudsz, édesem?…
Feledheted a régi álmot,
De ne gúnyold ki sohasem,
Azt az édes, szerelmes álmot,
Melyből az élet felriaszt,
Ne hidd, hogy a szemedre hányják,
Hiszen csak álmodtuk mi azt!…

Lásd, gyötrelmes, nehéz az élet,
Ha hitünk mind a sárba hullt.
A keresztet miért viseljük,
Ha elfeledve már a mult?!…
Ha elfogytak emlékeink is,
Az életnek nincs terhe sem,
A multak álmát, balgaságát
Mért gúnyolod ki, édesem?…

Dün P>!

SORSUNK

Van az életben egy-egy pillanat,
Erősnek hisszük szerfelett magunkat.
Lelkünk repül, száll, magával ragad,
Bús aggodalmak mindhiába húznak.
Csalóka álmok léghajóján
A vihar szépen fellegekbe tüntet,
Míg lenn a földön kárörvendő,
Gúnyos kacajjal röhögnek bennünket.

Van az életben egy-egy pillanat,
Hogy nem várunk már semmit a világtól,
Leroskadunk bánat terhe alatt,
Szivünk mindenkit megátkozva vádol.
Míg porba hullva megsiratjuk,
Mi porba döntött – sok keserü álmunk,
Nincs egy szem, amely könnyet ejtsen,
Míg testet öltött fájdalmakká válunk.
*
Ez a mi sorsunk, mindörökre ez,
Szivünk a vágyak tengerén evez,
Hajónkat szélvész, vihar összetépi,
De egy zord erő küzdelemre készti.
Bolyongunk, égünk, lelkesedve, vágyva,
Nincs egy reményünk, mely valóra válna,
Míg sírba visz az önvád néma átka.

korneliar >!

VAN OLYAN PERC…

Van olyan perc, mikor szivünkben
Az élet lángja fellobog,
Van olyan perc, mikor azt hisszük,
Hogy lehetünk még boldogok.
Szép asszonyarcok hosszu sorban
Reánk ragyognak, intenek,
Velünk vannak a csókban, borban
Ámor és Bacchus istenek.

De oly muló a mámor üdve,
Elszáll az ámitó remény,
Nem ígér édes boldogságot,
Miként a mámor éjjelén.
S míg ránk tolul a végzet átka,
A mely lelkünkre visszajár –
Szívünk olyan, olyan üres lesz,
Mint a mámort adó pohár.

korneliar >!

SIRASSON MEG

Rossz útra tévedtem, világ csúfja lettem.
Szép út állt előttem, de nem azt követtem;
Nem adok, nem hajtok semmit a világra,
Bolond célok után rohanok zihálva,
Bolond célok után álmodozva, balgán –
Így beszélnek rólam minden utca sarkán,
– Édes anyám, lelkem,
Sirasson meg engem.

Sirasson meg engem, szerencsétlen lettem,
Azok tettek azzá, akiket szerettem.
Üres lett a szivem, üres lett utánok,
Betöltötték kínzó, messze űző álmok.
Álmok rabja lettem, csak álmokért élek,
Egy mámoros álom lett nékem az élet,
– Édes anyám, lelkem,
Sirasson meg engem.

Tudom, hogy szeretett, tudom, hogy szeret még,
Pedig én dúltam fel nyugodalmát, csendjét,
Énbennem csalódott, értem fáj a lelke,
Én pedig rohanok balga küzdelembe
Diadalt aratni. Milyen dőre álom,
Pedig hozzá kötve életem, halálom!
– Édes anyám, lelkem,
Sirasson meg engem.

Igazságért küzdök, tudom, hogy hiába;
De ha harcba szólít szívem minden vágya,
Mit tehetek róla? Tán az örök végzet
Rótta rám e kínos, bús kötelességet
S én csak mint vak eszköz teljesítem s várom,
Mig kidülök s lesz más, ki helyembe álljon,
– Édes anyám, lelkem,
Sirasson meg engem.

Eladtam már magam, nem magamnak élek,
Nyugalmat, pihenést már nem is remélek,
Lelkem lett a küzdés, szívem lett az álmom,
Szívemet keresem, amíg megtalálom,
Egy új Ahasvérként bolyongok örökre,
Míg lerogyom holtan egy útszéli rögre,
– Édes anyám, lelkem,
Sirasson meg engem.

korneliar >!

S aztán… megtörve, éjjeltől borítva
Járom tovább a kiszabott utat;
Mi lett belőlem? Temetői fejfa,
Mely a világnak egy nevet mutat…

TEMETETLENÜL (részlet)

korneliar >!

MUTAMUR

Emlékszik az arany napokra,
Ugy-e, emlékszik, édesem?
A lugas árnya enyhén fedett be
S ott üldögéltünk kettesen
Irtózatos szerelmesen.

Szerelemről suttogott minden,
Csiripoltak a verebek,
És mi nem mondottunk egymásnak
Sablonon kívül egyebet –
Mért voltunk olyan gyerekek?

A mama is megnézett néha,
Nyugodtan ment ismét odább:
„Hadd játsszanak szegény gyerekek,
Játéknál nem mennek tovább,
Hisz' ők még olyan ostobák.”

És mi csak ültünk, üldögéltünk
Traccsolva sok mihaszna szót,
Pedig szerettünk volna szólni
Egymásnak szépet, lángolót
De – mersze egyiknek se vót.

No, aztán, ha egyedül voltunk,
Volt elég önvád s gyötrelem.
Majd' szétvetett bennünket olykor
A sok hevítő érzelem,
Ugye, hogy így volt, édesem?

