Az ​Éden kapui 77% 125 csillagozás

Ez sajnos fárasztó volt. Elég megnézni Az idő gyermekei arányát meg ezt… Úgyhogy igen, ez a regény fárasztó, tele van felesleges oldalakkal, beleerőltetett LMBTQ szállal, utóbbi több helyen is egyszerűen kilóg, nem indokolja semmi. Hiteltelen, nem lesz tőle jobb vagy érzelmesebb a történet, csak azért van, hogy alkalmazkodjon a korhoz, melyben íródott, avagy jelenünk fogyasztóérzékeny produktumával van dolgunk. A történet néha iszonyúan vontatott, máskor meg egy akkora adag infóblokk zúdul az olvasóra, hogy alig lehet nyomon követni ki kit figyel meg és kivel van, mi történik.
Tudok pozitív dolgot is felhozni, bár volt, aki meg ezt utálta benne a legjobban: vannak bizonyos köztes fejezetek, amelyek egyfajta alternatív evolúciót vázolnak fel az élet kialakulásától az űrutazásig. Ezeket nagyon élveztem, és eldöntöttem, hogy vissza fogom olvasni őket egymás után, mintha csak önálló könyv lenne. Imádtam az űr-trilobitákat, és rendesen rosszul esett egy-egy ilyen köztes fejezet után visszazuhanni a nyafogásba meg a rétestészta történetbe.
Olyan ez a könyv, mintha lett volna egy szikra, egy morzsa, ami tök jól működött volna 1-2 novellában, de az író eldöntötte, hogy „márpedig a következő regényemmé puffasztom, lesz ami lesz.” És pontosan ezt is tette. Telefújta levegővel meg érzékenyítő „propagandával”, meg hozzáolvasott egy kis sejtbiológiát, egy kis evolúcióbiológiát, belepakolt pár eszement dolgot olyan „magas” színvonalú nyomtatott lapokból, mint amilyen nálunk a „Hihetetlen” magazin, és ez jött ki belőle a végén. A 3 csillaggal lehet, még jóindulatú is voltam, legszívesebben 2,5-öt nyomnék, de sajnálnám a trilobitákat…

A könyv kétharmadáig nyűgös voltam az íróra, a történetre, a karakterekre egyaránt. Hatalmas csalódást éreztem, nem egyszer azon gondolkoztam, hogy mi ez a tinihősnős thrilleres, már-már YA történet, amelyben megcsillant időnként valami, de lehúzta a borzalmas minden, amivel körítette, feleslegesen felpuffasztva és felduzzasztva. És vacak és kevésbé vacak sci-fi könyveket juttatott eszembe, még inkább lelombozva. Kényszerítenem kellett magam, hogy miután letettem, újra belekezdjek az olvasásba. Csak azért nem dobtam, mert az író az, aki. Aztán a végére valahogy összerázódnak a dolgok, és kapunk végre valamit a jóból is. Kizárólag csak a vége menti meg a könyvet, ott van minden, mint a karácsonyfán, de nem árulom el, hogy mi. Ha megkérdezné valaki, hogy ezek után ajánlom-e ezt a könyvet, akkor egy félmosolyt, felemelt szemöldököket és felfelé néző szemeket látna. Értelmezze ki-ki ezt, ahogy akarja.

Kicsit csalódott vagyok, mert nem ezt vártam a könyvtől. Adrian Tchaikovsky az egyik kedvenc íróm, és bármit ír, én biztos, hogy el fogom olvasni, de nem ez a legjobb regénye, az biztos. Sokkal jobban tudja bemutatni az állatokat, a biomorfokat, a különleges teremtményeket, mint az embereket és itt sajnos túl sok az emberi szereplő. Maga a történet is sokkal lassabban indul be, mint amit megszoktunk tőle, de azért annyira nem volt rossz ez a sci-fi. Emerson professzor történetei nagyon tetszettek, de a jelenben játszódó cselekmény néhány szereplő nélkül és kissé tömörebben szerintem sokkal jobb lett volna. Ennek ellenére fogok adni még egy esélyt a könyvnek és később újra olvasom majd, mert azt vettem észre, hogy második olvasásra olyan dolgokat is észreveszek, amik sokat lendítenek a könyv értékelésen.

