Nem voltam annyira lenyűgözve ettől a könyvtől, mint a szerző előző két, paleontológiával foglalkozó írásától (azokat nagyon szerettem). A kötet lényege körülbelül az, hogy az amazon-mítoszokat a sztyeppei nomád népekből, pontosabban a bennük élő nők helyzetéből vezeti le, és régészeti-történelmi bizonyítékokat sorakoztat fel, hogy kimutassa, harcos asszonyok mindig is léteztek Ázsia- és Európa-szerte. Az amazon-mitológiának tehát a lehetséges történelmi gyökerein és valóság-alapján van a hangsúly, ami tulajdonképpen nagyon érdekes és érthető, csak kissé féloldalas.
Amit a szerző kitűz magának célul, azt nagyon szépen végig is viszi; látszik, hogy borzasztóan sok kutatómunka áll a kötet mögött, rengeteg a lábjegyzet (avagy végjegyzet), átnézett több ezer vázaképet, le van hivatkozva minden forrás, szóval nagyon hasznos anyag a kötet bárkinek, aki szeretne elindulni az amazonkutatás útján. A régészeti fejezetekben felsorol gyakorlatilag minden, fegyverrel ellátott női sírt a Fekete-tengertől Kínáig, olyan részletességgel, hogy eszembe idézte a Népvándorláskor szakirányos elődásokat, amikor órákon keresztül jegyzeteltük, hogy öt nyílhegy, egy tőr, kovakő, két levél alakú lándzsahegy… Szóval voltak nehezen emészthető részek, amik inkább kézikönyvnek jók, mint nyári olvasmánynak, de legalább nagyon alaposak.
De.
Ahhoz képest, hogy a könyv azzal indít, hogy a szyteppei hagyományok kutatása és főleg a kaukázusi nart eposzok felfedezése mennyit változtat az amazon-hagyományok értelmezésén, a nartokról szóló rész eléggé gyengusra sikerült. Mayor egyébként együtt dolgozott a nyelvészeti részeken Colarussóval, aki a nart sagákat angolra fordította, szóval a szakember is benne volt a dologban, de valahogy a történetek nagy része mégiscsak elsikkadt itt. Míg kínai harcos asszonyokról egy hosszas fejezet szól, addig a nartok közül csak egyetlen hölgy kerül említésre, ő is csak röviden, mint Pentheszileia kaukázusi párja. Hiányoltam, hogy bővebben beleássa magát a (most már elérhető) nart anyagba, ha már arra építette fel a könyv alaptételét.
A régészeti oldalon is volt néhány állítás, ami alatt rezgett a léc. Jórészt minden sztyeppei nomád népet szkíta-szarmata eredetűknek bélyegez, ha olyan helyen éltek, ahol egykor a szkíták is; túlnyomó többségben sikerült különbséget tennie, de az avarokat például simán leszkítázta, amin pislogtam. A hunok egy az egyben kimaradtak a szórásból. Azt a gondolatot, hogy néhány női (főleg kislány) sírban rituális okokból is lehettek fegyverzethez tartozó tárgyak, lazán lesöpri az asztalról. Általánosságban azt éreztem, hogy a történelmi alapok javára tolódott ez a legtöbb forráselemzése és fejtegetése; a mesemondói kreativitás, a szimbolika, ahogyan a mesék vándorlása is, jórészt kimaradt az elméletből. Néhol azt is figyelmen kívól hagyta, hogy az egyes írók másolhattak egymástól, valamint, hogy nem egyenlő súllyal esnek latba időszámításunk előtti eseményekről szóló források, ha az egyik mondjuk ugyanabban a században, míg a másik a bizánci időkben íródott. Például.
Összességében véve érdekes olvasmány, és nagyon szépen feltárja, hogy a női harcos korántsem volt az ókor folyamán akkora ritkaság, mint azt gondolná az ember. Az elmélet is megállja a helyét, hogy a görögök jó eséllyel találkoztak harcos nőkkel a nomád népek között, és ezen valószínűleg meg is döbbentek. Nem tökéletes a könyv, és néhol elég messzemenő következtetőseket von le egy-egy ábrázolásból vagy apró részletből, de legalább szépen összefoglalja az amazonokkal kapcsolatos forrásokat, sztereotípiákat, és lehetséges történelmi adatokat. Kiindulópontnak és referenciának mindenképpen hasznos kötet.