104 ​légigyőzelmem 81% 14 csillagozás

Ez az egyik legjobb háborús memoár német kútfőtől. Már jó ideje gyűjtöm az egykori német katonák visszaemlékezéseit a II. világháborúról, de Adolf Galland könyve nyűgözött le eddig a legjobban. Adolf Galland nemcsak kiváló repülő volt, hanem emberileg is kilógott a sorból. Nagy formátumú ember volt. Könyve nemcsak visszaemlékezés, hanem egy komoly elemzése is a német Luftwaffenak a teljesítményéről. Ha valaki megszeretné érteni a Luftwaffe tevékenységét, akkor bátran ajánlanám neki Gallandot. Galland valószínűleg emberileg is szimpatikus ember volt, elég csak a képeit megnézni. Szerencsére nem egy háborús gép volt, mint Hans Ulrich Rudel, aki faékként ment előre, ész nélkül minden parancsot teljesítve, hanem javasolt, tudott, vitázott feletteseivel. Adolf „fel állt” bárkinek :)) Teljesítményét mindenképp a legnagyszerűbb pilóták közé kell sorolni. 104 légi győzelme ugyan messze nem a csúcs, de ő ennek javát Nyugaton érte el brit és amerikai gépek ellen, amelyek köztudott, maga Galland is elismeri, nemcsak mennyiségben, de egy időben már minőségben is felülmúlták a német típusokat. Ami nagyon tetszett a könyvben, hogy számos repülőgépet ismertet, és tapasztalt, kipróbált szakemberként érthetően írja le ezeket. Később a "Luftwaffe tábornoka"ként is bebizonyította, hogy a tervezőasztalhoz is van esze. A Donnerkeil hadművelet német részről nagy siker volt, jelentősen hozzájárult a vadász támogatottsággal ehhez Adolf is. Ebben a hadműveletben kísérték vagy szöktek át olyan német csatahajók, mint a Scharnhorst, Gneisenau és Prinz Eugen. A La Manche szűk átjárójával bizony brit felségterület volt. Ez akkor egy hatalmas német siker volt.
Galland a spanyol polgárháborúban kezdte, repült a jó öreg „Emil” Messerschmitt bf 109-el (légi győzelmeinek javát evvel a típussal érte el, volt rajta egy Miki egér rajz is), de a Messerschmitt 262-es sugárhajtású gépet is repülte. Galland már korán, évekkel a háború vége előtt felismerte benne a lehetőséget, de a „Fecske” csak 1944 végén került „tömeges” bevetésre, így hatását gyakorlatilag mérni sem lehetett. Elképzelhetjük, ha ezek a vadászgépek, 1943-ban, a tömeges nappali/éjszakai bombázások idején már nagy számban álltak volna rendelkezésre (a Me-109-esek helyett), minimum 200 km/h sebességi fölénnyel, nos, valószínűleg a háború is máshogy alakult volna. Galland egyébként rámutat arra, hogy a bombázásoknak nagyon komoly hatása volt, kiváltképp a hadiiparra, de azon belül is az üzemanyag csökkenésére. Ez volt a német hadigépezet szűk keresztmetszete. Speer levihette a gyárakat a föld alá, hozhatott rabszolgákat a munkatáborokból és a megszállt Európából, de az üzemanyaggal nem tehette ezt. Hiába van repülőgép, ha nincs hozzá üzemanyag és képzett személyzet. Az állandó légi háború felemésztette a Luftwaffe személyi állományát is. Egy újabb érv a Me-262-es mellett. A németek részéről talán ez volt az egyik legnagyobb hiba, hogy túl későn kezdték vadászgépként alkalmazni. 1944-45-ben ezzel a géppel bárkit lelehetett szedni.
Egyébként magát Gallandot is lenyűgözte az amerikai bombázók megjelenése, egyik oldalon ezt a csodálatot fejezi ki. Ez a tömeg ellen csak a Me-262-es vagy más sugárhajtású, akkor forradalminak számító típus tudta volna hatásosan felvenni a küzdelmet.
Ez egy csodálatos könyv, csodálatos az író. Igazi olvasmányélmény, Galland pedig Robin Olds mellett az egyik kedvenc pilótám. Vicces kicsit amúgy, hogy a Führer Galland egyik kitüntetése során megjegyzi, hogy szőke, kék szemű legényeket várt. Galland amúgy francia protestáns gyökerekkel rendelkezett, ezért menekült az akkor toleráns Poroszországba a családja.
Magát a könyvet @Larsen_B cinkostársam ajánlotta, akinek értékelésével maximálisan egyetértek. Teljesen véletlen sikerült beszereznem egy antikváriumban a Múzeum körúton, még kérdeztem is az eladót, hogy megvan-e nekik, „nincs sajnos”, jött a válasz, természetesen megvolt, oda nyúltam egy kék színű könyvért, és Galland volt az. Ezt a Sors is így akarta, hogy elolvassam, ráadásul 500 ft-ért :)). Maga a kiadás egyébként elég gyenge, ráférne egy facelift. Egy keménykötésű borítót, jobb minőségű papírt megérdemelne Galland. Szerintem igény is lenne rá, ha Rudel olyan népszerű volt, a nemrég kiadott emlékirata. Akit nyugodt szívvel ellehet ítélni, megjegyzései, tevékenysége és faék fanatizmusa miatt. Galland is tette a kötelességét, de soha sem repült volna egy ellenséges gépbe, ellentétben Rudellal, aki „legszívesebben belerepült volna egy orosz páncélosba”, miután kifogyott a lőszere. Magát Gallandot nem igazán fűtötte be a náci propaganda. Érdekes, hogy semmi megjegyzést nem ír személyi dolgairól. Ez így van rendjén, egy háborús emlékiratban nem szabadnapokról, családi problémákról akarunk olvasni, hanem a témáról. Ezt akár valaki el is mondhatná Anthony Beevor brit „krónikásnak”, aki, elvileg az ardenneki hadműveletről szóló könyvében, Hemingway „paráználkodásait” ecsetelgeti, hogy éppen mit művelt akkor Párizsban. Kit érdekel?
Megvan az első könyvem a kihívásomhoz, egy igazi nagy vad személyében. Adolf a 20. század legnagyszerűbb pilóták közé tartozik. A légi hadviselés egyik alfája. Jó könyv!