Pókok?
Polipok?
Azt hiszed, már mindent láttál?
Posztichyánusok.
Trilobiták!

Mi jöhetett volna létre a Földön az eltelt évmilliók során, ha az evolúció nem vár a főemlősökre? Ismerősként tekintenénk olyan civilizációkra, amelyek a többsejtűek / gerincesek / emlősök (a nem kívánt törlendő) kialakulásánál is régebbre vezethetőek vissza? Vagy még idegenebbnek találnánk őket, mint akárhány földönkívülit? (Van ebben valami lovecrafti, hiszen elsőként ő állt elő hasonló ötletekkel. Na persze Howard Philips egyértelműen el is kötelezte magát amellett, hogy ezek olyan szörnyetegek, amelyeket sosem fogunk megérteni. Tchaikovsky sem marad adósunk néhány hátborzongató szembesüléssel – sem a rá jellemző biológiai precizitással – , de a válaszok nála korántsem olyan egyértelműek.)

A regénynek vitán felül a háttér az igazi erőssége. Emerson professzor közbeiktatott előadásai az evolúció(k)ról igazi csemegék, a könyv első felében alig vártam, hogy megszakítsa a cselekményt egy-egy újabb hipotézissel(?) Idővel, ahogy az elmélet fokozatosan beépült a gyakorlatba, az események is kellemesen felpörögtek, az utolsó harmadban pedig egészen lenyűgöző meglepetések sorával álltak elő. A történetszövés jellegét tekintve ez tulajdonképpen a hard SF és a populáris thriller keveréke, amelyben többé-kevésbé hétköznapi szereplők ugranak fejest az univerzum legmélyebb titkaiba. Márpedig ezt a két irányzatot hézagmentesen ötvözni rendkívül nehéz, és alkalmanként óhatatlanul elhajlik egyik vagy másik irányba. Kénytelen vagyok azt is megjegyezni, hogy a főhősök között van egy-kettő, akik nélkül jóval elegánsabb és áramvonalasabb lehetett volna az egész mű. De akkor is telis-tele van Igazzy Tchaikovsky(TM) ötletekkel, amiket muszáj elolvasni.

Nem is volt ez annyira rossz könyv, mint amire a százalék alapján számítottam. Az eleje valóban lassan indult és a szerző is áldozatául esett a mostani divatnak, leszbikus és transznemű főszereplők. Egy sci-fi esetében ez annyira irreleváns, hiszen nem adott hozzá semmit a történethez, hogy ki kihez vonzódik.
Érdekes volt az alapötlet, a párhuzamos világok léte, sok fantasy játszik ezzel, igaz most írónk darwinista szempontok szerint alkotta meg. Az evolúció amúgy is kedvenc témája lehet ( előző könyveiből kiindulva), de szerencsére nem vitte túlzásba a szakzsargont. Az utolsó kétszáz oldal eléggé felpörgött ahhoz, hogy sokáig fentmaradjak miatta. Nekem egy olvasást megért.

Hát tudjátok, ha nem tudom olvasás előtt (főleg a fülszövegből, nyilván), hogy mi a regény alapkoncepciója, és hogy ez egy science fiction regény igazából, én bizony a könyv feléig nem fogtam volna gyanút, hogy ez nem egy misztikus-nyomozós-kalandozós-thrilleres miaszösz.
Az alapkoncepció egyébként csodás, azok az alternatív kvázi-paleontológiai eszmefuttatások egészen remekek – kicsit sajnáltam néha, hogy rendszeresen megszakítja a műélvezetemet az a fránya cselekmény. :P
Továbbá egészen sajátságos, hogy Tchaikovsky mennyivel remekebbül ábrázol pók, polip, robotkutya, emberpók, trilobita, spoiler, spoiler karaktereket, mint egyszerű, unalmas, mindennapi humánokat. És ebben a reényben azért elég sok az ember, sajnos.
Nem baj, azért természetesen remek sci-fi ez is. (Tökéleteset meg ugye még nem olvastam, de töretlenül rajta vagyok az ügyön, egyszer biztosan sikerülni fog. :)

