Felettünk ​a csillagos ég 93% 138 csillagozás

“ Lehet-e jó embereket találni egy rossz háború frontvonalának mindkét oldalán?”
Ha elolvassuk ezt a könyvet, egyértelműen megkapjuk a választ. Igen!
A világháborús veterán pilóta Charlie Brown és Franz Stigler hiteles története ez a kötet, amely a hosszabb személyes interjún túl 8 évnyi kutatómunka eredménye.
Nemcsak a kötet írásmódja, hangulata és tényközlése kiemelkedő, hanem ennek a két pilótának az élete.
Kicsit félve kezdtem el az olvasást, mert a haditechnika címke kicsit elriasztott, ám kellemes meglepetés ért, mivel nagyon olvasmányos volt.
2 ellenséges hadtestben szolgáló pilóta, akik a világháború borzalmain keresztül repülve megmaradtak EMBERNEK.
A személyes történetük tiszteletreméltó, és elgondolkodtató is egyben, amikor a “ béke “ időszakában sem tudnak EMBEREK lenni sokan.
Több szereplővel is megismerkedhetünk, akik többé-kevésbé a jó cél érdekében repültek, és szinte mindegyikük megérdemelne egy könyvnyi megemlékezést. Akire talán a legkíváncsibb vagyok, az nem más, mint : Rödel.

Tény, hogy rengeteg nyomdai és nyelvtani hiba van a könyvben, de mindez valahogy lényegtelenné vált számomra az olvasás során. Mivel haditechnikai téma is jócskán szerepel a regényben, kissé nehéz volt követnem a műszaki leírásokat, de ezt a cselekmény feledtette. Kicsit hatásvadásznak éreztem az írói stílust is, én viszont a légierő és a haditengerészet katonái iránt vagyok abszolút elfogult…
Kétségtelen, hogy a pilóták a levegő lovagjai – Charlie, de különösen Franz élete példázza. Szinte hihetetlen, hogy a Luftwaffe ilyen sokáig bírta mellőzni az ideológiát Göring parancsnoksága alatt. Nehéz megmaradni ilyen körülmények között embernek…

Mint oly sokszor fordult már elő velem, ennek a könyvnek az elolvasása is hirtelen felindulásból történt. Levettem a polcról, mert szegény már több mint két éve váratott az olvasásra, és most is nagyon jók voltak az érzeteim, mert nagyon élveztem a könyvet.
A legkevesebb pedig az, hogy kanyarítok egy értékelést is hozzá, mert a kiadó a szavamra küldött egy cserepéldány a hibás könyvem helyett.

1943 karácsonya előtt bombázóraj szeli a német légteret. Az egyik ilyen gépen a Kocsma fedélzetén Charlie Brown hadnagy markolja a kormányt. A legénysége, bajtársai, ebben a nehéz időkben mondhatni a családja is ott repült vele. Ki a bombákat kezelte, ki pedig a géppuskákat.
Franz Stigler hadnagy a német légvédelmi erő egyik kiemelkedő vadászpilótája pont akkor teljesített szolgálatot, mikor Charlie Kocsmája Bréma légterét szelte. Franz célja pedig minél több bombázót leszedni, hogy megszerezze az áhított vaskeresztet.
A két ellenséges hadnagy különös találkozása a könyv magja, ami mára már történelem.
A könyv aprólékosan bemutatja mindkét főszereplőt, hogy honnan is jöttek, milyen nehézségekkel kellett megküzdeniük ebben az értelmetlen, kegyetlen háborúban. Mindkét oldalon életre szóló barátságok történtek, és megannyi tragédiával is kellett szembenézniük.
Franz repülőoktatóból lesz Németország egyik legjobb, noha nem a legeredményesebb Mesterpilótája. Megfordul az Afrika északi részéért vívott háborúban, Szicíliában, és persze a németországi kegyetlenségekben. Vele többet foglalkozott az író, számomra érdekesebb is volt a német pilóta története.
Charlie pedig farmerből lett az amerikai légierő bombázópilótája, ő is mint oly sok amerikai bajtársa Európában, azon belül Angliában a fronton találja magát.
A könyv olvasmányosan van megírva, benne nyolc évnyi kutatómunkával. A repülőgép, és a történelem kedvelőinek biztos tetszeni fog. Bár ők biztos jobban meglátják majd benne a hibát, én csak egy egyszeri olvasó voltam.
A könyv vége pedig egészen megható volt számomra, nem sok olvasmányom volt amitől percekig a hideg futkosott volna rajtam. Nos ez a könyv ezt is elérte. A sok grimdark könyv lepereg rólam, úgy látszik a kicsit emberibb történet, még rajtam is kifog a jó értelemben.
A magasból furcsa, mulatságos látvány lehettek az emberek, akik körbeálltak egy kis
termetű férfit, ölelték őt és egymást könnyek között és nevetve. De akkor ott mindenki
köszönhetett valamit a középen álló embernek, Franz Stiglernek.
spoiler A könyv végén az archív képek pedig nagyon jók, percekig tanulmányoztam őket.
Makos könyveire pedig odafigyelek. A jövőben biztos olvasok még tőle.
Számomra egy élmény volt az olvasás. Nagyon szép történet egy borzalmas korból. Szerencsére mindkét főszereplő szép öregkort élhettek meg.

