Álmatlanok 228 csillagozás

Adrian Barnes: Álmatlanok

Egy nap Vancouver lakossága azt tapasztalja, hogy senki, vagyis szinte senki nem aludt előző éjjel. Másnap ugyanez történik. Harmadnap megint. Kiderül, hogy az egész világ ugyanabban a bajban szenved. Csupán néhányan maradnak az alvás képességének birtokában, ráadásul mind ugyanarról álmodnak: egy furcsa, aranyszínű fényről.

Hat napnyi teljes alvásmegvonás után bekövetkezik az alvásdeprivációs pszichózis. Négy hét után a test belehal. A két időpont között pedig elszabadul a pánik és a pokol. Egy bizarr új világ jön létre, amelyben azok veszik át a vezetést, akik korábban a társadalom peremére szorultak, és az új hatalom egészben nyeli le a régit.

Adrian Barnes bemutatkozó regénye a legvadabb posztapokaliptikus rémálom – nem véletlenül jelölték érte az Arthur C. Clarke-díjra, és tekintik a kortárs sci-fi egyik legizgalmasabb és egyben legfélelmetesebb új hangjának.

Adrian Barnes: Nod

Eredeti mű

Eredeti megjelenés éve: 2012

>!
Agave Könyvek, Budapest, 2014
222 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155468759 · Fordította: Farkas Veronika
>!
Agave Könyvek, Budapest, 2014
224 oldal · ISBN: 9786155468766 · Fordította: Farkas Veronika

Enciklopédia 36

Szereplők népszerűség szerint

Lucifer

Helyszínek népszerűség szerint

Starbucks


Kedvencelte 7

Most olvassa 5

Várólistára tette 142

Kívánságlistára tette 88

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

pat P>!
Adrian Barnes: Álmatlanok

Az az érzésem, nem nagyon sikerült ezt a könyvet összehozni a potenciális célcsoportjával. Itt vagyok például mindjárt én: a borító, a fülszöveg és az elpötyögtetett információk alapján helyből megesküdtem, hogy ez lesz az Agavénak az a könyve, amit biztosan nem fogok elolvasni. Aztán jöttek az értetlenkedő, kritikus hangvételű értékelések, amik alapján kiderült, hogy ez nem egy tipikus posztapokaliptikus, világmegmentős, szerelmetes, egyszerű, megszokott, netán YA történet, és akkor szerencsére elkezdett érdekelni.

Mert bizony ezt én szerettem. Igaz persze, hogy nemigen olvastam végig a kurrens zombis / világvégés világirodalmat, sem a Vakságot, a Triffidek napjára meg már nem emlékszem nagyon, szóval eléggé az újdonság erejével hatott. A stílusa is pont megfelelt: nem volt erőltetetten irodalmiaskodó vagy művészies, és nem csak akart intelligensnek tűnni, hanem bizony az is volt. Az összes észrevett és nem észrevett, bibliai és egyéb utalásával egyetemben. (Mondjuk azt sérelmeztem, hogy a „narratíva” szó vagy tízszer szerepelt benne, az „entitás” meg egyszer sem, ejnye.) Kicsit sajnálom, hogy a végére észrevétlenül elszürkül-laposodik a stílus, de hát mondjuk hülyén és hiteltelenül hatottak volna az első napokra jellemző eszmefuttatások a vége felé. Továbbá, nem hiányoltam a szájbarágásig konkretizált okokat és kimeneteket, megelégedtem a csupán utalás jelleggel végigvett világvége-klisékkel (sőt, hálás is voltam értük), és rohadt mérges lettem volna egy szerelmi szál vagy kb. bármi más végkifejlet miatt. A cselekmény a maga módján teljesen logikus, koherens, semmiféle hiányérzetet nem keltett bennem. A főszereplőt igen-igen megkedveltem: pöttyet autista, nagyon zen – nagyon nem énközpontúan látja az egész helyzetet, és nagyon nem az ő Szentséges Érzéseiről vagyunk kénytelenek olvasni a végtelenségig.
Nálam nagyobb humanistát meg még nem hordott a hátán a Föld (khm, de), és mégis simán elfogadtam, hogy ezek a mélységek is simán ott vannak bennünk. És azért ez valami.

