Tartozom egy vallomással: szeretem a pókokat.
Gyermekkorom óta lenyűgöznek ezek az apró rovarok, különösen azóta, mióta a Ragadozók című sorozat kifejezetten az óriás tarantulapókról szóló epizódjában végignéztem, hogyan öl meg egy emberre is veszélyes lándzsakígyót az egyik nyolclábú. Egyszerre volt rohadt para, de nagyon menő is. Persze annyira nem vonzódom hozzájuk, hogy megsimogassam őket, de távolról jól esik csodálni a tevékenységüket. Ezért is örültem meg, mikor kiderült, hogy van egy pókos fantasyregény is, melyet a Fumax fog kiadni nálunk. Nem bírtam várni a magyar kiadásig, így angolul ugrottam neki. Enyhén szólva meg vagyok elégedve az eredménnyel.
A történet nincs túlbonyolítva. Adott egy kis csapat, akiket az ügyeletes kiválasztott papnő vezet, akinek meg kell állítania az aktuális Sötét Nagyurat, ehhez pedig szüksége van a pókok segítségére. El is látogatnak hozzájuk, és a jóslat nevében elkérnek két dolgot a királynőtől: az egyik csáprágóját és egyik gyermekét, aki segít nekik eljutni a misztikus Sötét Toronyba, ahol a gonosz él. A pókot (Nth, ejtsd: Ent) a csapat varázslója emberszerűvé változtatja, de így annyira taszítóan néz ki szegény, hogy csuklyára és sötétített szemüvegre ítélik társai. Ahogy haladnak előre utazásaik során, úgy változik jellemileg Nth is, aki embertestben emberként kezdi érezni magát, és nem tud mit kezdeni a megannyi idegen érzéssel.
A Spiderlight egy afféle affektálós fantasy, vagyis minden vonzalma és humora abban rejlik, ahogy görbe tükröt mutat a zsáner kliséi felé. A karakterek első ránézésre akármelyik szerepjátékból származhatnának, csak később, ahogy jobban megismeri őket az olvasó, derülnek ki rejtett jellemvonásaik. A kiválasztott papnő nagyon is sérülékeny, ingadozó önbizalmú figura, a felesküdött szent lovagnak túl sok szentségtelen gondolata támad, a nagyszájú, kemény amazon nagyon is igényli a gondoskodást és a figyelmet, a mágus magát büszkének mutatja, de igazából nagyon is gyengéd érzelmei motiválják, a csapat zsiványa pedig hiába egy gátlástalan tolvaj, nem vallásos figuraként ő látja legtisztábban át, mi is folyik körülöttük valójában. Ez a világ több sajátosságára is elmondható. Az egyház, melynek a főszereplő papnő a tagja, rendelkezik egy szélsőséges gondolatokat valló, de a jövendölést beteljesíteni akaró csoportosulással, akik máshogy, radikálisabb eszközökkel akarják szolgálni a Fényt. Ahogy az sejthető, összetűzésük a főszereplővel elkerülhetetlen, de az a párbeszéd, amit lenyomnak egymásnak, a maga módján sírva röhögős. Illusztrálom:
"- A Fény akaratát teljesítendő, Beszabehu krónikás utasításait követve kell eljárnunk.
– Beszabehu szó szerint értelmezte a próféta metaforikus utalásait, ahogy arra Foshtosh krónikás rámutatott az „Édesapám, elfogyott a trágyalé!” című apostoli ének fordításában.
– Foshtoshról pedig Balphas érsek értekezett úgy, hogy nem volt beszámítható állapotban, amikor megírta az éneket, így érvelése nem lehet helytálló.
– Pedig Balphasról úgy tartják, hogy több alkalommal is megszegte a Fénynek tett esküét, ezért meglátásai hiteltelenné teszik az egyetem hit szemében.
– Elfogni a hitszegőt! Eretnekséget prédikál!
– Hát legyen! Mindketten a Fényt követjük, mindketten ugyanazt valljuk, de nem értünk egyet, és ezért lakolnod kell! Előre a Fény nevében!"
És több ilyen, már már a Monty Pythonba illő jelenet is előfordul a könyvben. Megkapja a magáét valamennyi „a csata előestéje” közhely is, az elvakult hősiesség, a semmi közepén felbukkanó fogadók, és a Sötét Nagyúrral kapcsolatos klisék kiforgatásával meg úgy megborítja az író a történetet, hogy a könyv fog titeket elolvasni. A könyv utolsó két-három fejezete alighanem az egész regény legzseniálisabban kidolgozott szakasza, a befejezés pedig nem okoz csalódást. További humoros elem a könyvben a fejezetek címében keresendő. A második fejezet címének alapjául a „Félelem és rettegés Las Vegasban” című könyv szolgált, de más furcsaságok is megtalálhatók a szövegben, mely azt hivatott jelezni, hogy a Spiderlight nem veszi magát túl komolyan. Ez persze nem jelenti azt, hogy nincsenek komoly hangvitelű, valóban társadalomkritikát megfogalmazó részei. Mert akadnak, méghozzá nem is kevés. A főgonosz motivációja, illetve Nth élettapasztalatai nagyon is elgondolkodtató szakaszai a könyvnek.
A regény gyorsan olvasható, könnyed olvasmány, de leginkább azok fognak rajta jól szórakozni, akik már kicsit unják a klasszikus fantasyt, és szívesen olvasnának a klisékre reflektáló könyvet. Persze nem olyan könyörtelen ilyen téren, mint George R. R. Martin, de azért bőven érezhetőek azok a kiosztott sallerek. Érdemes tenni vele egy próbát. =)