„Ismét sikerült egy igaz történetre rálelnem, amit kedvesem talált számomra a könyvtárban. Ezek a történetek közel állnak hozzám, amikor olvasom őket annyira belemerülök, hogy az időt nem is érzékelem. Ezt a könyvet sem tudtam hosszú időre letenni, mert a történet olvastatta magát.”
Bővebben itt:
http://zsuolvas.blogspot.hu/2016/12/adam-makos-es-larry…

Nagyszerű történet, végre egy olyan, regényesen megírt történet, amely végig leköti az olvasót és nem azt érzi, hogy csak azért lett megírva, mert könnyű eladni a második világháborús sztorit. Egy kicsit nehezen indul, hiszen Franzot egészen gyerekkorától követjük, de ahhoz, hogy megismerjük a becsületessége hátterét, a Luftwave szokásait és úgy összességében az egész német légierős gépezetet, bele kellett ásni. Mivel soha nem olvastam még olyan könyvet, amely kifejezetten a német légierőről szólt, nagyon meglepődtem jó pár dolgon spoiler. Franz ráadásul iszonyúan szerencsés volt, végigharcolta és túlélte a világháborút, úgy, hogy a legnagyobb csaták legnagyobb sűrűjében járt. Szemben ott van Charlie, akivel kicsit gyorsabban szaladunk előre, ugyanakkor a csapattagok nagyon gyorsan a szívemhez nőttek és spoiler. A képi anyag talán jobb lett volna az egyes fejezeteknél beillesztve (hogy amikor felmerül az adott bombázó, az adott vadászrepülő, rögtön lássuk, milyen is volt és az embereket is, akik megjelennek a könyvben). Nem sok könyv tudja elérni, hogy sajnáljam a német katonát (úgy igazán), de ennek sikerült, Franz társait nem lehetett nem sajnálni, vagy akár a frissen bekerült, szinte név nélküli, pár órát repült kis „gyerekeket”, akiket gyakorlatilag bedobtak a darálóba, teljesen feleslegesen. Örülök, hogy a világháború után a két légierő veteránjai között nem volt nézeteltérés, mindkét oldal megértette, hogy csupán fogaskerekek voltak és nem tehettek semmit, csak próbálták becsülettel végigcsinálni spoiler.

Az égi vadászok, a világháború repülő pilótái voltak a hadseregek ászai. A menő napszemüvegektől, bőrdzsekiktől és térdrogyasztó mosolyoktól off tényleg el lehet olvadni, az elitbe tartozni azonban a legnagyobb életveszéllyel járt. Ez a könyv belülről mutatta be a háborút a pilóták saját történetén keresztül, ami épp emiatt sokszor torokszorító, és több dologra is rávilágított.
Például arra, hogy az ellenséget addig tudtam érzelmek nélkül vagy ellenszenvvel szemlélni, amíg nem volt arca. Amint arca lett, kiderült, hogy az ellenség is ugyanolyan ember. A háború végtelen értelmetlensége az egymással szembe kerülő, esendő emberi sorsokban még jobban látszott, mert ez a könyv senkinek sem állt a pártján. Bemutatta mind a két oldalt, és mind a két pilótával – a némettel és az amerikaival is – ugyanúgy együtt tudtam érezni, amikor az egyikük, illetve a másikuk történetét olvastam épp. Ettől kezdve pedig nagyon nehéz érzelmileg a történet. Egyik oldalra sem tudtam állni a másikkal szemben. Nem voltak jó fiúk meg rossz fiúk, csak életek és tragédiák. Mindkét pilóta becsülettel harcolt a hazájáért, és mindkettőjük rokonszenves. A történet igazi hőse a német vadászpilóta, Franz Stigler, a könyv nagyobb része róla szólt. Egy résztvevő szemén keresztül látni az eseményeket, a hadszíntereket, a bevetéseket, a bajtársakat, a Harmadik Birodalom működését, miközben mindez egy becsületes német katona saját élete is egyben, egész más dimenzió volt, nagyon érzelmes. A történtek pedig azt bizonyítják, hogy van emberség az embertelenségben, létezik erkölcs, szív és lélek a háború mélyén is.
Rengeteget adott a könyvhöz a végén lévő kb. húsz oldalas fotógaléria, amelynek köszönhetően a szereplők életre keltek. A fotók a történettel haladva, sorban következnek. A könyv nem regény, a szerző nem regényíró, így kellett kis idő, amíg belerázódtam az olvasásba. Inkább mesélő, elbeszélő kötet, de természetesen vannak benne párbeszédes részek is. Rengeteg információt, adatot tartalmaz, hiteles, de közben nem száraz vagy unalmas. Nem gondoltam, hogy ekkora élmény lesz magamra húzni a pilótafülke tetejét, és felszállni.