Azért azzal a sci-fi címkével csínján kéne bánni. Jó, posztapokaliptikus, de na. Sápadt, vérivó vámpírok / vérfarkasok / keljfeljancsik is okozhatnak apokalipszist „csiribú-csiribá” jeligére, de attól még? Hol vannak a modulált neutrínónyalábok? Meg a kvantum? De legalább a lézerpuskák? Na.

17 hozzászólás
Morpheus>!
Adrian Barnes: Álmatlanok

Ez nagyon erős volt. Ütött. Ráadásul irodalmi színvonalon megírva. Bár látszólag egy disztópia arról, hogyan hullik szét a társadalom, illetve maguk az emberek hogyan hullanak szét – elsősorban mentálisan – az alváshiánytól, egyszerűen zseniális. És fullasztó. És megmutatja nekünk, hogyan zabál fel minket az idő. A történetben néhány hét alatt, itt néhány évtized alatt. Ahogy közeledünk a véghez, a romlás egyre gyorsul. Azt éreztem, hogy ez a történet nem más, mint egy haldokló ember (rém)álma, ahogy a létből átcsúszik a nemlétbe. Illetve minden egyes emberé. Hogy mi a valóság? Nem tudom. Csak azt, hogy nem valóság az, amit látunk, csupán egy őrült konstrukció, amit valóságnak hiszünk, és nincs semmi másunk a nemvalóságon kívül. Szar ügy…
U.i.:Figyeltjeim között 1,5 ugyanúgy volt, mint 5 csillag. Tényleg megosztó ez a történet.

csartak P>!
Adrian Barnes: Álmatlanok

Eszembe jut Cormac McCarthy: Az út-ja. De amíg az Út azt a világvégét írja le, ahol már nincs is semmi, csak a természet és a városok romjai, addig az Álmatlanok még a jelen és a múlt határmezsgyéjén egyensúlyoz. Annyira jelen van még, amit elveszít az ember. Mert folyamatosan veszti el. Mert hogyan is lehetne folytatni a megszokott kényelmes életvitelt ebben hallucináló álmatlan őrületben.. Adrian Barnes csak egy fontos dolgot von ki a szokásos napi egyenletből, és ezzel fel is borul minden.
Miről is szól az Álmatlanok? Leépülésről. Nem marad semmi, csak emlékek, amik szavakból állnak össze. Szavak. Szó. És már az sem.

Nita_Könyvgalaxis>!
Adrian Barnes: Álmatlanok

Tágra zárt szemek.

Vegyél el egyetlen dolgot az emberektől, amit megszoktak és a normális életük részének tartanak, és nézd csak meg, mi lesz a végeredmény. Ha a valóság darabjaira esik szét, vajon ki lesz képes egyben maradni?

Adrian Barnes könyvének több olvasata, több rétege is van, amelyek szépen rétegeződnek egymásra, és mindenki olyan mélységben hatol alá, amennyire mer. Mert azért az Álmatlanok eléggé felkavaró olvasmány, amit nem jó érzés olvasni. Túlságosan közeli és kegyetlen tükröt tart elénk, és kénytelen leszel elgondolkodni, te hasonló esetben miben hinnél?

Még hónapok után is vissza tudok emlékezni a regény hangulatára, arra a fémes-kegyetlen ízre, amely a számban maradt az olvasása után. Remélem Barnes-tól kapunk még hasonló történeteket.

