Ausztrália ​őslakói 3 csillagozás

Adolphus Peter Elkin: Ausztrália őslakói

A. P. Elkin, a sidneyi egyetem professzora, 1927-ben kezdte meg kutatásait Ausztrália sivatagos területein és szubtrópikus tájain. Több mint öt évtizedig, 1979-ben bekövetkezett haláláig végzett terepmunkát: elsősorban az őslakók társadalomszervezetét vizsgálat, de tanulmányozta nyelvüket, művészetüket, szokásaikat és vallásos hiedelmeiket is. Vizsgálódásainak eredményeit ebben a könyvében foglalta össze.

>!
Gondolat, Budapest, 1986
300 oldal · ISBN: 9632816285 · Fordította: Vargyas Gábor

Várólistára tette 3

Kívánságlistára tette 5


Kiemelt értékelések

Nurci>!
Adolphus Peter Elkin: Ausztrália őslakói

A célja a maga idejében az volt, hogy közelebb hozza az őslakosokat és a betelepülteket egymáshoz, megértsék és tiszteletben tartsák egymást. Hogy ez akkoriban mennyire működött, vagy a könyv megjelenése játszott-e szerepet az ausztrál kormány őslakó-barát politikájában, sajnos nem tudom. Jelen célja számomra az volt, hogy megismerjem a különböző törzseket, egy nagy közös Aboriginal-ból színes, változatos csoportokká alakuljon a fejemben – ez sajnos nem sikerült. A könyv inkább az aboriginalokat egy egészként kezeli, a különböző fejezetekben bár hoz föl példákat, hogy a házasodási szokások hol mások és miért, ez végső soron nem, vagy alig marad meg az olvasó fejében. Hozzátartozik, hogy nem ismerem Ausztrália térképét fejből, így nem sokat mond, hogy egy folyó vagy domb milyen messze van egy másiktól vagy éppen a nagyvárosoktól, és ez kizárólag az én hibám. Mégis, amikor Brazília indiánjairól olvastam, sokkal kevésbé volt zavaros, hogy melyik indián melyik folyó partján élt, mint ebben a könyvben. Akit csak felszínesen érdekel a téma, annak persze kifejezetten jó olvasmány lehet.

XX73>!
Adolphus Peter Elkin: Ausztrália őslakói

A könyv értékelésénél mindenképpen érdemes figyelembe venni, hogy ez éppenséggel nem egy friss munka – még a javított/bővített kiadásai sem. Ez magyarázat arra is, hogy a szöveg sok esetben nem felel meg a legfrissebb PC elveknek

Mit kap mégis az olvasó, ha arra vetemedik, hogy elolvassa ezt a könyvet?

Sok-sok szokás, mítosz, hiedelem bemutatását. Életszerű leírásokat – egyik kedvencem a kilenc táborhelyes út problematikája. Ebből (az amúgy idézetként hozott) kedvenc gondolat, és mellette sok hasonló, képesek bemutatni egy letűnt világot – az ausztrál őslakosok életét.


Népszerű idézetek

XX73>!

„Ez az én vidékem.” Lehet az termékeny, vagy kiszáradt, forró vagy hűvös – mégis az „én vidékem”. Közép-Ausztrália északi részén, a második világháború idején, a szél és a teherautók által felkavart porban az őslakókkal együtt dolgozó ausztráliai katonák együttérzően mondták: „Ez egy rettenetesen poros vidék.” Egy őslakó így replikázott: Miféle por? Ez az én vidékem." És az esti korrobori során, a táncosok lábdobbantásainak és az énekesek földön kivert ritmusának hatására a por, vagyis szülőföldjük pora felszáll, és beborítja mindannyiukat. Számukra a „porból lettél” doktrínája kézzelfogható valóság.

47. oldal

XX73>!

Az őslakók pszichológiai alkalmazkodásának van egy másik aspektusa, amely számunkra földhözragadtnak tűnhet: nehéz időkben és helyzetekben ismerik a saját korlátaikat, s hacsak lehet, nem hajszolják bele magukat szélsőségekbe. Tudjuk, hogy a korai felfedezők a kontinens közepének száraz vidékeit járva milyen gyakran eljutottak tűrőképességük végső határáig: az élelmük kevés volt, és a víz hiánya jelentette nekik a legnagyobb gondot. útközben gyakran találkoztak kis csoportokban bóklászó őslakókkal, akik nem mutatták a gondnak semmi jelét, sőt jó fizikai erőben voltak.