Akit érdekel a II. világháború témaköre, kiváltképp a légi hadviselés, bizonyára ismeri Adolf Galland nevét. Pályafutásán keresztül megfigyelhetjük a katonai repülés ugrásszerű fejlődését: kezdetben az I. világháborút idéző He 51-es biplánnal repült, a II. világháború végén már a kor csúcstechnológiájának számító, első ízben harcba vetett sugárhajtású vadászgéppel, az Me 262-vel szállt harcolt a szövetséges ellen!
A Condor légióban töltött szolgálati ideje alatt még nem volt lehetősége megcsillogtatni vadászrepülő képességeit, ezzel egészen a nyugati villámháború kezdetéig kellett várnia. Azután karrierje különösen magasan kezdett ívelni, az angliai csatában, majd a csatorna fronton nyújtott teljesítményéért rendre magas kitüntetésekkel jutalmazták, 1941. június 21-én 70. légicsata győzelme elismeréseképpen tölgyfalombokkal ékesített Lovagkeresztjéhez megkapta a kardokat is, a világháborúban elsőként! Barátja és riválisa, Werner Mölders tragikus halála után előléptetik és kinevezik a „Vadászrepülők tábornokának”, ekkor még csak 28 éves! A könyv egyébként nem „csak” Galland harci cselekedeteit tárgyalja, a szerző saját szemszögéből, tapasztalatai alapján, aktuális feladatkörének tükrében elemzi a háború eseményeit. Adolf Galland irodalmi igényességgel fogalmazza meg mondanivalóját, ugyanakkor stílusa könnyed, élvezhető, szinte ott éreztem magam a Messerscmitt pilótafülkéjében. A politikától, a náci ideológiától elhatárolódott, számtalan esetben összetűzésbe is került a Luftwaffe felső vezetésével, beleérte Göringet is. Azt hiszem ehhez nagyobb bátorságra volt szükség, mint a csatában. Galland karizmatikus személyiség, Rudellal ellentétben mondhatni „laza” (Bf 109-esébe beépítettek számára egy hamutartót, mivel imádott szivarozni!), ugyanakkor remek parancsnok, kinek a lovagiasság eszménye különösen fontos, melyet bizonyított is fogságba esett pilótákkal szembeni bánásmódjával. Bajtársai iránt nagy odaadással volt, a vadászpilótákat és a kisegítő személyzeteket mélységesen tisztelte, sőt családjaként tekintett rájuk, ők nem különben rajongtak parancsnokukért!
Az író remekül szemlélteti a német repülés fejlődését az I. világháború utáni korlátozásokat követő időktől, a Luftwaffe megalakulásáig, valamint, hogy hogyan vált a világ egyik legerősebb légierejévé, majd pedig milyen tényezők okozták látványos összeomlását. A könyvre egyébként ráférne egy ráncfelvarrás, egy csillag levonás járna a hitvány kiadásra, mivel abszolút kedvenc lett ezért ettől eltekintek. Azt gondolom, hogy ez az átfogó emlékirat minden légi hadviselés iránt érdeklődőnek kötelező olvasmány!