Joshua182>!
Adrian Barnes: Álmatlanok

Rejtély számomra, hogy miért áll ilyen alacsony százalékon ez a könyv.
Érdekes az ötlet, tetszik a mondanivaló, és tetszik az író stílusa is, nem habkönnyű, nem párszavas mondatokból és felszínes párbeszédekből épül fel, sőt néha még figyelni is kell, ha az ember lépést akar tartani az író gondolatfolyamával.
Részemről három nap volt a legtöbb, amit alvás nélkül kibírtam, de a harmadik napon már hallucináltam, ezért nem esett nehezemre egyes szereplők bőrébe képzelni magam, de a 3-4 hét, ameddig állítólag „kibírható” ez az állapot, még így is borzasztó soknak tűnt, ám ha ez a tudományos álláspont, akkor nem mondhatóak túlzottnak a könyvben ábrázolt állapotok.
Szimpatikus volt, hogy nem magyaráz túl semmit, nem rág mindent az olvasó szájába, még azon az áron is, ha ettől időnként darabosabbnak, vagy logikátlanabbnak tűnt a cselekmény, részemről minden ismeretlenre formáltam valamilyen hipotézist, viszonylag gyorsan. A mögöttes tartalom pedig igazán elgondolkodtató. Ennél a pontnál pedig meg kell jegyeznem, hogy nagyon jó választás volt a főszereplő háttere, szakmája, és személyisége. Egyrészt jó néhány közös vonást fedeztem fel benne önmagammal (negatív értelemben is), másrészt mert egy etimológus-író szemszögéből talán még szemléletesebb, ahogy többek közt a szavak evolúciójával (vagy inkább dekadenciájával?) mutatja be az értelem halálát. Fokozatosan, mintha egy hagymáról hántaná le a rétegeit, a végén pedig már hiába keresünk bármilyen „magot”. A másik üzenete számomra pedig – amit igen erőteljesen közvetít –, a társadalmi modellünk, az általunk elképzelt normalitás törékenysége, amibe csak nagyon ritkán, vagy szinte soha nem gondolunk bele.
Ezzel együtt is keveslem a terjedelmet, és egy jóval látványosabb befejezést is elbírna, de mivel első könyve az írónak, úgy gondolom 4 csillagot simán megérdemel.

bonnie9 P>!
Adrian Barnes: Álmatlanok

Véletlenül került a kezembe, pedig sokáig kerülgettem a borító miatt, erősen emlékeztetett a YA szerelmes világvégékre, amikhez nem vonzódom. De a véletlenekhez sokszor szerencse is társul és én ezzel a regénnyel bizony jól jártam. Nem vitatkozom azokkal, akik a könyv hibájaként hozzák fel, hogy megírták már ezt. Lehet. Ellenben az én posztpokaliptikus műveltségem filmek terén hiába erős, irodalmilag még gyerekcipőben jár. Pedig „szeretem” ezt a fajta világot, ezt a nyomasztó és gyötrő légkört, ahol már minden mindegy, miközben semmi sem az. Szeretem, mert gondolkodnom kell rajta, és rajta keresztül leginkább magamon. Állítom az apokalipszis a legjobb önismereti tréning.
Olvasás közben többször eszembe jutott Az út és a Gépnarancs. Az út azért, mert az Álmatlanok bizonyos értelemben akár az előzménytörténete is lehetne. Akik hiányolták ott, hogy mégis hogyan jutottunk odáig, azok itt kaphatnak egy alternatívát a hogyanra (persze a miértre továbbra sem, de lehet találgatni). Engem nem zavart a hiány sem ott, sem itt, mert sokkal jobban érdekel, mit kezd az emberi faj, az egyéni elme egy adott helyzettel, ahonnan nincs visszafelé. A Gépnarancs pedig azért villogott a fejemben, mert ott erős kérdés a döntés szabadsága. Hát kérem itt is. Mert mi van akkor, ha a peches oldalra kerültél, és ha beledöglesz spoiler sem tehetsz mást, mint sodródsz az árral. Meddig vagy sajnálatra méltó ösztönlény és mikortól kegyetlen pszichopata? És mi van azokkal, akiknek megmaradt a szabadság egy szelete? És akkor ismét itt Az út, ahol el lehet kezdeni ötletelni, hogy mihez is kezdünk. Érdemes-e a túlélésért küzdeni 1 a milliárdhoz esélyekkel, vagy adjuk fel.
És megint ez a két könyv jutott eszembe akkor is, mikor a kegyetlenségről gondolkodtam. Az út egész hangulata, a két névtelen szereplő és az általuk látottak tragédiája még most is nyomaszt, ha rágondolok, pedig másfél éve olvastam. A Gépnarancs főszereplőjétől majdnem hányingert kaptam olvasás közben, most mégsem tudnék magam elé idézni egy részletesen pontos brutális pillanatot, pedig három hónapja tettem le. Az álmatlanok főszereplője és közvetlen szűk környezete nem került hozzám olyan közel, mint a férfi és a fiú, de a hangulata pont úgy megérintett, és a regény egyes képei szinte beleégtek az agyamba (pl.: Amerika Kapitány és Tanya a kék teremben vagy egy tengerparti szimbolikus állati leírás, ami sokkal durvább volt, mint egy naturális emberi mészárlás).
Kérdés azokhoz, akik olvasták: kéretik a választ is spoiler idézőjelbe tenni, köszi :) spoiler