A multkor aztán nagy sokára
Ismét találkoztam veled,
Azaz magával. Hosszu ruhát
Öltött azóta már kegyed,
Nem kurta szoknyás kisgyerek.

Alig vártunk az együttlétre,
Sóhajtoztunk a mult felett,
Elmondtuk, amit elhallgattunk
Nem oly régen, mint gyermekek,
Vágván ábrándos képeket…

De mikor aztán úgy magunkban
Gondolkoztunk az eseten,
Rájöttünk, hogy bizony a multból
Kinőttünk szépen, csendesen
Maga is, én is, kedvesem…

Maga egy dendit kivánt látni,
Ki úgy szórja a bókokat,
S talált egy száraz ifju embert,
Aki tanult ugyan sokat,
De – nem mulattat lányokat.

Én a régi lányért epedtem,
Ki szende volt és angyali,
Nem bomlott az egyenruháért,
Szerelmet nem mert vallani,
De maga – nem a hajdani.

Emlékszik e históriára
És nem mereng el e felett?
Nem mondja, mint én – könnyes szemmel,
Hogy: Boldogok a gyerekek,
Mert tudják, mi a szeretet!

korneliar >!

AZ ÉLET

Az élet a zsibárusok világa,
Egy hangos vásár, melynek vége nincs.
Nincs semmi tán, melynek ne volna ára,
Megvehető akármi ritka kincs.
Nincs oly érzés, amelyből nem csinálnak
Kufár lélekkel hasznot, üzletet;
Itt alkusznak, amott már áll a vásár,
A jelszó mindig: eladok, veszek!…

Raktárra hordják mindenik portékát,
Eladó minden, hogyha van vevő:
Hírnév, dicsőség, hevülés, barátság,
Rajongás, hit, eszmény és szerető.
Aki bolond, holmiját olcsón adja,
Az okos mindig többet nyer vele,
A jelszó: egymást túl kell licitálni,
Ádáz versennyel egymást verve le!

A szív az üzlet leghitványabb tárgya
S eladják mégis minden szent hevét.
Akad vevő rá, egymást licitálja,
Hogy a holmit atomként szedje szét.
Folyik a vásár harsogó zsivajban,
Az egyik kinál, másik meg veszen,
Csak néhol egy-egy végképen kiárult,
Kifosztott lélek zokog csendesen.

Egy-két bolond jár-kél a nagy tömegben,
Bolondok bizton, balgák szerfelett,
Eddig az ő példájukat követtem,
Ezután én is másképpen teszek,
Lelkem, szívem kitárom a piacra,
Túladok én is minden kincsemen…
…De nincs erőm ily nyomorulttá válni,
Óh, nincs erőm, én édes Istenem!…

korneliar >!

FINITA…

Vége van. A függöny legördült,
Komisz darab volt, megbukott.
Hogy maga jobban játszott, mint én?…
…Magának jobb szerep jutott!
Én egy bolond poétát játsztam,
Ki lángra gyúl, remél, szeret —
Maga becsapja a poétát,
Kell ennél hálásabb szerep?!…

Kár, hogy kevés volt a közönség.
Nem kapott illő tapsokat,
Pedig ilyen derék játékért
Máskor kap rengeteg sokat.
Mert e szerep nem most először
Hozott magának nagy sikert:
Volt már olyan bolond poéta,
Aki magának hinni mert…

Én magam e csúfos bukásért
Vádolni nem fogom soha,
Ez volt az utolsó csalódás,
A szív utolsó mámora.
Egy percig újra fellángoltam,
Álom volt, balga, játszi fény;
Megtört egy kegyetlen játékon,
Leáldozott egy lány szivén…

Vége van. A függöny legördült,
Végső akkordot rezg a húr,
Elszállt a hitem, ifjuságom,
Utolszor voltam trubadur…
Eddig a vágy hevéért vágytam,
Most már a hitben sincs hitem,
Ártatlanság, szüzi fehérség
Bolond meséjét nem hiszem.

Vége van. A függöny legördült,
Komisz darab volt, megbukott.
Rám tán halálos volt a játék,
Magának érte taps jutott.
Így osztják a babért a földön,
Hol a szív sorsa siralom…
…Hány íly darab játszódott már le
Ezen a monstre-színpadon?!!…

korneliar >!

JOBB NEM VAGYOK…

Jobb nem vagyok, mint annyi sok más,
Egy beteg kornak dalosa.
Vergődöm az ellentétek közt,
De irányt nem lelek soha.
Magas, dicső eszmék hevítnek,
De elkap a tömegnek árja:
Bennem van a kornak erénye
S bennem van minden léhasága…

De néha, lázas éjszakákon
Lehull előttem a lepel,
Eszembe jut, hány édes álmot,
Hány ideált temettem el;
Reám szakad lelket zaklatva
Egy eltévesztett élet vádja
S egy-egy megtisztult dalba ömlik
Lelkem felújult ifjusága…


Hasonló könyvek címkék alapján

Kosztolányi Dezső: Kosztolányi Dezső összes versei
Kosztolányi Dezső: Kosztolányi Dezső válogatott versei
Kosztolányi Dezső: Zsivajgó természet
Kosztolányi Dezső: Életre-halálra
Kosztolányi Dezső: Kaláka – Kosztolányi Dezső
Kosztolányi Dezső: Számadás
Juhász Gyula: Anna örök
Kosztolányi Dezső: Esti Kornél éneke
Juhász Gyula: Könyvek és könnyek
Tóth Árpád: Lélektől lélekig