Igazából nem szoktam ilyen típusú könyveket olvasni, viszont nem bánom, hogy rászántam magam. Azt hiszem, a cím vett rá erre. Ezek után egyszerűen más szemmel nézek a második világháború eseményeire és örülök, hogy a német pilótákat is másképp kell megítélnem e könyvnek köszönhetően. Nagyon érdekes volt a légi csatákról olvasni és olyan személyek gondolatait, érzéseit megismerni, akik alaposan kivették a részüket ezekből a harcokból. Különösen tetszettek a könyv végén található képek, mert még közelebb kerültek hozzám a szereplők. Bár az író stílusa valahogy nem állt közel hozzám, mégis tetszett, mert végig fenntartotta az érdeklődésemet, sőt időnként szinte el se tudtam szakadni a történettől. Ahogy az is tetszett, hogy nem csak egyetlen nap eseményeit, hanem Franz egész életét megismerhettem. Meghatározó élmény volt.

Ez a könyv teljesen lenyűgözött. Annak ellenére, hogy egy dokumentumregényt tart a kezében az olvasó, teljesen megfeledkezik róla, mert egyáltalán nem csak a száraz tényekkel van tele, hanem mesterien ismertet meg a második világháborús pilóták életének egy kis szeletével és az ő nézőpontjukból is megismerhetjük a háborús napokat. Közülük kiemelkedik Franz Stigler és Charlie Brown megható története, és a háború utáni találkozásuk. Hiába harcoltak ellenségként, az emberségük megmaradt és ők emelt fővel tudták a háború után is folytatni az életüket.

Igaz és megható történetet kaptam, nem kevés akcióval. Szép volt. A kor és az események, amiknek köszönhetően ez a könyv létrejöhetett, persze nem szép, de az emberiesség és a tisztelet nagyon tetszett benne. És a csapatszellem, az összetartás. Hősök mind.

A könyv, aminek hatására hajnali kettőig böngésztem a B-17-esek és Bf 109-esek műszaki leírásait, illetve a Luftwaffe ászainak életútját.
Makos bizonyos tekintetben hiánypótló művet írt, egy többé-kevésbé elfogulatlan kivonatot a második világháború egy laikus számára kevésbé ismert szegmenséről és szokatlan nézőpontból. Megemlékezés és tisztelgés ez a könyv olyan hősök előtt, mint Marseille, Rödel, Steinhoff, Lützow és Galland, akik a „rossz” oldalon, de a hazájukért harcoltak. Rendkívül olvasmányos, egyszerű nyelvezeten íródott, a fülszövegben írt nagy találkozás a könyv arányaihoz képest viszonylag kevés szerepet kap, de ez nem válik a könyv rovásásra, sőt! Míg Franz szakmai életútján keresztül követjük a háború eseményeit és ismerjük meg a bajtársait, számomra érdekesebb volt, mint amikor elment hollywoodi irányba: itt elsősorban azokra a gondolatokra célzok, amiket úgy éreztem Makos adott a szereplőinek a szájába – ebből a szempontból nem bántam volna, ha kevésbé megy el populáris irányba, és dokumentumszerűbb az írása.
Elsősorban azoknak ajánlanám ezt a könyvet, akiket érdekelnek a világháború eseményei, de riasztanak a száraz tények. Az írásmód, illetve Franz és Charlie személye a mezei olvasó számára is befogadhatóvá teszik az eseményeket, személy szerint nekem sikerült közben lúdbőröznöm, lelkesednem, izgulnom és bőgnöm (jah, a vége na…) .