Budapest ​protokoll 69% 61 csillagozás

Adam LeBor (London, 1961 – ) egy jelenleg Budapesten élő angol író és újságíró. Számos angol lapnak volt munkatársa. 1991 óta dolgozik külpolitikai tudósítóként. Elsősorban Kelet- és Közép-Európa, valamint a Közel-Kelet a témája. Hat elismert tényirodalmi könyvet írt, amelyeket kilenc nyelven adtak ki. A Budapest protokoll című könyv, első regénye 2009-ben jelent meg, a magyar kiadás 2010-ben, az Agave Kiadó gondozásában látott napvilágot. A kötet számos hiányosságggal bír, amely ront az élvezhetőségen. Történelmi tévedések maradtak sajna benne, de élvezettel olvashatók a fővárosi környezet történései, elemei, amely főként budapestieknek megragadó. A krimi-történet lassan indul, de aztán mintegy a felétől felpörög és élvezetessé, csavarossá válik. Egy magyar és európai alternatív valóság elevenedik meg. „Néhány része számunkra annyira aktuális”, hogy tudatosítanom kellett magamban, bár ez egy fiktív regény, nem véletlenül írta meg így Budapesten dolgozó angol újságíró szerzője. De jobb könyv lett volna, ha erőteljesebb kedvelhető, szimpatikus karaktereket mutat be szereplőkként az olvasóknak. Egyik, lehet tán egyetlen erőssége a kötetnek, hogy Budapestnek olyan képét, „multikulturális arcát mutatja meg, amire az itt lakók többsége fel sem figyel.”

Néha nem is tudom, hogyan akadnak a kezembe a könyvek, valahogy egyik hozza a másikat. Ezzel is így jártam.
Maga az alaptörténet megfelelőnek minősül, de sok benne a tárgyi tévedés. Elcsúsztak az időpontok, pontosabban a II. világháborúra vonatkozó tényekben vannak elég bátor tévedések. Azért ezeknek nem ártott volna pontosan utánanézni kiadás előtt, vagy lektoráltatni egy szakemberrel. Nyilván más könyvekben is hanyag eleganciával közölnek fél- vagy téves információkat, de ez az időszak annyira benne van az emberekben – vagy csak néhány hozzám hasonló megszállottban? –, hogy elég feltűnő, ha hibás pl. egy időpont.
Visszatérve az elejére: jó az alapgondolat, de néhol kicsit sok a politizálás, ami persze lehet, hogy megint csak engem zavar.
De valahogy mégis minden elcsúszott.
Ennek ellenére meg sem fordult a fejemben, hogy letegyem, mert minden hibától függetlenül érdekes volt a cselekmény.

Nagyon sokára és félve vettem kezembe ezt a könyvet az alulértékeltsége miatt, de szerencsére pozitívan csalódtam. Sokakkal ellentétben nekem kifejezetten tetszett a történet, végig fenntartotta az érdeklődésemet. Igaz egy-két helyen kicsit száraz volt a politikai/technikai okfejtés, de ezeken „átrágva” magamat, igazán élvezhető olvasmányban volt részem. A Gettónapló nagyon érdekes volt, kár, hogy csak egy fejezet erejéig tartott. A politikáról meg ismét bebizonyosodott, hogy gyomorforgató egy „műfaj”.
Ami viszont nagyon meglepő, mondhatni ijesztő volt számomra, hogy ez az eredetileg 2009-ben kiadott könyv, mennyire jövőbelátó. Sok dolog, ami elméletileg fikció, megvalósulni látszik –ha még nem valósult meg- napjainkban. Ha ezt a könyvet akkoriban olvasom, azt gondoltam volna, – milyen jó, hogy a benne foglaltak sosem valósulhatnak meg, mivel ilyeneket sosem engednének meg maguknak a politikusaink, illetve az emberek sem hunynának szemet ezek felett –… :/ Hááát, csak remélni merem, hogy nem jutunk el teljes mértékben a könyvben leírtakig.

Erőteljes politikai fikció, a radikalizálódó Magyarországról, ahol cégek mögött megbűvó nácik akarják átvenni, nem csak kis hazánk, hanem az egész Európai Unió felett a hatalmat. A történetben nagyon fontos hangsúlyt kap a rasszizmus, a romák kényszersterilizálása, a zsidógyűlölet, a nemzetállamok leigázása a média és a gazdaság gyarmatosítása által, remek leírásokkal, izgalmas akciókkal, komoly érzelmi szállal. Nekem nagyon tetszett, és nem csak azért, mert egyszer szelfiztem a szerzővel egy kick-boksz edzésen, amikor épp Magyarországon járt. Ha sosem láttam volna bunyózni, akkor is simán öt csillagot nyomnék rá, mert a könyve remekül reflektál a mostani valóságunkra. :)

Nemigazán szokott befolyásolni a tervbe vett könyveknél látható értékelési arány, sem a tetszési érzéseimben, sem abban, hogy egyáltalán belekezdjek-e :) Volt már, hogy 90% fölötti regénytől sem voltam elájulva és olyan is, amikor egy mások által lehúzott mű rám nagy hatást gyakorolt. Sajnos ennél a könyvnél bejött nálam is az átlag, sokkal ígéretesebb volt a fülszöveg és a sztori lehetősége, mint amekkora számomra a megvalósítás élménye lett :(