>!
Agave Könyvek, Budapest, 2014
222 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155468759 · Fordította: Farkas Veronika
zamil>!
Adrian Barnes: Álmatlanok

Szerintem jó ez a könyv, van mögötte mondanivaló, jól van megírva, jól bemutatja az emberi leépülést (még akkor is, ha néha nem lehet érteni, hogy némely karakter ennek mintha ellenállna). Az álmatlanság okozta őrületet is jól mutatja be, ahogy az örültek előtérbe kerülnek, és magához ragadják a hatalmat az addig épeszűék felett, akiknek nehezebb feldogozni az eseményeket. A vallási vonal is jól beépül a könyvbe, elgondolkodtató, hogy végül is Nod a jelen vagy az a jövő amit az álmatlanság okoz.
Talán az első olyan könyv ahol nem zavart a miért történik ez?, mivel választ nem kapunk rá, de nem is erről szólt ez a regény.

Kkatja>!
Adrian Barnes: Álmatlanok

Hű, az eleje és a hangulata nagyon tetszett. igen jól elkapta az agytekervényeimet és rendesen megcsavargatta és a meglátásai is kellemesen értelmesek a mai világunk elképzelt jövőjét tekintve. Na nem optimista, azt nem mondhatjuk, no de ki az aki mostanában még optimistán néz a jövőbe, még ha nem is leselkedik reánk éppen itt és most a következő utcasarokról egy hasonló „járvány” vagy miniapokalipszis. (Ki tudhatja?) Nem kell túl sokat várni, így fogunk valszeg mi is viselkedni, ha beköszönt egyszer „Flu kapitány”. Többször megjelent lelki szemeim előtt King Végítélete talán a vallási szálak és az emberek viselkedésének válsághelyzet kezelési mintáiban megtestesülve. Vagy az álmatlanság Kék Admirálisa, nem szeretném megélni; szeretteim megehettek, ha ide jutunk! :)
Szóval kb. a feléig nagyon toppon volt, ld. idézetek, (ha ezt a színvonalat tudta volna tartani végig, csillagos ötös a megváltós maszlag ellenére is!) aztán mintha elfogyott volna a szufla egyre süllyedtünk vissza a hétköznapi posványba. Sokkal kevesebb filozofálás és sokkal több vallásos duma és „háború” spoiler uralta le a történetet és persze bennem is maradtak kérdőjelek a végére, de ez annyira már nem is zavart, örültem, hogy ez még nem a mi valóságunk, (de figyeljünk az árulkodó jelekre, amikor majd kezd belopózni a mi életünkbe is!) és hogy egyenlőre még tudok aludni! :))

Első regénynek egész jó volt, kíváncsi leszek a belőle készülő filmre is, és várom a következőt, ami várhatóan Neverhasbeen címmel jelenik meg idén angolul.

>!
Agave Könyvek, Budapest, 2014
222 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155468759 · Fordította: Farkas Veronika
julcseee P>!
Adrian Barnes: Álmatlanok

Érdekes könyv volt, bár nem kifejezetten az, amire számítottam. Sokan írták hogy csalódás volt a könyv, és meg is tudom érteni, mert bár nagyon érdekes a téma, mégsem volt úgy megírva valahogy hogy végig izgalmas legyen.
Alaptörténet szerint eljön a világvége, mégpedig úgy, hogy egyszer csak senki, vagy legalábbis nagyon kevesen tudnak csak aludni. Aki viszont tud, az pedig annyira belemerül az álomba hogy alig bír belőle felébredni.
És ez nagyon érdekesen hangzik, mégsem sikerült szerintem úgy megírni hogy végig lekösse az olvasót. Azért egyáltalán nem bánom hogy elolvastam, érdekes élmény volt, ha nem is a legjobb.