A Hadállat annyira zseniális volt, és annyira magasra tette a mércét, hogy azt megugrani még egyszer nehéz lett volna.
Nem is sikerült maradéktalanul, de engem nem zavart, mert ebben a könyvben is látszik, hogy Tchaikovsky egy hatalmas fantáziával rendelkező, remek író.
Tetszett, a világ, tetszett a hosszabb bevezető, tetszett, hova fut ki a történet.
Biztos, hogy elolvasom az író bármelyik könyvét ezek után, mert a nevét látva tudom, hogy mire számítsak.

Nyugis BBC természetfilmsorozatként indul a földtörténeti korok lényeinek űrutazókká válásáig végigmesélt evolúciójáról, amit két kriptolényvadász lány kalandja követ (még mindig Végvári Tamás kényelmesen lassú, de azért érdekfeszítő narrálásában), majd belecsap a lecsóba, és jön egy akciófilmbe illő titkosügynökös rejtély meg transzdimenzionális kapcsolatokat kutató transznemű tudós(nő). Ők mind nézőpontkarakterek (igen, a csillagközi filozófusokká fejlődött trilobiták is), külön szálaikon fut a regény hullámzó lendülettel, cserébe kusza történetgombolyítással – és akkor a „gazfickó” mellékszereplők szálát még nem is említettem.

Káprázatosan elborult ötletek mentén bontakoznak ki izgalmas szörnyes akciók, érdekes kémjátszmák, posztichtyánus pulphorror jelenetek, olykor túlírt üresjáratok és oldalakon át részletező magyarázatok a tudományosság erősítése (=pénzhozó karakterszámnövelés) érdekében. Hangulatilag kavargó ősóceánra emlékeztetett, amiből bámulatos teremtmények bújtak elő, de nehezen követhető, inkább hosszasan filozofálható módon. A végére persze összeértek az ízek, mint egy jó dínópörköltnél, szóval megéri kivárni azt a pármillió évet, amit felölel (csak viccelek, az évmilliókat tudományos értekezésekben megfogalmazott közjátékokkal meséli el, a fő cselekmény emberéleten belüli időtartam – bár ez is relatív, az idő előtti elhalálozás és a halhatatlanság között valahol).

Ajánlom mindenkinek, aki imádja a szerzőt, de készüljön fel, hogy más lesz, mint a pókos-polipos űroperái. Engem elbájolt a képtelen kavalkádjával.

Az a helyzet, hogy én valószínűleg még egy mosógéphez szóló használati utasítást is végigolvasnák, ha Mr. T írta volna meg, vagyis nyugodtan mondhatjuk, hogy a rajongásom nem ismer határokat, ha az ő műveiről van szó. Ebbe a kötetbe is lelkesen vetettem bele magam… aztán némileg csalódottan konstatáltam, hogy Az Éden kapui bizony némileg eltér azoktól a könyvektől (szám szerint hat darabtól), amiket eddig olvastam tőle. Ez nyilván nem baj, csak hát azok a fránya olvasói elvárások…

Ennek a könyvnek a cselekménye sokkal lassabban vánszorog előre, mint az eddig megszokottak esetében (cserébe viszont miután kiderül, hogy mi a fene történik, olyan monumentális egésszé áll össze, mint amilyet eddig kevés szerzőtől olvastam). Ráadásul, ahogy @pat is rámutatott, Mr. T erőssége egyértelműen az idegen és megszokottól eltérő civilizációk, entitások bemutatása (gondoljunk akár a portidákra, az oktopuszokra vagy a biomorfokra), de emberi karakterek és interakciók terén… hát, azt nem mondanám, hogy teljesen érdektelen, amit ír, de mindenesetre kevésbé érdekfeszítő. Ebben a könyvben pedig az emberek vannak túlsúlyban. Az iszapugró gébekkel szemben is, amit azért kicsit fájlaltam.