Szórakoztató paranoiás politikai krimi, fiktív sztori valós elemekkel. Ha az ember csak regényként olvassa, teljesen élvezhető.
http://amadea.freeblog.hu/archives/2010/08/17/Szigoruan…

Egy alig több, mint 300 oldalas könyv elolvasása nem szokott ilyen sokáig tartani, itt mégis ez történt… El is mondom miért.
Számomra nagyon nehezen indult be a történet, a könyv feléig, sőt azon is túl némivel, semmi nem történt igazán. Természetesen voltak események, ment a cselekmény és a történet, de nekem túl lassú volt az egész. Még a 180. oldal környékén is nehezen ment a dolog, már majdnem úgy döntöttem, hogy feladom és nem olvasom tovább. Pedig ilyet eddig nem sokszor mondtam. A legkomolyabb esemény szerintem Miklós halála, illetve a könyv felén túl Natasa és Alex összemelegedése, ami szerintem egy kriminél kissé ciki.

De nem csak negatívumokkal szolgálhatok, mert a könyv vége jó részben kárpótolt a kezdeti unalmakért.
Amikor már kezdtek összeérni a szálak, érződött a balhé közeledte és a többi nyalánkság, ott már azért élveztem az olvasást. Míg a kezdetekben jó, ha 20 oldalt elolvastam egyhuzamban, addig itt már gyakorlatilag az egész hátralévő részt befaltam. Mert ekkora különbséget éreztem a történet első kétharmada/háromnegyede között. A végén már volt elég izgalom (bár az egész könyvbe kellett volna legalább ennyi).

A karakterek terén túl sokat nem tudok elmondani, mert itt egyik szereplő sem ragadott meg igazán. Egyikükkel se volt bajom, kellő leírást kaptam mindenkiről, de valahogy hiányzott belőle az a plusz, amitől „magaménak” éreztem volna valamelyiküket.
Vince, Terezáék és Miklós halála is szomorú volt, de egyiküket sem ismertem annyira, hogy sajnálni tudjam őket. Semlegesek voltak nekem, és közömbösen olvastam, hogy meghaltak.
Arra viszont nem számítottam, hogy a végén Hunfalvit megsajnálom. Sőt, igazság szerint még Slanzermann iránt is éreztem némi sajnálatot, és kettejük iránt nem kéne elvileg szimpátiát éreznem, mégis őket találtam a legérdekesebbnek a könyvben, és a lebuktató videók után sokkal élőbbek lettek. Kellett egy kis extra, amitől kedvelhetőek, de legalábbis emberiek, életszerűek lesznek, és náluk ez megvolt. Natasa egy egész picit irritált néhol, a túlságosan is rideg magatartása miatt, ehhez képes később milyen gyorsan ágyba bújt Alexszel. Ezt kicsit furcsának találtam.

Gondban vagyok, mert mást nagyon nem tudok elmondani a könyvről, nagyon talán már nincs is mit.
A cégek és a nácik tervei érdekesek voltak, de bizonyos részei a kelleténél többször lettek elmondva, mintha az író nem bízott volna abban, hogy az olvasó még emlékszik rá. Már kívülről fújom az összes cég meg minden nevét.. Nagyon részletesen le volt írva az egész, ami önmagában nem baj, mert kell a megértéshez, de túl szárazra sikeredett.
Sok krimit olvastam már, jót és kevésbé jót egyaránt, ezt olyan közepesnek mondanám. Adam LeBor első regénye, és ahhoz képest jó, sőt meglepően jól van összerakva, de az élvezhetőségén még van mit javítani.

Összességében véve nem bántam meg, hogy elolvastam, de azt azért még megfontolom, hogy még egyszer szeretném-e olvasni.
A fentiek miatt kapott 3 és fél csillagot, ami most az én tízes listámon 6-osnak felelne meg.
(U.i.: Azért külön élmény volt Budapestről olvasni, mert ez nekem új volt~)

Konteó-kriminek tökéletesen elmegy. Inkább az volt a bajom vele, hogy csak úgy belecsöppentünk egy teljesen alternatív hazai valóságba. Ez a terjedelem kevés szerintem egy ilyen nagyívű politikai összeesküvés hiteles kifejtésére. A pici elfogultság is zavart már a végére. Aki olvasta szerintem érti mire gondolok.

Ahhoz képest, hogy évekig rakosgattam a szekrényen jobbról balra és balról jobbra, tavaly mikor kezembe akadt könnyen lekötött és magával ragadott a történet.

Az Agave Könyvkiadó ismét egy különleges figyelemre méltó könyvvel rukkolt ki. A borítóra esett első pillantás valami második világháborús pesti történetet sejtet. Jobban megnézve persze feltűnik, hogy az ismert jelkép nem stimmel. Hogy kerül oda az euró? Ha az olvasó nem bír a kíváncsiságával és a könyv végére lapoz a válogatott bibliográfia listáját böngészve elkezdhet gyanakodni, ha tovább lapoz és megtalálja a függelékben a „red house”-jelentés eredeti dokumentumainak másolatát is. E könyv tehát fikció, azonban történelmi alapja van, még ha regény alapjául szolgáló iratokat a többség eddig nem is láthatta.
Ajánlom ezt azt az izgalmas könyvet a történelem, a politika iránt érdeklődőknek és az összeesküvés-elméletek kedvelőinek.