De ami a legnagyobb bajom, és ez nem az író, vagy a könyv hibája, hogy basszus az én kötetemnek a közepén volt legalább 15 oldal ami ÜRES VOLT. Na de úgy volt ám üres, hogy ott lett volna tartalom, és az szépen elveszett. Egy oldalt olvastam, egy oldal üres. És ez így ment elég sokáig. sok rész kimaradt nehéz volt felvenni a fonalat. Nem értem hogy lehet így kiadni egy könyvet!

Isley I>!
Adrian Barnes: Álmatlanok

A világon néhány kivételtől eltekintve mindenki elveszíti az alvás képességét. Az egyik, aki az alvás képességének birtokosa marad épp a főszereplő: Paul, egy író, aki a nyelvészet szavak eredetét vizsgáló ágával, az etimológiával foglalkozik és ír könyvet róluk. Miközben a világ napról-napra egyre jobban elmerül az őrületben, felüti a fejét egy szekta, a Nód vallása, melyet Paul egy egyébként is kissé bomlott elméjű csodálója hirdet, aki mint elvakult rajongó, természetesen nem riad vissza a szavak kiforgatásától, az egyedi értelmezéstől csak, hogy kényelmesebb legyen számára az egész. Nem sokkal később az alvásmegvonás indukálta pszichózis még mélyebbre löki az őrületbe a szektásokat, mígnem fejest ugranak a tébolyodottság feneketlen kútjába és kisvártatva a világnak úgy tűnik, befellegzett. Ebben a helyzetben próbál lavírozni Paul, védve szereteit, több ellenséges csoport közé beszorulva. Az elmebaj Barnes könyvében megelevenedő nódi világát az teszi igazán hitelesen megrajzolttá, hogy az egyes csoportok nem is hiszik magukról, hogy ők bármiféle mérce szerint ne felelnének meg az épelméjűség kritériumrendszerének, és az író -látszik, hogy egyebek mellett kreatív írás tanításával foglalkozott – nagyon hatásosan szemlélteti a szavak eredetének vizsgálójaként azok pontos használatát fontosnak tartó főszereplője tolmácsolásában, hogy miképp képesek az emberek egyik hitrendszert eldobva újabbbat magukhoz ölelni, egyúttal körmük szakadtáig tagadni onnantól a régit, illetve egyáltalán annak valaha volt valóságosságát. A regény óriási érdeme, hogy az olvasót is képes beszippantani az őrületbe: bár végig tudjuk, hogy a tébolyodottság szülte vallás a Nod, mégis annyira meggyőzően képviselik és merülnek el vallásukba a habókosok, hogy eljön az a pont, ahol a sötét örvényükbe még be nem vonzott ember kezdi el saját épelméjűségét és saját maga világát megkérdőjelezni.
A könyvet az teszi még nyugtalanítóvá, hogy mind a szerző, mind főszereplője regényen belüli könyvének a(z eredeti) címe Nod, és Paul több helyen is beszél az agydaganatról és mint megtudtam, épp a regény megjelenésének évében diagnosztizálták a Nod (Álmatlanok) igazi szerzőjét, Barnes-t agydaganattal, és bár több helyen írták még évekkel az Álmatlanok (Nod) után, hogy majd jön a szerző második könyve, a Neverhasbeen, az már nem jön, mert Barnes már soha nem írhatta azt meg.
Ez az első kötete volt, és egyben egy zseniális mű, nem hiába jelölték 2013-ban a rangos Arthur C. Clarke-díjra. Nagy veszteség nemcsak szereteinek, hanem a világnak is. Kimagasló író válhatott volna belőle.

8 hozzászólás

Népszerű idézetek

Dyus33>!

[…] miközben azt képzeljük, csak elütjük az időt filmekkel, telefonbeszélgetésekkel, a karrierünkkel és a fagyasztott pizzákkal, igazából az idő ütött el minket lassan, de biztosan.

217. oldal

Kkatja>!