48. oldaldal

XX73>!

Bizonyos szempontból mindazok a személyek, akik születésüknél fogva a lokális csoporthoz tartoznak, birtokukban tartják a teljes törzsi terület egy meghatározott részét. De helyesebb azt mondanunk, hogy a vidék tartja őket birtokában, s hogy nem maradhatnak távol tőle korlátlan ideig, ha életben akarnak maradni. Az őslakók ugyanis hisznek a szellemek preegzisztenciájában: abban, hogy a lokális csoport (vagy a nemzetség) tagjainak szellemei már a tagokban való reinkarnáció előtt léteztek; hogy ezek a szellemek a csoport vidékének meghatározott helyein éltek, s hogy haláluk után vissza fognak térni a szellem-otthonokba, hogy ott újabb reinkarnációra várjanak. Ez a spirituális kötelék teszi érthetővé az őslakók vonakodását, amikor hosszabb időre kell elhagyniuk saját „vidéküket”: időről időre vissza akarnak tréni oda, hogy közel legyenek szellemeik lakóhelyéhez, hogy láthassanak néhányat a helyek közül, amelyeket a mitológiai „történelem” szentté avatott. Végezetül ott kívánnak meghalni, hogy amikor majd szellemük elválik a testtől, ne tévedhessen el.

71. oldaldal

XX73>!

Ha megkérdezünk egy őslakót, hogy mennyi idő alatt jutunk el egy számára ismert helyre, valószínűleg így fog válaszolni: „Lehet, hogy kicsit hosszú idő alatt.” Ha konkrétabb választ kérünk, az ujjain, ujjízületein, vagy földre húzott vonalakkal pontosan felsorolja a közbeeső táborhelyeket, amelyek nincsenek túlságosan messze egymástól egy gyalogos számára. Esetleg kilenc táborhelyet jelöl meg, de ha ebből azt a következtetést vonjuk le, hogy az út tíz napig fog tartani, zavarba jön. Neki és családjának esetleg húsz napra is szüksége lehet ugyanennek az útnak a megtételére. Ha jó vadászmezők vannak útközben vagy egy vizesgödör mellett vezet el az út, vagy ha barátokkal találkoznak, minden valószínűség szerint napokat fognak eltölteni ott. z élelem és a társadalmi kapcsolatok, a „most” konkrét realitása az, amely elsődlegesen foglalkoztatja őket, bárhol legyenek.

180. oldal

XX73>!

Ezek az emberek pontosan tudják, hogy a hitnek mekkora ereje van, s hogy elmével mekkora befolyást lehet gyakorolni a test fölött. Ők tudják, hogy amikor egy beteg testét kezelik (például kiszívják a fájó részt, csontokat vagy köveket szednek ki belőle), az csak külsődleges beavatkozás, a beteg attól még nem nyeri vissza az önbizalmát és az életbe vetett hitét. A végleges próba gyakran az, hogy a betegnek megparancsolják: keljen fel, és menjen el valahova (esetleg vízért a patakra.) Ha a beteg engedelmeskedik, jobban lesz, ha nem, nincs reménye az életben maradásra.

185. oldal

XX73>!

Ha valaki úgy éri el a felnőttkor küszöbét, hogy két világban él, és egyikben sincs biztos helye, fatalista módon elfogadja azt a tényt, hogy „kulturális nemlétben” él.

279. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Bengt Danielsson: Bumeráng-expedíció
Vászolyi Erik: Ausztrália bennszülött nyelvei
Doris Pilkington Garimara: Rabbit-Proof Fence
Róheim Géza: A csurunga népe
Marlo Morgan: Vidd hírét az Igazaknak
Eddie Jaku: A világ legboldogabb embere
Liane Moriarty: Hatalmas kis hazugságok
Richard Flanagan: Keskeny út északra
Dymphna Cusack: Hőhullám Berlinben / Fekete villám
Bruce Chatwin: Álomösvény