Emissaries ​from the Dead (Andrea Cort 1.) 3 csillagozás

Úgy tűnik, kezdenek ismét népszerűek lenni az idegen lényekkel telepakolt sci-fi univerzumok. A 2008-as év Philip K. Dick díjas regénye azonban nem úgy használja a toposzt, ahogy várnánk. Itt senkinek nincs ereje csillagközi háborúkat vívni, sőt, a HomSap úgynevezett Konföderációjának arra sincs elég hatalma, hogy saját bolygóin egységes törvényeket léptessen életbe. Így számos lakott világon alakult ki a zsarnokság egy vagy más formája. Sokaknak talán az az egyetlen menekülési útja, ha eladják magukat a Konföderáció Diplomata Hadtestének, öt-tíz-húsz évig tartó szerződéses rabszolgaságba. Ez a DipHad természetesen nem egy megbecsült politikai elit, hanem bürokraták és problémamegoldók csapata, akiknek az jut, hogy eltakarítsák mások szemetét. E kegyetlen múltú és nehéz jövőjű „diplomaták” közül kerül ki a könyv nyomozója, és összes gyanúsítottja is.
Adjunk még a keverékhez egy rejtélyes idegen űrállomást – amelyre a hagyományokkal ellentétben ezúttal maga az alkotó hívja meg az embereket, hogy körülnézzenek rajta. Ez az alkotó az AIsource, az emberi fajnál öregebb, szinte istenszerű mesterséges intelligenciák konglomerátuma. És amikor a meghívott diplomatákat öldösni kezdik, az egyetlen logikus gyanúsított maga a házigazda. De Andrea Cort, a DipHad nyomozója parancsba kapja, hogy az AIsource-t semmi szín alatt nem vádolhatja meg…
E depresszív világban depressziós karakterek élnek. Maga a főhős egy halálvágyó, háborús bűnösként elkönyvelt fiatal nő, aki gyermekkorában részt vett egy egész városra kiterjedő őrült mészárlásban. A könyv kezdetén egyedül valamiféle elvont profizmus mozgatja. A hely, ahová kerül, kiegyensúlyozottabb embereken is kifogna, mivel az AIsource az egész űrállomást a feje tetejére állította, és aki lezuhan, arra lent több kilométer mély üresség vár. A plafonról lelógó őserdőkbe pedig egy olyan értelmes létformát telepített, amelynek alapvető gondolatai is rejtélyesek: az embereket például a Holtak Küldötteinek tartják. De az emberek sem sokkal jobbak, akik között dolgoznia kell. Az uralkodó hangulat nyomottságát egy különös, de nagyon plasztikusan megformált karakter enyhíti: egy cylink, vagyis olyan ember, aki két ember teljes agyi összeolvadásából keletkezett. Alighanem ő az egyetlen optimista figura az egész könyvben.
A könyv első körben krimi (vagy talán pszicho-triller), de jól beépíti a sci-fi elemeket: például mit tehet egy nyomozó, ha a kézenfekvő gyanúsítottak motivációit esélye sincsen felfogni, mert azok milliószorta intelligensebbek nála? Idővel aztán – nagyon helyesen – kitágul a nézőpontunk, és Andrea gyermekkora is fontos része lesz a konfliktusnak. Az, hogy végre szembenézzen Láthatatlan Démonaival és megértse az akkor történteket, legalább olyan fontos, mint a gyilkosságok felderítése, mellesleg jó sci-fiként a világ titkaira is fokozatosan fényt derít. Érdekes, hogy a szerző mintha a világot is egy krimi szabályai szerint kezelné: többször is félrevezeti az olvasót, elhitetve vele, hogy ilyet már olvasott, és tudja, mi lesz a háttérben, pedig az ismerős elemek mögött nála új koncepció áll. (Nagyon tetszett egyébként, amikor rájöttem, hogy a könyv címe nem egészen véletlenül rímel a Speaker for the Dead-re)
Kár, hogy a regény vége spoiler

Annak idején elmaradt az értékelés, utólag meg nehéz összeszedni, miért is tetszett annyira ez a sci-fi krimi.

De az első ok minden bizonnyal a főszereplő. Andrea Cort egy utópisztikus társadalmi kísérletben nőtt fel, ahol egy emberi és egy földönkívüli nép élt együtt békés harmóniában, egészen addig a napig, amikor a kolónia valamennyi lakója megőrült, és mészárolni kezdte a szomszédait és családtagjait. Az akkor 8 éves Andrea Cort a Homo sapiens faj vérszomjának arca lett a médiában, és felnőve sem képes szabadulni a háborús bűnös bélyegétől. Az emberi világok szövetsége ennek ellenére nyomozó-diplomataként használja, és amikor az Egy Egy Egy nevű mesterséges élettérben egy kutatócsapatban gyilkosságot követnek el, Andreát küldik az eset felgöngyölítésére.

A másik ok Egy Egy Egy volt, egy olyan bolygóméretű élettér, amelynek a napja a belsejében van, a bennszülött (valójában az életteret működtető mesterséges intelligencia által kísérletképpen létrehozott) intelligens faj pedig a „héj” belső felületén él, dacolva a gravitációval.

Maga a történet egy olyan krimi, ahol a rejtély nagyon is szervesen kapcsolódik a világ jellegzetességeihez, és egy több köteten átívelő metaplot is körvonalazódik.

Ami miatt kifejezetten élvezet olvasni, az Andrea intelligenciája, ahogyan a nyomokat összeköti, másfelől pedig az antiszocialitásából fakadó humora. Olyan önmagát gyűlölő, emberidegen karakter, aki még Poirot-t is lepipálja idegesítő arroganciában, mégis van benne valami szerethető.

Amit viszont nem fogok megérteni, hogy a 3 megírt Andrea Cort történetből miért csak kettő jelent meg angolul papírkönyvként.