    Valaki egyszer azt mondta, hogy azért egyre nehezebb minket minden egyes eltelt évvel szeretni, mert idővel annyira összegabalyodik az életünk másokéval, hogy az újonnan érkezettek már nem tudják beverekedni magukat szívünk bozótos, benőtt mélyére.

170. oldal 13. nap: Ábrahám kebele

Kkatja>!

    Az igazi romantikusok soha nem azok, akiknek könnyed és megnyerő a modora; az igazi romantikusok mindig a tartózkodó emberek, a paranoidak és az aggodalmaskodók, az összevont szemöldökűek a koffeines reszketéssel. Végtére is, bárkinek, aki nyitott szemmel látja a világot, amit mi hoztunk létre, megvan az oka arra, hogy aggódjon.

172. oldal 13. nap: Ábrahám kebele

Kkatja>!

Alvás közben mindnyájan meghalunk, egytől egyig, minden egyes nap. Erről miért nem beszélnek többet? Amikor este elszunyókálunk, soha nem garantálja semmi, hogy másnap reggel felébredünk. Minden egyes kis délutáni elbóbiskolás potenciális végjáték. Akkor hát miért féljünk a haláltól, ha életünk minden egyes estéjén boldogan és lelkesen vetjük bele magunkat ebbe a bizalmi aktusba?

17. oldal 1. nap: Xerxész könnyei

Kapcsolódó szócikkek: alvás · halál
3 hozzászólás
csartak P>!

A Pokol az idő, hát nem egyértelmű? Vegyük csak a legnagyobb élvezetet vagy a legjobban vágyott fantáziánkat, és változtassuk folyamatos valósággá – egy napra, egy hétre, egy évre, egy évtizedre. És megkapjuk a poklot.

Kapcsolódó szócikkek: pokol
Kkatja>!

    Tanya jelent meg a konyhaajtóban, és rángatott ki az álmodozásból.
     – Jó reggelt.
     – Hahó.
    Felálltam, és odamentem hozzá. Az első gondolatom az volt, hogy pokolian néz ki, de rossz irányból közelítettem meg a dolgot. Tanya maga a mennyország volt; csak korábban ezt nem értékeltem eléggé. De ez a rám jellemző vakság egyáltalán nem volt szokatlan jelenség – igazából szinte a tökéletes munkadefiníciója annak, hogy mit jelent embernek lenni.

14. oldal 1. nap: Xerxész könnyei

ppayter>!

Egyre nehezebb megkülönböztetni az élőket a holtaktól.

(első mondat)

Kkatja>!

[…] a képzőművészeknek igaza volt, szó szerint végig igazuk volt. A mögött, amit régebben „valóság”-nak neveztünk, mindig ott bujkált egy escheri, egy boschi, egy munchi tény –, szörnyűségek nyüzsgő, absztrakt zűrzavara, amely csak arra várt, hogy végre felforduljon a civilizáció köve, és előbukkanhasson alóla.

12. oldal 18. nap: Szavak

Kapcsolódó szócikkek: Edvard Munch · Hieronymus Bosch · M. C. Escher
Kkatja>!

A szomszédunk vézna kis teremtés volt, de olyan arcszerkezettel, amely a bábszínházi bábok madzagon lógó állára emlékeztetett; amikor megszólalt, mintha valaki más rángatta volna a zsinórokat.

44. oldal 3. nap: Bevert szögek

Kapcsolódó szócikkek: bábu
Morpheus>!

Mint a jó öreg eszkimóknak az állítólagos ötven szavukkal a hóra, nekünk is több ezer megközelítésünk volt arra, hogy leírjuk ugyanazt az elkeseredett biztonságkeresést.

201. oldal


Említett könyvek


Hasonló könyvek címkék alapján

Adrian Tchaikovsky: Az idő gyermekei
Peter F. Hamilton: Pandóra csillaga I-II.
Urbánszki László: Sápadtak
Brandon Hackett: Eldobható testek
David Mitchell: Felhőatlasz
M. R. Carey: Kiéhezettek
Ian McDonald: Luna – Újhold
Ian McDonald: A dervisház
China Miéville: Konzulváros
Leena Krohn: Hotel Sapiens