Kevesebb, mint 24 óra alatt gyűrtem be a könyvet, és lehet, hogy nem kellett volna, mert amúgy maga a regény az egy lassan hömpölygő, érzelemközpontú történet. Sebaj, így is jó volt, csak hirtelen nagyon szíven ütött.
Ha nagyon röviden le akarnám zavarni az értékelést, akkor azt mondanám, hogy ha tetszett a Soha nincs vége (More Than This… még a címük is hasonlít), akkor nagy valószínűség szerint ez is a te könyved lesz. Mindkettőnek nagyjából ugyanaz az alapkoncepciója: a szexuális hovatartozásától és családi problémáitól sújtott főhős egy ponton az életének megpróbálkozik az öngyilkossággal, ám nem jár sikerrel, és így aztán különböző rögös utakon keresztül el kell fogadnia önmagát. Közös elem az is, hogy mindkét könyv rendelkezik némi science fiction-beütéssel, de nem az a leglényegesebb aspektusa, bár a Soha nincs vége agytekervényeket meggyötrő virtuális valóságok koncepciójához, végletekig kiélezett megbízhatatlan, önmagát is kétségbe vonó narrátorához, és viszonylag gyors tempójához képest ez egy jóval visszafogottabb, kapcsolat- és érzelemközpontúbb könyv. Abban is hasonlítanak, hogy a befejezése mindkettőnek elég nyitott, bár a More Happy Than Not azért jobban lezárt, és egy határozott, szomorkás tollvonással véget ér.
Mondhatnám, hogy ez a könyv minek is van, amikor annyira hasonlít a másikra, de ez nem lenne fair. Mint már említettem, a két regény tempója, hangulata, sőt, a főhősök viszonyulása a hasonló problémáikhoz is nagyon más. Az is nagyon kiemeli a könyvet, hogy végre a főbb szereplők nem felső-középosztálybeli kertes házas fehérek, és mégse azon rugózik a könyv, hogy bandák meg drogok. Jó, érintőleg van mindkettő a könyvben, de a szereplők nagyrészt alapvetően normális tinédzserek, az etnikai hovatartozásuktól részben független problémákkal, ami egyszerűen csak jól esett. Ugyanakkor jól ábrázolja a könyv azt is, hogyan határozzák meg valaki életét az anyagi és társadalmi körülményei. És a felvázolt etikai kérdések is érdekesek és elgondolkodtatóak: mennyiben határoznak meg téged az emlékeid? Megváltoztathatod a személyiséged lényegét? Megéri-e egyáltalán? Érdemes-e együtt élni a fájdalmas emlékekkel, ha van választásod?
Okos YA regény volt ez. Sok ilyen kéne még a műfajnak.
(És komolyan én voltam az első, aki értékelte ezt molyon? Hát ez a világ igazságtalansága.)