Kicsit nehezen ment le ez a könyv a „torkomon”, ez látszik abból is, hogy milyen soká tartott kiolvasni. Pedig nem hosszú, alig 250 oldal, de valahogy nem kapott el. A legérdekesebb rész nekem az utolsó fejezetek voltak, ahol a sugárhajtású vadászgépekkel kapcsolatos mizériákat írta le… hát igen, sok dolgot elbaltáztak a német felső vezetők, a következményeket meg már ismerjük.

Egy könyv, amely a németek szemszögéből mutatja be a Luftwaffe külső és belső problémáit, mindennapjait egy különleges életúttal. Nagyon tetszett, hogy tárgyilagos, az ellenfelekről, mint katona beszél gyülölet nélkül, sőt több esetben elismerően, néha még tisztelettel is. Hiányoltam a Keleti fronton „tevékenykedő” néhány jelentősebb név kimaradását-Hartmann, Graf. Összefoglalásaiban sok érdekes követekeztetés van, de sok esetben kissé utópisztikusnak tűnik! Nagyon jó könyv, szinte letehetetlen!

A legelső, hadtörténettel foglalkozó könyv, ami gyerekként a kezembe került, David Baker Adolf Galland című munkája volt. Azóta vágytam rá, hogy Galland memoárját is elolvashassam, ami végül most sikerült is. Ám úgy érzem, hogy semmivel sem tudok róla többet, mint a könyv elolvasása előtt tudtam… A szerző talán a legszimpatikusabb német katona volt, a mindig szivarozó, vagány vadászpilóta, aki tiszteli és elismeri az ellenfelet is, és a végsőkig lovagias. Ennélfogva egy személyes hangvételű írást vártam (végülis memoárként íródott), helyette egy száraz történelemkönyvet kaptam, amiben néha-néha feltűnik a szerző véleménye a tárgyalt eseményről, vagy egy történet, pár sorban. Mondom, kedvelem Gallandot és nagyon rokonszenves embernek tartom, de jelen műve hatalmas csalódásként ért, Baker könyve sokkal jobb, és sokkal inkább Gallandról szól, inkább azt ajánlanám annak, akit érdekel Adolf Galland élete.

Szemeztem már vele egy ideje, de az olvasásra végül egy kihívás miatt került sor.
Korrekt beszámoló és látlelet az akkori állapotokról egy vadászpilóta szemszögéből, aki végigharcolta a háborút. Eleinte a botkormányt markolva, végül pedig a politika útvesztőiben a saját vezetőivel is megküzdve.
Csak ajánlani tudom.

A könyvből rengeteget megtudhatunk a II. világháborús német légierő kialakulásáról, illetve felépítéséről. Világossá válnak kezdeti sikereik és későbbi kudarcaik okai. Emellett persze Galland életébe is bepillanthatunk, bár a személyes sztorik a könyvnek viszonylag kis hányadát teszik ki. Fontos megemlíteni a fordító párost, akik abszolút kompetens munkát adtak ki a kezükből, lévén maguk is Messer pilóták voltak a Magyar Királyi Honvédség kötelékében.