Bevallom, egy darabig abban sem voltam biztos, hogy ez sci-fi-e tényleg vagy inkább valami misztikus ködbe bújtatott, krimiszerű… izé. Utólag persze forgatom a szemem, hogy hogy lehettem ennyire naiv, mert hát persze, hogy sci-fi, azért ennyire már ismerhetném Mr. T-t. Ráadásul nem is akármilyen, az alapkoncepció roppant izgalmas, és amikor összeálltak a darabkák, akkor már olvastatta magát a mű. Csak éppen erre kicsit túl sokat kellett várni az én ízlésemnek, és néha azért untam egy kicsit a végtelen leírásokat. Pedig érteni vélem a brit (angol) nemzeti öntudatnak szánt fricskát (valószínűnek tartom, hogy a Brexit erőteljes hatást gyakorolt bizonyos szereplők megformálására), fejet hajtok az egész grandiózus spoiler cselekmény előtt, de sajnos mire a végére értem, már nem tudtam kellőképpen bevonódni.

De sebaj, van ilyen. Most legalább kedvet kaptam a bogárpunk sorozat folytatásához. Meg még jövök egy-két karccal is a könyvhöz. Még az is lehet, hogy egyszer majd újraolvasom, hátha a végkifejlet ismeretében jobban tudom majd értékelni a hosszú felvezetést.

Az Éden Kapui nagyon kellemes meglepetés volt.
Valószínűleg nem lett volna az, mert az író neve számomra egyértelmű minőségjelző, de a rajongói értékelések kicsit megijesztettek. No, de így legalább jött a kellemes csalódás.

Ez a könyve is nagyon jól átgondolt, részletesen felépített, ráadásul még izgalmasra is sikeredett. Úgy pörögtek az oldalak, hogy észre sem vettem, hogy órák teltek el az olvasásával. Még így is, hogy azért a fülszöveg is valamelyest elspoilerezi a sztori lényegét, abszolút élvezhető volt.
Ráadásul itt nem hagytak semmit az olvasó fantáziájára, amit pozitívumként kell értelmezni. Nem az történt, hogy megkapjuk a történet gerincét, a nagy kérdések meg maximum egy karakter szájából elhangzanak, hogy gondolkozhassunk rajta. Itt el is jutunk a válaszokhoz. Ezt én nagyon nagyra értékeltem, mert azért nem egy könnyed témát dolgoz fel.
Konkrétan itt arra gondolok többek között, hogy például spoiler
Mindezt a hard sci-fi keretein belül! ÓÓÓÓÓÓ Máj GÁÁÁÁD!

De komolyan, ez a felépítés, ez a bátorság, a szálak összefutása; egyszerűen lehengerlő.
Ha ez számít Tchaikovsky „gyengébb” -sf- könyvének, akkor megnyugodhatok.
Úgyhogy abszolút szembe kell mennem az értékelő-fősodorral, s bátran kijelentem, hogy ez a könyv abszolút nincs túlírva, abszolút nem unalmas, hanem egy újabb gyöngyszeme az SF irodalomnak, az író életművének, meg a magyar olvasói közönség lehetőségeinek.

P.S. Na jó, azt elismerem, hogy mondjuk két karakterrel lehetett volna kevesebb is. Nem gondolok konkrétan senkire, főleg, mert rohadtul nem jegyeztem meg a neveiket.
Mégegy pé.ess. Szerintem az lmbtq „szál” sem volt erőltetett. Nem volt túlhangoztatva. Volt már olyan könyv, ahol zavart, mert egyértelműen bele volt erőltetve, de itt nem éreztem ezt. Attól, hogy vannak ilyen szereplők, nem kell egyből átmenni konzervatív politikusba.
Azt se mondanám, hogy volt ilyen szál. Volt benne ilyen szereplő, és kész. Az egyik karaktert még érdekessé is tette valamelyest.